SZÍNEK a feladatban, FORMÁK az időben...

"Kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre.
Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére.

Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát... .
Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát.
Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete."

‪/Csontváry Kosztka Tivadar/

Az idővel néha nem vagyok barátságban. Többször érzek sürgetést a legapróbb hétköznapi feladatok kapcsán is. Ez valahol jó is, mert amikor erre hallgatok több rend van körülöttem, ami valamiféle elégedettséget megnyugvást is ad, ugyanakkor ára is van... ilyenkor néha nem eszik, nem iszik, nem vesz levegőt rendesen az ember. Van hogy vissza kell lassítani a saját ütemünkre. Túl sok mindent kell ma már csinálnia az embernek. Ezzel nyerek erőt néha:

"Az örökkévalóságon átvezető, végtelen utat járom, rengeteg időm van. A szívemmel kommunikálok. Minden rendben." /Louise L. Hay, Mona Lisa Schulz: Minden rendben/

Nemrég láttam a Lucy című filmet (http://hu.wikipedia.org/wiki/Lucy_%28film%29) ami azt állítja, hogy az idő le van lassítva számunkra, vagy valami ilyesmit... érdekes.

Az emberbe manapság idővel könnyen épül bele, hogy mindent azonnal kell. Ezt már talán sikerült levetkőznöm, de ezentúl tudomásul kell vegyem, hogy nem biztos hogy mindenre jut idő és alkalom... akár egy élet alatt is. Ezt el kell fogadni. Ide jöttem egy csomó feladattal... hogy tetszenek vagy sem ezek a feladatok az már egy másik kérdés, de valószínűleg én választottam őket magamnak. Vannak amiket nem tudok időzíteni kicsit sem, így azok kell legyenek az elsődlegesek az biztos, aztán nem tudom a többit... és lesznek olyanok amikre nem lesz idő most, vagy fogalmazhatok inkább úgy, hogy túl sok lenne. Felesleges agyalni ezek miatt, valamely következő életben amikor úgy állnak össze a feltételek, akkor tudunk rájuk megfelelően figyelni. Minden feladatra, megélésre, tapasztalatra sor kerül egyszer aminek meg kell lennie. (Az ember megfigyelheti magán, hogy még itt is, földi tudatával is néha mindenféle feladatot összevállal, ráadásul túl akar lenni gyorsan a legnehezebbeken... csakhogy az idő relatív, pont a nehezebb feladatoknál érezzük ezt leginkább.)

Valahogy úgy érzem, hogy ez életem három nagy szakaszra tagolódik, három nagy feladattal és több valamivel kisebbel és kisebbekkel. Az első szakasz már nagyjából elcsitult a maga legnagyobb feladatával, most zajlik a második a maga legnagyobb feladatával, azt még nem tudhatom, hogy lesz-e egy harmadik is, és ha lesz miről fog szólni, de érzem hogy megvan ez a lehetőség is az "éterben". Bízom benne hogy ha lesz, még jobban fogom tudni majd menedzselni.

(Én aki azt hiszem magamról hogy egy csomó mindent el tudok fogadni és nem ítélkezem) nehéz elfogadnom, hogy mindennek ami létrejött, megvan a helye és létjogosultsága (oka) ebben a világban... a nehézségeknek, a feladatoknak, a történéseknek, az embereknek (akármennyire nem tetszik vagy félünk tőle). Emellett hiszek abban, hogy a jövőt minden percben alakítjuk is.

Minden egyes nap, minden tudatosan átélt perc egy vízválasztó. Tudom és mégsem csinálom. Talán egyszer majd menni fog. Hasznos tudatában lenni mindig, hogy minek tulajdonítunk figyelmet és hogy milyen értékek vannak az életünkben, valamint magunkban. Nem vagyunk egyformák, így az életünk sem lehet egyforma. Van akinek pörögni kell mert most azért jött ide hogy azt megélje, van akinek meg inkább a nyugi kell... minden adott olyan módon hogy a feladatcsomagunkból az éppen legnagyobb feladatot meg tudjuk oldani amit az adott időszakra bevállaltunk, amihez éppen megvannak a feltételek. Minden okkal van úgy ahogy van.

A nehézségek között is meglátni a szépet, az értelmet és megtalálni a békét... ez igazi művészet és a legnagyszerűbb tanítómódszer lehet a számunkra (ha nem is ismerjük fel egyből). Az élet értelme részben, hogy gyönyörködtessen bennünket. Akkor vagyunk képesek művelni az életet úgy hogy ne a feldolgozatlan elnyomott emlékek, traumák, a már nem hasznos gondolatminták kísérjenek bennünket 20-30-40 év múlva dolgunk végezetlenül a köztes létbe, ha képesek vagyunk meglátni a szépet. Akkor mindig lesz erőnk tovább lépni. (Szerintem.) Ez elcsépeltül hangzik talán, de megvan a maga értelme. Amikor éppen sötéten látjuk vagy érezzük a dolgokat és képesek vagyunk kihozni magunkat ebből, akkor új lehetőségek, új remények, megoldások születnek... mindig egy picit előrébb jutunk és egy picit mélyebben süllyedünk a feladatba. Pontosan annyi terhet kapunk amennyit még elbírunk viselni... van amikor több erőnk van, aztán újra nyomást gyakorol ránk a feladat, de így van több esélyünk megoldani és hamarabb megoldani. Néha fel is tudunk lélegezni kicsit közben. A feladat marad amíg meg nem oldjuk. Ne féljünk mindettől. 

A "szép" persze relatív fogalom... bármi lehet szép számunkra, a lényeg hogy ne ártsunk általa! A velünk történtek, a feladatok hatással vannak arra hogy hogyan látjuk a világot. Az élet értelme részben, hogy gyönyörködtessen bennünket... az én világképemben most ez azt jelenti, hogy megtalálni a szépet abban amit mások teremtettek, alkottak és magunk teremteni, alkotni szép dolgokat, amelyekben gyönyörködhetünk, amelyekre rácsodálkozhatunk, amik miatt meghatódhatunk, mosolyoghatunk, megbékélhetünk, amikért hálásak lehetünk, szeretetet tiszteletet érezhetünk, amik megmaradnak az emlékezetünkben.

Formák, színek, hangok, stb... alkotják e világot... megannyi végtelen kombinációban ugyanakkor valamiféle rend szerint. A természet ezt megadja nekünk. (Akik a természettel nem tartanak kapcsolatot, és nincs lehetőségük vagy nem akarják meglátni az ott rejlő szépségeket, talán nem csoda, hogy mindenféle póttevékenységben keresik ezt az élményt. Ezek egy részével nincs is baj, amennyiben nem okoznak kárt másoknak.) Sokszor ezek a dolgok életmentőek. Az embernek ma szüksége van a kreativitásra, jobban mint bármikor azt hiszem. Ha nincs lehetősége a természettel való kapcsolatában megélni a teremtés szépségét, akkor nagy eséllyel érezni fogja, hogy valamit magának is csinálnia kell, részt kell vegyen az Alkotó munkájában, teremteni valamit ami gyönyörködteti és amivel persze nem okoz kárt senkinek és a természetnek sem. Ennek fényében egész másképp lehet nézni például a lábbal vagy szájjal való festést. Ezeknek az embereknek ez jelenti az életet... teremteni valamit szeretettel, hogy közben az Alkotóval összhangba kerülhessenek...

... Ami gyönyörködtet bennünket, és akár másokat is... Sokszor érzem ezt most nagyon fontosnak a világban, a formák és a színek csodás tárházát, rendszerét, harmóniáját, szépségét felfedezni amiben csak tudom.
(Valószínűleg minden leírható több módon, ennek megmondhatói azon emberek (szinesztéták) akik valamilyen okból kifolyólag képesek érzeteket társítani egymáshoz, pl. zenéhez színeket stb.)

Színek és formák, és más érzetek... ezekből épül fel minden e világon... mert így „látjuk”, részben így érzékeljük mi emberek az itt lévő rezgéseket... képesek vagyunk automatikusan ráhangolódni ezen rezgésekből azokra amelyekre éppen abban a pillanatban, állapotban fogékony a szépérzékünk, aztán egyre több mindenben fogjuk majd meglátni a szépséget, s ezek társaságául a szeretet, tisztelet, csodálat, egység és más hasonló érzések jelennek meg bennünk... így idővel tudatosan is könnyebben megy a ráhangolódás ezekre a magasabb érzelmi állapotokra. Ez is lehet egy módszer.

Szakítsunk időt a szép megtalálására és alkotásában való részvételre.

Ha van olyan tevékenység amibe szeretetet tudsz adni, akkor később másba is és egyre több mindenbe bele fogod tudni tenni ezt az érzést... A lényeg hogy örömmel csináld azt a valamit... Egyszóval csinálj olyan dolgokat amiket örömmel teszel (és nem okozol vele kárt) és tegyél bele sok-sok szeretetet. Így sokkal könnyebb lesz majd a későbbiekben, amikor a gondolataink egyből valósággá válnak.

A tanítványoknak, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról.
/Anthony de Mello/

/Az idézetek forrása: https://www.facebook.com/aquariuskincsei/photos_stream/