Szeretet a szerelemben...

A szerelemről azt mondtam nem írok többet, hát most mégis... de akkor most gyorsan leírok mindent egyben... :) Nem biztos, hogy az a jó, ha leírom, de lehet az sem jó, ha nem... úgyhogy leírom. Egy nagyon hosszú bejegyzés következik.

 - *** -

Csalódottság érzés... másban, magamban... Néha ilyenkor nem látom az élet értelmét, kilátástalannak érzem. Ilyenkor az első kérdésem: "Mi a fenének vagyunk itt?"

Van, hogy megbántanak minket, de az a másik ezt nem látja, az ő szempontjából ez nem az, a mi szempontunkból nézve meg az. S ha számunkra ez az állapot és következményei hosszabb ideig fennállnak, akkor nem mindig sikerül megállni az embernek hogy ő is ne bántsa vissza a másikat. S ha valami nem OK valamelyik vagy mindkét résztvevőnek a kapcsolatban akkor tényleg a kisebb csalódások halmaza gyűlik ide és oda.... Nem értem hogy tudok ennyire csalódott lenni néha... előfordul hogy dühössé is tesz...

Én tudom, hogy senki sem tökéletes, mások sem, én sem, és nyilván hibázunk (valakinek a nézőpontjából)... de ami az emberi kapcsolatokkal tud történni ezáltal... az szomorú, nagyon szomorú... van ennek így értelme?

Egyszerre szeretni és nem szeretni egy embert? Hogy tudsz olyan csalódott lenni valakiben akit szeretsz? Ha egyszer szereted hogyan lehetsz benne csalódott? Milyen szeretet az ilyen? És hogyan tudsz megbántottságot érezni bármely cselekedete miatt, ha szereted, ha önzetlenül szereted? Ha meg nem vagyunk képesek így szeretni akkor meg minek tartunk egymással kapcsolatot mi emberek? Gyakorolni, gyakorolni persze... de hány ezer évig...?

Azt szeretném ha egyszer lenne annyi pénzem hogy elmehetnék a "világ végére" amikor csak akarok... oda ahol nincs senki... inkább vagyok ott 500 ezer évig, mint 1000 évig ezt az egymástól tanulósdit csinálom... A szomorú és dühös csalódottság mindig azt hozza ki belőlem, hogy átmenetileg ezeket gondolom.

Nem akarok bántani senkit és azt sem akarom, hogy engem bántsanak... amíg emberek között vagyok addig ez talán mindig így lesz, ha meg elvonulok, akkor meg jöhetek vissza ismételni ugyanazt... egyik sem jobb a másiknál...

-***-

Simán lehet valakit úgy szeretni, ahogy Müller Péter írja az alábbiakban:

http://www.life.hu/sztarszerzok/20121119-muller-peter-heti-utravalo-48-resz.html

De ahhoz, hogy így szerethess valakit a gyakorlatban, ahhoz több minden kell. Ha mindenféle "szememmel" nézem is a másikat és valamelyikben amit látok nekem nem okés, attól én még szeretem azt a valakit, egyszerűen csak szeretek, csak úgy, a szívemmel... 

Egy párkapcsolathoz azért nagyjából stimmelni kéne a többi dolognak is... Egyszer azt mondják, hogy ha szeretet van, akkor mindent meg lehet oldani, akkor a többit nem látod, meg ilyenek... máskor meg azt mondják a bölcsességek, hogy a szeretet, szerelem még önmagában kevés.

Van az ahogy mások szeretnék, hogy szeresd őket és van az ahogyan te tudsz szeretni. Ezek tudnak változni... a szeretet nem múlik el, csak a kifejezés módja, igénye tud változni.

Az annyira szerencsés dolog, hogy ha szeretsz valakit és ő engedi, hogy törődj vele és úgy, ahogyan te szeretnéd!!! 
Az igaz, hogy úgy kell a másikat szeretni, ahogyan ő szeretné, hogy szeressék... ezért nagyon fontos kérdés az is, hogy te hogyan tudsz szeretni, hogy te tudod-e úgy szeretni őt, ahogyan szeretné ...

-***-

http://www.tarrdaniel.com/documents/Ezoteria/szeretet.html

Hiába akarok én szeretni valakit úgy ahogy Müller Péter és Tarr Bence László mondja, ha az illető nem engedi, hogy szeressem, az nekem fáj. Ha én szabad akarok lenni, azaz szabadon azt érezni, ami bennem van, akkor abból és úgy egyik-másik ember lehet, hogy nem kér... és azt mondja, hogy akkor egyáltalán nem szerethetem sehogy sem... nekem pedig ez fájdalmas... Próbálok én és szeretnék úgy szeretni mindenkit mint egy isteni lényt, a hibáitól függetlenül tisztán csak szeretni, de minden hiába, ha az akit én így szeretnék szeretni, az nem akarja, illetve akarja, de még emellett mást is, testem, lelkem, bizonyos dolgok elfogadását, együttműködést, feltételeket, amik nekem nem jók...

Úgyhogy szerintem lehetséges boldogtalannak lenni akkor is, ha szeretünk, mert ha az ahogyan mi szeretünk nem elfogadható a másiknak, az nekünk fájdalmas tud lenni. S akkor nyilván nem jó helyen vagyunk, és ezen változtatni kell... Attól még a fájdalom ott van, az hogy "ha így nem, akkor sehogy sem" szerethetsz valakit.

-***-

Most akkor a szerelem korlát vagy nem?

Az alábbi videóban egy nagyon érdekes interjú látható, hallható ebben a kérdésben...:

http://www.youtube.com/watch?v=NApiF4ZJa8w

Ebből az interjúból a számomra most legfontosabb részletet leírtam ide:

"Szűcs Károly: ...Mikor arról beszélsz, hogy birtoklás, mindig arról van szó, hogy a másikat szeretem és inkább mindig a másikkal... szeretnék egy szeretetteljes kapcsolatba lenni, vajon ez a szeretetteljes kapcsolat, ha igazi szeretet van bennem, az korlátos? Nem! Megjelenik egy másik ember, egy harmadik, egy negyedik és azt is tudom szeretni. Na most, hogy szeretetről van-e szó a te esetedben, az a vizsga ott dől el, hogy a másik hogy viszonyul ahhoz, hogy én más embereket is szeretek. Hiszen a szeretet az korlátlan és feltétlen... ha egésznek érzi magát akkor nem éri veszteség, sőt, örül neki, ha meglát téged egy másik nővel amint a szeretet fizikai megnyilvánulását gyakoroljátok, akkor örvendezik és gratulál... hiszen a szeretet az nem kizárólagos, az nem kizárás. Nem az a szeretet, hogy szeretlek, feltéve, meg ne lássalak egy másik emberrel összebújni... elfogadja a másikat, és hogyha én szeretek valakit és az éppen egy kellemes élményt él át valakivel, akkor örülni fogok neki, hiszen hogy ha én szeretek valakit, az örömének örülök. Ez a szeretet. Nem az a szeretet, amikor azt mondom, hogy megláttalak valakivel hozom a puskát és lelőlek.

Jakab István: És nem félsz, hogy elveszted, még hogy ha egyenrangú felek is vagytok? De én nagyon szeretem annak az embernek a társaságát és nem fáj nekem az a dolog, hogy látom egy másik emberrel, viszont eszembe jut, hogy esetleg azzal jobban kiteljesíti a saját szellemi fejlődését és engem esetleg mellőzni fog... ?

Szűcs Károly: Rendkívül fontos kérdés... hogy ha ő jobban ki tudja teljesíteni a szellemi fejlődését valaki mással és én szeretem, akkor ennek nem örülök? Nem az a célom, hogy azzal legyen akivel a leginkább ki tudja teljesíteni a szellemi fejlődését? És ha ez nem én vagyok, akkor örülök neki. És itt utalok vissza, egyek vagyunk, nem különbözöm tőle... ha ő örül, akkor én is örülök automatikusan... Tehát én nem kívánhatok neki olyat, ami nem az optimális, nem a legnagyobb örömét szolgálja. Ha igazából szeretem. A szeretet azt jelenti egyek vagyunk. Egyek vagyunk, de úgy vagyunk egyek, hogy én is Idessza egyik aspektusa vagyok, megnyilvánulása, egy egész, az egész nem veszíthet semmit, hát ha én önmagamban az egész vagyok, nem ér veszteség...”

Hát elég érdekes amit Szűcs Károly állít. Valahol ismerős és valahol teljesen új, egyszerre. Amikor először meghallgattam a videót a riportról akkor az a benyomásom támadt, hogy én ezek nagy részét már tudom, elméletben én is hasonlóan gondolom (azon túl, hogy egy-két dologban nem értek egyet vele)... aztán meghallgattam még egyszer, belehallgattam többször és most meg már egyre inkább úgy érzem, hogy ez valami szinte teljesen új dolog nekem. Eddig egyértelműnek tűnt, most meg egyszer csak elméletnek tűnik az egész, amit nem tudom hogy teljesen meg lehet-e valósítani (attól függetlenül, hogy persze törekszünk rá). Eddig sem gondoltam egyszerűnek, de most meg még inkább nem gondolom annak.

Osho szerint amikor párt keresünk magunknak, akkor azért keressük, hogy a bennünk lévő másik felünket ő általa megismerhessük, felismerhessük és segítsen abban, hogy odabent integrálhassuk magunban a két megismert női és férfi részünket. Ehhez az emberek többségének szüksége van arra a másikra, hogy ez megtörténhessen, hogy felismerhessük hogy egészek vagyunk. Osho szerint. (Nem tudom a pontos megfogalmazását erről ide beidézni, de ez a lényege.)

-***-

Nemrég ezt találtam, ami megint kérdéseket vetett fel bennem:

"Tartozom Neked egy vallomással. Indonéziában az édesanyám a következőt mondta, amikor észrevette, hogy a fiúk udvarolni kezdtek nekem:

„Kicsi lányom,
jegyezd meg jól, amit most mondok Neked.
Figyeld meg jól a fiúkat és később a férfiakat.

Ha boldog akarsz lenni, csak olyan férfit válassz, aki nem húzza el a fejét, ha mások előtt hosszan megcsókolod, és a strandon is megengedi, hogy megmasszírozd a lábát.
Mert a boldogságodhoz szükséged lesz arra,
hogy a férjed hagyja, hogy szeresd
– és úgy, ahogyan Te tudsz szeretni.”

Máskor azt mondta:

„Tartsd távol magad azoktól a férfiaktól,
akikkel nem tudsz bármiről beszélgetni.
Mert a házasság egy olyan oázis,
amelyet a beszélgetés patakja éltet.
Te bírni fogod a szárazságot,
de egyedül maradsz, ha a férfi kiszárad.”

Még ma is hallom a hangját, és hálás vagyok Neki ezekért a szavakért. Sosem felejtettem el őket.

Ő nem engedte meg nekünk, hogy összekeverjük a vonzalmat a szeretettel. Egyszer készített nekem egy bőr könyvjelzőt, amire ez volt írva:

„Olyan férfit SZERESS,
akihez VONZÓDSZ, és akivel ÖSSZEILLESZ.”

Aláhúzta nekem a három szót, nehogy elfelejtsem, hogy ezek különböző dolgok.

Paeli Suutari: A Suutari-hagyaték
Titkos levelek a párválasztásról és a szerelemről
(részlet)"

/https://www.facebook.com/photo.php?fbid=515941338423705&set=a.345944042090103.91830.345923328758841&type=1&theater/

Ebből az idézetből szerintem az utolsóként kiemelt három szó a lényeg (Szeress, Vonzódsz, Összeillesz). Talán tényleg olyan párt kell magunknak találni, akivel teljesen összeillünk? Hát ha tényleg ez volna az érdekes, hogy teljesen összeillenek-e a párok, és ezek a feltételek mind így mindig össze tudnának állni, akkor lehet elég sokan lennének egyedül... Hát ha tényleg mindenki ezt nézné, hogy mennyire illenek össze, akkor lehet sosem lenne elégedett az ember azzal a kapcsolattal amiben éppen van, aztán meg végül lehet egyedül maradna, ha senki nem elég jó neki. Hol van a határ az összeillésben, amíg még jól érzi magát mindkét ember a kapcsolatban? Nem, tudom, nem értem ezt. Igaz ebben nincs összehasonlítási alapom (egy hosszú távú kapcsolattal), így nem is érthetem. 

-***-

Jó leírni dolgokat bármilyen formában, bármilyen életkorban. Biztassuk erre a gyerekeket is, hogy a legféltetebb gondolataikat, amiket talán senkinek sem mernek elmondani (ha netán vannak ilyenek), ha semmiképpen nem akarják elmondani, legalább írják le valahogy. Később nagyon gáz érzés lehet ezeket visszaolvasni az embernek, viszont nagyon tanulságosak amellett, hogy a személyiségfejlődést nagyban segítik.

Visszaolvasva a saját gyerekkori verseimet kiderül belőlük, hogy hogyan gondolkodtam a szerelemről. Arra vágytam, hogy legyen valaki akinek fontos vagyok, annyira, hogy vár rám, szüksége van rám, aki emberileg értékel engem, nem akarja, hogy bármikor is elmenjek tőle, aki csakis értem él... Megtalálni egy ilyen embert, egy ilyen szerelmet azt hiszem egy életcél volt nekem...  egy olyan szerelmet, ami viszonzásra talál, kizárólagos és örök... és ha nem, hát halálos, mert ugye akkor belehal az ember. Én ezt hittem, ezt láttam a TV-ben, meg még ki tudja hol... Azt hittem a szerelem a mennyország, a boldogság és a béke egyetlen forrása. Az élet értelmét kerestem, de nagyon. Azt hittem, nekem ez lehet az egyetlen értelme... meg hát sok időt töltöttem tanulással, hátha az... Nagyon sokat agyaltam a szerelemről, és amennyire csak tudtam felmagasztaltam, és mindig amikor szerelmes lettem valakibe, akkor előfordult hogy írtam az érzéseimről meg a szerelemről, és ezek a leírások eléggé hasonlítottak egymásra. Volt, hogy tárgy nélkül is tudtam írni szerelmes verset... nem kellett hozzá, hogy éppen valakibe is szerelmes legyek. A szentimentalizmus egyáltalán nem esett nehezemre... ez van amikor az ember a fejében él csak. Évekig nagyon szerelmes voltam egy elérhetetlen férfiba, akkor azt éreztem, hogy a szerelem egy misztikum, egy különleges, ismeretlen varázslat és hogy egy nagyon fájdalmas valami, ami csak elhomályosítja az ember látását. :) Meg amúgy is ezt mondták az idézetek is, amiket akkor erről olvastam... Áááááá szörnyű :))) Azt is leírtam, hogy mindenki rossz véleménnyel van a környezetemben a szerelemről, de engem még ez sem érdekelt, úgy éreztem, hogy sorsszerű az, hogy az emberek szerelmesek legyenek és nagyon vágytam rá.
Furcsa volt így visszaolvasni ezeket a verseket... furcsa volt ez a hozzáállásom, az éltetett, hogy majd egy ilyen igaz szerelem fog engem megmenteni... a magánytól, a boldogtalanságtól, az élet értelmetlenségétől... Szerintem sok tinédzsernél fordulhat elő hasonló jelenség... ez azonban nem szabad, hogy így maradjon, mivel ez egy csapda, a valóság nem ez. Nálam pl. csak a gyermekkorom végtelen magánya és a valóságtól távol álló romantikus gyereklánymesék hatásaként alakulhatott ki egy ilyen fajta jövőkép. (Pedig azért olyan sok mesét nem olvastam, sokkal inkább TV-ztem.)

Aztán találtam egy ilyenfajta szerelmet, és úgy éreztem végre elkezdődött az életem, mégsem voltam maradéktalanul boldog. Mert nem tudtam, hogy a valóságban mindenki csak saját magát mentheti meg és a valóságban sokkal fontosabb az, hogy te szeress, mint az, hogy téged szeressenek. A másik nem tehet téged boldoggá, illetve ideig-óráig biztosan, de tartósan csak te magad teheted magad boldoggá és aztán ez az amit megoszthatsz a másikkal. Sajnos még mindig élnek bennem ezekből a hasztalan romantikus álmokból (amik tulajdonképpen láncok, mert odaláncolják a másikat hozzád és téged ő hozzá) ugyanakkor szeretnék lélekben szabad is lenni. 

A várakozás a nagy változásra, arra, hogy végre megtaláljam magam, megtaláljam és összerakjam a részeimet... ez volt benne a verseimben még 10 évvel ezelőtt is... azt hiszem közben lemaradtam az életről, hogy élni is kell azt, mert nem tudtam hogyan kell... Tudtam én, hogy ez van, hogy csak pocsékolom az időmet, az évek meg elrohannak... mégis vártam a csodát, amikor majd "megvilágosodom" és csak a fény jön árnyék nélkül, a saját árnyékom nélkül, s amiből majd akkor végre ki tudok lépni. Ami ugye ilyen formán megint csak nem lehetséges, hiszen ahol fény van, ott árnyék is van... és ahol az én fényem ott van, ott az én árnyékom is ott van... 

És még ekkor is azt hittem az igaz szerelem lesz az, ami elhozza majd nekem a vigaszt minden szenvedésért és boldogtalanságért. (Micsoda butaság :) És 8 hónap múlva jött is a nagy szerelem (amit már említettem)... úgy éreztem csoda történt velem, hogy velem is megtörténhet ilyesmi. És mindig nagyon-nagyon hálás voltam ezért.

Azt hiszem semmit sem tudtam a szerelemről, és most sem tudok róla semmit még így 10 év kapcsolat hosszúság után sem... Most legalábbis ezt érzem. Csak egyet tudok, hogy a "tapasztalatlanság" nem feltétlenül építő jellegű egy hosszú távú kapcsolat jövőjét tekintve... ezt mások úgy szokták megfogalmazni, hogy "túl fiatalok voltunk"... Azt egyáltalán nem tudtam például, hogy ha szerelmes leszel mindent meg kell próbálnod elfelejtened arról, akinek azelőtt hitted magad, hogy megtudhasd, felfedezhesd ki vagy, hogy milyen ember lehetsz azzal a másik emberrel való kapcsolatodban... mintha most születtél volna meg (rendelkezve "előző életed emlékeivel"). Azt sem tudtam, hogy a szerelem lehet két egész ember találkozása is, akik ugyan még mindig tudnak boldogtalanok lenni saját maguktól, és még mindig találgatnak magukhoz újabb és újabb részeket (életük végéig), stb... de tudják magukról, hogy valójában ők egészek. Szóval nem a másiktól várják a megváltást, hogy életük végéig lesz kihez odabújjanak, mert akkor elfelejtik azt, hogy ők maguk is egy egészek, akiknek a kapcsolattól függetlenül is létezik egy életük, saját életük, ami nem szűnik meg létezni, azért mert valakivel együtt élnek, és nem áll meg attól, ha ez a kapcsolat megszűnik, mindettől függetlenül felelősek önmagukért. Ehhez kell egyfajta érettség, és tapasztalat, ezek nekem csak néhány éve kezdtek el tudatosulni. 

Én nem akartam tudatosan, hogy valaki más legyen a megváltóm (tudtam, hogy a mesék és az álmodozások "hülyesége" ez, tudtam, hogy a világ nem ilyen), én akartam megváltani magam a szerelem által... persze ez sem jobb... mindenesetre sokáig megfeledkeztem magamról, arról, hogy ki vagyok és kiderítsem ki akarok lenni, a szerelem, a párkapcsolat töltötte ki az életem, csak az létezett számomra nagyon sokáig. Nagyon fontos volt nekem, hiszen azon túl, hogy tudat alatt nem kellett tovább felelősnek érezzem magam önmagam "megmentéséért", oly sokáig vártam és vágytam a szerelemre, hogy nem akartam a nélküle való életet. Pedig azt hiszem nekem elsősorban szeretetre lett volna szükségem, valójában szeretetre vágytam. A korábbi rövid életű ismerkedéseim is így visszagondolva talán arról szóltak, hogy olyan valakit kerestem, aki tényleg érdeklődik irántam, hogy ki vagy mi vagyok én, és nemcsak ideig-óráig lenne velem, hanem érdekli más is a testi kapcsolaton kívül és akkor talán tudna szeretni engem hosszú távon... Most már tudom és érzem, hogy ahhoz, hogy kaphassak először nekem kell adni és amit adok az százszorosan jön vissza... de tényleg, és a szeretetnek megszámlálhatatlan megnyilvánulási formája létezik, ami boldoggá tud tenni minket.

Egy ember annyira összetett, és amit régen elmondtunk, leírtunk, gondoltunk, az valamilyen módon lehet, hogy hatással tud lenni a jövőnkre... Időről-időre vissza kell olvasni, amiket leírtunk és ha megváltozott (amire igen nagy esély van) akkor az új információk birtokában felülírni a fejünkben. Visszaolvasva, hogy miket gondoltam én a szerelemről tinédzserként, hát nagyon gáznak érzem... nem az, hogy misztikus, meg varázslat, meg ilyenek, mert az tényleg létezik, de a többi elég gáz volt és kissé önző... csak nem tudtam, hogy az. Igazából any..ám csalódottságát látom bennük, azt, hogy őt soha nem szerette senki igazán... nekem pedig ő volt az egyetlen családtagom, a közvetlen környezetem. Hányszor de hányszor elismételte már nekem, hogy én az ő példáját fogom követni, hogy ugyanaz lesz a sorsom mint az övé a párkapcsolat és az egészég terén is... szerencsére ez az elmélete már az elmúlt 10 év alatt többszörösen is megcáfolódott és szerencsére már nem is mondogatja ezeket egy ideje. :)

Az elmúlt 10 évben óriásit fordult az életem, és fordulgat idővel egyre gyorsabban. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy a gyermekkorom évekig tartó "mozdulatlansága", magánya és üressége után ennyi minden tud történni az életemben és ennyi minden meg tud bennem változni, hogy én magam ennyit tudok változni... és úgy érzem jó irányba... egy teljesen más környezetben, mint amiben gyermekkoromban voltam. Mindig azt gondoltam, hogy az én életem akkor kezdődött el, amikor elmentem egy másik városba tanulni, 1998-ban. Azonban az építő változások és ezek üteme több más dologtól is függ. Az ember környezete leginkább attól függ, hogy milyen emberekkel áll kapcsolatban!!! Imádom az embereket! Nagyon szeretem őket attól függetlenül, hogy valamelyest magamnak való vagyok. :)

Jó ideje nem írtam már verset, nem vagyok benne egy őstehetség, viszont néhány éve megtudtam, hogy az én drága apukám is írt verseket anno és azóta olyan örömet okoz nekem az, hogy ebben hasonlítunk. :) Mivel nem ismertem, így nem tudom miben hasonlíthatunk még, de mások szerint az életről való "folytonos" elmélkedést is tőle "örököltem" a visszafogottsággal együtt. :) 

-***-

Azért nem szoktam ennyit agyalni ilyen dolgokon, mint amennyit most írtam, nem ez tölti ki a napjaimat :) csak most így összegyűlt a téma...

 

A szerelemről utoljára

2-3 hete írtam az alábbi gondolat részletet. Gondoltam, hogy leírom ide is, aztán meggondoltam magam, végül most mégis megosztom...

"9 év simán elszállhat a ködbe.

Mert a "mindent vagy semmit"... ez a "jelszó", hogy a szép emlék és szeretet helyett mindez fájdalmas keserűséggé váljon.

Kinézvén ablakomon látom a galambokat és arra gondolok milyen egyszerű az életük. Szállnak szabadon. Egymással vagy együtt... úgy tűnik nem ismerik a szívfájdalom fogalmát. A fájdalmat ott a mellkas közepén, mely a szabadságot ízlelgetve sem múlik el. Kivágnám a mellkasom közepéből, ha tehetném...

9 év a ködbe veszhet el. Csak rá kell bólintanom, hogy OK és máris minden eltűnik végérvényesen és hivatalosan mintha soha nem is lett volna. Az ultimátumok is erről szólnak. Te is meg tudnád tenni nem? Ha ilyen módon kérik akkor is. Kitépni minden szépet és jót is azonnal és eltaposni. Pofon egyszerű.

Volt egy álmom. Csak egyetlen egy. Arról szólt, hogy szabadon szerethetek mindenkit valamilyen formában. Az álmaink sajnos nem mindig működhetnek, mert másoknak meg más álmaik vannak: a mindent vagy semmit. Ez a feltétel, a feltétele annak, hogy szerethessek.

Mi végre gondoltad te balga ember, hogy "játszhatsz" a szív dolgaival? Hogy megkísértheted ezeket a hatalmas erőket? Hát nem tudtad milyen veszélyeket rejteget? Naivan azt hitted a szerelem csakis szép dolog lehet, de most két oldalról szorongatja a szívedet... Azt hitted alapból jár neked minden amire vágysz? Te balga, te tudatlan, miképpen gondoltad, hogy téged elkerülhet a fájdalom? Hát nem tudtad, hogy a szerelem a legönzetlenebb és egyben a legönzőbb dolog is a világon? Mert mindent akar. Bárhonnan is közeledjen hozzád, a múltból vagy a jövőből, akár testet öltött már, akár egy "ismeretlen", egy arc képében létezik...

A boldogság ígéretével kecsegtet, mindig... s ha egyszer beengeded a szívedbe, csapdába csal, karmai többé nem eresztenek, s ha mégis mennél fájdalmasan beléd mar... Mind ilyen, minden szerelem legyen bármely fajta és bármely erős is az. S te semmit sem sejtve, semmit sem értve ebből az egészből csak kergetsz és kergetsz egy álomképet ami ott van a fejedben, ami nem a valóság, hiszen meg sem történt, csak te teremtetted a vágyaidból... 

Ez a szerelem. 

Na ezzel szálljon vitába bárki, állok elébe."

Hát mégiscsak leírtam ide ezeket a sorokat... akármilyenek is... akármilyen hatással is legyenek...

Mert ez is én vagyok. Én vagyok az is, aki lényével meg tudja kedveltetni magát, akkor is, ha így akarja és akkor is, ha nem. Végtére is mindenkiben van egy ilyen kis mágneses rész, amivel odavonzz másokat... s végül egymás csapdájába esünk... van ilyen. Az is én vagyok, aki kicsit határozatlan, tétova, aki ha csendben van azért, ha beszél akkor meg azért, de néha óvó aggodalmat vált ki másokból... Én vagyok, aki bár már nem tudatosan, de még mindig sajnáltatja magát... Én vagyok az, aki néha álomvilágban él, de az is én vagyok aki néha mindenki másnál reálisabban lát dolgokat... Sőt az is, aki mélyen együtt tud érezni néha másokkal, aki nem hivalkodik, nem kényszerít senkit semmire, nem csinál törvénytelen dolgokat, elfogad másokat... Ezeket is le kell írni. Jót is és rosszat is. Mind én vagyok. 

Azt hiszed jó vagy, hogy te nem okozhatsz fájdalmat, mert te csak jót akarsz, te csak szeretni akarsz, mert neked azt mondták, hogy ha szeretsz akkor rosszat nem tehetsz? Azt hiszed, hogy jó vagy, mert az akarsz lenni... ez nem így van. 

Illetve nyilván mind jók vagyunk legbelül, de mindannyiunknak vannak hibáink is és bármennyire is törekedsz a jóra és dolgozol magadon, bizony te is okozol néha fájdalmat, talán nem is kicsit... ahogyan mindenki más.

Lassacskán elfogadom magam a hibáimmal együtt, s így fogok tudni majd változtatni rajtuk, remélem. Sajnos nincs ember hiba nélkül. 

Nagyon köszönöm azoknak akik a hibáimmal együtt is szerettek, szeretnek és segítségemre voltak, vannak az Úton!!!

Azt hiszem a szerelem (sok más dologhoz hasonlóan) nem olyan dolog, ami mindig úgy kell megvalósuljon, ahogyan mi azt szeretnék, elképzeljük, ahogyan vélekedünk róla a látottak, hallottak, olvasottak alapján. És ez nem feltétlenül baj. Ha mégis úgy alakul ahogy szeretnénk az jó, adjunk hálát az égnek, ha nem... hát az... az igen fájdalmas... de nem baj.

Csak hát... mást látunk a TV-ben. Azért nem volt mindig TV, meg ennyi TV csatorna, internet, stb. de voltak már régen is magazinok, regények, sőt ifjúsági könyvek, mesekönyvek a szerelemről, amelyek mind máshogy állították be (és állítják be ma is) a világot, mint amilyen. Egyszerűen nem írják le a másik "vég" lehetőségét a mesékben, és ifjúsági regényekben... Gondoltam, hogy egyszer talán írok majd nagyobbacska gyerekeknek olyan meséket, amik nem happy enddel végződnek, amikor a királyfi és a hercegnő nem házasodnak össze... hanem talán egy kis szomorúság és egy kis idő letelte után új életet kezdenek mindketten... mert hogy ilyen is van a világban... nem szabad becsapni a gyerekeket. Ez pont olyan, mint amikor nem hazudsz a gyerekednek, hogy a szuri nem fog fájni, de nem is hangsúlyozod ki a fájdalmat, csak elmondod neki, hogy előfordulhat, hogy picit fájhat... vagy valami ilyesmi... és akkor tudja mire számíthat, nem éri csalódás és nem is lesz neki fájdalmasabb, azért mert valami másra számított...

Lehet, hogy fura ötlet ilyen fajta meséket írni, nem tudom... annál biztos jobb, mint gonosz boszorkákkal és más félelmetes alakokkal riogatni őket.

A szerelem szép dolog egyébként, még mindig így gondolom. Csak hát ismerni kell a természetét. Neki is van két oldala, örömteli és fájdalmas is, és mindkettő elég erős. Az a helyzet, hogy végülis bárki bármit mond, az mindegy, az ember úgy is meg akarja tapasztalni, akármelyik oldalát is mutassa. Meg mint sok minden mással, ezzel is az van, hogy akkor ért meg belőle valamit is igazán az ember, amikor része van benne, amikor belekerül a szerelem folyamba, ami magával sodorja.  

Úgy néz ki, hogy senkinek az álmait sem fogom tudni megvalósítani... (sem édesanyámét... sem senkiét). 

A szerelem témának itt vége.

Egy lehetséges jövőképem...

Néha rám jön, hogy "haza" vágyom, oda, ahonnan jöttem. (Most már tényleg ki kellene fejtem ezt bővebben, ahogyan ígértem már régebben is...) Lehet itt is megtalálhatnám köztetek embertársaim, akiket és amiket keresek... de sokszor úgy érzem, hogy ez a világ nem úgy van összerakva (vagy lehet, hogy csak nekem nem látszódik ilyennek). Nem szerethetem úgy az embereket, ahogyan én szeretném. Sőt néha úgy érzem itt azt kell megtanulni, hogy ne úgy és ne azokat szeresd, akit te szeretnél, hanem azokat az embereket, akiket „eléd sodor az élet”, azok felé kell szeretettel fordulni öncélú megkülönböztetés nélkül, akiknek épp akkor szükségük van rád. Azt hiszem ez általában így is van. Néha-néha és mostanában megint és egyre inkább azt érzem, hogy a szívemnek erre a részére kellene hallgassak, erre a bizonyos értelemben vett önzetlenebbik felére, s akkor talán több eséllyel szerethetnék embereket (még ha csak kicsi részben is) ahogyan én szeretném. Ebbe a szerelem pedig nem illik bele, azt hiszem. A szerelem bizonyos értelemben „kisajátít” (nem a testiség részére értem ezt most), tulajdonképpen a jellegéből adódóan úgy ahogy van, időnként szó szerint akadály tud lenni abban, hogy szabadon megélhessük a szeretetet embertársaink irányában. Annyira szeretném mindenemet odaadni egyetlen egy embernek, ugyanakkor azt is érzem, hogy nem tudom ezt megtenni. Lelkileg nem tudom. Mert igazából azt IS szeretném, hogy ne legyek hozzákötve senkihez, lelkileg. (Megint ellentmondásos vagyok, tudom.) Ennek elérésére szerintem nincsen opció a szerelemben (legalábbis nem látom, hogy lenne). És mivel még mindig (vagy újra) nem tudom elengedni azokat, akiket ilyesformán szerettem, szeretek, úgy érzem, hogy még mindig azzal okoznám a legkevesebb fájdalmat mindenkinek, ha teljes mértékben lemondanék a szerelemről, párkapcsolatról, ezért erősen gondolkodom azon, hogy szerzetesnek állok. Ez lehet, hogy viccesen hangzik, vagy talán hülyeségnek is, esetleg kifogásnak... pedig nem áll tőlem messze ez az életforma. Hogy mennyire tudnék a meg nem élt vágyaimmal együtt élni életem végéig, azt nem tudom, de legalább az csakis az én gondom lenne, nem bántanék vele senkit, azzal jóval könnyebben meg tudnék birkózni és elviselném, mint azt, hogy fájdalmakat okozzak másoknak a képtelen, ellentmondásos, nem megvalósítható hozzáállásommal és annak következményeivel, hogy akadályozzam őket (ezt most nem tudom elég jól megfogalmazni sajnos). Így legalább mindenki élhetné az életét úgy ahogyan szeretné, ahogyan megálmodta, elképzelte, és én ha csak távolról is, de talán támogathatnám őket ebben.

Nyilván jobb lenne úgy választani ezt az utat, ha az Istenhez való közelebb kerülés iránti vágy és a szolgálat iránti vágy motiválna elsősorban... idővel ez is megerősödne bennem, szerintem. Az biztos, hogy több lehetőségem lenne jóval mélyebben magamba nézni, mint ahogyan egy átlagos ember éli az életét és tényleg több emberre tudnék figyelmet fordítani, szeretni. Úgy érzem arra is szükségem lenne, hogy ilyen formán tanuljak önzetlenséget és szolgálatot, ilyen kemény leckék révén... mert hogy ez egyáltalán nem egy könnyű út, bármennyire is a könnyebbik választásnak tűnhet. Minden választásunk áldozatokkal jár, de vannak olyanok, amelyekkel kevesebb kárt okozunk másoknak.

Nem mondom, hogy feltétlen ezt az utat fogom választani, de gondolkodom azon, hogy talán erre fele fogok haladni a jövőben. Ennek lenne a legtöbb értelme, racionalitása. Persze nincs garancia arra, hogy ezt jól tudnám majd csinálni.

Nem tudom még mi lesz. Ha majd elég erős leszek ahhoz, hogy igazán önzetlen legyek és lemondjak a vágyaimról, akkor lehet meglépem ezt a radikális lépést. Várom mikor jön el ez az idő amikor majd erre képes leszek. És akkor eldől hogyan lesz... vagy hamarabb... bármikor történhet bármi, nem tudni mit hoz a holnap.

Tévhitek párkapcsolattal, szerelemmel kapcsolatban...

Szeretnék néhány tévhitet, téveszmét eloszlatni, melyekkel mostanában találkoztam a környezetemben. Talán segítség lehet.

 

1. "Talán meg sem érdemlem őt, túl jó nekem."

Egy kedves és bölcs ismerősöm mondta nekem nemrég, hogy "minden jár neked, ami a SZÍVEDNEK a vágya". (A szívednek, és nem a testednek!) Szerintem, ha minden tőled telhetőt amit tudsz odaadsz a kapcsolatban a másiknak akkor jó eséllyel működik a kapcsolat (legalábbis az adok-kapok egyensúly része). Ha minden tőled telhetőt odaadsz, de te ezt nem kapod vissza, akkor talán el kéne gondolkodnod azon, hogy keress valaki olyat, aki szinten odatud adni neked minden tőle telhetőt. Ebben a kérdésben az is lényeges, hogy te el tudod-e fogadni amit kapsz a másiktól. Ha ő minden tőle telhetőt odaad neked és te nem tudod visszafele ugyanezt megtenni, és ennek ellenére mégis elfogadod amit kapsz, akkor többfelé el kell majd számolj ezzel, pl. önmagadban a lelkiismereteddel.

 

2. "Azt szeretném, hogy boldog legyen, ha nem velem, akkor valaki mással."

"Amikor azt mondod, hogy ha nem velem lesz boldog, "nem baj", ilyenkor küldesz egy lemondási energiát az Égieknek." (M.E.) Biztos, hogy ezt akarod beleküldeni az univerzumba? Ez a kérdéskör kapcsolódik az előzőhöz: "Minden jár neked, ami a szívednek a vágya, de csak te tudod befogadni, és hárítani is azt." (M.E.)
Mintha azt hinnéd, hogy mással talán boldogabb lenne a másik... Ezt honnan is tudhatnád?

Amíg meg nem próbálod, addig biztosan nem fog kiderülni... sem a megalapozatlan hipotézised, sem annak ellenkezője...

 

3. "Annál értékesebb egy nő, minél kevesebb férfival volt együtt."

Ez a két dolog (materiális értelemben vett értékesség és szexuális partnerek száma) nem feltétlenül járnak együtt. Vannak nők, akik azért aggódnak, hogy miként néznek rá a férfiak ha több férfival is voltak már (mert mondjuk úgy hozta az életük, akár többször is, hogy nem jött össze valakivel), míg mások pont az ellenkezője miatt, hogy még senkivel, vagy csak egy valakivel voltak. Ez utóbbi helyzet is igen, adhat okot az aggódásra, mert a mai fiatalok körében már sajnos divat kérdést csináltak ebből ahelyett, hogy a szívük vezérelné őket, és pont ennek ellenkezője lett a trendi; másfelől pedig ez kevés múltbéli partner igen vonzó is lehet a férfiak egy része számára. Olyannyira, hogy vannak férfiak, akik csak azért tartják értékesnek a párjukat, mert csak velük volt együtt és senki mással... ha mással is lettek volna előttük, nem is érdekelte volna őket annyira a nő. Ez sokszor így van, és a férfiak ezt be is vallják. Az ilyen nők, ha szinglik, ugyan örülhetnek annak, hogy a párkapcsolati "piacon" jobb esélyekkel indulnak, ugyanakkor csak reménykedhetnek abban, hogy nem elsősorban ezért lesznek majd "érdekesek" és "értékesek" a férfiak számára (hanem mondjuk talán a lelkük miatt). Az érthető, hogy mivel nem olyan gyakori jelenség mostanság a max. 1-2 partnert maga mögött tudó nő, hogy ebből adódóan ez tényleg vonzó tud lenni, de ez akkor is igazságtalanság valahol, mint ahogy az is, ha egy nő már több férfival volt együtt életében és az alapján ítélik meg mielőtt még megismernék. A tisztaság a lélek tisztaságából adódik. Nem azt mondom most, hogy nem fontos az erkölcsösség, az nagyon is fontos! Csak azt akarom mondani mindezzel, hogy az erkölcsösséget nem feltétlenül az mutatja, hogy egy nő hány férfival volt együtt életében és hogy nem kéne, hogy az értékessége ez alapján legyen megítélve, mert ez könnyen pozitív vagy negatív előítéletekhez vezethet.

A szerelem állapota

  

"Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.

Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod.

Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.

Valamennyien tanulók, cselekvők, tanítók vagytok.„
/Richard Bach: A Messiás Kézikönyve/

 

A fentiek tekintetében el kell, hogy mondjam abszolút nem célom tanítani senkit sem, mivel még a cselekvéssel is néha gondjaim vannak. Sőt sokszor még azt sem tudom felismerni, amit "tudok". Csak tanulok. A szerelemről is. Ezért csak információkat osztok itt meg, melyekből talán mások is tanulhatnak, ha arra van szükségük.

Előző bejegyzésemben már utaltam rá, a szerelem fizikális szinten és finom energia testeinkben is megjelenik, s ezek nem választhatók el egymástól. Ezért javasolt megismerni minden lehetséges megnyilvánulási formáját. Ebben a bejegyzésben a szerelem fizikai test által indukált jelekről, jelenségekről lesz szó. Biztosan lesznek köztük olyanok, melyek ismerősen csengenek majd nálad is. :)

Helen Fisher kérdőíves vizsgálatának eredményei szerint a szerelem állapota az alábbi jelenségekből áll össze:

(Az alábbiakban olvasható információk Helen Fisher: Miért szeretünk? (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010.) című könyvéből származó idézett részletek.)

"Különleges jelentőség

Mi az egyik első dolog, ami történik velünk, ha szerelmesek leszünk?... szerelmünk tárgya "különleges jelentőséggel" ruházódik fel. Imádottunk újszerűvé, kivételessé és mindennél fontosabbá válik... szenvedélyünk egyetlen személyre koncentrálódik... Ez a jelenség összefügg azzal, hogy az ember nem képes egyidejűleg egynél több személy iránt szerelmi szenvedélyt érezni.

Koncentrált figyelem

Az az ember, akit eltölt a szerelem, szinte minden figyelmét annak tárgyára összpontosítja, gyakran mindent és mindenkit, még a munkát, a családot és a barátokat is háttérbe szorítja... A szerelmes férfiak és nők minden a szerelmükkel kapcsolatos eseményre, zenére, levélre és egyéb apróságra odafigyelnek.

A szeretett személy felmagasztalása

A szerelmes hajlamos felnagyítani, sőt magasztalni imádottja legapróbb vonásait is. Ha nagyon muszáj, szinte minden szerelmes fel tudja sorolni azokat a dolgokat, amiket nem szeret a másikban, ám az ilyen tulajdonságokról általában nem vesznek tudomást, vagy meggyőzik magukat, hogy ezek csupán egyedi és bájos hibák... Néhányan még csodálják is szerelmük hibáit. A szerelmeseket lenyűgözik kedvesük pozitív tulajdonságai, és nagyvonalúan szemet hunynak a hibáik fölött. Ezt nevezik a pszichológusok „rózsaszín szemüveg effektusnak”... „A szerelem vak" /Chaucer/.

Kényszeres gondolatok

A szerelem egyik legjellemzőbb tünete, hogy rögeszmésen, megszállottan mindig a szerelmünkre gondolunk. A pszichológusok ezt a jelenséget „kényszeres gondolkodásnak” nevezik, amikor nem tudjuk kiűzni fejünkből a kedvesünket. A szerelem ereje hatalmas. A megkérdezettek éber óráik több mint 85 százalékában egyfolytában a szerelmükre gondoltak.

Érzelmi lángolás

A szerelemről szóló vizsgálatom során megkérdezett 839 amerikai és japán személy közül a férfiak 80 és a nők 79 százaléka azonosult azzal a kijelentéssel, hogy „Ha biztosan érzem, hogy ő is vonzódik hozzám, a hetedik mennyországban érzem magam.” A szerelem egyetlen más vonása sem jellemző annyira a szerelembe esett emberre, mint az agyat elborító erős érzelmek zuhataga. Van, aki szégyenlős lesz szerelme társaságában, mások elsápadnak vagy elvörösödnek. Egyesek remegni vagy dadogni kezdenek. Van, aki izzad. Reszket a térde, remeg a gyomra vagy szédül. Másoknak szaporává válik a lélegzése. Sokan pedig arról számolnak be, hogy úgy érzik, lángol a szívük... A szerelmesekre annyira súlyosan hat az érzelmek hullámvasútja, hogy sokszor enni vagy aludni se tudnak.

Duzzadó energia

Az étvágytalanság és az alvászavar közvetlen összefüggésben áll a szerelem másik elsöprő érzetével, a kirobbanó energiával. Ahogy egy dél-csendes-óceáni szigeten, Mangaián élő fiatalember megfogalmazta az antropológusoknak, ha szerelmére gondol, „úgy érzi, az egekbe is fel tudna ugrani”... a férfiak 77 és a nők 76 százaléka állította, hogy energiával töltődik fel a szeretett személy társaságában.

Hangulatváltozások: az eufóriától a kétségbeesésig

A szerelemmel kapcsolatos érzelmek hullámzóak. Ha imádottja figyelemmel halmozza el, rendszeresen felhívja, szerelmes e-maileket ír, netán este meghívja egy kellemes vacsorára, akkor a szerelmes számára kivirul a világ. Ám ha a kedves közömbösnek tűnik, késve érkezik, vagy egyáltalán el sem jön, nem válaszol az e-mailekre, telefonhívásokra és levelekre, vagy más negatív jelzéseket küld, a szerelmes kétségbeesik. Az udvarló rosszkedvűen duzzog, mígnem elszámolhat szerelmével tetteiért, enyhíthet megtaposott szíve fájdalmán, és újra kezdheti a harcot.

A szerelmi szenvedély szédítő hangulatváltozásokat képes előidézni, a viszonzott szerelem okozta örömtől egészen a közönyig vagy a visszautasítás miatti aggodalomig, kétségbeesésig, akár a haragig is... a férfiak 68 százaléka és a nők 56 százaléka érezte igaznak azt a kijelentést, hogy „Érzelmi állapotom attól függ, hogy ő miként érez irántam”.

Az érzelmi egyesülés vágya

… a szerelmesek érzelmi egyesülésre vágynak kedvesükkel. Imádottjuk nélkül nem érzik magukat teljesnek, mintha egy lényeges rész hiányozna belőlük... Diotima... a szerelem istenéről szólva ezt mondta Szókratésznak: „Örökös társa a szükség”. … Talán nincs még egy irodalmi alkotás, amely ilyen egyértelműben fogalmazná meg, hogy a szenvedélyes szerelem lényege a szükség. Kutatásunk során a férfiak 86 és a nők 84 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy „Nagyon remélem, hogy ő éppúgy vonzódik hozzám, mint én hozzá”... Robert Solomon filozófus úgy vélekedik, hogy valójában ez az intenzív vágy az elsődleges oka annak, ha egy szerelmes azt mondja: „szeretlek”. Ez nem ténymegállapítás, hanem megerősítés kérése. Azt akarja hallani: „én is szeretlek”. Olyan mély az érzelmi egyesülés iránti vágy, hogy a pszichológusok úgy gondolják, a szerelmes ember önmagáról alkotott képe egészen elmosódik. Már Freud is megfogalmazta ezt: „A szerelem hevében félő, hogy elmosódik az egó és a tárgy közötti határ.”

Bizonyosság keresése

Ha a szerelmes nem biztos benne, viszonzásra lelnek-e az érzései, rendkívül érzékenyen reagál a másiktól érkező legapróbb jelekre is... A kutatás során a férfiak 79 és a nők 83 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „Amikor erősen vonzódom valakihez, minden tettét értelmezem, és keresem bennük az irántam való érzéseire utaló jeleket”... Továbbá a férfiak 62 és a nők 51 százaléka mondta, hogy „Néha mögöttes jelentést keresek szavaiban és gesztusaiban”.

A fontossági sorrend megváltozása

"Sok szerelmes ember megváltoztatja öltözködését, viselkedését, szokásait, néha még az értékrendjét is, hogy elnyerje imádottja tetszését... a szerelmes bármilyen új érdeklődést, hitet, életstílust hajlandó magára próbálni, csak hogy megfeleljen választottjának... A szerelmesek egész életüket átrendezik, hogy alkalmazkodjanak a másikhoz."

Érzelmi függőség

A szerelmesek hajlamosak súlyosan függővé válni a kapcsolattól... Mivel a szerelmes ennyire függ a másiktól, rettenetes szeparációs félelem szállja meg, amikor a másik nincs vele... A szerelmesek egymás érzéseinek kiszolgáltatott bábok.

Együttérzés

Mindezen jellemzőkből adódóan a szerelmesek mélyen együtt éreznek imádottjukkal... a férfiak 64 és a nők 76 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy "Boldog vagyok, ha ő boldog és szomorú vagyok, ha ő szomorú"... Sok szerelmes még arra is hajlandó, hogy feláldozza magát kedveséért.

Az akadályok fokozzák a szenvedélyt

A nehézségek gyakran még hevesebb lángra gyújtják a szenvedélyt. Ezt a különös jelenséget "frusztráció-vonzalomnak" nevezem, de ismertebb neve a "Rómeó és Júlia-effektus". A társadalmi vagy fizikai akadályok csak tovább hevítik a szerelmi szenvedélyt. Elvakítanak a tényekkel szemben, és inkább a másik csodálatos tulajdonságaira irányítják a figyelmet. A viták vagy az ideiglenes szakítások is feléleszthetik a kapcsolat izzását...

Akik egy korábbi szerelmükre gondolva töltötték ki a kérdőívet... adódtak problémáik az étkezéssel és az alvással. Félénkebbek és félszegebbek voltak korábbi kedvesükkel. Gyakoribb volt esetükben a "kényszeres gondolkodás" és a hangulatingadozás. Közülük többen feleltek igennel arra a kérdésre is, hogy hevesebben ver-e a szívük, ha volt társukra gondolnak. Azt feltételezem, hogy mivel a válaszadók többségét választottja visszautasította, ez a nehézség csak fokozta szerelmük hevét. A szerelemben a férfiakat és a nőket is a gyötrelem és a lelkesültség hullámai öntik el, akárcsak a háborgó tengeren hánykolódó csónakot. A korlátok pedig csak fokozzák ezeket az érzelmeket.

Remény

...reménykednek a szerelmesek szakadatlanul, még ha az élet kockajátéka szüntelenül ellenük dolgozik is... A többség kitartóan, még évekkel a keserű szakítást követően is reménykedik, hogy a kapcsolat új életre kel... ez a fajta reménykedés hosszú-hosszú évezredekkel ezelőtt beépült az emberi agyba, hogy elődeink mindaddig makacsul igyekezzenek megszerezni a potenciális társat, míg a lehetőség utolsó szikrája ki nem huny.

A szexuális kapcsolat

A világ összes tájáról származó versek sokasága tanúsítja, hogy a szerelmünkkel való szexuális egyesülés iránti mély vágy a szerelem másik alapvető jegye... Freud, akárcsak sok más tudós és laikus, úgy vélte, hogy a szexuális vágy a szerelem központi eleme. Ez egy nem túlságosan új gondolat. Akik tanulmányozták a Káma-szútrát, az ötödik századi India szerelmi kézikönyvét, tudják, hogy az angol "love" (szerelem) a szanszkrit "lubh", azaz "vágyakozás" szóból ered.

Kétségkívül jó oka van annak, hogy a szerelem érzését átszője a szexuális vágy. Elvégre ha a szerelmi szenvedély azért éledt elődeinkben, hogy párosodási energiájukat egy "különleges" egyedre összpontosítsák - legalább addig, amíg a megtermékenyülés befejeződik... akkor a szenvedélynek együtt kell járnia a szexuális vággyal... A férfiak 73 százaléka, a nőknek pedig a 65 százaléka álmodozik szerelmével kapcsolatban szexuális érintkezésről.

Szexuális kizárólagosság

A szerelmesek szexuális kizárólagosságra is vágynak. Nem akarják, hogy "szent" kapcsolatukat kívülállók "megszentségtelenítsék". Ha "csak egy barátnak" minősített partnerrel bújik valaki ágyba, többnyire nem nagyon törődik vele, hogy társa másokkal is lefekszik-e. Ha azonban egy férfi vagy nő beleszeret valakibe, és már érzelmi egyesülésre is vágyik, akkor mindenképpen azt akarja, hogy partnere szexuálisan hűséges maradjon - hozzá. A világ szerelmi történeteinek sokasága tanúskodik erről a szexuális birtoklási vágyról, illetve a szerelmes ember vágyáról, hogy fenntartsa a másik szexuális hűségét... Talán két alapvető dolog magyarázhatja kialakulását: megvédte férfi elődeinket a "kakukktojástól", vagyis hogy más gyermekét kelljen felnevelniük, illetve megóvta női elődeinket attól, hogy elveszítsék egy rivális felbukkanásakor a lehetséges férjet és gyermekük apját. A szexuális kizárólagosság lehetővé tette őseink számára, hogy megvédjék értékes génállományukat...

Féltékenység: a szerelem dajkája

Az antropológusok arról számoltak be, hogy minden társadalomban, ahol a szerelmi szenvedélyt tanulmányozták, találkoztak (nem is elhanyagolható számú esetben) a féltékenység jelenségével is, mégpedig mindkét nemnél. Már a kínai bölcsességek több mint kétezer évvel ezelőtt született gyűjteménye, a Ji King (Változások könyve) is felhívja rá a figyelmünket: "Szoros kapocs csak két ember közt lehet, egy háromfős csoport már féltékenységet szül."

Az érzelmi egyesülés vágya erősebb, mint a szexuális egyesülésé

Még a szexuális viszony iránti vágynál és a szexuális hűség igényénél is fontosabb a szerelmes számára az imádott lénnyel való érzelmi egyesülés. A szerelem által fűtött férfi vagy nő azt kívánja, hogy kedvese hívja fel, és mondja azt neki, hogy "imádlak", hozzon virágot vagy más kis ajándékokat, hívja el sportmérkőzésre vagy színházba, nevessen vele, ölelje át, és halmozza el figyelmével. A szerelmes áhítozik a viszonzásra. Az érzelmi egyesülésre való törekvés messze erősebb a puszta szexuális kielégülés vágyánál. A kérdőívre válaszoló férfiak 75 és a nők 83 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy "Számomra a szexuális kapcsolatnál is fontosabb tudni, hogy ő szerelmes belém".

Fékezhetetlen szerelem

... a megszállottságra lényegében az érzés ereje ad magyarázatot: a szerelem sok esetben váratlan, akaratlan és látszólag kontrollálhatatlan érzés. Hány szerelmes érezte már ezt a mágneses vonzalmat? Minden bizonnyal milliók... a tehetetlenség együtt jár ezzel az érzéssel. A megkérdezett férfiak 60 és a nők 70 százaléka vallotta: "Az, hogy beleszerettem, nem választás kérdése volt: villámként sújtott le rám az érzés".

Múló állapot

Amilyen váratlanul érkezik a szerelem egy ember életébe, éppolyan gyorsan el is múlhat... A szerelem ingatag, múlékony és nem túl állhatatos. Elmúlik, aztán újra visszatér, majd ismét szertefoszlik. Vajon meddig tart a szerelem varázsa? Senki sem tudja. Egy neurológuscsoport nemrégiben arra a következtetésre jutott, hogy a szerelem általában tizenkét-tizennyolc hónapig tart... saját kutatásaink alapján a szerelem legtöbbször legalább tizenhét hónapig tart. De én meg vagyok róla győződve, hogy a szerelem tartóssága egyénektől függően rendkívül nagy szórást mutat. Szinte mindenkivel megtörtént már, hogy pár napra vagy néhány hétre elmúlt a szerelme. És mint tudjuk, ha a kapcsolat valamilyen akadályba ütközik, akár éveken át is éghet a láng. A szerelem tüze általában lanyhul, ha a partnerek a mindennapi közös élet örömeit megosztják egymással, és sokszor egy másik, sokkal nyugodtabb agyi folyamat váltja fel: a kötődés, a nyugalom és a másikkal való egység érzése.

A szerelem formái

A szerelem természetesen számos formában megnyilvánulhat... a szerelemben különféle motivációk és érzelmek keverednek, amelyek millióféle lelkiállapotot hívhatnak elő belőlünk. Együttérzés, eksztázis, vágy, félelem, gyanú, féltékenység, kétség, félszegség, feszengés - az érzések kaleidoszkópja pillanatról pillanatra változik... A pszichológusok megkülönböztetik a szerelmi érzés két alapvető típusát: a beteljesüléssel és eksztázissal párosuló viszonzott szerelmet, és az ürességgel, nyugtalansággal, bánattal járó viszonzatlan szerelmet. Szinte mindannyian egyformán ismerjük a szerelem gyötrelmét és eufóriáját is."

Ezt most találtam, szerintem illik ide. :)

Mi a szerelem? Miért leszünk szerelmesek?

"...a férfiakat és nőket minden korban és minden kultúrában magával ragadta, zavarba és kábulatba ejtette ez az ellenállhatatlan erő. A szerelem az emberiség egyetemes kincse, az emberi természet része... ez a szenvedély alapvetően egy emberi ösztön. Akárcsak az éhség, a szomjúság vagy az anyai ösztön, ez is egy fiziológiai szükséglet, mélyen gyökerező késztetés arra, hogy udvaroljunk, és megszerezzük magunknak a kiszemelt társat."

/Helen Fisher/

Ez a szerelem megfogalmazása egyféle szemszögből. Szerintem nem csak fizikai szükséglet, annál több. Bár olyan "egyszerű", magától értetődő szükséglet lenne, mint az éhség! Akkor könnyen meg tudnánk oldani a szerelmi szükségleteinket is azzal, hogy kielégítjük, olyan egyszerűen, mint ahogy például eszünk amikor éhesek vagyunk. Csakhogy a természet ezt jól megbonyolította nekünk annak érdekében, hogy a túlélésünket sokszorosan bebiztosítsuk. Mára az evolúció során ez odáig "fajult", hogy túlmutat azon, hogy fennmaradásunkat biztosítsuk, s így nemcsak alapvető szükségletként jelentkezik. Maslow-i szükséglet hierarchia rendszerében egy magasabb szinten is megjelenik, s azontúl az összes szintet áthatja valamilyen módon véleményem szerint.

"A szerelem olyan szövedéke a paradoxonoknak, és olyan sokféle formában és árnyalatban létezik, hogy szinte bármit mondhatunk róla, ami csak tetszik, és az valószínűleg igaz lesz"

/Sir Henry Finck/

"A szerelmi vágy hatására születtek az emberiség legszebb operái, színdarabjai és regényei, legmeghatóbb versei és legfülbemászóbb dallamai, a legnagyobb műgonddal készült szobrok és festmények, a legszínesebb fesztiválok, mítoszok és legendák."

/Helen Fisher/

Véleményem szerint a szerelemnek van egy földi (génjeink tovább örökítése) és egy égi eredete (lelki társat keresünk) egyaránt. Minden embernek jó ha tisztában van a szerelem mindkét forrásból adódó természetével, mert egyiket sem lehet megtagadni. Ha csak az ösztöneinknek élünk, akkor a (lelki) társ keresés közben folyton keresni fogunk valamit, amit talán sosem találunk meg senkiben, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy mi az amit keresünk... ugyanakkor nem tagadhatjuk meg az ösztöneinket, vagy nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást róluk egysíkúan csakis a lelki társ keresgélésére összpontosítva, mert akkor tiltakozásul csak még jobban felerősödhetnek és erős késztetésük által akár meg is akadályozhatják, hogy boldogok legyünk. Tehát mindkét szinten jó tudatosnak lenni és megismerni önmagunkat.

A lelki szinten keresgélni, néha olyan mintha csak vakon tapogatóznánk, ha nem tudjuk mi zajlik le a testünkben. Ezért most elsősorban az ösztönökre fogok koncentrálni.

Igen sok kérdés merülhet fel a szerelemmel kapcsolatosan, amelyekre lehet választ adni fizikai szinten is, az agyunkban lejátszódó folyamatok, a szerelem kémiája által.

Milyen egy ember amikor szerelmes? Honnan lehet tudni, hogy az?

Milyen evolúciós okai és háttere lehetett a szerelem kialakulásának?

Milyen ösztönök, érzések hálójából épül fel, azaz mi mozgat bennünket amikor szerelmesek vagyunk? Milyen kémiai folyamatok zajlanak az agyunkban?

Miért van, hogy a szerelem három fő összetevője (nemi vágy, szerelmi szenvedély és kötődés) külön-külön is tudnak működni nem csak egy ugyanazon személy irányában? Miért olyan szeszélyes néha a szerelem, mi a házasságtörések, félrelépések oka?

Milyen a nők és a férfiak párválasztási preferenciája?

Mit jelent pontosan az, hogy evolúciós haszna van a szerelem elvesztésekor érzett negatív érzelmeknek (elutasítás, kétségbeesés, harag), szeparációs szorongásnak és depressziónak?

Miért van az, hogy a szerelem elvesztése gyűlöletet válthat ki, mely gyilkossággá és öngyilkossággá is fajulhat?

Mit jelent a szerelemfüggőség? Hogyan lehet elengedni a szeretett lényt, mit lehet kezdeni a depresszióval?

Elő lehet-e idézni a szerelmet? (Itt természetesen nem a szerelmi mágiákra gondolok. :) Hogyan legyünk szerelmesek? Miért halványul el idővel a szerelmi szenvedély? Mit tehetünk, hogy sokáig tartson a szerelem?

Mi a poliamoria?

...

Ezekre a kérdésekre ad választ Helen Fisher: Miért szeretünk? A szerelem természete című könyve (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010).

Szerintem nincs olyan ember a világon, akit ne foglalkoztatott volna még az a kérdés, hogy "Mi a szerelem?" és vele kapcsolatosan felmerülő történések, következmények, esetleges nehézségek.

Bennem is vannak kérdések. Egy-két érzésemmel nem boldogulok, nem tudok eligazodni rajtuk, nem értem őket. Szeretném megérteni mi zajlik bennem.

"Gyakran megkérdezik tőlem, mennyire befolyásolják a szerelemről szerzett ismereteim személyes életemet. Nos úgy érzem tájékozottabb vagyok. És nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ettől valahogy nagyobb biztonságban érzem magam. Többet tudok arról, miért érzek úgy ahogy érzek. Időnként előre látom a körülöttem élők viselkedését. Ismerek néhány módszert arra, hogy kezelni tudjam a saját érzelmeimet és másokéit is. De a megértés nem változtatott azon, ahogy érzek... Függetlenül attól, hogy mennyit tudunk róla, átéljük a varázslatot."

/Helen Fisher/

Helen Fisher 437 amerikai és 402 japán ember részvételével kutatta a szerelem jellegzetességeit. A kérdőíves vizsgálat eredményei szerint sem a kor, sem a nem, de a szexuális beállítottság, a vallásos elköteleződés és az etnikum sem befolyásolta számottevően az emberek válaszait."...az emberiség ugyanazokat a szerelmi és házasodási mintákat örökíti tovább, amelyeket őseink már egymillió évvel ezelőtt is alkalmaztak...

... ez a csodálatos érzés mindegyikünket többé-kevésbé hasonló módon ragad magával." /Helen Fisher/

Ha valaki azt hiszi nem lesz szerelmes soha, vagy azért mert nem tud, vagy mert nem akar az lenni, az igen nagyot téved. Ez nem akarat kérdése, a hormonjainknak elég jól benne van ebben a keze. És nem is tudás-nem tudás kérdése, mert a szerelem képessége velünk születik, mindannyiunkkal.
Ne félj hát te sem jobban megérteni a szerelem érzését, mely a világon mindenhol az élet mozgató rugója, egy igen erős, hatalmas, világrengető jelenség, ami akár felemelő, de elsöprő erővé is válhat. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy fizikailag mi zajlik le bennünk a szerelemmel kapcsolatos bármilyen szituáció szívügyi érintettjeként. Nem hiszem, hogy bárki is könnyedén el tudna igazodni ebben a témában. Lehet jól jön még egyszer néhány hasznos infó, ami akár útmutatóul is szolgálhat.

Az lenne az lenne az ideális, ha magad olvasnád el a könyvet amennyiben foglalkoztatnak a fent említett kérdések, hogy pontosan azt találd meg amit keresel (ne feltétlenül azt amit én kiemelek). Ha erre nincs lehetőséged, akkor tarts velem, mert most néhány bejegyzést ennek a témának, könyvnek szentelek.