A szerelemről

"... A szeretet extázisig fokozódó érzése a szerelem, a rajongás, mely öröm, gyönyör, boldogság annak is aki adja és annak is aki kapja. ...

A szerelem az a tudati, érzelmi szeretetjelenség, mikor a vágy ideáját kivetítve fedésbe tudjuk azt hozni egy másik ember (entitás) által kivetített viszonyformával. A vágyaid tárgyát látod a másikban. Ez illúzió. Nem a másikat látod, hanem amit ő megmutat magából neked, amit te érzékelni tudsz belőle és feldolgozva magadban egy képpé állítasz össze. Nem a másikba vagy szerelmes, hanem abba a képbe, információhalmazba, ami a tudatodban a másikról benned él. Ha a másik nem látja meg benned a saját vágyideáit, õ nem lesz beléd szerelmes. Ekkor jön a beteljesületlenség. Ez csalódáshoz vezet, boldogtalansághoz.

Ha a szerelem kölcsönös, az a csoda. Az egymásra találás illúziója. Minél jobban megismeritek egymást, a bennetek élő kép a másikról annál kifinomultabb lesz. Akár teljesen meg is változhat. Mivel a másik nem olyan, amilyennek te látod, ezért nem úgy cselekszik ahogy várnád, feltételeznéd.

Ez problémákhoz, csalódáshoz vezet. Ekkor vagy elváltok, mert kihunyt a szerelem, hisz a másik nem olyan mint a vágyaid, az álmaid kedvese, vagy tudomásul veszitek a tényeket és elfogadva egymást szeretetben, közös akarattal továbbra is együtt maradtok.

A szerelem egymás ámítása. Akit szeretsz, annak igyekszel a kedvére tenni, azaz megfelelni a benne terólad lévõ ideaképnek és elvárásoknak. Ez hosszú távon neked kényelmetlen lesz, mert nem lehetsz önmagad. A másik pedig ezt nem látja, õ csak ragaszkodik a benne élõ idea illúzióhoz és egyben tehozzád. És csalódik, ha nem felelsz meg neki. Az önzetlen, tiszta szerelem az, amikor hagyod, hogy a másik önmaga legyen. Elfogadod és próbálod megismerni. Nem a másikat alakítod, hanem a benned õróla élõ képet. Így viszont azt kell majd látnod, hogy õ nem olyan, mint a vágyaid, tehát csalódsz. Kielégületlen maradsz és boldogtalan.

A kielégüléshez önzőnek kell lenned. Akkor viszont nem lehetsz belé szerelmes, mert a szerelem a másiknak akar jót és nem önző. Ha önző vagy, nem szereted a másikat, és õ ezt látva el fog hagyni, tehát mégiscsak kielégületlen maradsz. Viszont ha önzetlen vagy, csak akkor leszel boldog, ha a másik is ugyanilyen, és képesek lesztek kölcsönösen úgy kielégíteni egymás vágyait, hogy közben mindketten önzetlenek maradtok.

Szép is lenne a szerelem, ha ilyen egyszerű volna a dolog. Az embernek ugyanis nem csak szép és elõnyös, hanem csúnya és előnytelen tulajdonságai is vannak. Jó és rossz, fény és árnyék lakik bennünk szétválaszthatatlanul, egymást formálva, alakítva. Csak akkor tudod elfogadni a másikat, ha a benne lévõ jót és rosszat egyaránt elfogadod. De ez csak akkor lehetséges, ha õ is el tudja fogadni magát teljesen, és te is el tudod fogadni magad teljesen.

Elfogadni viszont csak azt tudod, amit ismersz. A megismeréshez szembe kell nézned a megismerendõvel, legyen az bármilyen, jó vagy rossz. Ehhez viszont elfogulatlanságra van szükséged magaddal és másokkal szemben, vagyis el kell felejtened az elõítéleteidet. Le kell szoknod az ítélkezésrõl, ami viszont nem más, mint értelmezés, tehát természete az értelemmel bíró embernek. Ha viszont nem értelmezed a vágyaid, nem öntöd õket formába, akkor nem tudod kivetíteni, hogy megtaláld a vágy tárgyát, tehát kielégületlen és boldogtalan maradsz.

Persze ezek a problémák rugalmas hozzáállással leküzdhetõk és jöhet a szerelem, az együttélés, a boldogulás. Szép is lenne az élet, ha ilyen egyszerű volna a dolog! Csakhogy minden változik. Te is és a másik is folyamatosan változtok, fejlõdtök, átalakultok. A vágyaitok, gondolataitok szintén, tehát a köztetek lévõ viszony is változik.

Még ha mindketten közös akarattal az együtt maradáson és a szerelem beteljesülésén munkálkodtok, akkor is beleszólnak a terveitekbe és cselekedeteitekbe a beszámíthatatlan tényezők. A félreértések, melyek tisztázása újabb félreértéseket szül. Vagyis a kapcsolatba illuzórikus elemek is beépülnek. Amíg nincs olyan probléma, amely próbára tenné a kapcsolatot, nincs baj. Csakhogy az élet tele van problémákkal és nehéz helyzetekkel és a terheléskor kiderülnek ezek az illúziók. Ez csalódással jár, ami kölcsönös boldogtalanságot eredményezhet.

Persze hozzá kell tennünk, hogy vannak kellemes csalódások is és a beszámíthatatlan tényezők nemcsak szerencsétlen, hanem szerencsés helyzeteket is előidézhetnek. És ha a kapcsolatotok még ezt is kibírta, és megmaradt a bizalom, a barátság, a szeretet, a tisztelet, az önzetlenség és az egyensúly kettőtök között, méghozzá féltékenység, ragaszkodás és kielégületlenség nélkül, nos ez a legjobb eset. De sajnos a szerelem így is elmúlik. Az orgazmus sem tart örökké. A csodából tartós, mély, dinamikus kapcsolat lesz, melyet a szeretet tüze tart össze. A szerelem csak szikra volt, mely lángra lobbantotta, mint valami katalizátor a két didergő, magányos lelket és összehozta őket, hogy egymás tükrében szemlélődve fejlődhessenek, tökéletesedhessenek, amíg a sors kíméletlenül el nem választja őket. Vagy meg nem unják.

Nagyon sok variáció lehetséges egy kapcsolat lefolyására nézve és nagyon sok tényező szól bele. Ha nem hajtana bennünket a magány boldogtalansága és kielégületlensége, a törekvés az egyesülésre, talán bele se kezdenénk, olyan nehéz és problémás. De tény, hogy nincs boldogság szenvedés nélkül. A legvégső, nagy szerelem pedig, mely a teremtményt a teremtőjéhez, Istenhez vonzza az önmegvalósítás, az egyéválás során, véget vet a kínlódásnak és mindenkinek megadja az igazi, teljes, tökéletes és örökké tartó boldogságot, gyönyört, kielégülést a hazatérésekor. Minden más szerelem csak előjáték, próba, gyakorlás volt, felkészülés az Istennel való nagy találkozásra, az igazi alkímiai mennyegzőre.

De szép is volna, ha olyan könnyű lenne ezt az utat végigjárni, mint elmagyarázni és megérteni!"

/Frank Winking: A megnyilvánuló létezés természetének alapjai/