Miért olyan nehéz változtatni magunkon?

Mindig minden változásban van, és nekünk, ha boldogok akarunk lenni, követnünk kell ezeket a változásokat és változnunk velük együtt.

Miért olyan nehéz változtatni magunkon még egy kicsit is?

Bátorság kell mindenhez. Ahhoz is, ha változni akarunk magunkon, az életünkön, ami csak úgy megy, azáltal, hogy tudatába kerülünk fontos dolgoknak, igazságoknak. És bátorság kell ahhoz, hogy megtudjuk ezeket a dolgokat, mivel ezek ahhoz vezetnek, hogy minden megváltozik.

Kérdezhetnéd, hogy miért lenne bajunk azzal, hogy a fontos igazságok megváltoztatnak bennünket, ha egyszer az a célunk, hogy meg akarunk változni?
Ha ezt paradoxonnak érzed, olvasd el az alábbi könyvrészletet. Feldmár András érdekes elképzelését olvashatod az alábbiakban.

"Én a tudatot és a tudatalattit valóságnak gondoltam, tehát mondjuk van egyszarvú a tudatalattimban, mert valaki gondolt rá. Nem csak materiális valóság van, hanem információs valóság is. Így a szimbólum - mint például egy egyszarvú - is valóság. Az információs valóság is jelent valamit. Ez az asztal is jelent valamit, de ettől függetlenül anyaga is van. Az egyszarvúnak nincs. Ilyen szempontból a tudatalattiban rengeteg információ van. Az összes archetípus, minden amire valaki gondolhat, már ott van. Sőt nagyon sok ember úgy érzi, hogy a gondolatok ragadják meg őket, nem úgy, hogy ők gondolkoznak. Lehet, hogy az is csak illúzió, amikor az ember annyira okosnak és gondolatgazdagnak érzi magát. Talán rá kell döbbennie, hogy semmiféle gondolata nincsen, és maximum annyit tehet, hogy kitárja magát, s átadja magát a gondolatoknak. Rengeteg olyan gondolat van ebben a szobában is, amit egyikőtök sem enged be. Nem akarjátok odaadni magatokat ezeknek a gondolatoknak, mert felrázna benneteket. Mire jó egy gondolat, egy olyan tudás, ami nagyon szomorúvá tenne? Miért lenne jó, ha például az Isten itt lenne, s mindent el akarna árulni nektek, ti meg azt mondjátok, hogy nem, köszönöm szépen, menj haza, nem akarok többet tudni annál, mint amennyit most tudok? Mert ha valóban meg tud valamit az ember, akkor megváltozik az élete. Ahhoz, hogy az ember megtudja, hogy mi hatvan fok szinusza meg koszinusza, nem kell megváltoztatnia az életét, az nem valódi tudás, az csak egy kis hab a kávén, amit mindegy, hogy megiszik vagy nem, belekeveri-e a kávéba vagy nem. De ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak tárjuk ki magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Ezért aztán senki sem akar semmire sem rájönni, mert ki akarná megváltoztatni az életét? Mindig nagy megrázkódtatással jár az, ha az embernek meg kell változtatni az életét. Ezért általában senki sem akar megtudni semmit sem...

Elmondok egy másik történetet. Ez is egy olyan alkalommal volt, mikor 1000 mikrogramm LSD-t ettem "vacsorára", éppen nehéz helyzet állt elő az életemben, s nagyon el akartam gondolkozni azon, hogy mit is kellene csinálni, s így járkáltam fel s alá, mint most. Akkor azt mondtam magamnak, hogy meg akarok változni. Változtatni akarok magamon, meg az életemen. És semmi nem történt. Mintha nem is ettem volna LSD-t. Nem történt semmi. Úgy éreztem, hogy egy kicsit ideges vagyok, de semmi nem történt, nem változott meg a látásom, hallásom, mint ahogy szokott, valami nem engedte, hogy a hatás bekövetkezzen. Reszkettem, de különben semmi sem történt. Hajtogattam magamban, hogy meg akarok változni, változásra van szükségem. Ezt csináltam két órán keresztül, s akkor megtorpantam, mert rájöttem, hogy hazudok. Nem igaz az, hogy meg akarok változni, ez tökéletes hazugság. Az igazság az volt, hogy rettenetesen féltem attól, hogy valami is megváltozik az életemben. Semmin sem akartam változtatni, azt akartam, hogy minden maradjon úgy, ahogy volt, miközben tudtam, hogy ez lehetetlen. Ezért nem is hatott egyáltalán az LSD. Abban a pillanatban azonban, amikor bevallottam magamnak az igazságot, abban a pillanatban minden elolvadt, abban a pillanatban minden megváltozott, elkezdtem érezni az LSD hatását, akkor már nem én reszkettem, hanem a falak, s minden elkezdett folyni, én pedig elkezdtem sírni, minden megváltozott, s nagyon hamar rájöttem arra, hogy minek kell megváltozni bennem, körülöttem, hogy milyen irányban kell az életemnek folyni, s azt is, hogy az milyen nehéz. Nagyon nehéz a legkisebb változást is megvalósítani az embernek önmagában vagy a világban.

Tehát nincs válasz arra, hogy hogyan nyissa ki az ember magát, mit kell csinálnia ahhoz, hogy beengedje az igazságot. Ha szerencséje van, akkor őszinte lesz magával, és akkor, ha egy pillanatra nem hazudik magának, minden megváltozik. S hogy ezt mikor teszi meg, hogy meddig lehet elnyomni a valóságot? Szerintem vannak olyanok, akik a halálukig, életük utolsó pillanatáig, a cél előtti utolsó pillanatig el tudják nyomni, s akkor tíz másodperccel azelőtt, hogy meghalnak, meglátják az igazságot. Szerintem nagyon szomorú lenne, ha addig tudnék hazudni magamnak, amíg meg nem halok. Még a híres filozófus, Kierkegaard is a halálos ágyán, kb. öt perccel a halála előtt jött rá valami fontos dologra, és könnyekkel a szemében mondta valakinek, aki az ágyánál ült, hogy most jött rá arra, hogy mindig szeretettel volt körülvéve, pedig ő soha nem érezte, hogy szerették. Azt mondta, abban a pillanatban rájött, hogy ha a világ nem szerette volna őt s mindannyiunkat, akkor egy percig sem tudnánk életben maradni. Ha a Nap hőmérséklete egy fokkal kisebb vagy nagyobb lenne, akkor nem élnénk. Ha valami kicsi dolog megváltozna a világban, akkor már egyikünk sem tudna tovább itt élni. Rájött arra, hogy az, hogy élünk, egyáltalán, már önmagában hatalmas csoda, és arra, hogy valamilyen szeretet kell, hogy megengedje nekünk, hogy éljünk, hogy legyen tudatunk, hogy beszélgessünk a tudatállapotokról. Erre csak a halála előtt öt vagy tíz perccel jött rá. Különben, ha ismeritek, akkor tudjátok, hogy eléggé depressziós személyiség volt, s azért volt olyan, mert úgy érezte, hogy senki sem szereti. Talán azt jelenti a szeretet, hogy csak úgy vagyunk, hogy egyáltalán lehetünk. Az első filozófus fejében megfordult az alapkérdés, hogy miért van valami inkább, mint semmi. Azt hiszem, már az is a szeretet műve, hogy erről egyáltalán beszélni tudunk..."

/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/

FIGYELEM!!! 

Senki ne kövesse Feldmár Úr példáját LSD-t fogyasztással kapcsolatban!!! A doktorúr kizárólag kísérleti céllal használta ezt az életveszélyes szert eleinte csak ellenőrzött orvosi körülmények között!
Az LSD nagyon veszélyes! Teljesen megváltoztatja az érzékelést. Volt olyan ember, aki a hatása alatt úgy érezte, hogy egy útpadkáról lép le és közben  valójában kilépett egy ablakon a sokadik emeletről. Nem élte túl. De olyan is volt, aki kisétált egy autó elé, mert azt látta, hogy valami ismerőse közeledik felé...

Ajánlok figyelmetekbe egy érdekes rövidke írást arról hogy "Hogyan kell változni":

http://tyche.freeblog.hu/archives/2006/08/