A következő címkéjű bejegyzések mutatása: . Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: . Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 27., péntek

Androgínia - avagy a szituációfüggő női-férfi (passzív-aktív, szemlélődő-teremtő...) jelleg


A nemi szerepek kérdése... ez még mindig terítéken van. Olyannyira, hogy sokszor nem is kell messzire menni, ha szétnéz az ember a saját háza tájékán is találhat nem egyező nézeteket.
Pedig higgyétek el, hogy bármi vita a nemek kérdésében mind felesleges, mert meddő, nem vezet sehova szerintem. Leírom, hogy szerintem miért.
Már csak ritkán, de azért még előfordul, hogy belecsöppenek (nyilván ezt magam okoztam) néha ilyen témák megvitatásába, és hiába próbálom mentegetni magam utólag azzal, hogy ez az egész csak azért volt, mert arra az időre éppen nagyon a dualitásban gondolkodtam. Aztán a fejembe ötlött az az elképzelés, hogy a gondolkodásmódom még ezzel sem igazolható, hisz még a dualitásra is lehet távolabbról tekinteni, úgy hogy közben ne vesszen el az egész... az ember, a lélek... hogy legyen is meg ne is az a kettősség, amit úgy hívunk, hogy nő és férfi.

Számomra nincs hagyományos értelemben vett férfi és nő, csak férfi jelleg és női jelleg. A női nekem (nagyon leegyszerűsítve és röviden) az inspirációt, a férfi pedig a cselekvőt jelenti... sokféle analógiát lehetne itt felsorakoztatni még... végső soron nekem most az egyik a megfigyelő, a másik a teremtő...
Ez így máris látható, hogy nem ráhúzható fogalmak külön nőkre és férfiakra, hiszen a férfiak is van amikor nem cselekednek csak szemlélődnek, és a nők is teremtenek minden egyes nap minden pillanatban. 

Az Egy Teremtő a saját képére teremtett bennünket. (A legtöbb elmélet amiben ez szerepel egyetért ebben.) Egy elképzelés szerint Isten folyamatosan a megfigyelő és a teremtő állapotában van, azaz passzív és aktív egyszerre. Amennyiben mindez így van, akkor egy lélek fejlődéséhez mindkét jellegre szükség van.
Aki nem tesz semmit azért, hogy a saját világát rendbe tegye (és azáltal tegye jobbá a másokét is), csak ül a babérjain, az "hiába" olvas, tanulmányoz egy halom dolgot. És fordítva is igaz, ha valaki csinál mindenféle jó és hasznos dolgot hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, de közben nem tanul meg látni egy kicsit messzebbről, hogy meglássa az okokat és okozatokat amiből tanulhatna, szintén akadályozza a saját előrehaladását.
Amikor cselekszünk (aktívak vagyunk), maradjunk akkor is szemlélődők (passzívak), hogy kapcsolatba maradjunk Legfelsőbb énünkkel (rajta keresztül Istennel, a Forrással, vagy ki hogy nevezi világképe, hite, elképzelése szerint). Össze kell egyeztetni a kettőt (így tudunk tudatosan cselekedni, beszélni, gondolkodni minden pillanatban).

Nincsenek női és férfi szerepek. Olyan van, hogy nőinek és férfinak nevezett tulajdonságok, amelyeket más és más szerepekben tudunk hasznosítani. Az androgínia elmélete ezt nagyon jól bemutatja:

"Az androgínia elsődleges megfogalmazása Sandra Bem (1977.) nevéhez fűződik. Freud kortársai Wilhelm Fliess és Weininger által vallott biszexualitás-elmélet úgy véli, hogy a „férfias” és „nőies” tulajdonságok minden emberben megtalálhatóak különböző arányban keveredve. Egy adott kultúra minden tagja rendelkezik az adott kultúrában nőiesnek és férfiasnak tartott tulajdonságokkal. Mivel a fiúkat is nők nevelik, ezért a későbbiekben férfiként őriznek magukban nőies vonásokat, részleges azonosulást a nőiséggel (és sokszor vágynak arra, hogy olyan nők lehessenek, mint édesanyjuk). /Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/
Brown „A szeretet teste” című művében úgy gondolja, hogy a férfiak és nők közötti megosztottság is téves: „ha mindannyian egy test tagjai vagyunk, akkor ebben az egy testben nincs férfi vagy nő… ez egy androgün és hermafrodita test, amely mindkét nemet tartalmazza”.
/Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/
A személyiség boldogulására az életben sokkal nagyobb lehetőség van az androgínia segítségével, mint a maszkulin, vagy feminin ideálok önmagában való megvalósításával. Az androgín férfi asszertív és gondoskodó egyszerre, partnerkapcsolatában férfiasan viselkedik, és gyermeke gondozása során nőies gondoskodó tulajdonságai kerülnek előtérbe. Az androgín nő energikus, ugyanakkor érzékeny mások problémái iránt, partnerkapcsolatában nőiesen viselkedik, vezetői szerepben mozgósítja férfias tulajdonságait, és ha egy válás következtében egyedül marad, akkor vállalja a nehéz döntéseket. A kettős identifikáció tanítható, 11 éves korban még fogékonyak a gyermekek mindkét nemi szereppel kapcsolatos információ befogadására.
/Szitó I.: Fejlődéslélektan I./

Szerintem az androgínia jelentőségének felismerése kulcsfontosságú lehet. A megszokott, nem a jelenhez igazodó, és a hasonlóságok helyett a különbségeket, ellentéteket hangsúlyozó nemi szerep felfogások nem a túlélést szolgálják, hiszen ezek nem az igazságot tanítják nekünk. Ha ezekkel nem hagyunk fel, akkor meg lehet nézni, hogy például hová lehet eljutni a japánok jelenlegi helyzetét tekintve, akiknél a szükségesnél jóval kevesebb gyermek születik:
http://bezzeganya.postr.hu/a-japanok-mar-nem-is-szexelnek

Az összes nők és férfiak közötti látott, érzékelt különbségeket (nemi szervek, testi megjelenés, és az esetleges érzékelési, gondolkodásbeli és érzelembeli eltérések) a nemi hormonok eltérő arányai okozzák. A férfiakban is termelődnek női nemi hormonok, ahogyan a nőkben is férfi nemi hormonok. Az eltérő arányok (és hatásának) egyedüli oka és célja (materiális szinten) a génjeink reprodukciója és nem annak meghatározása hogy hogyan éljük az életünket. A nemi szerep elvárások, csak egy ruha, amit ránk aggadtak (ugyanúgy, mint a nevünk, amit adtak nekünk) amikor megszülettünk. Szerintem nem kellene, hogy ez határozza meg egy emberrel szembeni mindennemű elvárásainkat, a róla alkotott, elképzelt képünket. Egyáltalán miért vannak elvárásaink bárki felé is? 
Elképzeléseinkkel, már azzal is ha csak azt tudjuk hogy nő vagy férfi az illető, előre beskatulyázzuk, meg sem hagyjuk a lehetőséget, hogy az lehessen aki, akár már a következő pillanatban egy másmilyen ember. Miért szabunk feltételeket egy másik ember elfogadásához? Amennyiben nemi szerep elvárásaink vannak felé (egy szűrőn keresztül, a társadalomba és a tudatalattinkba épült nemi szerep elvárásokon keresztül nézzük a nőiségben vagy férfiségben való megnyilvánulását) akkor az azt jelenti, hogy nem fogadjuk el őt magát sem, az embert úgy ahogy van, azt aki ő. Hiszen mindenki maga dönti el, hogy milyen utat szeretne járni, hogy milyen szerepeket szeretne magára ölteni, és szeretné-e a génjeit tovább örökíteni vagy sem. És nekünk ezt tiszteletben kellene tartanunk. Amíg ez nem megy, addig ne verjük a mellünket, hogy mi mennyire nagyon tiszteljük és elfogadjuk embertársainkat.
Arról nem is beszélve, hogy amikor másokat nem fogadunk el, akkor azzal magunkat utasítjuk el. A különbségek minél inkább való észlelése az egó tevékenysége, mivel azt szeretné, hogy mindentől és mindenkitől különállónak érezhesse magát. Ez azonban minden valószínűség szerint csak illúzió. Mind egyek vagyunk, egy valaminek a részei, amik összeköttetésben állnak egymással... ami hat az egyikre, az hat a többiekre is, a körülötte lévőkre közvetlenül (mint egy vízbe dobott kavics által gerjesztett hullám).
Lehet az az ok, hogy a szeretetért való versengésben feltételeket szabunk magunknak és másoknak is, mert azt hisszük a szeretetet ki kell érdemelni. Pedig ha rájönnénk, hogy a szeretet energia végtelen és nem kell kiérdemelni, csak egyszerűen lehet adni és kapni mindentől függetlenül, akkor senki nem szenvedne a hiányában (ami csak illúzió, hiszen én azt bármikor tudom magamon keresztül adni és amit adok azt kapom vissza). Egy ilyen feltétel a nemi szerep fogalma is. Ha már ennyire akarjuk magunkat kötni feltételekhez, akkor legalább ne skatulyázzuk be magunkat, engedjük meg magunknak, hogy a szituációnak megfelelően tudjunk viselkedni, reagálni, megnyilvánulni. Például férfi és nő egyaránt miért ne sírhatna amikor megszületik a gyereke, vagy elveszíti az állást amit szeretett, miért ne állhatna a sarkára amikor a gyereke beteg és mindenfelé kell vinni, vagy amikor egy állást szeretne megkapni, stb...?

A nemi szerepek zavarai jelenségről vegyük már észre, hogy azért van és azért nem jön helyre mert ahogy meg akarjuk oldani, az nem jó... Nem lehet, hogy talán más szemszögből kéne nézni a dolgokat? Még mindig nem vettük észre, hogy már egy jó ideje ott toporgunk egy olyan pontnál, ahol változnunk kellene valamerre, a gondolkodásmódunkban... hogy tovább tudjunk lépni valami sokkal (olyan értelemben) fontosabb megoldandó feladat felé, ahol már nem az a kérdés, hogy ki mennyire nő és ki mennyire férfi... Ezt a nemek kérdése dolgot most már meg kéne oldani, hogy ne visszafejlődjünk vagy a nulláról kezdjük újra. Szerintem az androgínia erre a legjobb megoldás...
És kérlek vegyük már észre azt is, hogy nőies és férfias jellegek és ezekkel változó arányban rendelkező emberek azért vannak, hogy tanuljanak egymástól! Szükség van mindkettőre a fejlődéshez. A férfiak például megtanulhatják a nőktől, hogy miként legyenek intuitívabbak, önzetlenebbek, alázatosabbak (hogy ne szálljanak el), hogy miként gondolkodjanak (többet vagy másként) mielőtt cselekednek, stb... A nők pedig esetleg tanulhatják azt a férfiaktól, hogy ne nyavalyogjanak ha problémáik vannak hanem keressenek megoldást, merjenek nagyobb összefüggésekben gondolkodni és tetteket véghez vinni, jobban értékelni önmagukat és lazábbnak lenni, stb...

Sok-sok építő jellegű dolgot tanulhatunk mindkét nemi jellegből, hogy női és férfi lélekrészünket egyaránt fejleszteni tudjuk és majd végül szintetizáljuk.


2013. október 16., szerda

Te vagy az "Isten"?

Jöjjön néhány titok a női gondolkodásmódról, bár ha elolvassátok talán rájöttök, hogy ezek nem ismeretlen dolgok, és lehet nem is minden nőre jellemzőek.
---*---
"Te vagy az "Isten?"
A nő gondolatban (sokszor inkább tudat alatt, vagy más megfogalmazásban) megkérdezi a férfit, s a válasz is így jön majd gondolatban... azt semmiképpen sem a férfitól várja, hanem a saját belső hangjától.
Az édesapjától "ideális" esetben van lehetősége ennek az érzésnek egy formáját először megtapasztalni... amit talán nem formálódik szavakká... sem akkor, sem később.
Ez nem szó szerinti kérdés, ez egy keresés. Istent keresi a férfiban, azt a részét, ami Istennel kapcsolatban áll. Ilyenkor más szemmel tekint a férfira, s tudat alatt megkérdi tőle, "te vagy-e a biztonság, a nyugalom szigete, a támasz, az a jóság, aminek vakon neki dölhetek, akinek teljesen át és oda tudom adni magam, mindenem"...  s a belső énje válaszol.
S ha a válasz igen, mivel a bizalom számunkra oly értékes, arra az emberre tisztelettel felnézünk, aki képes erre, mintha ő lenne az "Isten", a "Minden"... s persze nem mondjuk ki, de kb. a lábai előtt heverünk.
Azt érezzük valahol mélyen, hogy ez egy kicsit önző dolog talán és reméljük, hogy a férfi nem bánja ezt a "terhet" s mi cserébe tényleg mindent odaadunk (többé-kevésbé, amennyire sikerül).

Volt amikor nem értettem hogyan lehet így felnézni valakire... jobban mint ahogy talán az "jogos" lenne egy külső szemlélő számára, és felmagasztalni őt,  hogy az a férfi legyen a Minden... hát így.
Mindez ritkán tudatosul így, néha csak akkor, amikor egy kapcsolat véget ér, és nem egy nő mondja azt ilyenkor: "Ő volt Minden!"... (akármilyen is volt az a kapcsolat).
A nők (nem számolva a változással) mindig ezt szeretnék érezni sokszor ugyanazzal a személlyel kapcsolatban, akivel már megtapasztalták.
Mikor kérdezzük ezt?... Amikor aktuális. És választ mikor adunk magunknak?... Amikor lehetőségeink szerint van értelme, mert előrébb visz. 
A férfiaknál vajon hogy van ez?
Szükségünk van egy konkrét, kézzel fogható személyre, egy olyan támaszra, aki nyilván nem tökéletes, mint Isten, de próbál jó ember lenni hozzánk, s így megbízva benne néha kis időre megoszthatjuk vele az életünk nehézségeit, örömeit, csak egy picit... egy férfi minőségre, hogy bátran kinyílhassunk a külvilágnak... és hogy több szeretet áramoljon kettőnk által a világba.
---*---

Erő és gyengédség egyszerre. Ezt keresi egy nő a férfiban, és a férfi is a nőben.
A férfi, akiről érezzük, hogy erősebb nálunk, hisz akár egy mozdulattal véget vethetne az életünknek is, de nem teszi, és soha nem is tenné bármi történjék is, erejét jóra használja, s irántunk érzékeny és gyengéd. Tudatában van a saját erejének, de azt nem fitogtatja, a jót választja, a szeretetteljes bánásmódot velünk és másokkal...
Ha ez a gyengéd hozzáállás őszinte, az tiszteli a nőben megbújó erőt és gyengédséget is. (Gyengédség nem létezik tisztelet nélkül.) Azt a férfit keressük, aki támogatja bennünk az erőt, még akkor is ha a sajátjában néha nem biztos eléggé, még akkor is, ha mi magunk nem mindig hiszünk eléggé a sajátunkban. Azt hiszem ez oda-vissza van.

A nők, akik saját mély és megrázó érzéseik mellett sokszor érzik mások gondolatait és érzelmeit is... és mégis képesek ezt túlélni... (néha hatalmas erő kell ehhez), nagy túlélők (egyébként sem tehetik meg, hogy ne azok legyenek, gyerekeiket nem hagyhatják magukra, életük árán sem). Ezt a nőt keresi a férfi, azt hiszem.
A férfi, aki kompetens az életbenmaradáshoz, bölcsességre törekszik, s a jót választja, a nő aki erős tud lenni és hordozza magában a napfényt, a "tűzhely melegét", azaz a szeretetet. Ők a túlélők.


Az erő mindig belülről jön, és külsődlegesen megnyilvánul valahogyan.
Az erő jó, ha kapcsolódik a férfihoz valamilyen módon, és "leolvasható" tudat alatt. Ez lehet bármi, pl. akinek jó testfelépítést adott az Isten, akkor az (azt tudni kell "viselni"), a szabadidős vagy a hivatalos foglalkozása révén pl. sportoló, üzletember, vagy autószerelő, kőmüves, stb, illetve személyiségbeli jegyek alapján... oly sok lehetőség van, mindegy, lehet bármi amitől úgy tűnik kompetens az életbenmaradáshoz és nem csak úgy  teng-leng a világban. Tulajdonképpen van amikor elég csak egy tekintet, vagy egy belső kisugárzás is, amiből a nők a férfiban lévő belső erőt, gyengédséget és ezek lehetőségét kódolják le. Ezek a folyamatok tudat alatt is zajlanak, igen sokrétűek, és több mindentől függenek, bonyolultak. Ezért is felesleges bővebben írnom erről.

Az erő ha (nem a jó védelmében való, elkerülhetetlen) erőszakban mutatkozik meg, akkor átváltozik, elveszti a vonzERŐben játszott szerepét (a legtöbb nőnél). Csak az az erőt viselő férfi vonzó, aki kedves, tiszteletteljes tud lenni és maradni... (és mindezt őszintén). 
Aki e kettőt birtokolja és jól, ezen ellentmondásnak tűnő momentumokat a leginkább képes adni, sugározni magából , az a legsikeresebb a nőknél. Ezért vannak oda eszmeileg a nők pl. a segítőkész tűzoltókért, a mesebeli lovagokért, királyfikért, az udvarias munkájukban sikeres férfiakért, a határozott kitartó alázatosnak tűnő udvarolni tudó kaszanovákért...stb. Ők az eszmei világban mindig képviselnek erőt  és kedvességet is valamilyen módon.
---*---

Kéretik nem visszaélni az itt olvasott dolgokkal, csak őszintén önmagunkat adni, szerencsére mindenkinek más jön be! A nők mindig abban reménykednek, hogy amit a férfi mutat magából az legalább megközelíti a valóságot. A nők így is sokszor (ha tudják ha nem) a saját kis álomvilágukban élnek, (hála a mai társadalomnak és szokásainak), ami miatt már eleve néha csalódás nekik a való világ (plusz amiatt amit látnak benne), de ha emellett személyesen tapasztalnak meg őszintétlenséget, durvaságot, az nagyon összetörheti őket.
---*---

Fontos cél "a legjobbat kihozni egymásból." Talán több férfi is így gondolja.
Szerintem ehhez egy nagyon jól működő, összehangolt kapcsolat kell, néha nem csak közös erények vagy hibák, hanem egyéni tényezők is befolyással vannak (pl. egészségi állapot).
Hát most ennyit a női gondolkodásról. Persze sok volt, de csak ennyi.
Még egy pár dolog, ami nagyon elcsépelten hangzik majd, de hogy kerek legyen az egész muszáj ideírnom: a nők azt hiszem egyhangúan azt szeretnék, hogy, bánjanak jól, finoman, tisztelettel, egyenlően velük a férfiak. Ezalatt nem azt a sokszor őszintétlen megnyilvánulást értem, hogy ki kell nyitni az ajtót, hanem pl. azt, hogy a férfi cipelje a nehezebbik csomagot, ne a nő, továbbá az őket érintő dolgokban kérjék ki a véleményüket, néha halgassák meg őket a férfiak, próbáljanak meg picit együttérezni velük (amennyire sikerül), és néha fordítsanak időt rájuk (együtt tölteni valahogyan az időt a szexen kívül értve). Persze leginkább azt érdemes mindebből megvalósítani, amit őszintén sikerül. Vagyunk amilyenek vagyunk.


Minden nő "varázslatos tündér" és minden férfi "csodás lovag" (akik erejüknek köszönhetően "bármit" megtehetnének) képesek arra, hogy életükben mégis a jót, a szeretet válasszák és védelmezzék. Szerintem ez valamiféle "Isteni evolúció".