Tatiosz tanításai - A Választás Tanítása

A Szeretet Palotája után a Választás Tanítása...

"Tanítványaim az élet legnehezebb kérdéseire akartak mindig választ kapni. Folyton azt kérdezték: miért?

Kalimonasz állt a főtér nagykövére, kiemelkedett a többiek közül.

- Ismeritek a fiának tanácsot adó apa történetét?

Mindenki csöndben várta a folytatást.

- Amikor Nireusz hazatért, apja vacsora után megkérdezte, mi történt az iskolában. Az ifjú elújságolta, hogy másnap előadást fog tartani. Az apa arca felragyogott, rögtön elárasztotta kéretlen tanácsaival. Mivel katona volt, így határozta meg fia teendőit: "Szedd pontokba a mondanivalódat. Szigorúan haladj lépésről-lépésre. Te irányítasz, tudd, hogy mit vársz a hallgatóidtól, azt követeld is meg tőlük. Ne hibázz! Semmi körülményeskedés, maradj a lényegnél! Ha ezeket betartod, jól fog sikerülni az előadásod. Én mindig így csinálom". Végül megkérdezte: "Miről is fogsz beszélni nekik?". - "A szeretetről" - válaszolta Nireusz.

Néhányan mosolyogtak, mások kínosan feszengtek, voltak akik megborzongtak. Ekkor Kalimonasz megkoronázta Nireusz szomorú történetét:

- Az igazi szeretet nem azonos az akarattal. Aki elvárja mások szeretetét, csupán engedelmességet követel. Az akarat a szeretet adakozó koldusa: azért ad csupán, hogy követelhessen, s hogy a végén a szeretet morzsáihoz jusson. Miközben adakozik, tekintélyhegyeket emel magának. Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette.

- Csak nem azt akarod mondani, Kalimonasz, hogy az apa nem szereti fiát? - kérdezte Iliádész.

- Úgy hiszi, szereti, csakhogy ahol ő áll, az a szeretet túlsó partja. Ha túl sok szeretet zúdul belőled, már tudod, mit jelent szeretni, mégsem jól szeretsz. Amit adsz, szétfolyik a világban: a túláradó tenger hullámai elől mindig menekülnek az emberek. Amikor pedig épphogy szeretsz, még nem jól szeretsz. Az előbbinél túlléptél rajta, az utóbbinál még be sem léptél. Ha pedig csupán akaratot táplálsz a szeretet helyén, egészen bizonyos lehetsz abban, hogy egyáltalán nem jól szeretsz.

- Értem - mondta Iliádész -, a szeretnek fokozatai vannak - ekkor felém fordult, és Kalimonasz átadta nekem a szót.

- Szerinted mit gondolnak az emberek a szeretetről? - kérdeztem.

- A legszebb, leghősiesebb érzelemnek tartják, amelyik a világot mozgatja. 

- Számodra mit jelent?

- Áldozatvállalást, lelkesedést, feloldást és feloldódást, teljes odaadást...

- És még mit jelent? 

- Hűséget, bizalmat, elfogadást, folytonosságot, sok mindent, amit egyetlen szóval nem tudok kifejezni.

- Akkor próbáld meg körülírni.

- Bonyolult arról beszélni, amire nincsenek szavaink, Tatiosz. Éppen te mondtad egyszer: "a szeretet egy másik világból érkezik a földre, mi hozzuk magunkkal születésünkkor." Úgy gondolom, a legfontosabb az együttérzés és az ítéletnélküliség a szeretetben, amikor a másikat olyannak fogadjuk el, amilyen, és nem akarjuk megváltoztatni, a magunk képére formálni. A legszebb szeretet elvárások, ítéletek, feltételek nélkül, kölcsönösen szeret. Talán ez utóbbi a legnehezebb...

- Hunyd be a szemed, és belülről láss - kértem Iliádésztől.

- Megvan.

- Most pedig rajzolj egy kört a homokba. A szeretetet ugyanolyan körnek képzeld el, amilyen te magad vagy, s amilyen a világ. Hogyan kezdesz hozzá?

- Kezemmel megérintem a homokszemeket.

- Hogyan folytatod?

- Az ujjamat vezetem a homokon.

- Állj meg a kiindulópontnál. Ha a kezed mozdulatlan, be tudod fejezni a kört?

- Ugyan! - csattant fel Iliádész -, te bolondot csinálsz belőlem, Tatiosz - hirtelen kinyitotta a szemét, és vizsgálódva tekintett körbe, hátha valaki a pártját fogja.

Kalimonasz és a többiek mosolyogtak.

- Pedig egyszerű - próbáltam megnyugtatni. - A szeretet épp olyan, mint te vagy. Amiképpen az egész világban minden folyvást változik, veled együtt szereteted is hullámzik. Itt, a Szeretet Palotájában, ahol most élünk, semmi nem áll meg, egyetlen pillanatig sem pihenhetsz. Emberek, események jönnek az életedbe. Érkezésüket tekintsd feladatnak, próbatételnek, mindegy hogyan nevezed. Te kaptad, ezért neked kell megbirkóznod velük. Nem fordulhatsz vissza, ki sem kerülheted őket, mert az út rajtuk keresztül vezet. Ma nem mondhatod, hogy holnap nem csinálok semmit, mert tegnap már megcsináltam. Ezért ma nem úgy érzel, ahogy tegnap éreztél. Ma nem ugyanazt gondolod, amit tegnap gondoltál, és nem ugyanolyannak látod a tegnapot, mint amikor az megtörtént veled. Holnap pedig újra másként érzel, mást gondolsz, és a maihoz képest új ember leszel. A szeretet nem kőszobor, amit kiállítanak a tér közepére. Tekintsd inkább feladatodnak: tegnapi, mai és holnapi feladatnak, örökös feladatnak.

- Azt mondod, a szeretet feladat? - Nem pedig egy magasztos érzés? - kérdezte Iliádész, hangjába némi szemrehányás is vetült.

- Az élet színei folyvást változnak. Ebben nagy részed van neked és a többi embernek. Szeretnéd színesebbé tenni a Szeretet Palotáját, persze ez nem mindig sikerül. Miközben az épületet alakítod, te magad is változol. Vajon miért vállaltad ezt?

- Mert a színek szebbek, változatosabbak, érdekesebbek a hétköznapinál - válaszolta -, ráadásul jobban is tetszenek...

- Minden szín egyformán gyönyörködtet?

- Hogy mondhatsz ilyet! Neked a tél ugyanazt jelenti, mint a nyár? - kérdezett vissza. - Mert én a nyarat jobban szeretem, sőt a tavaszt még inkább...

- Akkor te nagyon okos vagy, Iliádész - méltattam észjárását. - Éppen a lényeget mondtad ki azzal, hogy választottál. Mindent tudsz, anélkül, hogy tudnál erről.

Hallgatunk. Iliádész a gondolataiba mélyedt. Kis idő múlva - már tudjátok, hogy az idő nem számít, ezért nem fontos, mikor - visszatért közénk:

- Azt hiszem, most értettem meg a szeretet lényegét - sóhajtott fel megkönnyebbülten. - Ma jókedvem van, szeretettel fordulok a világ felé, s ekképpen látom az embereket is. Sok kedvesség árad felém, ezért mosolyogni tudok. Tegnap tömérdek bosszúság ért, ráadásul a fejem is megfájdult. 

- Tudtál mosolyogni? - kérdeztem tőle.

- Eszembe sem jutott. Még azokat is megbántottam, akiket tényleg szeretek, a feleségemet, a lányomat, a fiamat... - folytatta volna, de hirtelen elhallgatott.

- Csak nem ismersz olyanokat is, akiket nem szeretsz?

- De igen... - nyögte ki zavartan, hiszen a Szeretet Tanításainak Iskolájába jár. Úgy vélte, hibázott, s most feltétlenül jóvá akarta tenni. - Őket is szeretem... csak... nem úgy, mint a családomat...

- Téged mindenki szeret?

- Nem hiszem...

- Az együttérzés mosolyával próbáltam zavarát feloldani.

- Nagy bűn, hogy aki nem szeret engem, én sem szeretem? - nézett rám bátorítást várva.

- Egyáltalán nem bűn. Te szívesen úszol olyan hajó után, amelyikről bizonyosan tudod, hogy nem vesz fel a viharban, és a tenger közepén magadra hagy?

- Nem - sóhajtott fel megkönnyebbülten -, nem hiszem. Ám ha a hullámok hátán vergődnék, mégis megkérném, hogy segítsen nekem...

- Mit tennél, ha visszautasítana?

- Valahogy  megpróbálnék kikutni a partra. Talán jönne arra egy másik hajó... Talán megfordulna a szél... Talán Poszeidón, aki nagymestere a sorshúzásnak, megsajnálna - mosolygott.

- Ha fordítva történne, te segítenél neki?

- Segítenék...

- A választani tudás az igaz tudás. A jó ember ritkán téved. Te jó ember vagy Iliádész. Milyen közel állnak egymáshoz: adni-kapni, ajándékozni-elvenni, tisztelni-megalázni, odafigyelni-elvárni, elengedni-kényszeríteni, megbocsátani-haragudni, megbízni-gyanakodni, együttérezni-közönybe burkolózni, hinni-kételkedni... Csakhogy mindkettő a túlparton van. A Szeretet mindent egynek lát, az emberek vágták ketté azt, ami valójában egy. Így szakították szét a Szeretet Palotáját is világra és alvilágra. Bár mindkettő ugyanott található, csak az egyik magasan, a másik pedig mélyen van. Neked kell választanod... Jól döntöttél.

Iliádész azonban tovább faggatott:

- Ha mégis kimentene a vízből, bár minden porcikája tiltakozik ez ellen, ezt jó cselekedetnek tartod, Tatiosz?

- Számodra annak, mert nem fulladsz bele a tengerbe. Ő viszont nem különb Próteusznál, a nagy átváltozóművésznél, aki mindennél s mindenkinél változatosabb volt: bármilyen alakot magára tudott ölteni, még a tengerét is. Az ilyen ember maszkot visel, soha nem tudod meg róla, milyen a valóságban. Ha túl sokáig hordja, szinte odaég az arcára, ezért egy idő után maga sem tud már eligazodni. Mivel túlságosan beleéli magát a szerepébe, azonos lesz a szerepével.

- Milyen szerepekről beszélsz, Tatiosz?

- Rólad beszélek, nem pedig egy szerepről, esetleg többről. Persze időnként egy-egy szerepet alakítanod kell, amikor az a feladatod. Az is lehet, hogy egyszerre többet, azon múlik, honnan nézed. Most építőmester vagy, van családod, szüleid, feleséged, fiad, lányod, unokáid... Minek tartod magad inkább: építőmesternek, gyereknek, férjnek, apának, nagyszülőnek?

- Ez mind én vagyok. Mindig annak érzem magam, amelyik feladat éppen a legfontosabb.

- Tehát mégis vannak szerepeid?

- Ha a feladatokat érted szerepek alatt, akkor vannak.

- Te azonos vagy szerepeiddel, vagyis a feladataiddal?

- Erre még sosem gondoltam...

- Akkor gondolkozz el ezen, kérlek.

- Magammal vagyok azonos - mondta Iliádész mély meggyőződéssel -, csakhogy akit magammal azonosítok, az akkor is van, amikor a szerepek felcserélődnek, illetve az egyik átadja helyét a másiknak.

- Jól mondod, a szerepek jönnek-mennek, és te nem vagy azonos egyikkel sem. Az igazi belül van, azt kell megtalálnod, hogy a szerepek között eligazodj, és választani tudj.

- Sosem gondoltam arra, hogy két, vagy több ember lennék.

- Egy ember vagy, Iliádész, de mindig két lehetőség közül kell választanod. Arc és maszk fontos helyen állnak a Választás Tanításában, mivel a lehetőség kapuja kétfelé nyílik. Ha ugyanazt mutatod a világnak, amit belül érzel, ha vállalod magad, és kiállsz amellett, amit már tudsz magadról, akkor te és az, aki most vagy, kivül és belül egyek lesztek. Nagy dolog azonosnak lenni önmagaddal, és még nagyobb egynek lenni a többiekkel. Ha ezt megértetted, és alkalmazni is tudod: egyet gondolni, ugyanazt érezni, azonképpen cselekedni, akkor élsz a Választás Tanítása szerint, mert az vagy, aminek látszol. 

*

Régen történt. Szép őszi nap ölelte át fátyolos fénnyel Anavatosz lankás vidékét. A Platián ültünk tanítványaimmal, az együttérzésről és a megértésről beszélgettünk. Philiosz derűs arccal lépett hozzám, hogy elköszönjön. Azt mondta, nem jön többé. A többiek faggatni kezdték:

- Talán túl sokat tanultál, és több tudomány már nem fér a fejedbe?

- Talán a gyakori sétától a megfájdult a lábad?

- Mást kaptál, mint amit vártál, ezért máshol folytatod?

- Nem bízol magadban, hogy megérted, és megtanulod?

- Kétségek gyötörnek, hogy nem tudod továbbadni, amit itt tanultál?

- Valaki kedvéért teszed? Vagy csak engedelmeskedsz az akaratának?

- Egyszerűen meguntad, és eleged lett?

- Nagy baj ért, csak nem akarod velünk megosztani?

- Nyugtalanít valami?

- Valamelyikünk megbántott talán?

- A tér, a kő, a fák s a barátaid már nem jelentenek semmit neked?

Sorra záporoztak a találgatások és a számonkérések. Kalimonasz állította meg a kérdések özönét:

- Tényleg tudni akarjátok: miért?

- Igen... igen... igen.. - hangzott mindenünnen.

- És miért? - szólt Kalimonasz bölcsen.

*

Nincs olyan helyzet, amelyben megértés és együttérzés nélkül járhatsz el. Ha gyötörsz valakit, magad is kínlódni fogsz; ha megsértesz valakit, téged is bántalom fog érni. Egyszer, valamikor. Már tudod, hogy az idő nem számít. Lehet, hogy a mostaninál sokkal nehezebb pillanatban."/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

https://www.youtube.com/watch?v=x23BGGjDxTs