Kert építés 2. - Farkasokkal futó asszonyok

"...Amikor egy nőt közelebb akarok hozni az Élet/Halál/Élet természethez, arra kérem, hogy ápoljon kertet. Legyen ez akár pszichikus, akár sárral, földdel, növényekkel, s minden olyasmivel rendelkező kert, ami körülveheti és segítheti az embert. Jelképezze az ősi pszichét. A kert konkrét kapcsolat az élettel és a halállal. Akár azt is mondhatnánk, hogy van olyasmi, hogy kertvallás, mert alapvető pszichológiai és szellemi tanításra képes. Bármi történik is a kerttel, az megtörténhet a lélekkel és a pszichével - túl sok vagy túl kevés vizet kap, bogarak lehetnek benne, forróság, vihar, árvíz, invázió rongálhatja, csodák, halál, visszatérés, áldás, gyógyítás zajlik benne.

A kert gondozása alatt ezek a nők naplót vezetnek, lejegyzik az életadásnak és az élet elmúlásának jeleit. Minden egyes bekezdés pszichikus levest forral. A kertben gyakoroljuk, hogy hogyan hagyjuk élni és meghalni a gondolatokat, az ötleteket, a kedvezéseket, a vágyakat, még a szeretet is. Ültetünk, gyomlálunk, eltemetünk. Szárítjuk, elvetjük, gondozzuk a magvakat.

A kert meditációs gyakorlat, annak meglátása, hogy mikor kell valaminek meghalnia. A kertben érzékelhető az érés és az elhalás ideje. A kertben az ember a nagy, ősi természet lélegzésével együtt, s nem annak ellenében él.

E meditáció révén felismerjük az Élet/Halál/Élet ciklus természetességét. Megbarátkozunk a Természeti Asszony életadó és halállal bíró természetével, s örökre megszeretjük. Ebben a folyamatban a vadon ciklusaihoz igazodunk. Képessé válunk az energiafelvételre és az élet megerősítésére, s megtanulunk félreállni a halál útjából..."

/Részlet a Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok című könyvének "A tények kiszimatolása: Az intuíció visszaszerzése a beavatás során" című fejezetéből./
 

Nagyon tetszik ez az írás, pedig őszintén szólva nem értem kristálytisztán, hogy miről beszél itt Clarissa P. E. ... Talán mert nincs a szó szoros értelemben vett kertem, mert nem értek a növényekhez... nem tudom. Ebből a szempontból nézve kicsit úgy tűnik mintha hiába nyomtam volna itt annyit a kertépítés-gondozás témát, alig egy részét érintettem és jó ha azt valamelyest megértettem. 

Valójában pedig csak arról van szó, hogy a kertépítést folyamatosan csinálja az ember, újra és újra neki veselkedik, így mindig talál benne valamit ami új, amit eddig nem látott vagy nem értett meg, mindig tanúlhat, építkezhet belőle, egészen élete végéig. Szóval "kertépítésre" és naplóírásra fel!

Tatiosz tanításai - A Szem Tanítása

  

Tatiosz tanításai még nem értek véget a legutóbbit közlő bejegyzésemmel (http://nesszi.blogspot.hu/2011/09/tatiosz-tanitasai-tukor-tanitasa.html), melynek utolsó sora így szólt:

"Ez a világ, amelyben élsz, ez a Szeretet Palotája."

Szeretettel ajánlom nektek a folytatást, egy újabb, szimbólumokban gazdag csodás tanítást:

"Mielőtt válaszolnál, elmesélem a lüdiai Gügész történetét.

Szép és bátor férfi volt Gügész, a becsületes Daszkülosz fia. Egy napon, mikor már nem talált örömöt a földi munkában, apja elé állt, hogy elköszönjön tőle:

- Álmomban megjelent egy ember, akinek nagy feladata volt: segíteni, bátorítani igazságot tenni. Amikor felébredtem, már bizonyos voltam benne: ez az ember én vagyok. Most útnak indulok. Szeretnélek téged és a hozzád hasonló jó embereket megváltani a szegénységtől, a betegségtől és a szomorú öregségtől.

- Hogy képzeled ezt? - kérdezte tőle az apja.

- Hajnaltól késő estig a földet műveled. Gerinced megroppant az emberpróbáló munkától, gyakran betegeskedsz. Lassan öreg leszel, s az öregségben semmi örömöt nem találsz majd, hiszen az élet hajlottá és nyomorulttá tett. Elmegyek, és egy üvegben elhozom neked a boldog élet italát. Ha neked használni fog, adunk belőle mindazoknak, akik méltók rá.

A becsületes Daszkülosz mosolyogva búcsúzott el fiától:

- Szegény vagyok, semmit nem adhatok az útra neked. Egyetlen vagyonom ez a kő, amit apámtól kaptam. Vedd magadhoz, mostantól a tiéd.

Gügész megölelte apját. A kék követ a tarisznyájába tette. Az éjszakát a szomszéd város menti erdőben töltötte. Egy fa alatt pihent, továbbálmodta tegnapi édes álmát. Kísérteties zajra ébredt. Emberek poharaztak, kardok csörögtek. Kezébe vette a kék követ. Amint rápillantott, egy szem nézett vissza rá. A szem a távolba látott. Gügész ekkor tanúja lett hat gonosz ember eskütételének: megfogadták, hogy megölik Kandaulosz királyt, kincseit pedig elrabolják.

Gügész elámult a kék kő csodatévő hatalmán: amikor a követ visszatette a tarisznyájába, nem látott és nem hallott semmit; amikor újra elővette, és a kő közepén lévő fekete szemre nézett, rálátott az egész világra. Most már csak ki kellett választania, kiket és mit akar közelebbről szemügyre venni. Látta a jót, és látta a rosszat. Elindult, hogy igazságot tegyen.

Útközben azonban csoda történt: akkor is látott mindent, amikor nem volt kezében a kő. Ő maga lett a szem.

Kandaulosz király szívélyesen fogadta:

- Légy házunk vendége, idegen. Mi szél hozott vidékünkre?

- Azért jöttem, hogy megmentsem az életed. Tudomásomra jutott, hogy meg akarnak ölni, hogy a koronádat és a kincseidet megkaparintsák - válaszolta Gügész.

A király régóta sejtette, hogy nem mennek rendben a birodalom ügyei, azért mégis megdöbbent a hír hallatán. Talán éppen Gügész becsülete keltett ámulatot benne.

- Honnan tudod? - kérdezte.

- Van egy szem, amelyik mindig velem van, de neked is van ilyen. Lehet, hogy te nem tudsz róla, de attól az még van.

A király elcsodálkozott azon, amit az idegen a szemről mondott. Első hallásra képtelennek tűnt a számára, hogy neki is van egy különleges szeme, ugyanakkor ő nem tud róla. Ezért tovább faggatta Gügészt, árulja el, hol van az a szem, amelyik ugyan nem látható, de ő maga mindent lát, és mindenről tud.

- Annyit mondhatok, királyom, hogy mindig veled van. Mivel nem látható, hogyan mutathatnám meg a helyét?

- Igaz - ismerte el Kandaulosz -, akkor menjünk, és járjunk utána, igaz-e, amit mondtál.

A haramiák még most is a aszpendoszi erdőben vigadtak. Kandaulosz kihallgatta őket, így maga is megbizonyosodott arról, hogy Gügész szavai az igazságot fedték fel.

- Csak azt fogadom el, amit látok, és csak abban hiszek, amit hallok - mondta mosolyogva a király, és átkarolta újdonsült barátja vállát. - Te derék ember vagy, ezért megjutalmazlak.

- Hiszel nekem, bízol bennem, számomra ez a legnagyobb jutalom.

- Hinni? - kérdezte Kandaulosz. - A hit nem számít, az igazság számít.

- Ha ezt gondolod, még sokat kell tanulnod - válaszolta Gügész.

Teltek a napok, a hetek s az évek. Kandaulosz tanult, Gügész tanította. Megtanult hinni az emberekben, a barátságban; végül megtanult hinni önmagában. Már azt is tudta, bárkiből lehet nagy ember pompás külsőségek révén és egy kis szerencsével; kiemelkedni, s valóban hatalmasnak lenni viszont csak az az ember képes, aki hű önmagához. Igazsága által nyugalom költözött Lüdiába. Gügész az idők során legfőbb bizalmasa s tanácsadója lett. Tőle kérdezte meg, mit tegyen, ha nem hull eső a földekre, és kevés a termés. Abban is barátja tanácsát kérte ki, mitévő legyen, mert nem született gyermeke. Bő esztendők termését tartalékolta nehezebb időkre, meg is nősült, miként azt Gügész tanácsolta.

Mikor már rendben teltek a birodalom napjai, Gügész ekképpen szólt Kandauloszhoz.

- Már mindent tudsz, királyom, életeddel s az ország ügyeivel magad is boldogulni fogsz. Hazamegyek apámhoz, mert megígértem neki, ha a boldogság italát megtalálom, viszek belőle néhány cseppet.

Daszkülosz a kapuban fogadta fiát:

- Honnan tudtad, hogy jövök? - kérdezte Gügész.

- Neked adtam a követ, hogy általa rátalálj a Szem csodatévő hatalmára. Én már tudtam róla, ezért amikor kellett, bármikor segítségül hívhattam. Most tényleg boldog lehetek: amikor útnak indultál, a boldogság kapuja még csak nyitva állt előtted; most, hogy visszatértél, tudom, hogy beléptél rajta. Valóban elhoztad a boldogság italát nekem, csak nem üvegben, hanem a szívedben. Most pedig menj vissza Kandauloszhoz, a király bajban van.

Gügész a Szemhez fordult. Rögtön látta, hogy Kandaulosz nyugalmát haramiák zavarták meg, s annyi boldog esztendő után kioltották életét. Visszatért a palotába, bár már nem volt kinek tanácsot adnia. Lüdia népe hódolatta fogadta, és megkérték, teremtsen rendet a feldúlt országban.

Gügész a Szem erejével, kard nélkül űzte ki az ellenséget Lüdiából. Nem kellett a követ elővennie, s nem kellett a Szemet megpillantania, elég volt, ha rá gondolt, és az tudatta vele, mit kell tennie.

- Ha a királyt karddal ölték meg, a rendet kard nélkül állítom helyre - mondta, és úgy is tett.

Napnyugtakor felment a domb tetejére, és a Szem segítségét kérte. Néhány perc múlva jégeső és villámcsapás zúdult Lüdiára, majd földcsuszamlás pusztította el az ellenség táborát. Egyetlen porszem sem maradt utánuk. Másnap a tanács Gügész fejére tette Kandaulosz király koronáját:

- A te fényed ragyogó fény; a te szíved igazságos szív; a te szavad rendíthetetlen szó; a te tanácsod igazi jótanács; a te szemed valóban lát; a teremtésed valódi teremtés. Kérünk téged, Gügész, fogadd el tőlünk az igazság fénylő koronáját, amíg mi élünk, senki nem veheti el tőled - mondta a tanács vezetője.

*

Amikor úgy döntöttél, hogy szeretnél belépni a Szeretet Palotájába, tudnod kell, magad akartad így. Ez a fénylő épület kívülről ragyog csupán - belülről olyan lesz, amilyenné alakítod. Előre nem tudhatod, mi vár rád ott. Ismeretlen helyre érkezel, ezért neked kell felderítened. Használhatsz hozzá segítséget. Senki sem kéri tőled, hogy egyedül végezd a palota belső építését és a színezés nagy feladatait. Senki sem kéri tőled, hogy egyedül fesd fehérre a szürke és fekete falakat. Társakkal együtt kell végezned ezt. Amikor társaid magadra hagynak, újabb társakra találsz majd. Amikor ők is elmaradnak, akkor sem leszel védtelen - mert veled van a Szem.

A Szeretet Palotájának kapuja kétfelé nyílik. Ahol beléptél, ugyanott ki kell lépned egyszer, hogy visszatérj oda, ahonnan indultál. Mindazt, amit teremtettél, magad mögött hagyod, de később bármikor visszanézhetsz rá. Amikor visszatekintesz, látni fogod: a Szeretet Palotája fényesebben ragyog a te teremtő fényed által."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Íme a Szem:

 

 

Az életed egy ajándék

"...A törpék élete nemcsak játék és mese..." mondták nekem viccesen, irónikusan... 

Megállok egy pillanatra, majd egyből ez jut eszembe: "Dehogyisnem az!"

Hiszen az élet egy játék. Ez a hozzáállás nem könnyelműség, vagy elbagatelizálás, egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nem lehet, képtelenség máshogyan élni az életet, főleg mostanában. Ez a hozzáállás nem jelenti azt, hogy ne értékeljük azt, ami nagyon is értékes, az életet! Becsüljük hát meg és vigyázzunk rá felelősségteljesen!

Az élet egy izgalmas játék, mert sosem tudni mikor mi történik a következő pillanatban. Nem szabad komolyan venni, mert, ha nem az történik benne, amit elterveztünk, akkor az nem kívánatos érzéseket válthat ki belőlünk és hosszú időre visszavet minket abban, hogy egyáltalán folytatni tudjuk a játékot... nemhogy élvezni tudjuk, de kifejezetten szenvedhetünk tőle. Tervezegethetem én a következő lépéseimet, de nem tudhatom, hogy két-három körrel előrébb mi fog történni a játékban, főleg mostanában. Eszméletlen módon változnak a dolgok körülöttem, bennem és mindenhol. Meghagyom a holnapnak a jövő lehetőségeit. Amennyire csak tehetem nem foglalkozom a holnappal. Ezért hát senki ne kérjen tőlem semmi olyat ami nem a mára vonatkozik. Az emberek a terveikkel arra akarnak néha késztetni, hogy olyasmivel foglalkozzak, ami a holnapra, vagy a későbbi jövőre vonatkozik. Ez engem csak stresszel. Nem foglalkozom senkinek a jövőjével, jövőbeni terveivel, akkor sem, ha az esetleg engem is érintene. Szeretném magam jól érezni MOST, addig amíg lehet. Mivel a jókedv, egészség, öröm, stb. nem tart örökké... ezért hát szeretném addig élvezni ezeket ameddig éppen tartanak anélkül, hogy azon gondolkodnék, vagy amiatt aggódnék mi lesz holnap. Amikor meg éppen hullámvölgy van valami miatt, akkor meg pont nincs szükségem arra, hogy még pluszban a holnap miatt is aggódjak. Talán úgy tűnhet, és tényleg olyan is kicsit ez az érzés, mintha nem érdekelne semmi. Lehet nem olyan tuti ez így, de majd kialakul. Egyébként most tényleg csak az érdekel, hogy jól legyek minden értelemben és hogy a körülöttem lévők is jól legyenek amennyire csak lehetséges ez. A lényeg, hogy most jó így ahogy van, jól vagyok. És ezen az állapoton folyamatosan dolgozom, hogy minél tovább így is maradjon, vagy ha megszakadna igyekszem mihamarabb visszaállítani. És ezen MOST kell dolgoznom, nem érek rá tehát a jövővel foglalkozni, és nem is akarok. Azért csinálom ezt, mert élvezni akarom az életet a magam visszafogott módján és lehetőségein, boldog akarok lenni. Azt hiszem ezt csak így lehet csinálni. (Most így látom.) A MOST-ot most kell élni rossz érzések, lelkiismeretfurdalások, bűntudatok, aggódalmak, félelmek és elvárások nélkül. A tervek mind elvárások a jövő felé. Ne legyenek elvárásaid, engedd, hogy a következő pillanat eléd tárja a várt és nem várt lehetőségeket hogy hogyan lehetnek a dolgok.

Az egyéni látásmódomon túl azt hiszem valóban nem a hosszú távon való tervezgetés korát éljük, de ez egyáltalán nem kell, hogy aggódalmat váltson ki belőlünk.

"Igazán szerencsés világban élünk most. Az hogy ma van világítás, fűtés, víz és hogy azon gondolkodol mit eszel majd vacsorára és nem azon, hogy lesz-e mit enni, már abszolút okot ad az örömre."

/?/

Tanuld meg a kis lépések művészetét! Örülj a kis dolgoknak, értékeld őket, légy hálás azért, ha most jól vagy, ha pedig nem vagy jól, akkor pedig azért, hogy nem vagy rosszabbul... Minden attól függ mihez viszonyítjuk. Ha a "jó" felől viszonyítasz minden kicsivel rosszabb már rossznak fog számítani, míg ha a "rossz" felől nézed a dolgokat minden kicsit jobbat már jónak észlelsz. Bármilyen rossz is legyen valami, ne felejtsd el, hogy előbb-utóbb az is el fog múlni, ne felejtsd el, hogy mindig lehetne sokkal rosszabb is, és hálával gondold végig, hogy mennyi mindened megvan... számold össze, nézz a tükörbe, kezd magadon...  Az életed egy ajándék! Hidd el úgy is az, legyen bármilyen is most éppen.

...mennyit tudok okoskodni már...

Te tudsz hányni?

Tegnap kiderült egy vicces, de igen találó teszt során, hogy bár nem tudatosan, de hányingernek tartom a saját életem. :) "Jellemezd egy szóval: TENGER?" Ez volt az egyik feladat. Erre a "hányinger" szó jutott elsőként az eszembe. A válasz pedig - mint később megtudtam - azt mutatta, hogy a saját életemet hogyan jellemezném. 

A hányinger ritkán, de van, hogy tényleg beköszön. Néha rám jön, hogy csipegessek ezt, azt, amazt össze-vissza (csak abból a néhány dologból, amit megehetek és azt a csekély mennyiséget, ami belefér a pici pocimba), csak hát ugye a "sok dudás nem fér meg egy csárdában" és később előfordul, hogy hányingerem lesz. A múltkor egy ilyennél valahogy az villant be, hogy talán saját magamtól van hányingerem. :) Egy kis egészséges önkritika... elég vicces :) még belefér. :) Nem para, szeretem magam! :) Csak hát néha mindenkinél előfordulhat, hogy egy kicsit nehezebben emészt meg dolgokat és felfordul a gyomra! Ennyi az egész. 
Kár, hogy nem tudok hányni (sose tudtam szándékosan), pedig akkor talán megkönnyebbülnék ilyen esetekben. :) Melyikhez kell nagyon bátorság: bent tartani a cuccot, vagy kidobni? Eddig úgy gondoltam, hogy az utóbbihoz, de mostanában ez kezd megfordulni bennem. Tehát egyáltalán nem egyértelmű dologról van szó.

Persze van olyan is, hogy a lelki dolgok tényleg testi tünetekben jelennek meg, ha nem tudnak megnyilvánulni, ha vissza vannak fojtva. Amikor valakinek visszatérő testi tünetei vannak és minden lelete negatív, akkor az mindenképpen gondoljon erre a lehetőségre is, ez is lehet oka.

Baromira okos vagyok itt, miközben én magam is elfojtok néhány dolgot. Például azt is, hogy haragszom kicsit magamra és egy picit azokra is akik a legfontosabbak nekem, mindegyikre valamiért... nem mintha hibásak lennének bármiért is, nem azok. Senki sem hibás, valószínűleg csak az átmeneti tehetetlenségem miatt érzem ezt........
Nem szeretek haragudni! Szeretek mindenkit!

Talán érthetőbb lesz minden, ha megkérdezem, hogy mennyire lenne fair jelen pillanatban, emberekkel szemben, ha én ezt a számot kitenném ide?

Idegen falak

Ezért kell kitartani!

...és mit kezdjek azokkal a falakkal, amiket nem én állítottam fel? Mert nem minden csak rajtam múlik...

És ilyenkor tud előfordulni az, hogy egyet lépünk előre, kettőt hátra. Tessék, ez a heti eredmény... "fantasztikus". :(

Ez tök gáz, baromi nagy csalódás. Legszívesebben mindenbe belesza...k és világgá mennék... de sajnos tudom, hogy mindez normálisan része az életnek. Mert még felnőttként is azt tanuljuk amit gyerekkorunkban, hogy nem kaphatunk meg mindent amit akarunk. Hiszen semmi sem úgy történik, ahogyan azt az ember elképzeli. Lehet, hogy az eredmény hasonló lesz (akár ugyanaz is), de másként fog lezajlani a dolog és semmiképpen sem úgy, ahogyan elképzeltük. Aztán azt is tanuljuk még mindig, hogy nem kaphatunk meg mindent azonnal. De kérdés, hogy akkor mikor? Az élet hogyan méri az időt? Mihez viszonyítva? Jó, jó nem most... ez teljesen érthető. De ha már olyan nagyon régóta van ez a "nem most"...? Bizony elő tudnak fordulni ilyen dolgok is.

És mindjárt itt a karácsony. Én most nem szeretném karácsonyt, nagyon nem szeretném!!!!! Nem lehetne, hogy gyorsan átugorjam valahogy? Bár megtehetném, hogy átaludjam, vagy olyan napok legyenek mint bármely más hétköznapok!

És tényleg mindenkit csak a pénz érdekel? Ez sem lenne mindig olyan iszonyat nagy baj, ha attól még korrektek lennének az emberek. De nem azok, ezért nem tudnak őszinték sem lenni. És akkor emiatt megy el egy csomó időnk... stb., stb., amit meg lehetne spórolni és hasznos dolgokkal eltölteni. Na, ezt a falat hogy lehet lebontani?

...nem adhatom fel... végig gondoltam... ha fel adnám, akkor minek minden... akkor akár élnem is tök felesleges lenne. Nem volna értelme úgy élni. Már nem tudnék úgy élni. Szóval nincs más választásom, mint folytatni. Igazából szerencsére van kedvem csinálni ezt a játékot, amit életnek hívnak. (Azt az életet, amit élni lehet és nem csak túlélni.) Egyszer biztos ráérzek majd az ízére és tetszeni fog... tudom.

És érdekes, mindenki azt érzi, hogy szívatják, le akarják húzni, be akarják csapni, stb...

Akkor nem lehetne, hogy mind normálisak legyünk egymással? Nem kell hozzá semmiféle extra, természetfeletti képesség. Szerencsére vannak olyanok, akik nem másra várnak, nem arra, hogy valaki elkezdje a normálisnak levést, mernek másmilyenek lenni. Valakik alapból normálisak és nem is tudnak másmilyenek lenni.

Mindenki, aki normális, vagy elkezd normális lenni másokkal, függetlenül attól, hogy vele hogyan bánnak, az számomra egy hős, egy igazi HŐS ragyogóan fénylő tiszta szívvel!!! :) Ezt nem lehet eltitkolni, a fényed úgyis leleplez! :) Ennyi! :) 

Mert vannak ilyen emberek, van értelme élni... bárhol a világban, akár az északi sarkon is, a fényük oda is elér, hogy bevilágítson mindent és megtisztítson minket!!! Vigyázni kell rájuk nagyon! :) Ez a feladat(om)! :)))
Óvom a bennük élő fényt. Így tartom életben az "otthoni tüzet", így őrzöm a "családi tűz(hely) melegét". (otthon=világ, család=emberek, tűz és meleg=fény).
"Vigyáznom kell a tűzre." Ezért kell kitartanom mindig... ezért nem adhatom fel soha! 

(A tűzről: http://www.noralap.eoldal.hu/cikkek/hogy-jo-legyen/osz--es-szent-mihaly-idoszak-a-nepi-hagyomanyban.html)

Tatiosz tanításai - Csillagszikrák ragyogása

"Amikor nem vesszük észre
a mindennap látottak ragyogását,
attól azok még ragyognak,
legfeljebb halványabb fénnyel.
Mert a fény mások fénye
által válik igazán tündöklővé.

/Üzenet Kalimonasznak és minden Embernek/

Csillagszikrák ragyogása

Hallottál a csillagszikrákról?
Róluk szeretnék mesélni neked.
Egyszer a kis csillagszikrától megkérdezték:
- Akarsz-e csillag lenni?
Miután ránézett a hatalmas világra, ahol fénylő csillagok ragyogtak, ezt válaszolta:
- Én is szeretnék ilyen csillag lenni.
Csakhogy nem tudta, mit kell tennie, ezért segítettek neki:
- Menj, és vidd magaddal, amit itt tanultál, a többiek ugyanígy csinálják.
- Milyen a csillagok útja? - kíváncsiskodott tovább, hiszen még nem tudott róla semmit.
- Amikor a csillagok útján jársz, minden rólad szól, és érted  történik. A többiekkel ugyanígy van, ezért ne felejtsd el, amit itt tanultál. Ez az egyetlen, amit tanácsolhatunk.
- Egyedül leszek? - kérdezte a kis csillagszikra.
- Sohasem leszel egyedül, kapsz magad mellé szülőket és testvéreket. Lesznek olyan csillagtársaid is, akik máshol élnek, de attól még ők is a testvéreid, csak másképpen.
- Mi lesz, ha mégis elhagynak?
- Akkor sem maradsz magadra, az ajándékot a földre is magaddal viszed.
- Milyen ajándékról beszéltek? - kérdezte a csillagszikra.
- Kis tudást kaptál ajándékba, a többit neked kell megszerezned.
- Egyedül menni fog nekem?
- Még egy ajándékot kaptál: a segítségünket, ezért akkor sem leszel egyedül, amikor a földkerekség legmagányosabb teremtményének érzed majd magad. Próbálj meg emlékezni erre.

*

Anakész úgy döntött, csillag akar lenni.
Fénylő, kicsi szikraként érkezett, rögtön tanulni kezdett a csillagok földi iskolájában.
- Mit kell tennem, Tatiosz, hogy az úton szépen járjak?
- Hallgass a szívedre - válaszoltam.
- Kihez szegődjem, ha szívem mégsem tudná a választ?
- Szíved mindig mindenre tud válaszolni, te vagy az, aki nem hallod meg az üzenetét.
- Mit tegyek, hogy úgy szeressenek és kövessenek, mint téged?
- Nem kell semmit tenned. Egyszerűen legyél önmagad. A szeretet nem cél, ahová valamikor megérkezel. Azt meg végképp ne kívánd, hogy követőid legyenek, mert aki vonzani akar, az taszítani fog.
- Ha a szívemre hallgatok, és önmagam leszek, utána mit kell tennem?
- Amikor válaszolni tudsz a magad által feltett kérdésekre, nem lesz szükséged többé sem kérdésekre, sem válaszokra.
Anakész ettől fogva hallgatott. Kértem, jobban bízzon magában:
- Tekints úgy az életre, mintha utaznál, valahonnan elindultál, s majd valahová megérkezel, akkor könnyebb lesz."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Miért olyan nehéz változtatni magunkon?

Mindig minden változásban van, és nekünk, ha boldogok akarunk lenni, követnünk kell ezeket a változásokat és változnunk velük együtt.

Miért olyan nehéz változtatni magunkon még egy kicsit is?

Bátorság kell mindenhez. Ahhoz is, ha változni akarunk magunkon, az életünkön, ami csak úgy megy, azáltal, hogy tudatába kerülünk fontos dolgoknak, igazságoknak. És bátorság kell ahhoz, hogy megtudjuk ezeket a dolgokat, mivel ezek ahhoz vezetnek, hogy minden megváltozik.

Kérdezhetnéd, hogy miért lenne bajunk azzal, hogy a fontos igazságok megváltoztatnak bennünket, ha egyszer az a célunk, hogy meg akarunk változni?
Ha ezt paradoxonnak érzed, olvasd el az alábbi könyvrészletet. Feldmár András érdekes elképzelését olvashatod az alábbiakban.

"Én a tudatot és a tudatalattit valóságnak gondoltam, tehát mondjuk van egyszarvú a tudatalattimban, mert valaki gondolt rá. Nem csak materiális valóság van, hanem információs valóság is. Így a szimbólum - mint például egy egyszarvú - is valóság. Az információs valóság is jelent valamit. Ez az asztal is jelent valamit, de ettől függetlenül anyaga is van. Az egyszarvúnak nincs. Ilyen szempontból a tudatalattiban rengeteg információ van. Az összes archetípus, minden amire valaki gondolhat, már ott van. Sőt nagyon sok ember úgy érzi, hogy a gondolatok ragadják meg őket, nem úgy, hogy ők gondolkoznak. Lehet, hogy az is csak illúzió, amikor az ember annyira okosnak és gondolatgazdagnak érzi magát. Talán rá kell döbbennie, hogy semmiféle gondolata nincsen, és maximum annyit tehet, hogy kitárja magát, s átadja magát a gondolatoknak. Rengeteg olyan gondolat van ebben a szobában is, amit egyikőtök sem enged be. Nem akarjátok odaadni magatokat ezeknek a gondolatoknak, mert felrázna benneteket. Mire jó egy gondolat, egy olyan tudás, ami nagyon szomorúvá tenne? Miért lenne jó, ha például az Isten itt lenne, s mindent el akarna árulni nektek, ti meg azt mondjátok, hogy nem, köszönöm szépen, menj haza, nem akarok többet tudni annál, mint amennyit most tudok? Mert ha valóban meg tud valamit az ember, akkor megváltozik az élete. Ahhoz, hogy az ember megtudja, hogy mi hatvan fok szinusza meg koszinusza, nem kell megváltoztatnia az életét, az nem valódi tudás, az csak egy kis hab a kávén, amit mindegy, hogy megiszik vagy nem, belekeveri-e a kávéba vagy nem. De ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak tárjuk ki magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Ezért aztán senki sem akar semmire sem rájönni, mert ki akarná megváltoztatni az életét? Mindig nagy megrázkódtatással jár az, ha az embernek meg kell változtatni az életét. Ezért általában senki sem akar megtudni semmit sem...

Elmondok egy másik történetet. Ez is egy olyan alkalommal volt, mikor 1000 mikrogramm LSD-t ettem "vacsorára", éppen nehéz helyzet állt elő az életemben, s nagyon el akartam gondolkozni azon, hogy mit is kellene csinálni, s így járkáltam fel s alá, mint most. Akkor azt mondtam magamnak, hogy meg akarok változni. Változtatni akarok magamon, meg az életemen. És semmi nem történt. Mintha nem is ettem volna LSD-t. Nem történt semmi. Úgy éreztem, hogy egy kicsit ideges vagyok, de semmi nem történt, nem változott meg a látásom, hallásom, mint ahogy szokott, valami nem engedte, hogy a hatás bekövetkezzen. Reszkettem, de különben semmi sem történt. Hajtogattam magamban, hogy meg akarok változni, változásra van szükségem. Ezt csináltam két órán keresztül, s akkor megtorpantam, mert rájöttem, hogy hazudok. Nem igaz az, hogy meg akarok változni, ez tökéletes hazugság. Az igazság az volt, hogy rettenetesen féltem attól, hogy valami is megváltozik az életemben. Semmin sem akartam változtatni, azt akartam, hogy minden maradjon úgy, ahogy volt, miközben tudtam, hogy ez lehetetlen. Ezért nem is hatott egyáltalán az LSD. Abban a pillanatban azonban, amikor bevallottam magamnak az igazságot, abban a pillanatban minden elolvadt, abban a pillanatban minden megváltozott, elkezdtem érezni az LSD hatását, akkor már nem én reszkettem, hanem a falak, s minden elkezdett folyni, én pedig elkezdtem sírni, minden megváltozott, s nagyon hamar rájöttem arra, hogy minek kell megváltozni bennem, körülöttem, hogy milyen irányban kell az életemnek folyni, s azt is, hogy az milyen nehéz. Nagyon nehéz a legkisebb változást is megvalósítani az embernek önmagában vagy a világban.

Tehát nincs válasz arra, hogy hogyan nyissa ki az ember magát, mit kell csinálnia ahhoz, hogy beengedje az igazságot. Ha szerencséje van, akkor őszinte lesz magával, és akkor, ha egy pillanatra nem hazudik magának, minden megváltozik. S hogy ezt mikor teszi meg, hogy meddig lehet elnyomni a valóságot? Szerintem vannak olyanok, akik a halálukig, életük utolsó pillanatáig, a cél előtti utolsó pillanatig el tudják nyomni, s akkor tíz másodperccel azelőtt, hogy meghalnak, meglátják az igazságot. Szerintem nagyon szomorú lenne, ha addig tudnék hazudni magamnak, amíg meg nem halok. Még a híres filozófus, Kierkegaard is a halálos ágyán, kb. öt perccel a halála előtt jött rá valami fontos dologra, és könnyekkel a szemében mondta valakinek, aki az ágyánál ült, hogy most jött rá arra, hogy mindig szeretettel volt körülvéve, pedig ő soha nem érezte, hogy szerették. Azt mondta, abban a pillanatban rájött, hogy ha a világ nem szerette volna őt s mindannyiunkat, akkor egy percig sem tudnánk életben maradni. Ha a Nap hőmérséklete egy fokkal kisebb vagy nagyobb lenne, akkor nem élnénk. Ha valami kicsi dolog megváltozna a világban, akkor már egyikünk sem tudna tovább itt élni. Rájött arra, hogy az, hogy élünk, egyáltalán, már önmagában hatalmas csoda, és arra, hogy valamilyen szeretet kell, hogy megengedje nekünk, hogy éljünk, hogy legyen tudatunk, hogy beszélgessünk a tudatállapotokról. Erre csak a halála előtt öt vagy tíz perccel jött rá. Különben, ha ismeritek, akkor tudjátok, hogy eléggé depressziós személyiség volt, s azért volt olyan, mert úgy érezte, hogy senki sem szereti. Talán azt jelenti a szeretet, hogy csak úgy vagyunk, hogy egyáltalán lehetünk. Az első filozófus fejében megfordult az alapkérdés, hogy miért van valami inkább, mint semmi. Azt hiszem, már az is a szeretet műve, hogy erről egyáltalán beszélni tudunk..."

/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/

FIGYELEM!!! 

Senki ne kövesse Feldmár Úr példáját LSD-t fogyasztással kapcsolatban!!! A doktorúr kizárólag kísérleti céllal használta ezt az életveszélyes szert eleinte csak ellenőrzött orvosi körülmények között!
Az LSD nagyon veszélyes! Teljesen megváltoztatja az érzékelést. Volt olyan ember, aki a hatása alatt úgy érezte, hogy egy útpadkáról lép le és közben  valójában kilépett egy ablakon a sokadik emeletről. Nem élte túl. De olyan is volt, aki kisétált egy autó elé, mert azt látta, hogy valami ismerőse közeledik felé...

Ajánlok figyelmetekbe egy érdekes rövidke írást arról hogy "Hogyan kell változni":

http://tyche.freeblog.hu/archives/2006/08/

Puzzle

Mindig szerettem a puzzle játékokat. Ha túl komplex a kép, amit ki kell rakni, van, hogy beletörik a bicskám, de nem adom fel. Alszok rá egyet és másnap újra megpróbálom. Ha lassan is, ha segítséggel, de megoldom amennyire csak tudom. 

Az élet olyan, mint egy kirakós játék. Mindenkinek. Aki próbálja tudatosan élni annak még inkább.

Minden olyan dolog, ami előrébb visz bennünket egy puzzle darabka.

Életünk során a magunk puzzle darabkáit próbáljuk megtalálni. És mindig találunk is egy újabb darabot. Van, aki tudatosan keresi is őket.

Amint megvan egy új darab próbáljuk megtalálni a helyét az egészben, és a már meglévőkhöz illeszteni. Nem baj, ha nem tudjuk egyből a helyét, vagy még nincs meg a helye (nem tudjuk mihez hozzáilleszteni), esetleg rossz helyre tesszük. Előbb-utóbb úgyis minden a helyére kerül majd. A lényeg, hogy megvan.

Jó dolog ilyen darabokat keresgélni, és találni, főleg ha folyamatában egymáshoz illő darabokat talál az ember és így mindig több és több részlet rajzolódik ki a képből. Izgalmas, érdekes elfoglaltság. Minél több mindent értünk meg annál élvezetesebb az egész, annál tudatosabbak leszünk. És minél tudatosabbak vagyunk talán annál könnyebb lesz megérteni a  már hosszabb ideje meglévő, régebbi darabkákat, és az összefüggéseket. Ez önmagát gerjesztő folyamat.

Minden darabka ugyanannak a képnek a része, csak egy kicsit más szögből láttatja ugyanazt, a lényeget. Valamilyen szinten magában foglalja az egészet.

Nem hiszem, hogy a képet valaha is be lehetne fejezni. Mindig lehet hozzátenni. Ha minden jól alakul életünk egy pontján ez egy olyan kép lesz, ami kicsiben is teljes, de mindig lehet majd belőle nagyobbat készíteni, bővíteni.

Minél több darabkánk van, annál több munkánk is önmagunkkal. Nemcsak a megértés nehéz, hanem hogy folyton fejben kell tartani az összes megtalált és értelmezett darabkát. Sőt a gyakorlatban, a mindennapokban is fel kell tudni őket használni. 
Különben soha nem fogjuk meglátni teljes egészében a képet, hiába illesszük össze a darabokat, csak különálló részek lesznek. Vagy, ha egész is lesz, lehet homályos marad a kép. 
Így nem lesz értelme a "gyűjtögetésnek". Ha valaki talál "eszközöket" ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet élhessen, de nem használja fel őket, csak beteszi a "vitrinbe", akkor értelmetlenül elvesztegette a lehetőségeit. Az igazán bölcs ember az, aki az elveket a gyakorlatban alkalmazni is tudja! 
Aki csak hangoztatja a bölcsességeit, de saját maga nem tud élni velük, az  egy olyan ember lesz, mint aki bort iszik, de vizet prédikál. Azaz nem hiteles. 

Az elveket megvalósítani egyáltalán nem olyan egyszerű! Ez a legnehezebb része a kirakós játéknak!