Kert építés 2. - Farkasokkal futó asszonyok

"...Amikor egy nőt közelebb akarok hozni az Élet/Halál/Élet természethez, arra kérem, hogy ápoljon kertet. Legyen ez akár pszichikus, akár sárral, földdel, növényekkel, s minden olyasmivel rendelkező kert, ami körülveheti és segítheti az embert. Jelképezze az ősi pszichét. A kert konkrét kapcsolat az élettel és a halállal. Akár azt is mondhatnánk, hogy van olyasmi, hogy kertvallás, mert alapvető pszichológiai és szellemi tanításra képes. Bármi történik is a kerttel, az megtörténhet a lélekkel és a pszichével - túl sok vagy túl kevés vizet kap, bogarak lehetnek benne, forróság, vihar, árvíz, invázió rongálhatja, csodák, halál, visszatérés, áldás, gyógyítás zajlik benne.

A kert gondozása alatt ezek a nők naplót vezetnek, lejegyzik az életadásnak és az élet elmúlásának jeleit. Minden egyes bekezdés pszichikus levest forral. A kertben gyakoroljuk, hogy hogyan hagyjuk élni és meghalni a gondolatokat, az ötleteket, a kedvezéseket, a vágyakat, még a szeretet is. Ültetünk, gyomlálunk, eltemetünk. Szárítjuk, elvetjük, gondozzuk a magvakat.

A kert meditációs gyakorlat, annak meglátása, hogy mikor kell valaminek meghalnia. A kertben érzékelhető az érés és az elhalás ideje. A kertben az ember a nagy, ősi természet lélegzésével együtt, s nem annak ellenében él.

E meditáció révén felismerjük az Élet/Halál/Élet ciklus természetességét. Megbarátkozunk a Természeti Asszony életadó és halállal bíró természetével, s örökre megszeretjük. Ebben a folyamatban a vadon ciklusaihoz igazodunk. Képessé válunk az energiafelvételre és az élet megerősítésére, s megtanulunk félreállni a halál útjából..."

/Részlet a Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok című könyvének "A tények kiszimatolása: Az intuíció visszaszerzése a beavatás során" című fejezetéből./
 

Nagyon tetszik ez az írás, pedig őszintén szólva nem értem kristálytisztán, hogy miről beszél itt Clarissa P. E. ... Talán mert nincs a szó szoros értelemben vett kertem, mert nem értek a növényekhez... nem tudom. Ebből a szempontból nézve kicsit úgy tűnik mintha hiába nyomtam volna itt annyit a kertépítés-gondozás témát, alig egy részét érintettem és jó ha azt valamelyest megértettem. 

Valójában pedig csak arról van szó, hogy a kertépítést folyamatosan csinálja az ember, újra és újra neki veselkedik, így mindig talál benne valamit ami új, amit eddig nem látott vagy nem értett meg, mindig tanúlhat, építkezhet belőle, egészen élete végéig. Szóval "kertépítésre" és naplóírásra fel!

Farkasokkal futó asszonyok 9. - A bennünk lévő asszony

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-8-az-adaz.html)

„A bennünk lévő asszony

Sok nő elfárad és boldogtalanná válik, miközben arra vár, hogy társa megértse. Így beszél: „Miért nem tudja, mire gondolok, mit akarok?” Belefásulnak ennek kérdezgetésébe. De létezik hatékony megoldás erre a dilemmára.

Ha egy nő azt akarja, hogy társa mindezt tudja, tárja fel előtte a női kettősség titkát. Beszéljen neki a benne lévő asszonyról, aki vele együtt kettőt jelent. Tanítsa meg társát két olyan csalóka módon egyszerű kérdésre, aminek nyomán a nő láthatóvá, hallhatóvá, megismerhetővé válik.

Az első kérdés ez: „Mit akarsz?” Szinte mindenki felteszi rutinszerűen vagy ezt a kérdést, vagy valami hasonlót. De van egy ennél fontosabb kérdés: „Mire vágyik mélyebb éned?”

Ha valaki figyelmen kívül hagyja egy nő kettős természetét és azt veszi adottnak, amit lát, akkor nagy meglepetésekre számíthat, mert amikor egy nő ősi természete feltámad a mélyből és magabiztossá válik, akkor gyakran olyan dolgok érdeklik, olyan érzései, gondolatai támadnak, amelyek különböznek a korábbiaktól.

Egy kapcsolat megerősítése érdekében a nőnek is ugyanezt a két kérdést kell társához intéznie. Mi nők, megtanuljuk saját természetünk és mások természetének mindkét oldalát kikérdezni. Az így kapott válaszok nyomán nagyon tisztán el tudjuk dönteni, minek van a legnagyobb értéke, s ennek megfelelően reagálunk.

Amikor egy nő saját kettős természetét kérdezi, olyankor keres, vizsgál, olyan hangokra figyel, amelyek a tudaton kívülről jönnek, s ezáltal gyakran meglepő tartalmakat közvetítenek és rendszerint nagyon értékesek.

Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő olyan társat választ, aki nem tudja vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül fel.

A férfiaknak tehát, éppúgy, mint a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább „zabolátlan ember” kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömet a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása.

Tudjuk, hogy a Természeti Férfi földi asszonypárját keresi. Akár félelmetes, akár nem, ez a legmélyebb szeretet azon aktusa, amelynek révén az ember lehetővé teszi, hogy egy másik ember ősi, zabolátlan lelke felkavarja. Egy olyan világban, ahol az emberek rettegnek a „veszteségtől”, túl sok fal áll annak útjában, hogy feloldódjanak egy másik emberi lélek numinózumában.

A zabolátlan asszony igazi társa az, aki lélekben kitartó és szívós, aki odaküldi saját ösztönös természetét a női lélek sátorához, bepillant és megérti azt, amit ott lát és hall. Az a férfi az igazi társ, aki újra és újra megpróbál megérteni, aki nem hagyja magát eltéríteni.

A férfi feladata tehát a nő igazi neveinek megtalálása, s az, hogy ezt a tudást ne arra használja, hogy uralkodjék felette, hanem arra, hogy megértse és felfogja azt a numinózus szubsztanciát, amiből a nő teremtetett, hogy hagyja, hogy mindez átcsapjon felette, csodálatba ejtse, megrázza, sőt megkísértse. És vele maradjon. És elénekelje a nő felett neveit. Ettől ragyognak szemei. Ettől ragyognak a férfi szemei is.

De nem szabad túl hamar nyugalomra térni, mert van a kettősség megnevezésének egy másik aspektusa is, ami félelmetes, de minden szerelmes számára fontos. Míg a nő kettős természetének egyik oldalát Életnek nevezzük, „ikernővére” a Halál névre hallgat. A Halálnak nevezett erő a vadon mágnespatkójának egyik vége. Ha az ember megtanulja a kettősségek nevét, végül éppen a Halál természetének csupasz koponyájába ütközik. Állítólag ezt csak a hősök tudják elviselni. A zabolátlan férfi minden bizonnyal el tudja viselni. A zabolátlan nő kétségkívül el tudja viselni. De ez, az igazat megvallva, teljes mértékben átalakítja őket.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

A könyvben ezek után a Csontváz Asszony története következik, amit már nem osztok meg itt. Akit érdekel a szerelem Élet/Halál/Élet természetével való szembesülés, javaslom, hogy olvassa el.

Köszönöm, hogy elolvastátok a Manawee történettel kapcsolatos elemzést. Tudom, kicsit sok volt az ezzel kapcsolatos információ, és nagyon sokféleképpen lehet őket értelmezni. Egyikünknek sem olyan egyszerű ez, viszont most legalább egy lépéssel megint előrébb jutottunk önmagunk megismerésében.

Farkasokkal futó asszonyok 8. - Az ádáz harc vállalása

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-7-behodolas.html)

„Az ádáz harc vállalása

A kiskutya megint megtanulja a lányok nevét és megint visszaindul gazdájához. Most már rá sem hederít az út melletti finomságokra, a csábító illatokra. Itt azt látjuk, hogyan éled fel a psziché tudatossága. Az ösztönös psziché most már megtanulta kordában tartani önmagát, megtanult sorrendet felállítani, s koncentrálni. Már ellenáll a kísértésnek. Most már figyel.

Egyszerre azonban váratlanul előugrik a semmiből egy sötét valami. Megrázza a kutyát és kiabál, „Áruld el a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom őket venni.” Ez a sötét idegen nem törődik a kettősséggel vagy a psziché finomabb részeivel. Számára a nőiség olyasmit jelent, amit meg kell szerezni, semmi többet.

A sötét idegent elképzelhetjük a külső világ egy valós szereplőjének is vagy egy belső, negatív komplexusnak. Nem számít, melyik, mert romboló hatása mindkét esetben ugyanaz. Ezúttal a kutya ádáz küzdelembe bocsátkozik. Ez akár férfi, akár nő esetében akkor következik be a külső életben, amikor egy esemény, néhány keresetlen szó, valami furcsa dolog előugrik, és megpróbálja velünk elfeledtetni, kik vagyunk. Mindig van a pszichében valami, ami meg akar bennünket fosztani a nevektől. A külső világban is sok a név-tolvaj.

A történetben a kutya az életéért küzd. Néha az segít bennünket mélyebb tudásunk megtartásához, hogy megtámad bennünket egy idegen. Ilyenkor arra kényszerülünk, hogy számunkra drága dolgokért harcoljunk – hogy komolyan harcoljunk a célunkért, hogy leküzdjük felszínes indítékainkat, amit Robert Bly „a jóleső érzés vágyának” nevez, hogy küzdjünk a mélyebb tudás megőrzéséért, azért, hogy befejezhessük, amit elkezdtünk.

A kiskutya a nevek miatt harcol, s végre legyőzi a tudattalanba való állandó visszacsúszást. A küzdelem végén, csodák csodája, emlékszik a nevekre, mert hiszen ezért, az ősi nőiségről való tudásért folyt a harc. Akinek ez birtokában van, az a női erőhöz hasonló erővel rendelkezik. A kutya megharcolt azért, hogy ezt az erőt annak a férfinak adja, akit megillet. Azért harcolt, hogy ez az erő ne juthasson az ősi természet ama sötét aspektusának kezei közé, aki nem jó célra használná. A hatalom megfelelő kezekbe adása éppolyan fontos, mint a nevek megtalálása.

A hős kutya átadja a neveket Manawee-nak, aki ezzel a tudással a lányok apja elé áll. A lányok már készen állnak arra, hogy a férfit kövessék. Mindvégig arra vártak, hogy Manawee megszerezze és tudatában megtartsa belső természetük tudását.

Látjuk tehát, hogy két dolog akadályozza ezt a haladást: az étvágy csábítása és a sötét idegen. Ez utóbbi néha a pszichén belüli velünk született elnyomó erő, néha azonban a külső világból jövő személy vagy esemény. De mindegy melyik, minden utazó tudja születése óta, hogyan győzze le ezeket a rablókat és fosztogatókat. Őrizd a neveket, a nevek jelentenek mindent.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-9-bennunk.html 

Farkasokkal futó asszonyok 7. - Behódolás az étvágy csábításának

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-6-kitarto.html)

„Behódolás az étvágy csábításának

Nem véletlen, hogy a férfiak is és a nők is harcolnak azért, hogy természetük mélyebb rétegeit megismerjék, mégis számos okból, többnyire valamiféle öröm kedvéért, letérnek az útról. Van, aki olyannyira ezen örömök rabjává válik, hogy örökre ott marad, nem folytatja útját.

Először a kiskutyát is elcsábítja étvágya. Az étvágy gyakran bájos kis forajidos, rablók képében tűnik elő, akik időt és libidót csennek. A tiédet. Jung egy helyen megjegyezte, hogy az embernek fegyelmeznie kell étvágyát. Különben, mint láttuk, az ember megáll minden ízletes csontnál, minden finom süteménynél.

A kettősség nevét kereső társak elveszíthetik elszántságukat, ha, mint a kiskutya, lecsábulnak az útról. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha ők maguk elvadult vagy kiéhezett teremtmények. Ők is elfelejthetik, hogy mit is akartak. Elcsábíthatja / megtámadhatja őket saját tudattalanjukból olyasmi, ami a nőkre akarja magát kényszeríteni azért, hogy saját örömére kizsákmányolja vagy elcsábítsa őket vagy hogy elűzze a vadászat unalmát.

A gazdájához tartozó kutyát ízletes csont csábítja le az útról, s időközben elfelejti a lányok nevét. Ez az epizód a mély pszichikus munka nagyon gyakori velejáróját juttatja kifejezésre: az étvágy csábításai gátolják az elsődleges folyamatot. Szinte havonta hallom egy-egy páciensemtől, hogy „Félbehagytam a mély munkát, mert elcsábított a szexuális élet, s hét napig tartott, míg sikerült csendesíteni a tüzet” vagy „...mert úgy döntöttem, hogy ötszáz szobanövényemet rendbe kell végre hoznom ezen a héten” vagy „...hét új izgalmas vállalkozásba fogtam, nagyon jól éreztem magam, de aztán úgy láttam, hogy egyik sem ígér semmi különlegeset, így hát felhagytam minddel.”

Szóval mindannyiunkra vár a csont az út mellett. Olyan csábító illata van, aminek egy kutya nemigen tud ellenállni. A legrosszabb esetben olyan kedvenc rossz szokás, ami már ezelőtt is vámot szedett életünkben. De akkor is újra kell kezdenünk, ha időnként kudarcot vallunk, addig kell próbálkoznunk, amíg képesek vagyunk elmenni mellette és folytatni tudjuk elsődleges munkánkat.

A mély munka nagyon hasonlít a szexuális izgalomhoz. A nulláról indul, egyenletesen gyorsul, s egyre intenzívebbé válik. Ha a felgyorsulást valami (egy hangos, váratlan zaj) durván félbeszakítja, elölről kell kezdeni az egészet. Hasonló feszültség keletkezik akkor is, amikor a psziché archetipális rétegében munkálkodunk. Ha ez a feszültség félbeszakad, szinte a nulláról kell ismét indulnunk. Sok csont van tehát az út mellett, ízletes, szép, érdekes, vadul izgalmas csontok. Valamiképp azonban mindig amnéziába húznak, nem csak azt felejtjük el, hol tartunk munkánkban, de azt is, mi is egyáltalán ez a munka.

A Korán bölcs megállapítása, miszerint „Számot kell majd adnod arról, milyen megengedett örömök mellett mentél el földi életedben anélkül, hogy élvezted volna őket.” Ha azonban nem a megfelelő időben vesszük ki túl nagy vagy akár csak kis részünket valami jóból, akkor óriási veszteség érheti tudatunkat. Mert akkor, ahelyett, hogy bölcsesség szállna meg bennünket, úgy járunk körbe-körbe, mint egy szórakozott professzor, s egyre azt hajtogatjuk „Hol is tartottam?” Hetekbe, néha hónapokba is beletelhet, mire kilábalunk ezekből az elcsábulásokból.

A mesében a kutya visszafut a lányok házához, megint kihallgatja nevüket és elrohan. Jó ösztönnel újra és újra próbálkozik. De ó, elcsábítja a finom szerecsendióillat, s megint elfelejti a neveket. Egy másfajta étvágy rohanta meg és térítette el feladatától, s noha gyomra megtelt, a lélek munkája nem fejeződött be.

Kezdjük már érteni, hogy a pszichikus kapcsolat megteremtésére irányuló tudatosság megőrzése és különösen a csábító étvágynak való ellenállás hosszadalmas folyamat, s nehéz végigvinni. Látjuk, hogy a ravasz kiskutya megtesz minden tőle telhetőt. De hosszú út vezet a mély archetipális tudattalanból vissza a tudatos értelemhez. Hosszú út visz le a nevekig, és hosszú a felszínre vezető út is. Nehéz megőrizni a tudást, amikor kelepcék sora vár az út mellett.

A szerecsendióból készült étel és a csont olyan elterelő csábításokat jelentenek, amelyek a maguk módján csodálatosak... más szóval, minden ember pszichéjében vannak körmönfont, furfangos és pompás elemek. Ezek mind a tudatosság ellen hatnak; azáltal gyarapodnak, hogy sötétségben tartják és izgalmasnak láttatják a dolgokat. Néha nehéz emlékezetünkbe idézni, hogy a fény izgalmáért kell kitartanunk.

A fényt a kutya hozza; ő próbál meg köztünk és a titokzatos ikertermészet között tudatos kapcsolatot teremteni. „Valami” rendszeresen megpróbálja ezt megakadályozni, valami, ami láthatatlan, mégis bizonyos, hogy ő helyezi el a csontokat és az ételeket az út mellett. Ez kétségtelenül a sötét idegen, a psziché tudatosság ellen munkálkodó természeti ragadozójának egy aspektusa. És mivel természetes, hogy minden ember pszichéjében fellép ez az ellenlábas, még a legegészségesebb pszichét is a kizökkenés veszélye fenyegeti. Emlékeznünk kell valódi feladatunkra, mantra-módon újra és újra fel kell idéznünk, csak így térhetünk vissza a tudatossághoz.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-8-az-adaz.html

Farkasokkal futó asszonyok 6. - A kitartó kutyatermészet

Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-5-nev-hatalma.html

„A kitartó kutyatermészet

A mese kiskutyája azt mutatja meg nekünk, hogy hogyan működik a lelki kitartás. A kutyák az univerzum mágusai. Elég a jelenlétük ahhoz, hogy a mogorvák mosolygóssá, a szomorúak jobb kedvűvé váljanak; a kutyák a kapcsolatok létrehozói. Az ősi babiloni Gilgames-eposzban, amelyben Enkidu, a szőrös állat/ember a túl racionális király, Gilgames ellentétpárja, a kutya teljes egészében a kettős emberi természet egyik oldalát jelképezi. Ő az erdő természete, aki megleli a nyomot, aki érzékszervei által érzi, mi micsoda.

A kutya szereti a nővéreket, mert etetik és mosolyognak rá. A titokzatos női természet azonnal megérti és elfogadja a kutya ösztönös természetét. A kutya, egyebek között, azt az embert jelképezi, aki könnyedén és hosszan tud szívből szeretni, aki erőfeszítések nélkül tud megbocsájtani, aki kitartóan tud futni és, ha szükséges, életét áldozni a harcban. A kutyatermészet kézzelfogható magyarázattal szolgál arra, hogy a társ hogyan nyerheti el az ikerlányokat... és a zabolátlan asszonyt.

Manawee ismét nem találja ki a neveket és hazabaktat. A kiskutya azonban visszafut a lányok házához, s addig hegyezi a fülét, amíg meg nem hallja a neveket. Az archetípusok világában a kutyatermészet egyszerre pszichopomposz – a felső világ és a sötét világ közötti közvetítő – és któnikus – vagyis a psziché sötétebb és távolibb régióiból, nevezetesen az alvilágból származik. Ezt az érzékenységet éri el a társ ahhoz, hogy a kettősséget megértse.

A kutya a farkashoz hasonlít, csak kissé szelídebb, noha a mesében azt látjuk, hogy nem sokkal. Ez a pszichopompikus kiskutya az ösztönös psziché. Nem emberi módon lát és hall. Olyan szintekre jut el, amelyeknek elérését az ego nem is gondolná lehetségesnek. Olyan szavakat és utasításokat hall meg, amelyeket az ego nem képes. És követi is azt, amit hall.

Egyszer egy San Franciscó-i természettudományi múzeumban olyan szobába léptem, ahol mikrofonokkal és különféle berendezésekkel a kutya hallását szimulálták. Egy pálmafa hajladozott a szélben, ami az Armageddonhoz volt hasonlatos; a messziről közelítő léptek úgy hangoztak, mintha egymillió zsák zabpelyhet csörgetnének a fülem mellett. A kutya világa állandóan kataklizmaszerű hangokkal van teli... olyan hangokkal, amelyeket mi, emberek meg sem hallunk. A kiskutya azonban igen.

A kutyafélék tehát meghallják az „emberi” hallómezőn kívüli zajokat. Az ösztönös psziché eme médiumszerű aspektusa intuitív módon meghallja azt, ami a mélyben zajlik, hallja a női psziché mély zenéjét, mély titkait. Ez a természet képes megismerni a nők ősi természetét.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-7-behodolas.html

Farkasokkal futó asszonyok 5. - A név hatalma

(Előzmény:  http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-4-ketto.html)

„A név hatalma

Számos jelentése van egy erő, egy teremtmény, egy személy vagy egy dolog megnevezésének. Azokban a kultúrákban, amelyekben a neveket mágikus és ígéretes jelentésük miatt nagyon gondosan választják ki, valakinek igazi nevét tudni azt jelenti, hogy ismerjük életösvényét és lelki tulajdonságait. Azért is tartják gyakran titokban a nevet, hogy viselőjét baj ne érje, hogy nevének erejét kiteljesíthesse, megóvhassa, nehogy bárki becsmérelje vagy háborgassa; mert így fejlődhet ki teljesen az illető személy spirituális hatalma.

A tündérmesékben és a népmesékben ehhez a névnek még számos egyéb aspektusa is társul, ezt látjuk Manawee történetében is. Jóllehet vannak olyan mesék, amelyekben a főhős egy gonosz hatalom nevét próbálja megtudni azért, hogy hatalmába keríthesse, ennél gyakrabban esik meg az, hogy azért kutat a név után, hogy megidézhesse azt a hatalmat vagy személyt, amelyet a név jelöl, hogy közel tudja magához, hogy kapcsolatra léphessen vele.

Ez utóbbiról van szó Manawee történetében is. Fáradhatatlanul jár a lányok falujába, őszintén azon igyekszik, hogy a Kettő erejét magához húzza. Nem azért akarja megnevezni őket, hogy megszerezze hatalmukat, hanem hogy saját hatalmát egyenlővé tegye az övékével. A nevek ismerete azt jelenti, hogy tudatosítja és tudatában megőrzi a kettős természetet. Bármennyire szeretné is az ember, még hatalma latba vetésével is csak akkor kerülhet ezzel mély kapcsolatba, ha tudja a neveket.

A kettős természet, a két nővér nevének kitalálása kezdetben épp olyan nehéz feladat a férfiak, mint a nők számára. Emiatt azonban nem szükséges sokat szorongani. Ha meg akarjuk tudni a neveket, máris jó úton járunk.

Mi is a pontos neve a női psziché eme két szimbolikus nővérének? A nevek természetesen személyenként változnak, általában azonban valamiféle ellentétet jelölnek. A természeti világ jó részéhez hasonlóan első pillantásra olyan határtalannak tűnnek, amelyben nem lehet kivehető minta vagy ismétlődés. Ha azonban közelről vesszük szemügyre a kettős természetet, ha rákérdezünk és meghalljuk a választ, akkor hamarosan feltárul a minta, ami, igaz, mérhetetlenül nagy, de van benne valamiféle, a visszahúzódó és áradó hullámokhoz hasonlatos állandóság; apályai és dagályai megjósolhatóak, mélyebb áramlatai feltérképezhetőek.

A nevek kitalálásában az a lényeg, hogy valahányszor kimondjuk a személy nevét, kívánságunkat vagy áldásunkat fogalmazzuk meg. Azért nevezzük meg önmagunkban a kettős alkatot, hogy hozzá csatoljuk önmagunkat. Ezáltal felfedezzük a személyes és rejtett értelmeket, s a nőiség zabolátlan szépségét, s az sem számít, mik az ellentétes vonások. Ezt a megnevezést és hozzácsatolódásunkat, egyszerű szavakkal, önszeretetnek hívjuk. Amikor ez két különálló személy között jön létre, akkor a másik iránti szeretetnek hívjuk.

Manawee hiába próbálkozik, egyedül köznapi természete segítségével nem tudja az ikrek nevét kitalálni. Kutya-énje siet segítségére. A nők gyakran sóvárognak olyan társ után, aki ilyen kitartóan és ilyen okosan próbálja mély természetüket megérteni. Ha egy nő ilyen anyagból gyúrt társra lel, életen át tartó hűséggel és szeretettel ajándékozza meg.

A mesében az ikrek apja a misztikus pár őrzője. Olyan valódi, pszichén belüli vonást jelképez ő, amely a dolgok „együttmaradását”, szét nem választhatóságát biztosítja. Ő ítéli meg azt, hogy az udvarló méltó-e, ő-e a „megfelelő” ember. Jó, ha egy nőnek ilyen őrzője van.

Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy az egészséges psziché próba elé állítja a vele egyesülni kívánó új elemet; hogy ebben az ügyben megvesztegethetetlen, hogy ily módon védekezik. Az apai őrzővel rendelkező egészséges psziché nem ismer el bármilyen öreg gondolatot, magatartást, vagy személyt, csakis azokat, amelyek érzékenyek vagy erre törekednek.

Az ikerlányok apja azt mondja, „Várj. Amíg meg nem győzöl arról, hogy valóban tudni akarod a lényeget – az igazi neveket -, addig nem kaphatod meg a lányaimat.” Ezzel azt mondja: Nem lehet tiéd a női titok tudása, ha csak úgy kéred azt. Meg kell dolgoznod érte. Kitartóan kutatnod kell. Egyre közelebb kell kerülnöd a női lélek eme rejtélyének igazságához, ami alászállást is igényel a talány megfejtése érdekében.” 

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-6-kitarto.html

Farkasokkal futó asszonyok 4. - A kettő hatalma

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html)

„A kettő hatalma

Miközben egy nő természetének mindkét oldala két, különböző funkciókkal és elkülönülő tudással rendelkező entitást jelent, a corpus callosumot magába foglaló agyhoz hasonlóan ismerniük kell egymást, át kell tudni alakítani az egyiket a másikba, tehát egységes egészként kell funkcionálniuk. Ha egy nő elrejti, vagy túlságosan előnyben részesíti az egyik oldalt, akkor mintegy féloldalas életet él, s nem használhatja teljes erejét. Ez így nem jó. Mindkét oldalt fejleszteni kell.

Sokat tanulhatunk a Kettő erejéről, ha megvizsgáljuk az ikrek szimbólumát. Az ikrekről ősidők óta az egész világon úgy gondolják, hogy természetfeletti hatalommal vannak felruházva. Vannak kultúrák, amelyekben egész tudományterület foglalkozik az ikrek természetének egyensúlyban tartásával, mivel úgy gondolják, hogy ez egyetlen lelken osztozó két entitás. Az ikreket haláluk után is táplálják, beszélnek hozzájuk, ajándékokat adnak és áldozatokat mutatnak be nekik.

Az ikernővérek szimbólumáról számos afrikai és karibi közösségben állítják, hogy jujuval, a lélek misztikus energiájával rendelkeznek. Az ikreket kifogástalan gondozásban kell részesíteni, nehogy szerencsétlenség érje a közösséget. Haiti hoodoo vallása megköveteli, hogy az ikreket nagy gondosan mindig azonos mennyiségű élelemmel kell ellátni, nehogy féltékenység támadjon közöttük, s ami még ennél is fontosabb, nehogy egyikük elsorvadjon, mert ha egyikük meghal, elemésztődik utána a másik is, és ezáltal elvész az a sajátos lelki erő, amelyet a közösség számára jelentenek.

Egy nő éppígy óriási erővel rendelkezik, ha sajátos kettős aspektusát felismeri és egységben tartja, s nem hagyja, hogy szétváljanak. Igen erős a Kettő hatalma és az egyik oldalt sem szabad elhanyagolni. Egyformán kell őket táplálni, mert együtt jelentik az ember rejtélyes hatalmát.

Hallottam egyszer egy mesét egy öreg afrikai-amerikai férfitól, lenn délen. Egy kis utcából jött felém, miközben a belvárosi „parkban” üldögéltem. Volt, aki őrültnek nevezte, mert bárkihez, ugyanakkor senkihez nem beszélt. Bizonytalan léptekkel járt, egyik ujját feltartotta, mintha a szél irányát vizsgálná. A cuentistas, a mesemondók azt tartják, hogy ezeket az embereket istenek érintették meg, és El Bultonak, „batyunak” nevezzük őket, mivel különleges holmi van a birtokukban, amit bárkinek megmutatnak, aki odafigyel.

Ez a különleges El Bulto az ősi örökségről mesélt nekem. Azt mondta, hogy Egy bot, két bot a történet címe. „A régi afrikai királyokról szól”, suttogta.

A történet szerint egy haldokló öregember maga mellé szólítja rokonait. Rövid, erős botot ad mindegyik gyermekének, feleségeinek, rokonainak.

- Törjétek el a botot – utasítja őket.

Némi erőfeszítéssel mindannyian félbe törik botjaikat.

- Így van ez akkor is, amikor a lélek egyszál magában áll. Könnyen el lehet törni.

Most az öreg újabb botot ad mindenkinek és azt mondja:

- Így szeretnék élni, miután elhagylak benneteket. Ketten, hárman tegyétek egymás mellé botjaitokat. Most törjétek félbe a kötegeket.

De senki sem tudja eltörni a kettesével, hármasával összefogott botokat. Az öreg mosolyog.

- Erősek vagyunk, ha egy másik lélek áll mellettünk. Ha együtt vagyunk, nem lehet bennünket eltörni.

Épp ilyen erős és törhetetlen a kettős természet is, ha tudatosan együtt tartjuk két oldalát. Ilyen természetű a pszichikus kettősség, az ikerszerűség, a női személyiség két aspektusa. A megszelídített én önmagában szép... de valamiképpen magányos. A zabolátlan én is szép önmagában, mégis vágyódik a másik után. A nők lelki, érzelmi és spirituális erejének elvesztése abból ered, hogy elkülönítik egymástól ezt a két természetet, s úgy tesznek, mintha az egyik vagy a másik nem létezne.

Manawee meséje éppúgy szól a férfi, mint a nő kettősségéről. A Manawee-férfinak is megvan a tulajdon kettős természete: az emberi és a kutyatermészet. Emberi természete, bármilyen kedves és szerető, nem elegendő a sikerhez. Kutya-természete, ösztönös természete teszi lehetővé, hogy a zabolátlan nők mellé lopóddzon, s meghallja neveiket. Kutya-énje megtanulja, hogyan tud ellenállni a természetfeletti csábításoknak és hogyan őrizze meg legfontosabb tudását. Manawee kutya-természete rendelkezik az éles hallással és a konoksággal, azokkal az ösztönökkel, amelyeknek segítségével falak alá ás és értékes gondolatokat talál, vesz űzőbe és szerez vissza a maga számára.

Kékszakálli vagy Mr. Fox-féle energiákat hordozhatnak a férfi erői, amelyekkel megpróbálhatja lerombolni a nők kettős felépítését. Az ilyen udvarló nem tűrheti a kettősséget, a tökéleteset keresi, az egyetlen igazságot, az egyetlen mozdíthatatlan, megváltoztathatatlan feminina substanciát, ami az egyetlen tökéletes nőben testesül meg. Most figyelj! Ha ilyen emberrel találkozol, olyan sebesen fuss az ellenkező irányba, ahogyan csak bírsz. Jobb, ha kívül-belül Manawee-hez hasonló kedvese van az embernek: ő sokkal jobb udvarló, mert tiszteli a Kettő gondolatát. A cselekvésben pedig a Kettő hatalma egyetlen összetartozó entitás.

Manawee tehát a női lélek eme mindent átható, ám titokzatos keverékét kívánja megérinteni, s ő maga is uralommal rendelkezik. Mivel ő a zabolátlan, Természeti Férfi, a zabolátlan asszonyra rezonál, utána vágyódik.

A női pszichében lakozó férfi-csoportban, amelynek tagjait a jungi pszichológia animusnak nevezi, van Manawee-szerű magatartás is, amely keresi és akarja a női kettősséget, mert értékesnek, vágyaira méltónak és kívánatosnak tartja, s nem pedig ördöginek, rútnak és megvetendőnek. Manawee, lakozzon akár a belső, akár a külső világban, olyan tapasztalatlan, de hűséges kedvest jelent, akinek leghőbb vágya a női természet misztikus és numinózus kettősségének megnevezése és megértése.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-5-nev-hatalma.html 

Farkasokkal futó asszonyok 3. - A nők kettős természete

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-2-manawee.html)

„A nők kettős természete

A népmesék és az álmok tartalmát és mindazokat a szimbólumokat, amelyek az egyes személy pszichéjének aspektusait jelenítik meg, megérthetjük szubjektív módon, de megérthető mindez objektív módon is, azaz, hogy hogyan viszonyulnak a külső világ helyzeteihez és kapcsolataihoz. Manawee meséjéről most a nő és társa közötti kapcsolat értelmében beszéljünk, és tartsuk azt szem előtt, hogy sokszor „az van kívül, ami belül is.”

A mese egy régi-régi titkot árul el a nőkről: a zabolátlan asszony szívének elnyerése érdekében társának meg kell értenie a nőben rejtőző természetes kettősséget. Igaz, megfejthetnénk a történetet etnológiai szinten is, s szemlélhetnénk a két lányt egy poligám kultúra leendő asszonyainak archetipális nézőpontjából is, a mese mégis az egyetlen nőben fellelhető két erőteljes női erőről beszél.

Tartalmazza mindazokat a lényeges tényeket, amelyek a zabolátlan asszonyhoz való közel kerüléshez szükségesek. Hűséges kutyája segítségével Manawee kitalálja a két nevet, a nőiség kettős természetét. A titok megoldása nélkül nem győzhet. Célja eléréséhez saját ösztönös énjét – a kutyaént – kell használnia.

Az, aki közel kerül a zabolátlan asszonyhoz, lényegében két nő jelenlétét tapasztalja; egy külső, a felszíni világban megjelenő lény jelenlétét, és egy belső criaturáét, aki a nehezen látható világban él. Az előbbi a napvilágnál él és könnyen megfigyelhető. Ez gyakran pragmatikus, a kultúrához alkalmazkodó és nagyon emberi. A criatura azonban sokszor nagyon messziről érkezik a felszínre, gyakran csak feltűnik, majd gyorsan újra eltűnik, s mindig maga mögött hagy egy érzést: valami meglepőnek, eredetinek és tudással rendelkezőnek az érzését.

A nők e kettős természetének megértése gyakran azt eredményezi, hogy a férfiak, sőt néha maguk a nők is, becsukják szemüket és az egekhez fohászkodnak segítségért. E kettős természet paradoxona az, hogy amikor az egyik oldal hűvösebbnek érződik, a másik annál forróbb. Amikor a kapcsolatban az egyik oldal kitartóbb és gazdagabb, a másik akár jeges is lehet. Az egyik oldal sokszor boldogabb és hajlíthatóbb, miközben a másik valami „Nem tudom, mi” után sóvárog. Az egyik talán ragyog, míg a másik édeskeserű és szomorkásan sóvárgó. Ez az „egy-nőn-belüli-kettő” elkülönül egymástól, de egymáshoz tartoznak, s ezerféle módon egyesülhetnek."

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-4-ketto.html

Farkasokkal futó asszonyok 2. - Manawee

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-1-himnusz.html)

„Manawee

Egyszer egy férfi két lánynak udvarolt, akik ikrek voltak. Apjuk így szólt az udvarlóhoz: „Addig nem házasodhatsz össze velük, amíg ki nem találod a nevüket.” Manawee újabb és újabb neveket mondott, de egyik sem a lányok neve volt. Az apa csak a fejét rázta, s újra és újra elküldte az ifjút.

Egy nap Manawee magával hozta kiskutyáját, amikor látogatóba jött, s a kutya észrevette, hogy az egyik lány csinosabb, mint a nővére, a másik pedig kedvesebb. Noha egyik nővér sem rendelkezett minden jó tulajdonsággal, a kiskutya nagyon szerette őket, mert jóltartották és mindig mosolyogtak rá.

Manawee aznap sem találta ki a lányok nevét és hazabaktatott. A kutya azonban visszafutott a lányok házához. Fülét hegyezve a fal mellé állt és hallotta, hogy a lányok nagy vidáman arról beszélgetnek, hogy milyen csinos és milyen férfias Manawee. Ezenközben néven nevezték egymást, amit a kiskutya meghallott, s amilyen gyorsan csak bírt, hazafelé iramodott, hogy elmondja gazdájának.

Útközben azonban egyszer csak finom illatot érzett. Egy oroszlán az ösvény mellett hagyott egy jókora csontot, amin még hús is volt. A kutya habozás nélkül beugrott a csalitba, s megragadta a csontot. Boldogan nyalogatta és rágcsálta, amíg csak íze volt. És akkor hirtelen eszébe jutott, miért is eredt útnak, de jaj, akkor már késő volt. Elfelejtette a lányok nevét.

Visszafutott a házhoz. Időközben beesteledett, s a lányok egymás karját és lábát kenegették olajjal, mintha valamiféle szertartásra készülődnének. A kutya megint hallotta, hogy egymást néven szólították. Örömében a levegőbe ugrott, s már futott is az ösvényen, hogy megvigye a hírt gazdájának, ám egyszerre csak friss szerecsendiós lepény illata ütötte meg az orrát.

A kiskutya semmit sem szeretett úgy, mint a szerecsendiós lepényt. Hirtelen letért az ösvényről, s abba az irányba iramodott, ahonnan a fatörzsön hűlő finom étel illatát érezte. Hamarosan ki is ürült a tál, s a kutyának szerecsendióillatú lett a lehelete. Ahogy tele gyomorral hazafelé baktatott, megpróbálta emlékezetébe idézni a lányok nevét, de nem sikerült.

Így hát harmadszor is visszament házukhoz. A lányok most már menyegzőre készültek. „Jaj nekem!” gondolta a kutya. „Alig maradt időm.” És amikor a lányok ismét nevén szólították egymást, emlékezetébe véste, s szélsebesen hazafelé iramodott. Eltökélte, hogy most már semmi nem térítheti el útjáról, semmi nem akadályozhatja meg, hogy tudassa Manaweeval a lányok nevét.

Friss zsákmány illatát érezte, de nem törődött vele, átugrott rajta. Egy pillanatra, mintha szerecsendió illatát érezte volna, de most rá sem hederített, csak futott, futott gazdájához. Arra azonban nem számított, hogy egy sötét idegen ugrik elő a bokorból, megragadja nyakánál fogva, s úgy megrázza, hogy még a farka is majd leesik.

Csakhogy ez történt, s az idegen ezt kiabálta:
- Áruld el azokat a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom venni őket.
A kiskutya úgy érezte, elájul az erős szorítástól, de bátran küzdött. Morgott, karmolt, rúgott, s végül beleharapott az óriás idegen ujjai közötti húsba, s fogai hegyesek voltak, mint a darázs fullánkja. Az idegen bömbölt, mint egy bölény, de a kiskutya nem eresztette. Az idegen bezuhant a bokrok közé a kezén csüngő kiskutyával.
- Eressz, eressz, kiskutya, ha eleresztesz, nem bántalak – könyörgött. A kutya a fogát vicsorgatva mondta:
- Ne gyere vissza, mert nem látod meg többé a reggelt.
Azzal az idegen bevette magát a csalitba, s nyögdécselve elfutott. A kutya pedig bukdácsolva rohant hazafelé az ösvényen. Véres volt a bundája, sajogtak az állkapcsai, a lányok nevére azonban tisztán emlékezett, s örömtől sugározva ugrott fel gazdájára.
Manawee kimosta a kiskutya sebeit, az meg elmesélte, mi minden történt, s a lányok nevét is elárulta. Manawee vállára ültette a kiskutyát, s futva indult a lányok falujába. A kutya füle lobogott, mint a vágtató lovak farka.
Mire Manawee odaért, hogy megmondja az apának a neveket, a lányok már útra készen álltak; egész idő alatt rá vártak. Így nyerte el Manawee a folyóvölgy két legszebb lányának kezét. Ők négyen: a lányok, Manawee és a kiskutya boldogan éltek még nagyon sokáig.

Krik Krak Kront, itt a vége, pont.

Krik Krak Krébe, ez a mese vége.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html

Farkasokkal futó asszonyok 1. - Himnusz a Természeti Férfiért: Manawee

Ahogy ígértem következzen a Farkasokkal futó asszonyok című könyvből egy összefüggő részlet. Elég hosszú lesz, így több bejegyzésen keresztül fogom megosztani.

Kívánom, hogy a sokféle értelmezési lehetőségből mindenki találja meg mindazokat, amelyek a legnagyobb segítséggel vannak számára.

 

„Himnusz a Természeti Férfiért:

Manawee

Ha a nők azt akarják, hogy a férfiak valóban ismerjék őket, akkor meg kell őket tanítani valamire a mély tudásból. Van olyan nő, aki azt mondja, belefáradt, túl sokat tett már ezen a téren. Szerintem egyszerűen olyan férfiakat próbáltak tanítani, akik nem is akartak tanulni. A legtöbb férfi tudásra, tanulásra vágyik. Akkor kell előttük feltárni bizonyos dolgokat, ha látjuk ezt a hajlandóságot; nem minden ok nélkül, hanem azért, mert így kívánja ezt egy másik lélek. Nézzünk most néhány dolgot, ami sokkal könnyebbé teszi egy férfi számára a megértést, azt, hogy félúton összetalálkozzon egy nővel; íme itt van egy nyelv, a mi nyelvünk.

Semmi kétség, a Természeti Férfi is keresi a maga föld alatti menyasszonyát. A kelta mesékben olvasunk olyan híres ősi istenpárokról, akik így szeretik egymást. Gyakran egy tó alatt laknak, ahol a föld alatti életet, az alvilágot őrzik. A babilóniai mítoszban a cédrus-combú Innin így hívja szerelmesét, a Bikaszarvút; „Jöjj, takarj be vadságoddal.” A modern korban is, a Középnyugat felső vidékén még ma is azt tartják, hogy egy Isten Anyja és Apja hemperegnek tavaszi ágyukon, s ez okozza a mennydörgést.

Épp így, egy zabolátlan nő senkit sem szeret jobban, mint egy vele egyenlő társat. Mégis azt látjuk újra és újra, talán az idők kezdete óta, hogy azok, akik társaivá válnak, nem egészen biztosak abban, hogy megértik igaz természetét. Mire vágyik valójában egy nő? Ősrégi kérdés ez, a zabolátlan és titokzatos női természet rejtélye. Jóllehet a bath-i asszonyság meséjében a vén banya azt sutyorogta a lovag fülébe, hogy a nők leghőbb vágya az életük feletti uralom, és ez tényleg megmásíthatatlan tény, van egy másik épp ilyen nagy igazság, amely szintén válasz a kérdésre.

A következő történet választ ad a nők igaz természetét firtató ősrégi kérdésre. Akik a mesében bemutatott utat és eszközöket választják, örökre a zabolátlan asszony kedvesei és társai maradnak. Az afrikai-amerikai történet itt olvasható változatát Miss V. B. Washingtontól hallottam.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-2-manawee.html 

Anima és Animus, Jin és Jang, a Megszelídített és a Zabolátlan...

Nem egyszer halljuk nőtársainktól, hogy a férfiak nem értik meg őket; férfitársainktól pedig azt, hogy nem tudnak eligazodni a nőkön, kiismerhetetlennek érzik őket. 

Ezért talán nem a férfiak a hibásak, és talán nem is a nők, egyikük sem. Lehetséges okként talán az is számba vehető, hogy őseink bölcsességével már nem tartjuk a kapcsolatot, nincs aki átadja a tudást a gyerekeknek, a fiataloknak. Úgy tűnik annyi kötelezettsége és felesleges, időrabló tennivalója van az embernek, hogy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni. Azzal az ősi tudással, hogy kik is vagyunk valójában. Még önmagunkat sem ismerjük igazán.

Többek között elmondható rólunk, hogy például jelenlegi létformánkban kettős természettel rendelkezünk. Ez az elképzelés több szempontból nézve is megközelíthető. A különböző látásmódok közös pontja az, miszerint szükséges az ellentétes pólusaink kiegyenlítése, harmóniába hozása.

-*-

Férfiak vagy nők vagyunk, és mindannyian rendelkezünk másik „nemű” lélekrésszel, amit nem árt megismerni és egyensúlyban hozni másik részünkkel. C. G. Jung munkája nyomán a nőben élő férfi lélekrész animus, a férfiban élő női rész pedig anima néven ismeretes. 

(Ezt a témát most nem fejteném ki bővebben, az interneten számos tudásanyag található erről az elméletről.) 

-*-

Mindez kifejezhető Jin-Jang természetünk felől megközelítve is.

„A Jang kezdeményez, irányít, vezet, akar, teremt, meghatároz, aktív, pozitív, előremegy, és centrifugálisan szétterjed.

A Jang vezet a táncban.

Harcban a Jangé az első szándék, a támadás, a lerohanás, az önakarat érvényesítése. A Hím szerepe ez a világban...

A Jin befogad, elfogad, passzív, magába ölel, hagyja, hogy irányítsák, hogy vezessék a táncban. Odaadó, érlelő, türelmes, várakozó...

Harcban a Jiné a második szándék, mindig csak hátrál és válaszol: abból él, hogy ellenfele hibát vét, s a támadásban „túl akarja” magát.

A Jin a védekezés zsenije.

A Nőiség szerepe a világban.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Egyik sem jó, ha túlteng bennünk.

„Ha a Jang „túlhabzik”, agresszív lesz, konok, önfejű, akaratos, durva, gátlástalan, öntelt... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl erős Jang-embereket: „Nagyon vannak.”

Ha a Jin „túlhabzik”, lusta lesz, gyenge, gyáva, akarattalan, tehetetlen, anyagias, félős, szorongó és kiszolgáltatott... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl gyenge Jin-embereket: „Olyanok, mintha nem is lennének.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Minden jelenségnek van Jin és Jang oldala, ereje, pl. az időnek is. Van amikor kezdeményezni, irányítani máskor pedig visszavonulni és várni kell inkább.

A két erő egyszerre vagyunk, soha nincsenek egymástól külön, ugyanannak az éremnek a két oldaláról beszélünk, egyik sem létezhet a másik nélkül. A kérdés az, hogy jókor jó oldalát vesszük-e elő ennek az éremnek.
Miután kicsit jobban magunkba néztünk, sokunk nyugodtan mondhatná magának, hogy

 „...lépten-nyomon összekutyulod a két erőt, s nyugtalanságodnak éppen ez a fő oka. Nyüzsögsz, amikor várni, beszélsz, amikor hallgatni, vársz, amikor éppen tenned kellene. Beleavatkozol csendben érlelődő folyamatokba, és elmulasztod a lépést a sorsdöntő pillanatban. Mi nem „életművészek”, hanem „életrontók” vagyunk, s mivel hiányzik a bölcsességünk, összevissza lépkedünk a „sakktáblán”...

A kung-fu mestere, Bruce Lee azt mondta:

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Ha haladni akarsz, miközben az egyik pedált nyomod, a másikat fel kell engedned.

Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka!

Erő és lágyság a harmonikus emberben egyszerre működik, hol az egyik van kívül s a másik belül, hol fordítva, s titka, hogy a helyes dolgot mindig a megfelelő időben teszi.”

Számunkra ez – bármilyen természetesnek tűnik is – a legnehezebb.

A mi tudatunkban a világ darabokra van törve, s ha valamit képtelenek vagyunk átélni, az éppen ez: az ellentétek csodálatos egysége.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Amikor kifelé Jin vagy, akkor belül mindig kell legyen némi Jang; és amikor kifelé Jang vagy, belül ott van mindig valamennyi Jin is.

"...az Egyből valamiféle meghasonlás kiváltja a Kettőt - és a két fél elkezdi egymást vonzani-taszítani, szeretni-gyűlölni, s ebben a páros táncban az egész mozgásba lendül, sokasodni kezd, háborúzni, megbékélni, kifelé pörögni s befelé húzódni, eltaszítani és mégis vonzani; megpördül a kettő, elindul a tánc, forgatja a sprirált - s létrejön a polaritás s vele az örökös és szüntelen Változás. A kör egyik fele fehér - ez a Jang. A másik fele fekete - ez a Jin. A kettő együtt - összefogva a Nagy Mindent Átölelő Őskörrel - a Tai Csínak, a Nagy Őskezdetnek a szimbóluma."
/Müller Péter: Jóskönyv/

  

A jelenségek drámája nemcsak a Jin és Jang között zajlik, külön-külön önmaguk is képesek átváltozni, a Jin a Jangba, a Jang a Jinbe.

„...jelenségek egy bizonyos fokon túl önmaguk ellentétébe csapnak át... A túl férfias férfi elkezd feminin tulajdonságokat mutatni, a túl nőies nő agresszív, uralkodó hisztériát tanúsítani. A gyáva ember szorult helyzetében hirtelen kitör, s a Vakmerőség démonává válik; a rendíthetetlen hős váratlanul sírógörcsöt kap, s egy látszólag jelentéktelen helyzetben összeroppan... Az átcsapás nemcsak bukást okoz, de gyakran betegséget, halált is. A túlszáguldó életét ágyhoz köti, tolószékhez, vagy mankókhoz: innen kezdve át kell élnie a türelmet s a kiszolgáltatottságot. Ugyanakkor a túl lassú, passzív életet fölkavarhatja, válásra, önállóságra, lázadásra készteti.

Lényegében ez a karma törvénye; működése sokszor nem egy életen belül, hanem új és új inkarnációk fényes és árnyékos partjain zajlik. Egy „túl Jang” életet gyakran „Jin” élet követ, s ha ez is túlzottá válik, megint csak egy új „Jang” élet tudja kiegyenlíteni...

Nehéz elérni, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

Pedig az élet művészetének ez a célja: középen maradni.

Ez Buddha és Lao-Ce stratégiájának lényege.

Egy vágy, akarat, szerelem vagy munka beteljesülésének jelképe a Ji-kingben a „majdnem teli Hold”.

Vagyis olyan állapot, mely megáll egy icipicivel a csúcs előtt!

Nem csap át!

Nem lép föl egészen a csúcsra – mert abban a pillanatban lezuhan!...

Az élet művésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájolódik.

Inkább kiegyezik, mint hogy háborúzzon.

Inkább megáll, mint hogy túllépjen.

Inkább megelégszik a kevesebbel, mint hogy tönkretegye magát a sokkal.

Jóllakás előtt eltolja a tálat.

És a másokkal való kapcsolatokban is – akár a legszenvedélyesebb szerelmében is – megáll félúton, saját lényének „telekhatáránál”, s bevárja, míg a másik is odaér. Nem gázol át, nem akarja „túlbirtokolni” a másik lényt – ez az alapja minden tartós kapcsolatnak.

Mert akit bárminek a nevében „túlbirtokolnak”, az előbb-utóbb föllázad.

Viszont aki nem jön el a „telekhatárig”, az magányos maradhat!

Minden középen jó.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

-*-

Egy másik könyv más szavakkal, de lényegében ugyanezt mondja effajta kettősségünkről.

A könyv írója szerint mindannyian rendelkezünk megszelídített és zabolátlan énnel. Ezeket jó lenne megismernünk, megtanulni átalakítani egyiket a másikba, hogy összhangba kerülhessenek, hogy egységes egészként tudjanak funkcionálni. Mindkét oldalt fejleszteni kell, egyiket sem hanyagolhatjuk el.

Ennek az igen érdekes könyvnek „Farkasokkal futó asszonyok” a címe. Írója: Clarissa Pinkola Estés. Elolvasásával nemcsak kettős természetünkről tudhatunk meg sok hasznos információt.

Így szól a könyv hátulján található ajánlás:

„Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával. A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekbe kényszerít bennünket, és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha már nem találjuk az utat e hatalmas, éltető forrás felé, félelemmel, szorongásokkal teli, túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra, hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben. A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon és álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe, begyógyítja a lélek sebeit, és segít újra megtalálni a kapcsolatot az Ősi, Természeti Asszony bölcsességével.

A szerző – aki pszichológus, jungiánus analitikus, mesemondó és gyűjtő, a denveri C. G. Jung Center igazgatója – ezzel a művével hatalmas népszerűségre tett szert. Könyvét nem csak nőknek ajánljuk, hanem azoknak a férfiaknak is, akik elég bátrak ahhoz, hogy együtt száguldjanak a „farkasokkal futó” asszonyokkal.”

Az elkövetkezendőkben ebből a könyvből fogok megosztani néhány összefüggő részletet azok kedvéért, akik társat keresnek, és azok kedvéért is, akik párkapcsolatban élnek. Ezentúl pedig minden olyan emberhez szól majd, aki szeretné mélyebben megérteni a nő és férfi egymáshoz való viszonyát.

Szívből kívánom, hogy a következő ezzel kapcsolatos bejegyzések hasznos segítségül szolgáljanak nektek.