Huhh, hát ez is nagyon fontos ahhoz, hogy soron kívül kerüljön ide!!! :)
Az ikerlélek keresés egyenlőre nem érdekel különösebben (fogalmam sincs mi az igazság ebben a kérdésben, szikrapár, ikerpár, duálpár, meg a nem tudom micsoda... áááh, mindenfélét mondanak már). A rokonlélek téma sokkal emészthetőbb nekem. Igen érdekesnek találtam az alábbi blog bejegyzés részletet a rokonlelkekre (lélekcsoportra) vonatkozóan:
"Az ikerpárok ugyanannak a léleknek a két felét képviselik, ezzel szemben a lélekcsoport tagjai minden belső közösségük ellenére külön lények. Sok rokonlélek áll közel hozzánk, lelki ikertestvérünk azonban csak egy van. Az előbbit a hasonlóság, az utóbbit a teljes egyezés határozza meg. Ám még a hasonlóságok is mélyre hatóak lehetnek. A lélekcsoportot összefűző Szeretet ugyanabból a forrásból fakad mint az ikertestvérek szerelme, mi több , az utóbbit is a lélekcsoport tagjainak hosszan tartó kapcsolata érleli meg. Mikor jelen életünkben találkozunk e csoport tagjaival, és hamarosan rokonszenvünkbe fogadjuk őket, azt találjuk, hogy ez a szimpátia és Szeretet minden addigi érzéstől különbözik. A lélekcsoport tagjai ténylegesen összeillenek, és ez az összhang természetük hasonlóságának folyománya. Meglehet lélekcsoportunkba sok százan, vagy ennél is többen tartoznak legkülönfélébb egyéni alkatokkal. Azért vagyunk itt, hogy előre mozdítsuk egymás fejlődését.
Ezért is ölt egyszerre testet sok rokonlélek, nekik ugyanis pont most van szükségük a másikra. Mivel szabad akarattal rendelkező lények vagyunk, a csoport egyik másik tagja fejlettebb a többinél. Ők segíteni fogják társaikat előrehaladásukban. A "szintkülönbség" azonban mégsem nagy közöttük, hiszen a csoport laza szövetsége a kezdetektől együtt fejlődik. Ez a kapcsolat azután szilárdul meg, miután a lelkek egyenrangúvá válnak, és már jobban összetartanak. Ez újra az a szempont, amely elkülöníti egymástól a rokon és ikerlelkeket. A lélekcsoport tagjainál elképzelhető, hogy fejlődésük különböző szakaszán járnak."
A szerelemről szóló bejegyzéseket természetesen folytatni fogom még, amint lesz rá egy kis időm (mostanában nem túl sok van sajnos), de addig is írnom kell valamiről, ami nem tűr halasztást. Most folyton ez van körülöttem, innen is onnan is látom, hogy másokat is foglalkoztat most az ERŐ, AKARAT, HIT, és BÁTORSÁG témaköre. Ezek valahol mind egy és ugyanazt jelentik egy bizonyos szinten, ott ahol a FÉLELEM felüti a fejét. Először is fontos tisztáznunk ezen fogalmak közötti összefüggéseket. Elmondom, hogy szerintem hogy vannak ezek. Akkor tudok bátor lenni, ha hiszek abban amit teszek, ha hiszem, hogy azt a valamit meg kell tennem, ha ebben bizonytalan vagyok, akkor a bátorságom is gyenge lábakon áll. Akkor tudok hinni, ha kétség nélkül tudom, teljesen biztos vagyok abban, hogy mit akarok. Amikor tudom mit akarok, erős vagyok, semmi sem ingathat meg, tűzön-vízen keresztül viszem amit szeretnék bármennyire is félek. A bátorság nem egyenlő a félelem hiányával. (Mindenki fél valamitől, bizonyos szituációkban... ez egy fontos, hasznos figyelmeztető jelzése a szervezetnek.) A bátorság tehát azt jelenti, hogy annak ellenére is tudok cselekedni, hogy félek, s így a bátorságom erősebb lesz mint a félelem, s ez utóbbi már nem tud irányítani engem. Fontos mind az első négy (vagy akár több hasonló) összetevő. Ha tudom mit akarok, akkor az egy olyan erőt tud generálni bennem, hogy tudok hinni magamban és abban amit teszek, a hit bátorságot ad, és végül tudok cselekedni.
Ha én tudom mit akarok, akkor általában hiszek is benne, bárki bármilyen őrültnek is tartson. Nálam ilyesmi általában nem okoz gondot, viszont csak akkor tudok bátor lenni és cselekedni (lépni valami felé, vagy elengedni azt), ha sziklaszilárdan tudom, hogy mit akarok, mit szeretnék elérni.
Amikor felvettek az egyetemre, a pszichológia szakra ilyen ember voltam. Nehéz volt bejutnom (és nem is sikerült elsőre), végig csinálnom sem volt valami könnyű, mert nem vagyok valami okos ember, de a kitartásom meghozta a gyümölcsét, pedig hát nálam jobban senki sem félt a felvételitől és a vizsgáktól, szerintem. Tudtam, hogy erre van szükségem, hogy meg kell csinálnom azért hogy... (az okokat majd talán egyszer valamikor kifejtem, a lényeg, hogy megelőzni szerettem volna dolgokat, hogy az emberek lépést tudjanak tartani ezzel az őrült világgal. Szóval tudtam, hogy mindenképpen meg kell ezt csináljam és minden tőlem telhetőt megtettem, míg végül sikerült is. Mert tudtam mit akarok. (Igaz akkor még nem voltak folyton betegségeim amik visszatarthattak volna időben, energiában és anyagilag, és nem voltak olyan emberek, akiket komolyan érintett volna ez a döntésem hogy megcsinálom ezt a szakot.) Anyagi dolgok sem állták utamat. Igaz akkor még más világ volt. 1996 és 2000 között, az egészségügyi fősulin emlékszem még heti 1000 Ft-ból éltem. Ennyiből utaztam (Kiskunhalasról Szegedre és vissza minden hét végén), és láttam el magam egész héten, a kaját, fénymásolást és más egyéb kiadásokat is beleértve. Szinte nem költöttem semmire, nem is nagyon kellett, otthonról vittem az ételt is, egész héten azt ettem, amit anyukám hétvégén főzött nekem. Közben volt, hogy fél állásban dolgoztam ápolónőként. Egy havi fizetésemből (20-21 ezer Forint) vettem anyukámnak egy mikrohullámú sütőt (akkor még nem tudtam, hogy káros) karácsonyra. Hazacsempésztem Szegedről, becsempésztem becsomagolva a karácsonyfa alá azt a bazi nagy és nehéz dobozt a barátnőm és a szomszédok segítségével. Akkor még tudtam spórolni. Igaz, akkor még megehettem akármit, nem kellett egy csomó pénzt költenem kajára, orvosokra, gyógyszerekre és nem kellett majd minden nap időt szánnom a saját kajám elkészítésre (amit csakis én eszek meg, senki más). (Eredetileg úgy terveztem, fontosabb dolgokra is tudom fordítani a drága időmet, mint a főzőcskézés. Azóta is többször megkaptam már azt a leckét, hogy az egészséges étel és rendszeres étkezés legyen mindig az első.) Nem is volt mindig időm enni akkoriban, anno...
Na szóval akkor még "bármit" meg tudtam enni és tenni, tartott valamilyen irányba az életem. Azon gondolkodom, hogy hol van az az ember aki akkor voltam? Talán kb. öt éve kezdődött az, hogy fogalmam sincs mit akarok az élettől, hogy mit szeretnék... amikor elkezdtek jönni a különböző betegségek. Akkor nagyon szét voltam esve egy pár évre. Ennek eredménye, hogy még mindig nincs meg a nyelvvizsgám. Azt mondják vannak olyan betegségek, amik fiatal felnőtt korban elő tudnak jönni, ha valaki hajlamos rájuk. Én nem hiszek ezekben feltétlen (a kiváltó okok mögött "sosem gondolnánk" okok is szerepelhetnek). Ezeket én úgy fogom fel, hogy a felnőtté válás része az, hogy sikerül-e megoldanunk őket és meggyógyulva, esetleg velük együtt, jól kezelve őket tovább élnünk az életünket vagy nem és akkor lefele halad az ember... de akkor túl kellett éljem valahogy. Mindenesetre azóta nem nagyon akarok semmit, nincsenek különösebben vágyaim... ha csak magamat kell említsem, akkor "csak" a testi-lelki egészség és önmegvalósítás... és ennyi. (Meg persze boldognak lenni, ki az aki ne akarna boldog lenni... de hát ez is csak rajtam múlik, ezt én tudom.) Ha meg mégis akarok valamit, azt nem lehet megvalósítani úgy, olyan formában ahogyan szeretném... azaz biztos van rá mód, mert olyan nincs, hogy ne legyen, csak nem tudom mi az. Ez megmutatkozik nálam életem több területén is... Néha lehet tényleg úgy akarok dolgokat ahogyan nem lehet, ahogyan mások nem szokták... azaz irreálisan (de hát ez is ugye viszonyítás kérdése, a megszokotthoz való viszonyításé)...
Még mindig úgy érzem, hogy ha én tudom mit akarok, akkor azt igazán akarom, és akkor azt tűzön-vízen végig viszem, és talán remélhetőleg már nem úgy mintha az életem múlna rajta. Merthogy az egyetemet így csináltam... Talán tényleg sok múlott rajta akkor, abból a szemszögből, mégis most már azt gondolom, hogy ez egy hibás gondolkodásmód volt. Persze, ha valaki igazán tudja mit akar, akkor minden tőle telhetőt meg kell tennie a sikerért, de ne legyen ott közben a fejében az, hogy az élete múlik rajta, hogy ha nem sikerül akkor "vége mindennek". Ha én tudnám, hogy mit akarok, akkor azt még most is tűzön-vízen végig vinném akár milyen nehézségek is állnák utam, és lehet tudat alatt még mindig hinném (bármennyire is nem szeretném), hogy az életem múlik rajta... Pedig az élet csak egy játék... ha valahol valami nem jön össze, akkor máshol, más dolgokkal kell próbálkozni, és ennyi. Ha egy munka nem jön be, akkor más fajtát kell keresni, olyat, ami nekünk való, vagy ha egy szakításon van túl valaki, akkor a szerelmi bánatára előbb-utóbb egy új szerelem lesz a gyógyír, vagy ha a családtagokat egy időre eltávolítja egymástól az élet, attól még nem kell egyedül lenniük, lehetnek még nagyon-nagyon fontosak mások számára is... stb.
Ajánlom nektek szeretettel a "Zöld lámpás" című filmet. Ez a film értette meg velem, hogy akarat, hit, bátorság és erő milyen szoros kapcsolatban vannak, hogy ezek közül az akarat a legfontosabb, és hogy általa, mind együtt jóval erősebbek, mint a félelem. Ajánlom azoknak, akik szeretik a sci-fit, de azoknak is, akik nem, mert már csak a mondanivalója miatt is érdemes megnézni. Igaz, hogy a főszereplőnek van egy gyűrűje, az által lesz képes "bármire"... de hidd el, a film végére el is fogod felejteni, hogy egy gyűrű kell az egészhez. Nekünk is van ilyen gyűrűnk biztosan, talán az akarat az, talán a szeretet, a hit, stb..., néha mi emberek magunk vagyunk a gyűrű, és az amit együttes erővel el tudunk érni.
Ha biztosan tudod mit akarsz, akkor te is képes vagy bármire! Jóra és rosszra is (sajnos)! Ez biztos! Igen látványosan mutatja be a film, hogy a gondolataink, szándékaink milyen hatalmas teremtő erővel bírnak!
Ha nem vagy biztos magadban, akkor valószínűleg nem tudsz 100 százalékban elköteleződni amellett, amit szeretnél valami miatt... (akadályozva vagy, megoszt téged, megosztja az erőidet) vagy amit szeretnél azt nem tudod hogyan lehetne megvalósítani. Szerintem. Ha ilyesmikről nincs szó, akkor nincs miért kételkedj magadban, ha alaposan végig gondoltál mindent és a tőled telhető legjobb döntést hoztad, akkor fedezd fel magadban az erőt, mert az bizony ott van, ahogyan mindenki másban is és légy bátor!
Ez a film bár kissé meseszerű, mégis le tudjuk szűrni belőle a nagyon is valóságos mondanivalót, és ezáltal nagyon sok erőt tud adni. Végső soron tehát arról szól, hogy egy "gyenge, halandó" ember, aki természetes, hogy fél (mint az univerzum más lakói is) hogyan tudja legyőzni a félelem univerzális nagyságúvá nőtt erejét.
"Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.
Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod.
Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.
Valamennyien tanulók, cselekvők, tanítók vagytok.„
/Richard Bach: A Messiás Kézikönyve/
A fentiek tekintetében el kell, hogy mondjam abszolút nem célom tanítani senkit sem, mivel még a cselekvéssel is néha gondjaim vannak. Sőt sokszor még azt sem tudom felismerni, amit "tudok". Csak tanulok. A szerelemről is. Ezért csak információkat osztok itt meg, melyekből talán mások is tanulhatnak, ha arra van szükségük.
Előző bejegyzésemben már utaltam rá, a szerelem fizikális szinten és finom energia testeinkben is megjelenik, s ezek nem választhatók el egymástól. Ezért javasolt megismerni minden lehetséges megnyilvánulási formáját. Ebben a bejegyzésben a szerelem fizikai test által indukált jelekről, jelenségekről lesz szó. Biztosan lesznek köztük olyanok, melyek ismerősen csengenek majd nálad is. :)
Helen Fisher kérdőíves vizsgálatának eredményei szerint a szerelem állapota az alábbi jelenségekből áll össze:
(Az alábbiakban olvasható információk Helen Fisher: Miért szeretünk? (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010.) című könyvéből származó idézett részletek.)
"Különleges jelentőség
Mi az egyik első dolog, ami történik velünk, ha szerelmesek leszünk?... szerelmünk tárgya "különleges jelentőséggel" ruházódik fel. Imádottunk újszerűvé, kivételessé és mindennél fontosabbá válik... szenvedélyünk egyetlen személyre koncentrálódik... Ez a jelenség összefügg azzal, hogy az ember nem képes egyidejűleg egynél több személy iránt szerelmi szenvedélyt érezni.
Koncentrált figyelem
Az az ember, akit eltölt a szerelem, szinte minden figyelmét annak tárgyára összpontosítja, gyakran mindent és mindenkit, még a munkát, a családot és a barátokat is háttérbe szorítja... A szerelmes férfiak és nők minden a szerelmükkel kapcsolatos eseményre, zenére, levélre és egyéb apróságra odafigyelnek.
A szeretett személy felmagasztalása
A szerelmes hajlamos felnagyítani, sőt magasztalni imádottja legapróbb vonásait is. Ha nagyon muszáj, szinte minden szerelmes fel tudja sorolni azokat a dolgokat, amiket nem szeret a másikban, ám az ilyen tulajdonságokról általában nem vesznek tudomást, vagy meggyőzik magukat, hogy ezek csupán egyedi és bájos hibák... Néhányan még csodálják is szerelmük hibáit. A szerelmeseket lenyűgözik kedvesük pozitív tulajdonságai, és nagyvonalúan szemet hunynak a hibáik fölött. Ezt nevezik a pszichológusok „rózsaszín szemüveg effektusnak”... „A szerelem vak" /Chaucer/.
Kényszeres gondolatok
A szerelem egyik legjellemzőbb tünete, hogy rögeszmésen, megszállottan mindig a szerelmünkre gondolunk. A pszichológusok ezt a jelenséget „kényszeres gondolkodásnak” nevezik, amikor nem tudjuk kiűzni fejünkből a kedvesünket. A szerelem ereje hatalmas. A megkérdezettek éber óráik több mint 85 százalékában egyfolytában a szerelmükre gondoltak.
Érzelmi lángolás
A szerelemről szóló vizsgálatom során megkérdezett 839 amerikai és japán személy közül a férfiak 80 és a nők 79 százaléka azonosult azzal a kijelentéssel, hogy „Ha biztosan érzem, hogy ő is vonzódik hozzám, a hetedik mennyországban érzem magam.” A szerelem egyetlen más vonása sem jellemző annyira a szerelembe esett emberre, mint az agyat elborító erős érzelmek zuhataga. Van, aki szégyenlős lesz szerelme társaságában, mások elsápadnak vagy elvörösödnek. Egyesek remegni vagy dadogni kezdenek. Van, aki izzad. Reszket a térde, remeg a gyomra vagy szédül. Másoknak szaporává válik a lélegzése. Sokan pedig arról számolnak be, hogy úgy érzik, lángol a szívük... A szerelmesekre annyira súlyosan hat az érzelmek hullámvasútja, hogy sokszor enni vagy aludni se tudnak.
Duzzadó energia
Az étvágytalanság és az alvászavar közvetlen összefüggésben áll a szerelem másik elsöprő érzetével, a kirobbanó energiával. Ahogy egy dél-csendes-óceáni szigeten, Mangaián élő fiatalember megfogalmazta az antropológusoknak, ha szerelmére gondol, „úgy érzi, az egekbe is fel tudna ugrani”... a férfiak 77 és a nők 76 százaléka állította, hogy energiával töltődik fel a szeretett személy társaságában.
Hangulatváltozások: az eufóriától a kétségbeesésig
A szerelemmel kapcsolatos érzelmek hullámzóak. Ha imádottja figyelemmel halmozza el, rendszeresen felhívja, szerelmes e-maileket ír, netán este meghívja egy kellemes vacsorára, akkor a szerelmes számára kivirul a világ. Ám ha a kedves közömbösnek tűnik, késve érkezik, vagy egyáltalán el sem jön, nem válaszol az e-mailekre, telefonhívásokra és levelekre, vagy más negatív jelzéseket küld, a szerelmes kétségbeesik. Az udvarló rosszkedvűen duzzog, mígnem elszámolhat szerelmével tetteiért, enyhíthet megtaposott szíve fájdalmán, és újra kezdheti a harcot.
A szerelmi szenvedély szédítő hangulatváltozásokat képes előidézni, a viszonzott szerelem okozta örömtől egészen a közönyig vagy a visszautasítás miatti aggodalomig, kétségbeesésig, akár a haragig is... a férfiak 68 százaléka és a nők 56 százaléka érezte igaznak azt a kijelentést, hogy „Érzelmi állapotom attól függ, hogy ő miként érez irántam”.
Az érzelmi egyesülés vágya
… a szerelmesek érzelmi egyesülésre vágynak kedvesükkel. Imádottjuk nélkül nem érzik magukat teljesnek, mintha egy lényeges rész hiányozna belőlük... Diotima... a szerelem istenéről szólva ezt mondta Szókratésznak: „Örökös társa a szükség”. … Talán nincs még egy irodalmi alkotás, amely ilyen egyértelműben fogalmazná meg, hogy a szenvedélyes szerelem lényege a szükség. Kutatásunk során a férfiak 86 és a nők 84 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy „Nagyon remélem, hogy ő éppúgy vonzódik hozzám, mint én hozzá”... Robert Solomon filozófus úgy vélekedik, hogy valójában ez az intenzív vágy az elsődleges oka annak, ha egy szerelmes azt mondja: „szeretlek”. Ez nem ténymegállapítás, hanem megerősítés kérése. Azt akarja hallani: „én is szeretlek”. Olyan mély az érzelmi egyesülés iránti vágy, hogy a pszichológusok úgy gondolják, a szerelmes ember önmagáról alkotott képe egészen elmosódik. Már Freud is megfogalmazta ezt: „A szerelem hevében félő, hogy elmosódik az egó és a tárgy közötti határ.”
Bizonyosság keresése
Ha a szerelmes nem biztos benne, viszonzásra lelnek-e az érzései, rendkívül érzékenyen reagál a másiktól érkező legapróbb jelekre is... A kutatás során a férfiak 79 és a nők 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „Amikor erősen vonzódom valakihez, minden tettét értelmezem, és keresem bennük az irántam való érzéseire utaló jeleket”... Továbbá a férfiak 62 és a nők 51 százaléka mondta, hogy „Néha mögöttes jelentést keresek szavaiban és gesztusaiban”.
A fontossági sorrend megváltozása
"Sok szerelmes ember megváltoztatja öltözködését, viselkedését, szokásait, néha még az értékrendjét is, hogy elnyerje imádottja tetszését... a szerelmes bármilyen új érdeklődést, hitet, életstílust hajlandó magára próbálni, csak hogy megfeleljen választottjának... A szerelmesek egész életüket átrendezik, hogy alkalmazkodjanak a másikhoz."
Érzelmi függőség
A szerelmesek hajlamosak súlyosan függővé válni a kapcsolattól... Mivel a szerelmes ennyire függ a másiktól, rettenetes szeparációs félelem szállja meg, amikor a másik nincs vele... A szerelmesek egymás érzéseinek kiszolgáltatott bábok.
Együttérzés
Mindezen jellemzőkből adódóan a szerelmesek mélyen együtt éreznek imádottjukkal... a férfiak 64 és a nők 76 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy "Boldog vagyok, ha ő boldog és szomorú vagyok, ha ő szomorú"... Sok szerelmes még arra is hajlandó, hogy feláldozza magát kedveséért.
Az akadályok fokozzák a szenvedélyt
A nehézségek gyakran még hevesebb lángra gyújtják a szenvedélyt. Ezt a különös jelenséget "frusztráció-vonzalomnak" nevezem, de ismertebb neve a "Rómeó és Júlia-effektus". A társadalmi vagy fizikai akadályok csak tovább hevítik a szerelmi szenvedélyt. Elvakítanak a tényekkel szemben, és inkább a másik csodálatos tulajdonságaira irányítják a figyelmet. A viták vagy az ideiglenes szakítások is feléleszthetik a kapcsolat izzását...
Akik egy korábbi szerelmükre gondolva töltötték ki a kérdőívet... adódtak problémáik az étkezéssel és az alvással. Félénkebbek és félszegebbek voltak korábbi kedvesükkel. Gyakoribb volt esetükben a "kényszeres gondolkodás" és a hangulatingadozás. Közülük többen feleltek igennel arra a kérdésre is, hogy hevesebben ver-e a szívük, ha volt társukra gondolnak. Azt feltételezem, hogy mivel a válaszadók többségét választottja visszautasította, ez a nehézség csak fokozta szerelmük hevét. A szerelemben a férfiakat és a nőket is a gyötrelem és a lelkesültség hullámai öntik el, akárcsak a háborgó tengeren hánykolódó csónakot. A korlátok pedig csak fokozzák ezeket az érzelmeket.
Remény
...reménykednek a szerelmesek szakadatlanul, még ha az élet kockajátéka szüntelenül ellenük dolgozik is... A többség kitartóan, még évekkel a keserű szakítást követően is reménykedik, hogy a kapcsolat új életre kel... ez a fajta reménykedés hosszú-hosszú évezredekkel ezelőtt beépült az emberi agyba, hogy elődeink mindaddig makacsul igyekezzenek megszerezni a potenciális társat, míg a lehetőség utolsó szikrája ki nem huny.
A szexuális kapcsolat
A világ összes tájáról származó versek sokasága tanúsítja, hogy a szerelmünkkel való szexuális egyesülés iránti mély vágy a szerelem másik alapvető jegye... Freud, akárcsak sok más tudós és laikus, úgy vélte, hogy a szexuális vágy a szerelem központi eleme. Ez egy nem túlságosan új gondolat. Akik tanulmányozták a Káma-szútrát, az ötödik századi India szerelmi kézikönyvét, tudják, hogy az angol "love" (szerelem) a szanszkrit "lubh", azaz "vágyakozás" szóból ered.
Kétségkívül jó oka van annak, hogy a szerelem érzését átszője a szexuális vágy. Elvégre ha a szerelmi szenvedély azért éledt elődeinkben, hogy párosodási energiájukat egy "különleges" egyedre összpontosítsák - legalább addig, amíg a megtermékenyülés befejeződik... akkor a szenvedélynek együtt kell járnia a szexuális vággyal... A férfiak 73 százaléka, a nőknek pedig a 65 százaléka álmodozik szerelmével kapcsolatban szexuális érintkezésről.
Szexuális kizárólagosság
A szerelmesek szexuális kizárólagosságra is vágynak. Nem akarják, hogy "szent" kapcsolatukat kívülállók "megszentségtelenítsék". Ha "csak egy barátnak" minősített partnerrel bújik valaki ágyba, többnyire nem nagyon törődik vele, hogy társa másokkal is lefekszik-e. Ha azonban egy férfi vagy nő beleszeret valakibe, és már érzelmi egyesülésre is vágyik, akkor mindenképpen azt akarja, hogy partnere szexuálisan hűséges maradjon - hozzá. A világ szerelmi történeteinek sokasága tanúskodik erről a szexuális birtoklási vágyról, illetve a szerelmes ember vágyáról, hogy fenntartsa a másik szexuális hűségét... Talán két alapvető dolog magyarázhatja kialakulását: megvédte férfi elődeinket a "kakukktojástól", vagyis hogy más gyermekét kelljen felnevelniük, illetve megóvta női elődeinket attól, hogy elveszítsék egy rivális felbukkanásakor a lehetséges férjet és gyermekük apját. A szexuális kizárólagosság lehetővé tette őseink számára, hogy megvédjék értékes génállományukat...
Féltékenység: a szerelem dajkája
Az antropológusok arról számoltak be, hogy minden társadalomban, ahol a szerelmi szenvedélyt tanulmányozták, találkoztak (nem is elhanyagolható számú esetben) a féltékenység jelenségével is, mégpedig mindkét nemnél. Már a kínai bölcsességek több mint kétezer évvel ezelőtt született gyűjteménye, a Ji King (Változások könyve) is felhívja rá a figyelmünket: "Szoros kapocs csak két ember közt lehet, egy háromfős csoport már féltékenységet szül."
Az érzelmi egyesülés vágya erősebb, mint a szexuális egyesülésé
Még a szexuális viszony iránti vágynál és a szexuális hűség igényénél is fontosabb a szerelmes számára az imádott lénnyel való érzelmi egyesülés. A szerelem által fűtött férfi vagy nő azt kívánja, hogy kedvese hívja fel, és mondja azt neki, hogy "imádlak", hozzon virágot vagy más kis ajándékokat, hívja el sportmérkőzésre vagy színházba, nevessen vele, ölelje át, és halmozza el figyelmével. A szerelmes áhítozik a viszonzásra. Az érzelmi egyesülésre való törekvés messze erősebb a puszta szexuális kielégülés vágyánál. A kérdőívre válaszoló férfiak 75 és a nők 83 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy "Számomra a szexuális kapcsolatnál is fontosabb tudni, hogy ő szerelmes belém".
Fékezhetetlen szerelem
... a megszállottságra lényegében az érzés ereje ad magyarázatot: a szerelem sok esetben váratlan, akaratlan és látszólag kontrollálhatatlan érzés. Hány szerelmes érezte már ezt a mágneses vonzalmat? Minden bizonnyal milliók... a tehetetlenség együtt jár ezzel az érzéssel. A megkérdezett férfiak 60 és a nők 70 százaléka vallotta: "Az, hogy beleszerettem, nem választás kérdése volt: villámként sújtott le rám az érzés".
Múló állapot
Amilyen váratlanul érkezik a szerelem egy ember életébe, éppolyan gyorsan el is múlhat... A szerelem ingatag, múlékony és nem túl állhatatos. Elmúlik, aztán újra visszatér, majd ismét szertefoszlik. Vajon meddig tart a szerelem varázsa? Senki sem tudja. Egy neurológuscsoport nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem általában tizenkét-tizennyolc hónapig tart... saját kutatásaink alapján a szerelem legtöbbször legalább tizenhét hónapig tart. De én meg vagyok róla győződve, hogy a szerelem tartóssága egyénektől függően rendkívül nagy szórást mutat. Szinte mindenkivel megtörtént már, hogy pár napra vagy néhány hétre elmúlt a szerelme. És mint tudjuk, ha a kapcsolat valamilyen akadályba ütközik, akár éveken át is éghet a láng. A szerelem tüze általában lanyhul, ha a partnerek a mindennapi közös élet örömeit megosztják egymással, és sokszor egy másik, sokkal nyugodtabb agyi folyamat váltja fel: a kötődés, a nyugalom és a másikkal való egység érzése.
A szerelem formái
A szerelem természetesen számos formában megnyilvánulhat... a szerelemben különféle motivációk és érzelmek keverednek, amelyek millióféle lelkiállapotot hívhatnak elő belőlünk. Együttérzés, eksztázis, vágy, félelem, gyanú, féltékenység, kétség, félszegség, feszengés - az érzések kaleidoszkópja pillanatról pillanatra változik... A pszichológusok megkülönböztetik a szerelmi érzés két alapvető típusát: a beteljesüléssel és eksztázissal párosuló viszonzott szerelmet, és az ürességgel, nyugtalansággal, bánattal járó viszonzatlan szerelmet. Szinte mindannyian egyformán ismerjük a szerelem gyötrelmét és eufóriáját is."
"...a férfiakat és nőket minden korban és minden kultúrában magával ragadta, zavarba és kábulatba ejtette ez az ellenállhatatlan erő. A szerelem az emberiség egyetemes kincse, az emberi természet része... ez a szenvedély alapvetően egy emberi ösztön. Akárcsak az éhség, a szomjúság vagy az anyai ösztön, ez is egy fiziológiai szükséglet, mélyen gyökerező késztetés arra, hogy udvaroljunk, és megszerezzük magunknak a kiszemelt társat."
/Helen Fisher/
Ez a szerelem megfogalmazása egyféle szemszögből. Szerintem nem csak fizikai szükséglet, annál több. Bár olyan "egyszerű", magától értetődő szükséglet lenne, mint az éhség! Akkor könnyen meg tudnánk oldani a szerelmi szükségleteinket is azzal, hogy kielégítjük, olyan egyszerűen, mint ahogy például eszünk amikor éhesek vagyunk. Csakhogy a természet ezt jól megbonyolította nekünk annak érdekében, hogy a túlélésünket sokszorosan bebiztosítsuk. Mára az evolúció során ez odáig "fajult", hogy túlmutat azon, hogy fennmaradásunkat biztosítsuk, s így nemcsak alapvető szükségletként jelentkezik. Maslow-i szükséglet hierarchia rendszerében egy magasabb szinten is megjelenik, s azontúl az összes szintet áthatja valamilyen módon véleményem szerint.
"A szerelem olyan szövedéke a paradoxonoknak, és olyan sokféle formában és árnyalatban létezik, hogy szinte bármit mondhatunk róla, ami csak tetszik, és az valószínűleg igaz lesz"
/Sir Henry Finck/
"A szerelmi vágy hatására születtek az emberiség legszebb operái, színdarabjai és regényei, legmeghatóbb versei és legfülbemászóbb dallamai, a legnagyobb műgonddal készült szobrok és festmények, a legszínesebb fesztiválok, mítoszok és legendák."
/Helen Fisher/
Véleményem szerint a szerelemnek van egy földi (génjeink tovább örökítése) és egy égi eredete (lelki társat keresünk) egyaránt. Minden embernek jó ha tisztában van a szerelem mindkét forrásból adódó természetével, mert egyiket sem lehet megtagadni. Ha csak az ösztöneinknek élünk, akkor a (lelki) társ keresés közben folyton keresni fogunk valamit, amit talán sosem találunk meg senkiben, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy mi az amit keresünk... ugyanakkor nem tagadhatjuk meg az ösztöneinket, vagy nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást róluk egysíkúan csakis a lelki társ keresgélésére összpontosítva, mert akkor tiltakozásul csak még jobban felerősödhetnek és erős késztetésük által akár meg is akadályozhatják, hogy boldogok legyünk. Tehát mindkét szinten jó tudatosnak lenni és megismerni önmagunkat.
A lelki szinten keresgélni, néha olyan mintha csak vakon tapogatóznánk, ha nem tudjuk mi zajlik le a testünkben. Ezért most elsősorban az ösztönökre fogok koncentrálni.
Igen sok kérdés merülhet fel a szerelemmel kapcsolatosan, amelyekre lehet választ adni fizikai szinten is, az agyunkban lejátszódó folyamatok, a szerelem kémiája által.
Milyen egy ember amikor szerelmes? Honnan lehet tudni, hogy az?
Milyen evolúciós okai és háttere lehetett a szerelem kialakulásának?
Milyen ösztönök, érzések hálójából épül fel, azaz mi mozgat bennünket amikor szerelmesek vagyunk? Milyen kémiai folyamatok zajlanak az agyunkban?
Miért van, hogy a szerelem három fő összetevője (nemi vágy, szerelmi szenvedély és kötődés) külön-külön is tudnak működni nem csak egy ugyanazon személy irányában? Miért olyan szeszélyes néha a szerelem, mi a házasságtörések, félrelépések oka?
Milyen a nők és a férfiak párválasztási preferenciája?
Mit jelent pontosan az, hogy evolúciós haszna van a szerelem elvesztésekor érzett negatív érzelmeknek (elutasítás, kétségbeesés, harag), szeparációs szorongásnak és depressziónak?
Miért van az, hogy a szerelem elvesztése gyűlöletet válthat ki, mely gyilkossággá és öngyilkossággá is fajulhat?
Mit jelent a szerelemfüggőség? Hogyan lehet elengedni a szeretett lényt, mit lehet kezdeni a depresszióval?
Elő lehet-e idézni a szerelmet? (Itt természetesen nem a szerelmi mágiákra gondolok. :) Hogyan legyünk szerelmesek? Miért halványul el idővel a szerelmi szenvedély? Mit tehetünk, hogy sokáig tartson a szerelem?
Mi a poliamoria?
...
Ezekre a kérdésekre ad választ Helen Fisher: Miért szeretünk? A szerelem természete című könyve (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010).
Szerintem nincs olyan ember a világon, akit ne foglalkoztatott volna még az a kérdés, hogy "Mi a szerelem?" és vele kapcsolatosan felmerülő történések, következmények, esetleges nehézségek.
Bennem is vannak kérdések. Egy-két érzésemmel nem boldogulok, nem tudok eligazodni rajtuk, nem értem őket. Szeretném megérteni mi zajlik bennem.
"Gyakran megkérdezik tőlem, mennyire befolyásolják a szerelemről szerzett ismereteim személyes életemet. Nos úgy érzem tájékozottabb vagyok. És nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ettől valahogy nagyobb biztonságban érzem magam. Többet tudok arról, miért érzek úgy ahogy érzek. Időnként előre látom a körülöttem élők viselkedését. Ismerek néhány módszert arra, hogy kezelni tudjam a saját érzelmeimet és másokéit is. De a megértés nem változtatott azon, ahogy érzek... Függetlenül attól, hogy mennyit tudunk róla, átéljük a varázslatot."
/Helen Fisher/
Helen Fisher 437 amerikai és 402 japán ember részvételével kutatta a szerelem jellegzetességeit. A kérdőíves vizsgálat eredményei szerint sem a kor, sem a nem, de a szexuális beállítottság, a vallásos elköteleződés és az etnikum sem befolyásolta számottevően az emberek válaszait."...az emberiség ugyanazokat a szerelmi és házasodási mintákat örökíti tovább, amelyeket őseink már egymillió évvel ezelőtt is alkalmaztak...
... ez a csodálatos érzés mindegyikünket többé-kevésbé hasonló módon ragad magával." /Helen Fisher/
Ha valaki azt hiszi nem lesz szerelmes soha, vagy azért mert nem tud, vagy mert nem akar az lenni, az igen nagyot téved. Ez nem akarat kérdése, a hormonjainknak elég jól benne van ebben a keze. És nem is tudás-nem tudás kérdése, mert a szerelem képessége velünk születik, mindannyiunkkal.
Ne félj hát te sem jobban megérteni a szerelem érzését, mely a világon mindenhol az élet mozgató rugója, egy igen erős, hatalmas, világrengető jelenség, ami akár felemelő, de elsöprő erővé is válhat. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy fizikailag mi zajlik le bennünk a szerelemmel kapcsolatos bármilyen szituáció szívügyi érintettjeként. Nem hiszem, hogy bárki is könnyedén el tudna igazodni ebben a témában. Lehet jól jön még egyszer néhány hasznos infó, ami akár útmutatóul is szolgálhat.
Az lenne az lenne az ideális, ha magad olvasnád el a könyvet amennyiben foglalkoztatnak a fent említett kérdések, hogy pontosan azt találd meg amit keresel (ne feltétlenül azt amit én kiemelek). Ha erre nincs lehetőséged, akkor tarts velem, mert most néhány bejegyzést ennek a témának, könyvnek szentelek.
Fogalmam sincs mi lesz... nem tudom, hogy holnap vagy holnap után mit fogok csinálni... (Pedig már december eleje óta 2012-t írtam mindenhová, tévesen.)
Van némi izgalom is a "nem tudom még mikor és mit fogok tenni"-ben, sosem éreztem még, hogy a jövő ennyi lehetőséget tartogatna, mint most... azért még mindig nem tudtam megszeretni ezt a bizonytalan létállapotot, a valóságot!
Dühít, hogy hiába tervezek el dolgokat... belekezdek, jól haladok és aztán elakadok, mert... a napok, és ahogyan látom őket, magamat, úgy változnak/változom, hogy alig győzöm követni. Olyan hullámzó minden. Egyszer ezt akarom, máskor azt... egyszer sokáig ezt, majd sokáig azt, máskor röviden... ugyanezek, ismétlődnek... nem tudom mitől függ ez, mitől van ez, próbálok rájönni. Kiszámíthatatlannak tűnik így az élet is és én magam is. Olyasmi így ez az egész, mint a tengeren iránytű nélkül hajózgatni... (erről később írok többet).
Ez jutott eszembe nemrég: Ha része akarsz lenni egy változásnak, és akarod azt, akkor legyél aktív résztvevője annak a változásnak! Néha lehet úgy irányítani a változásokat, hogy olyan legyen az eredmény, amilyet szeretnél, de ehhez néha az kell, hogy légy a résztvevője magának a változás folyamatának is. (Ez még persze nem biztos, hogy garantálja az áhított végeredményt.) Persze csak ha tudod mit akarsz. Ha valaki "csak" annyit tud, hogy mit akar az már önmagában nagyon nagy szerencse. Hidd el, az iszonyúan megkönnyíti a dolgokat. Amikor éppen olyan szakaszban vagyok, hogy tudom mit akarok, akkor ha nem is látom egyből a megoldást, általában felbukkan magától is. Jó annak aki mindig tudja mit akar, szilárdan, mindig ugyanazt. Ha van ilyen ember, adhatna nekem tippeket, hogy hogyan csinálja ezt. Most éppen újra abban a fázisban vagyok, hogy megint nem tudom... Néha van ilyen. Ez lehet furán hangzik. Úgy nőttem fel, hogy szinte sosem tudtam mit szeretnék. Nem igen lehetett választani. Elfogadtunk mindent úgy ahogy jött, örültem annak ami van. Így aztán amikor egyszer valaki mégis megkérdezte, hogy mit akarok, nem igazán tudtam mit mondani, gondoltam magamban "azt ami van", ha meg több dologból lehetett választani, akkor meg "nem tudom". Nem akarom mindig hangoztatni a gyerekkoromat, asszem már kicsit unalmas, lejárt lemez, csak fura ez az egész. Azt hittem mostanra már eljutottam odáig, hogy mindig tudom pontosan mit akarok, és hogy az úgy is van, mindig... azt hittem már fejlődtem annyit, eljutottam egy olyan szintre, hogy nekem ez ne okozzon gondot, úgy tűnt.... hát pedig nem. Kissé csalódás ez számomra...
"1. fejezet
Sétálok az utcán. Van egy gödör a járdán.
Beleestem. Elveszett vagyok és remény nélküli. Azt érzem, ami történt, nem az én hibám.
Egy örökkévalóság, amíg kijutok a gödörből.
2. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleestem.
Nem hiszem el, hogy megint ugyanott vagyok...
De úgy gondolom, most sem én tehetek a történtekről.
Megint hosszú időbe telik, amíg kijutok.
3. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Látom, hogy ott van.
Mégis beleestem... szinte már szokásból.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Azt is tudom, hogy az én hibámból történt.
Azonnal kikerülök belőle.
4. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Kikerülöm.
5. fejezet
Egy másik utcán sétálok."
/Szögjal Rinpocse : Önéletrajz öt tételben/
Szóval pár dologban ugyanazokat ismételgetem, mint eddig... kicsit mindig más, de lényegében talán ugyanaz. Nem baj. Azt mondják gyakorolni kell... (mint ahogy például a meditációt is), és akkor előbb-utóbb egyszer majd csak történik valami áttörés, változás... Csak győzzem kivárni... a nagyobb dolgokat érintő türelem asszem sosem volt igazán az erősségem (bár szituáció függő).
Lehet, hogy reménytelen eset vagyok, ez is előfordulhat. Ezzel jobb tisztában lenni.
Visszagondolva az elmúlt évre, biztosan lenne olyan, amit másként csinálnék, de igazából így hirtelen nem tudom megmondani mit, mert minden igaz volt és őszinte amit tettem, vagy mondtam, mindig azt tettem és mondtam ahogyan akkor éreztem, jónak láttam. Sok mindent tanultam. Hála ezért embertársaimnak, "tanítóimnak"! Ami most ezekből eszembe jutott (nem tudom miért), amit most úgy érzem meg kell említsek az az, hogy mennyire erősek tudnak lenni az érzelmek, csak nem mindig vagyunk tudatában ezeknek, van úgy, hogy néha elbújnak, mélyen szunnyadnak, amíg valami elő nem hívja őket, majd képesek újra elaludni. Sosem tudhatod mikor ébrednek fel megint. Némelyik olyan erős, mint egy vulkán, ami bármilyen hosszú ideig nyugton, észrevétlenül forr odabent... és lehet tudni, hogy egyszer majd kitör és akkor hatalmas erejével mindent beborít. Lehet, hogy a tengerbe folyik a tartalma viszonylag kevés kárt okozva, de az is lehet, hogy a környező élőlényekre ömlik mindent felperzselve maga körül. Persze kérdés mennyi minden gyűlik össze odabent és milyen összetételű, mennyire forró a tartalma... olyan is van, amely építő hatással rendelkezik a pusztító helyett.
Egy kicsit szokatlan, néhol talán érthetetlen, agyament de azért érdekes vers az alábbi... :) mostanában illik néha a hangulatomhoz...
Már megint, még mindig... egyik részem itt, a másik ott... Még nem tudtam összerakni a darabkáimat. Már sejtem valamelyest mindennek okát... a megoldást még nem feltétlen.
Azért nem adom fel, sosem lehet tudni mi történik. Minden nap egy új esélyt rejteget! Minden nap így kellhetek fel és ezért hálás vagyok!
"Egy új év: új élet.
Egy új élet: új pillanat.
Egy új pillanat: új lehetőség.
Egy új lehetőség: új áldás a végtelen Legfelsőbbtől."
/Sri Chinmoy: Arise! Awake!/
Huncut módon kicsaltak belőlem egy újévi ígéretet. Váratlanul ért a kérdés. Hirtelen ez jutott először eszembe: "Többet fogok mosolyogni." Értsd úgy, hogy bármi történjék, amikor csak tehetem mosolygok, próbálom gyakorolni a lazaságot és a vidámságot, hogy az élet egy játék... :) (Talán még azt kellett volna megfogadnom, hogy nem nyavalygok ennyit.)
Ahhoz hogy többet tudjak mosolyogni, általánosságban ezt kell észben tartsam:
"Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését, azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni!"
/Michel Quoist/
A boldogságnak pedig egyetlen titka van. Örök igazság, még tanulom. A mosolyon túl, és amellett még ezt próbálom szem előtt tartani ebben az évben:
"A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni
jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet!"
/Goethe/
Ezt tudom javasolni útravalóul másoknak is a 2012-es évre.
Igen idealisztikus... Valójában sokkal könnyebb, mint gondolnánk!
"Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert tele van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai!"
/Ron Cristian/
Ebben a zenében is meg lehet találni a szépséget, ahogy minden másban is! :)
