Felvidámítós videók :)

"Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod." -Anthony Robbins

Mivel mindig nagyon komoly témák szerepelnek itt a blogon, gondoltam jó lesz már valami vidámság is ide, csak úgy, mindenféle ok nélkül.

Két kedvenc vicces videómat osztom meg veletek. Az első egy malackás videó. Valamiért mindig máshova kerül a videó ezen az oldalon, ha ezen a linken nem találnátok, akkor csak rá kell keresni a sorisomail.com oldalon a "pig" szóra, a találatok között ott lesz ez a videó. 

http://sorisomail.com/videos-comicos/246038.html

A második videó a "Malcolm in the middle fathers and babies" (Már megint Malcolm) című vígjátéksorozatból egy aranyos részlet. :) Előfordulhat, hogy ez is eltűnik a youtube-ról amiatt, hogy szerzői jogokat sért, ekkor csak rá kell keresni arra, hogy "fathers and babies", vagy fathers with babies" és hátha más link alatt megtaláljuk ugyanezt.

http://www.youtube.com/watch?v=Qa86q5cANNA

(Malcolm in the middle fathers and babies)

Szülőknek ajánlva

Ezt a cikket elsősorban a lányos szülőknek ajánlom és ezentúl mindenkinek, hiszen bárki érintett lehet valahogyan ilyen és ehhez hasonló történésekben:

http://www.life.hu/anyaskodj/20120919-majdnem-megeroszakoltak-egy-14-eves-lanyt-kaposvaron-es-a-tanar.html

Nemcsak 14 évesen, később is történhetnek hasonló dolgok a lányokkal, sőt nőkkel akár 18 éves koruk után is bármikor, megkockáztatom a kijelentést, hogy talán egészen addig, amíg a saját bőrükön meg nem tapasztalnak valami hasonló élményt. Szerintem a legtöbb nőnek volt hasonló tapasztalata életében (ha más nem is durva beszólások, erőszakos taperolások formájában, már ezek is elég ijesztőek tudnak lenni egy kamasz lánynak amikor először találkozik ilyenekkel) s mégha nem is ilyen sok szereplővel vagy ilyen súlyos következményekkel, de az eredmény az lett, hogy megtanultak belőle valamit. Attól, hogy nem beszélünk róla, attól ez még így van. Van aki több ilyen jellegű eseményt is átél mire megtanulja belőle amit meg kell. Tapasztalatot kell szerezni, azt pedig leginkább csak személyesen lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek feltétlenül így kell lennie, hogy nem tanulhat másként is, és, hogy szülőként nem tehetünk semmit.

Nincs semmi garancia arra, hogy szülőként meg tudjuk védeni az ilyen jellegű dolgoktól a gyerekünket, nagy valószínűség szerint valamilyen úton-módon összefog találkozni egy ilyen dologgal, de mivel a szerencse nem mindig van ott, hogy megoldja jól a helyzetet, ezért tényleg nem árt és nagyon sokat segíthet a gyerekek megfelelő felvilágosítása ezekről a lehetséges történésekről, hogy a tanulási folyamat ne járjon káros következménnyel, vagy ha mégis akkor minél kevesebbel. A cikk végén leírt javaslatokat mindenképpen érdemes figyelembe venni. És az is fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ha a gyermeknek úgy mutatjuk be a világot, mint egy olyan helyet, ahol mindentől félni kell, akkor annak személyiségfejlődése láthatja kárát, és később esetleg depresszióra is hajlamos lehet.

Azt nem értem egyébként, hogy például a fiús szülők miért nem beszélnek erről a gyerekükkel, miért csak a lányokkal kell erről beszélni... ???

Valamiért az emberek egy része azt gondolja, hogy ilyen dolgok csak gyerekekkel, vagy buta nőkkel történhetnek meg. Ilyen dolgok azért történhetnek, mert vannak olyan tapasztalatlan fiúk, akik nincsenek felkészítve az életre, nem tudják tetteik következményeit, plusz mert vannak aberrált férfiak, és csak másodsorban azért mert vannak nők, akik még nem tapasztalták meg mindezek következményeit, és szintén nincsenek megfelelően felkészítve az életre. 

Remélem most nem ilyesztettem meg senkit, nem félni kell, és nem kalitkába zárni a gyereket, hanem bölcsen megtenni a tőlünk telhetőt, a többi már rajta és a körülményeken múlik. Nem lehetünk mindig ott vele és talán nem is kell.

És most baromi okos voltam, úgy hogy nincs is gyerekem. Sajnálom, nagyon rossz érzés lehet szülőként ilyesmiket olvasni. Egyetlen célom van most itt, hogy felhívjam a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mivel nő vagyok, aki hasonló jellegű élményekből (remélhetőleg talán már) megtanulta amit meg kellett, tudom milyen fontos lenne ez. Akkor jött az első attrocitás élményem amikor épphogy a serdülőkorba léptem... Most visszagondolva úgy érzem, mintha mindez elkerülhetetlen lett volna. Én sem tudtam mindig, hogy ilyen dolgok történhetnek, soha senki nem beszélt nekem ilyesmiről, ezért aztán nagyon váratlanul érintettek ezek a dolgok és így nagyon ijesztőek is voltak. Sőt olyan is volt, hogy én éreztem magam hibásnak, de olyan is például amikor a fél középiskola (a fiú osztályok) fél éven keresztül minden pénteken rajtam nevetett amikor órák után elindultam haza, mert nem feküdtem le egy hónapos ismeretség után azzal a fiúval akivel jártam és miután lekoptatott, bosszúból valamit elhíresztelt rólam, nem tudom mit... annyi bátorságom, kapcsolatom, összeköttetésem sose volt ott a suliban, hogy kiderítsem. Persze soha senkinek nem mertem ezt elmondani hosszú ideig, mert szégyeltem magam, hiába nem én voltam a hibás.
Ez a szégyen érzet a súlyosabb dolgoknál pedig még erőteljesebben jelentkezhet, ezért a gyerekek általában maguktól nem is beszélnek az ilyen élményeikről. Tudnak történni mindenféle "érdekes" dolgok akkor is, ha észrevétlen kis szürke egérként éli az ember kamaszkori életét. Ezekre ennyi év távlatából már akár mosolyogva is vissza lehet emlékezni. Fontos a jó kapcsolat a gyerekkel, talán még az ehhez hasonló dolgokat is elmeséli nekünk és akkor könnyebben fel tudja dolgozni magában. Ha pl. egyik napról a másikra nem szívesen megy suliba, akkor mindenképpen érdemes leülni beszélgetni vele. Nekem gyerekkoromban nem volt olyan kapcsolatom a szüleimmel, hogy ezeket elmondhassam nekik, pedig könnyebb lett volna, ha nem egyedül kell megbírkóznom az ilyen dolgokkal... Aki tud, az változtasson, érje el a gyermeke bizalmát, mihamarabb, soha nem késő!
Tényleg fontos a jó kapcsolat megalapozása, mert történhetnek veszélyes dolgok is, amiket nem biztos, hogy ilyen könnyen fel lehet dolgozni. Nekem eddig mindig ott volt a szerencse és a feltételek mindig úgy álltak össze, hogy jól tudtam kijönni a durvább, veszélyes helyzetekből... nagyon hálás is vagyok ezért!!! Egy idő után kifejlődik egy ösztönös ráérzés és kiszimatolja az ember a gyanús szitukat, s elkerüli, már csírájában elfojtja az ilyen lehetőségeket. Sajnos van amikor ez is kevés, és nem lehet elkerülni a durvább helyzeteket, ilyenkor már csak az segít, ha ismer valamilyen önvédelmi technikát a lány, a nő...
Mindig csak a jövő felé szabad nézni, a jövőt pedig most csináljuk, még pedig úgy, hogy tanultunk a múltból. :)

Farkasokkal futó asszonyok 9. - A bennünk lévő asszony

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-8-az-adaz.html)

„A bennünk lévő asszony

Sok nő elfárad és boldogtalanná válik, miközben arra vár, hogy társa megértse. Így beszél: „Miért nem tudja, mire gondolok, mit akarok?” Belefásulnak ennek kérdezgetésébe. De létezik hatékony megoldás erre a dilemmára.

Ha egy nő azt akarja, hogy társa mindezt tudja, tárja fel előtte a női kettősség titkát. Beszéljen neki a benne lévő asszonyról, aki vele együtt kettőt jelent. Tanítsa meg társát két olyan csalóka módon egyszerű kérdésre, aminek nyomán a nő láthatóvá, hallhatóvá, megismerhetővé válik.

Az első kérdés ez: „Mit akarsz?” Szinte mindenki felteszi rutinszerűen vagy ezt a kérdést, vagy valami hasonlót. De van egy ennél fontosabb kérdés: „Mire vágyik mélyebb éned?”

Ha valaki figyelmen kívül hagyja egy nő kettős természetét és azt veszi adottnak, amit lát, akkor nagy meglepetésekre számíthat, mert amikor egy nő ősi természete feltámad a mélyből és magabiztossá válik, akkor gyakran olyan dolgok érdeklik, olyan érzései, gondolatai támadnak, amelyek különböznek a korábbiaktól.

Egy kapcsolat megerősítése érdekében a nőnek is ugyanezt a két kérdést kell társához intéznie. Mi nők, megtanuljuk saját természetünk és mások természetének mindkét oldalát kikérdezni. Az így kapott válaszok nyomán nagyon tisztán el tudjuk dönteni, minek van a legnagyobb értéke, s ennek megfelelően reagálunk.

Amikor egy nő saját kettős természetét kérdezi, olyankor keres, vizsgál, olyan hangokra figyel, amelyek a tudaton kívülről jönnek, s ezáltal gyakran meglepő tartalmakat közvetítenek és rendszerint nagyon értékesek.

Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő olyan társat választ, aki nem tudja vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül fel.

A férfiaknak tehát, éppúgy, mint a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább „zabolátlan ember” kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömet a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása.

Tudjuk, hogy a Természeti Férfi földi asszonypárját keresi. Akár félelmetes, akár nem, ez a legmélyebb szeretet azon aktusa, amelynek révén az ember lehetővé teszi, hogy egy másik ember ősi, zabolátlan lelke felkavarja. Egy olyan világban, ahol az emberek rettegnek a „veszteségtől”, túl sok fal áll annak útjában, hogy feloldódjanak egy másik emberi lélek numinózumában.

A zabolátlan asszony igazi társa az, aki lélekben kitartó és szívós, aki odaküldi saját ösztönös természetét a női lélek sátorához, bepillant és megérti azt, amit ott lát és hall. Az a férfi az igazi társ, aki újra és újra megpróbál megérteni, aki nem hagyja magát eltéríteni.

A férfi feladata tehát a nő igazi neveinek megtalálása, s az, hogy ezt a tudást ne arra használja, hogy uralkodjék felette, hanem arra, hogy megértse és felfogja azt a numinózus szubsztanciát, amiből a nő teremtetett, hogy hagyja, hogy mindez átcsapjon felette, csodálatba ejtse, megrázza, sőt megkísértse. És vele maradjon. És elénekelje a nő felett neveit. Ettől ragyognak szemei. Ettől ragyognak a férfi szemei is.

De nem szabad túl hamar nyugalomra térni, mert van a kettősség megnevezésének egy másik aspektusa is, ami félelmetes, de minden szerelmes számára fontos. Míg a nő kettős természetének egyik oldalát Életnek nevezzük, „ikernővére” a Halál névre hallgat. A Halálnak nevezett erő a vadon mágnespatkójának egyik vége. Ha az ember megtanulja a kettősségek nevét, végül éppen a Halál természetének csupasz koponyájába ütközik. Állítólag ezt csak a hősök tudják elviselni. A zabolátlan férfi minden bizonnyal el tudja viselni. A zabolátlan nő kétségkívül el tudja viselni. De ez, az igazat megvallva, teljes mértékben átalakítja őket.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

A könyvben ezek után a Csontváz Asszony története következik, amit már nem osztok meg itt. Akit érdekel a szerelem Élet/Halál/Élet természetével való szembesülés, javaslom, hogy olvassa el.

Köszönöm, hogy elolvastátok a Manawee történettel kapcsolatos elemzést. Tudom, kicsit sok volt az ezzel kapcsolatos információ, és nagyon sokféleképpen lehet őket értelmezni. Egyikünknek sem olyan egyszerű ez, viszont most legalább egy lépéssel megint előrébb jutottunk önmagunk megismerésében.

Farkasokkal futó asszonyok 8. - Az ádáz harc vállalása

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-7-behodolas.html)

„Az ádáz harc vállalása

A kiskutya megint megtanulja a lányok nevét és megint visszaindul gazdájához. Most már rá sem hederít az út melletti finomságokra, a csábító illatokra. Itt azt látjuk, hogyan éled fel a psziché tudatossága. Az ösztönös psziché most már megtanulta kordában tartani önmagát, megtanult sorrendet felállítani, s koncentrálni. Már ellenáll a kísértésnek. Most már figyel.

Egyszerre azonban váratlanul előugrik a semmiből egy sötét valami. Megrázza a kutyát és kiabál, „Áruld el a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom őket venni.” Ez a sötét idegen nem törődik a kettősséggel vagy a psziché finomabb részeivel. Számára a nőiség olyasmit jelent, amit meg kell szerezni, semmi többet.

A sötét idegent elképzelhetjük a külső világ egy valós szereplőjének is vagy egy belső, negatív komplexusnak. Nem számít, melyik, mert romboló hatása mindkét esetben ugyanaz. Ezúttal a kutya ádáz küzdelembe bocsátkozik. Ez akár férfi, akár nő esetében akkor következik be a külső életben, amikor egy esemény, néhány keresetlen szó, valami furcsa dolog előugrik, és megpróbálja velünk elfeledtetni, kik vagyunk. Mindig van a pszichében valami, ami meg akar bennünket fosztani a nevektől. A külső világban is sok a név-tolvaj.

A történetben a kutya az életéért küzd. Néha az segít bennünket mélyebb tudásunk megtartásához, hogy megtámad bennünket egy idegen. Ilyenkor arra kényszerülünk, hogy számunkra drága dolgokért harcoljunk – hogy komolyan harcoljunk a célunkért, hogy leküzdjük felszínes indítékainkat, amit Robert Bly „a jóleső érzés vágyának” nevez, hogy küzdjünk a mélyebb tudás megőrzéséért, azért, hogy befejezhessük, amit elkezdtünk.

A kiskutya a nevek miatt harcol, s végre legyőzi a tudattalanba való állandó visszacsúszást. A küzdelem végén, csodák csodája, emlékszik a nevekre, mert hiszen ezért, az ősi nőiségről való tudásért folyt a harc. Akinek ez birtokában van, az a női erőhöz hasonló erővel rendelkezik. A kutya megharcolt azért, hogy ezt az erőt annak a férfinak adja, akit megillet. Azért harcolt, hogy ez az erő ne juthasson az ősi természet ama sötét aspektusának kezei közé, aki nem jó célra használná. A hatalom megfelelő kezekbe adása éppolyan fontos, mint a nevek megtalálása.

A hős kutya átadja a neveket Manawee-nak, aki ezzel a tudással a lányok apja elé áll. A lányok már készen állnak arra, hogy a férfit kövessék. Mindvégig arra vártak, hogy Manawee megszerezze és tudatában megtartsa belső természetük tudását.

Látjuk tehát, hogy két dolog akadályozza ezt a haladást: az étvágy csábítása és a sötét idegen. Ez utóbbi néha a pszichén belüli velünk született elnyomó erő, néha azonban a külső világból jövő személy vagy esemény. De mindegy melyik, minden utazó tudja születése óta, hogyan győzze le ezeket a rablókat és fosztogatókat. Őrizd a neveket, a nevek jelentenek mindent.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-9-bennunk.html 

Farkasokkal futó asszonyok 7. - Behódolás az étvágy csábításának

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-6-kitarto.html)

„Behódolás az étvágy csábításának

Nem véletlen, hogy a férfiak is és a nők is harcolnak azért, hogy természetük mélyebb rétegeit megismerjék, mégis számos okból, többnyire valamiféle öröm kedvéért, letérnek az útról. Van, aki olyannyira ezen örömök rabjává válik, hogy örökre ott marad, nem folytatja útját.

Először a kiskutyát is elcsábítja étvágya. Az étvágy gyakran bájos kis forajidos, rablók képében tűnik elő, akik időt és libidót csennek. A tiédet. Jung egy helyen megjegyezte, hogy az embernek fegyelmeznie kell étvágyát. Különben, mint láttuk, az ember megáll minden ízletes csontnál, minden finom süteménynél.

A kettősség nevét kereső társak elveszíthetik elszántságukat, ha, mint a kiskutya, lecsábulnak az útról. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha ők maguk elvadult vagy kiéhezett teremtmények. Ők is elfelejthetik, hogy mit is akartak. Elcsábíthatja / megtámadhatja őket saját tudattalanjukból olyasmi, ami a nőkre akarja magát kényszeríteni azért, hogy saját örömére kizsákmányolja vagy elcsábítsa őket vagy hogy elűzze a vadászat unalmát.

A gazdájához tartozó kutyát ízletes csont csábítja le az útról, s időközben elfelejti a lányok nevét. Ez az epizód a mély pszichikus munka nagyon gyakori velejáróját juttatja kifejezésre: az étvágy csábításai gátolják az elsődleges folyamatot. Szinte havonta hallom egy-egy páciensemtől, hogy „Félbehagytam a mély munkát, mert elcsábított a szexuális élet, s hét napig tartott, míg sikerült csendesíteni a tüzet” vagy „...mert úgy döntöttem, hogy ötszáz szobanövényemet rendbe kell végre hoznom ezen a héten” vagy „...hét új izgalmas vállalkozásba fogtam, nagyon jól éreztem magam, de aztán úgy láttam, hogy egyik sem ígér semmi különlegeset, így hát felhagytam minddel.”

Szóval mindannyiunkra vár a csont az út mellett. Olyan csábító illata van, aminek egy kutya nemigen tud ellenállni. A legrosszabb esetben olyan kedvenc rossz szokás, ami már ezelőtt is vámot szedett életünkben. De akkor is újra kell kezdenünk, ha időnként kudarcot vallunk, addig kell próbálkoznunk, amíg képesek vagyunk elmenni mellette és folytatni tudjuk elsődleges munkánkat.

A mély munka nagyon hasonlít a szexuális izgalomhoz. A nulláról indul, egyenletesen gyorsul, s egyre intenzívebbé válik. Ha a felgyorsulást valami (egy hangos, váratlan zaj) durván félbeszakítja, elölről kell kezdeni az egészet. Hasonló feszültség keletkezik akkor is, amikor a psziché archetipális rétegében munkálkodunk. Ha ez a feszültség félbeszakad, szinte a nulláról kell ismét indulnunk. Sok csont van tehát az út mellett, ízletes, szép, érdekes, vadul izgalmas csontok. Valamiképp azonban mindig amnéziába húznak, nem csak azt felejtjük el, hol tartunk munkánkban, de azt is, mi is egyáltalán ez a munka.

A Korán bölcs megállapítása, miszerint „Számot kell majd adnod arról, milyen megengedett örömök mellett mentél el földi életedben anélkül, hogy élvezted volna őket.” Ha azonban nem a megfelelő időben vesszük ki túl nagy vagy akár csak kis részünket valami jóból, akkor óriási veszteség érheti tudatunkat. Mert akkor, ahelyett, hogy bölcsesség szállna meg bennünket, úgy járunk körbe-körbe, mint egy szórakozott professzor, s egyre azt hajtogatjuk „Hol is tartottam?” Hetekbe, néha hónapokba is beletelhet, mire kilábalunk ezekből az elcsábulásokból.

A mesében a kutya visszafut a lányok házához, megint kihallgatja nevüket és elrohan. Jó ösztönnel újra és újra próbálkozik. De ó, elcsábítja a finom szerecsendióillat, s megint elfelejti a neveket. Egy másfajta étvágy rohanta meg és térítette el feladatától, s noha gyomra megtelt, a lélek munkája nem fejeződött be.

Kezdjük már érteni, hogy a pszichikus kapcsolat megteremtésére irányuló tudatosság megőrzése és különösen a csábító étvágynak való ellenállás hosszadalmas folyamat, s nehéz végigvinni. Látjuk, hogy a ravasz kiskutya megtesz minden tőle telhetőt. De hosszú út vezet a mély archetipális tudattalanból vissza a tudatos értelemhez. Hosszú út visz le a nevekig, és hosszú a felszínre vezető út is. Nehéz megőrizni a tudást, amikor kelepcék sora vár az út mellett.

A szerecsendióból készült étel és a csont olyan elterelő csábításokat jelentenek, amelyek a maguk módján csodálatosak... más szóval, minden ember pszichéjében vannak körmönfont, furfangos és pompás elemek. Ezek mind a tudatosság ellen hatnak; azáltal gyarapodnak, hogy sötétségben tartják és izgalmasnak láttatják a dolgokat. Néha nehéz emlékezetünkbe idézni, hogy a fény izgalmáért kell kitartanunk.

A fényt a kutya hozza; ő próbál meg köztünk és a titokzatos ikertermészet között tudatos kapcsolatot teremteni. „Valami” rendszeresen megpróbálja ezt megakadályozni, valami, ami láthatatlan, mégis bizonyos, hogy ő helyezi el a csontokat és az ételeket az út mellett. Ez kétségtelenül a sötét idegen, a psziché tudatosság ellen munkálkodó természeti ragadozójának egy aspektusa. És mivel természetes, hogy minden ember pszichéjében fellép ez az ellenlábas, még a legegészségesebb pszichét is a kizökkenés veszélye fenyegeti. Emlékeznünk kell valódi feladatunkra, mantra-módon újra és újra fel kell idéznünk, csak így térhetünk vissza a tudatossághoz.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-8-az-adaz.html

Farkasokkal futó asszonyok 6. - A kitartó kutyatermészet

Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-5-nev-hatalma.html

„A kitartó kutyatermészet

A mese kiskutyája azt mutatja meg nekünk, hogy hogyan működik a lelki kitartás. A kutyák az univerzum mágusai. Elég a jelenlétük ahhoz, hogy a mogorvák mosolygóssá, a szomorúak jobb kedvűvé váljanak; a kutyák a kapcsolatok létrehozói. Az ősi babiloni Gilgames-eposzban, amelyben Enkidu, a szőrös állat/ember a túl racionális király, Gilgames ellentétpárja, a kutya teljes egészében a kettős emberi természet egyik oldalát jelképezi. Ő az erdő természete, aki megleli a nyomot, aki érzékszervei által érzi, mi micsoda.

A kutya szereti a nővéreket, mert etetik és mosolyognak rá. A titokzatos női természet azonnal megérti és elfogadja a kutya ösztönös természetét. A kutya, egyebek között, azt az embert jelképezi, aki könnyedén és hosszan tud szívből szeretni, aki erőfeszítések nélkül tud megbocsájtani, aki kitartóan tud futni és, ha szükséges, életét áldozni a harcban. A kutyatermészet kézzelfogható magyarázattal szolgál arra, hogy a társ hogyan nyerheti el az ikerlányokat... és a zabolátlan asszonyt.

Manawee ismét nem találja ki a neveket és hazabaktat. A kiskutya azonban visszafut a lányok házához, s addig hegyezi a fülét, amíg meg nem hallja a neveket. Az archetípusok világában a kutyatermészet egyszerre pszichopomposz – a felső világ és a sötét világ közötti közvetítő – és któnikus – vagyis a psziché sötétebb és távolibb régióiból, nevezetesen az alvilágból származik. Ezt az érzékenységet éri el a társ ahhoz, hogy a kettősséget megértse.

A kutya a farkashoz hasonlít, csak kissé szelídebb, noha a mesében azt látjuk, hogy nem sokkal. Ez a pszichopompikus kiskutya az ösztönös psziché. Nem emberi módon lát és hall. Olyan szintekre jut el, amelyeknek elérését az ego nem is gondolná lehetségesnek. Olyan szavakat és utasításokat hall meg, amelyeket az ego nem képes. És követi is azt, amit hall.

Egyszer egy San Franciscó-i természettudományi múzeumban olyan szobába léptem, ahol mikrofonokkal és különféle berendezésekkel a kutya hallását szimulálták. Egy pálmafa hajladozott a szélben, ami az Armageddonhoz volt hasonlatos; a messziről közelítő léptek úgy hangoztak, mintha egymillió zsák zabpelyhet csörgetnének a fülem mellett. A kutya világa állandóan kataklizmaszerű hangokkal van teli... olyan hangokkal, amelyeket mi, emberek meg sem hallunk. A kiskutya azonban igen.

A kutyafélék tehát meghallják az „emberi” hallómezőn kívüli zajokat. Az ösztönös psziché eme médiumszerű aspektusa intuitív módon meghallja azt, ami a mélyben zajlik, hallja a női psziché mély zenéjét, mély titkait. Ez a természet képes megismerni a nők ősi természetét.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-7-behodolas.html

Farkasokkal futó asszonyok 5. - A név hatalma

(Előzmény:  http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-4-ketto.html)

„A név hatalma

Számos jelentése van egy erő, egy teremtmény, egy személy vagy egy dolog megnevezésének. Azokban a kultúrákban, amelyekben a neveket mágikus és ígéretes jelentésük miatt nagyon gondosan választják ki, valakinek igazi nevét tudni azt jelenti, hogy ismerjük életösvényét és lelki tulajdonságait. Azért is tartják gyakran titokban a nevet, hogy viselőjét baj ne érje, hogy nevének erejét kiteljesíthesse, megóvhassa, nehogy bárki becsmérelje vagy háborgassa; mert így fejlődhet ki teljesen az illető személy spirituális hatalma.

A tündérmesékben és a népmesékben ehhez a névnek még számos egyéb aspektusa is társul, ezt látjuk Manawee történetében is. Jóllehet vannak olyan mesék, amelyekben a főhős egy gonosz hatalom nevét próbálja megtudni azért, hogy hatalmába keríthesse, ennél gyakrabban esik meg az, hogy azért kutat a név után, hogy megidézhesse azt a hatalmat vagy személyt, amelyet a név jelöl, hogy közel tudja magához, hogy kapcsolatra léphessen vele.

Ez utóbbiról van szó Manawee történetében is. Fáradhatatlanul jár a lányok falujába, őszintén azon igyekszik, hogy a Kettő erejét magához húzza. Nem azért akarja megnevezni őket, hogy megszerezze hatalmukat, hanem hogy saját hatalmát egyenlővé tegye az övékével. A nevek ismerete azt jelenti, hogy tudatosítja és tudatában megőrzi a kettős természetet. Bármennyire szeretné is az ember, még hatalma latba vetésével is csak akkor kerülhet ezzel mély kapcsolatba, ha tudja a neveket.

A kettős természet, a két nővér nevének kitalálása kezdetben épp olyan nehéz feladat a férfiak, mint a nők számára. Emiatt azonban nem szükséges sokat szorongani. Ha meg akarjuk tudni a neveket, máris jó úton járunk.

Mi is a pontos neve a női psziché eme két szimbolikus nővérének? A nevek természetesen személyenként változnak, általában azonban valamiféle ellentétet jelölnek. A természeti világ jó részéhez hasonlóan első pillantásra olyan határtalannak tűnnek, amelyben nem lehet kivehető minta vagy ismétlődés. Ha azonban közelről vesszük szemügyre a kettős természetet, ha rákérdezünk és meghalljuk a választ, akkor hamarosan feltárul a minta, ami, igaz, mérhetetlenül nagy, de van benne valamiféle, a visszahúzódó és áradó hullámokhoz hasonlatos állandóság; apályai és dagályai megjósolhatóak, mélyebb áramlatai feltérképezhetőek.

A nevek kitalálásában az a lényeg, hogy valahányszor kimondjuk a személy nevét, kívánságunkat vagy áldásunkat fogalmazzuk meg. Azért nevezzük meg önmagunkban a kettős alkatot, hogy hozzá csatoljuk önmagunkat. Ezáltal felfedezzük a személyes és rejtett értelmeket, s a nőiség zabolátlan szépségét, s az sem számít, mik az ellentétes vonások. Ezt a megnevezést és hozzácsatolódásunkat, egyszerű szavakkal, önszeretetnek hívjuk. Amikor ez két különálló személy között jön létre, akkor a másik iránti szeretetnek hívjuk.

Manawee hiába próbálkozik, egyedül köznapi természete segítségével nem tudja az ikrek nevét kitalálni. Kutya-énje siet segítségére. A nők gyakran sóvárognak olyan társ után, aki ilyen kitartóan és ilyen okosan próbálja mély természetüket megérteni. Ha egy nő ilyen anyagból gyúrt társra lel, életen át tartó hűséggel és szeretettel ajándékozza meg.

A mesében az ikrek apja a misztikus pár őrzője. Olyan valódi, pszichén belüli vonást jelképez ő, amely a dolgok „együttmaradását”, szét nem választhatóságát biztosítja. Ő ítéli meg azt, hogy az udvarló méltó-e, ő-e a „megfelelő” ember. Jó, ha egy nőnek ilyen őrzője van.

Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy az egészséges psziché próba elé állítja a vele egyesülni kívánó új elemet; hogy ebben az ügyben megvesztegethetetlen, hogy ily módon védekezik. Az apai őrzővel rendelkező egészséges psziché nem ismer el bármilyen öreg gondolatot, magatartást, vagy személyt, csakis azokat, amelyek érzékenyek vagy erre törekednek.

Az ikerlányok apja azt mondja, „Várj. Amíg meg nem győzöl arról, hogy valóban tudni akarod a lényeget – az igazi neveket -, addig nem kaphatod meg a lányaimat.” Ezzel azt mondja: Nem lehet tiéd a női titok tudása, ha csak úgy kéred azt. Meg kell dolgoznod érte. Kitartóan kutatnod kell. Egyre közelebb kell kerülnöd a női lélek eme rejtélyének igazságához, ami alászállást is igényel a talány megfejtése érdekében.” 

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-6-kitarto.html

Farkasokkal futó asszonyok 4. - A kettő hatalma

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html)

„A kettő hatalma

Miközben egy nő természetének mindkét oldala két, különböző funkciókkal és elkülönülő tudással rendelkező entitást jelent, a corpus callosumot magába foglaló agyhoz hasonlóan ismerniük kell egymást, át kell tudni alakítani az egyiket a másikba, tehát egységes egészként kell funkcionálniuk. Ha egy nő elrejti, vagy túlságosan előnyben részesíti az egyik oldalt, akkor mintegy féloldalas életet él, s nem használhatja teljes erejét. Ez így nem jó. Mindkét oldalt fejleszteni kell.

Sokat tanulhatunk a Kettő erejéről, ha megvizsgáljuk az ikrek szimbólumát. Az ikrekről ősidők óta az egész világon úgy gondolják, hogy természetfeletti hatalommal vannak felruházva. Vannak kultúrák, amelyekben egész tudományterület foglalkozik az ikrek természetének egyensúlyban tartásával, mivel úgy gondolják, hogy ez egyetlen lelken osztozó két entitás. Az ikreket haláluk után is táplálják, beszélnek hozzájuk, ajándékokat adnak és áldozatokat mutatnak be nekik.

Az ikernővérek szimbólumáról számos afrikai és karibi közösségben állítják, hogy jujuval, a lélek misztikus energiájával rendelkeznek. Az ikreket kifogástalan gondozásban kell részesíteni, nehogy szerencsétlenség érje a közösséget. Haiti hoodoo vallása megköveteli, hogy az ikreket nagy gondosan mindig azonos mennyiségű élelemmel kell ellátni, nehogy féltékenység támadjon közöttük, s ami még ennél is fontosabb, nehogy egyikük elsorvadjon, mert ha egyikük meghal, elemésztődik utána a másik is, és ezáltal elvész az a sajátos lelki erő, amelyet a közösség számára jelentenek.

Egy nő éppígy óriási erővel rendelkezik, ha sajátos kettős aspektusát felismeri és egységben tartja, s nem hagyja, hogy szétváljanak. Igen erős a Kettő hatalma és az egyik oldalt sem szabad elhanyagolni. Egyformán kell őket táplálni, mert együtt jelentik az ember rejtélyes hatalmát.

Hallottam egyszer egy mesét egy öreg afrikai-amerikai férfitól, lenn délen. Egy kis utcából jött felém, miközben a belvárosi „parkban” üldögéltem. Volt, aki őrültnek nevezte, mert bárkihez, ugyanakkor senkihez nem beszélt. Bizonytalan léptekkel járt, egyik ujját feltartotta, mintha a szél irányát vizsgálná. A cuentistas, a mesemondók azt tartják, hogy ezeket az embereket istenek érintették meg, és El Bultonak, „batyunak” nevezzük őket, mivel különleges holmi van a birtokukban, amit bárkinek megmutatnak, aki odafigyel.

Ez a különleges El Bulto az ősi örökségről mesélt nekem. Azt mondta, hogy Egy bot, két bot a történet címe. „A régi afrikai királyokról szól”, suttogta.

A történet szerint egy haldokló öregember maga mellé szólítja rokonait. Rövid, erős botot ad mindegyik gyermekének, feleségeinek, rokonainak.

- Törjétek el a botot – utasítja őket.

Némi erőfeszítéssel mindannyian félbe törik botjaikat.

- Így van ez akkor is, amikor a lélek egyszál magában áll. Könnyen el lehet törni.

Most az öreg újabb botot ad mindenkinek és azt mondja:

- Így szeretnék élni, miután elhagylak benneteket. Ketten, hárman tegyétek egymás mellé botjaitokat. Most törjétek félbe a kötegeket.

De senki sem tudja eltörni a kettesével, hármasával összefogott botokat. Az öreg mosolyog.

- Erősek vagyunk, ha egy másik lélek áll mellettünk. Ha együtt vagyunk, nem lehet bennünket eltörni.

Épp ilyen erős és törhetetlen a kettős természet is, ha tudatosan együtt tartjuk két oldalát. Ilyen természetű a pszichikus kettősség, az ikerszerűség, a női személyiség két aspektusa. A megszelídített én önmagában szép... de valamiképpen magányos. A zabolátlan én is szép önmagában, mégis vágyódik a másik után. A nők lelki, érzelmi és spirituális erejének elvesztése abból ered, hogy elkülönítik egymástól ezt a két természetet, s úgy tesznek, mintha az egyik vagy a másik nem létezne.

Manawee meséje éppúgy szól a férfi, mint a nő kettősségéről. A Manawee-férfinak is megvan a tulajdon kettős természete: az emberi és a kutyatermészet. Emberi természete, bármilyen kedves és szerető, nem elegendő a sikerhez. Kutya-természete, ösztönös természete teszi lehetővé, hogy a zabolátlan nők mellé lopóddzon, s meghallja neveiket. Kutya-énje megtanulja, hogyan tud ellenállni a természetfeletti csábításoknak és hogyan őrizze meg legfontosabb tudását. Manawee kutya-természete rendelkezik az éles hallással és a konoksággal, azokkal az ösztönökkel, amelyeknek segítségével falak alá ás és értékes gondolatokat talál, vesz űzőbe és szerez vissza a maga számára.

Kékszakálli vagy Mr. Fox-féle energiákat hordozhatnak a férfi erői, amelyekkel megpróbálhatja lerombolni a nők kettős felépítését. Az ilyen udvarló nem tűrheti a kettősséget, a tökéleteset keresi, az egyetlen igazságot, az egyetlen mozdíthatatlan, megváltoztathatatlan feminina substanciát, ami az egyetlen tökéletes nőben testesül meg. Most figyelj! Ha ilyen emberrel találkozol, olyan sebesen fuss az ellenkező irányba, ahogyan csak bírsz. Jobb, ha kívül-belül Manawee-hez hasonló kedvese van az embernek: ő sokkal jobb udvarló, mert tiszteli a Kettő gondolatát. A cselekvésben pedig a Kettő hatalma egyetlen összetartozó entitás.

Manawee tehát a női lélek eme mindent átható, ám titokzatos keverékét kívánja megérinteni, s ő maga is uralommal rendelkezik. Mivel ő a zabolátlan, Természeti Férfi, a zabolátlan asszonyra rezonál, utána vágyódik.

A női pszichében lakozó férfi-csoportban, amelynek tagjait a jungi pszichológia animusnak nevezi, van Manawee-szerű magatartás is, amely keresi és akarja a női kettősséget, mert értékesnek, vágyaira méltónak és kívánatosnak tartja, s nem pedig ördöginek, rútnak és megvetendőnek. Manawee, lakozzon akár a belső, akár a külső világban, olyan tapasztalatlan, de hűséges kedvest jelent, akinek leghőbb vágya a női természet misztikus és numinózus kettősségének megnevezése és megértése.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-5-nev-hatalma.html 

Farkasokkal futó asszonyok 3. - A nők kettős természete

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-2-manawee.html)

„A nők kettős természete

A népmesék és az álmok tartalmát és mindazokat a szimbólumokat, amelyek az egyes személy pszichéjének aspektusait jelenítik meg, megérthetjük szubjektív módon, de megérthető mindez objektív módon is, azaz, hogy hogyan viszonyulnak a külső világ helyzeteihez és kapcsolataihoz. Manawee meséjéről most a nő és társa közötti kapcsolat értelmében beszéljünk, és tartsuk azt szem előtt, hogy sokszor „az van kívül, ami belül is.”

A mese egy régi-régi titkot árul el a nőkről: a zabolátlan asszony szívének elnyerése érdekében társának meg kell értenie a nőben rejtőző természetes kettősséget. Igaz, megfejthetnénk a történetet etnológiai szinten is, s szemlélhetnénk a két lányt egy poligám kultúra leendő asszonyainak archetipális nézőpontjából is, a mese mégis az egyetlen nőben fellelhető két erőteljes női erőről beszél.

Tartalmazza mindazokat a lényeges tényeket, amelyek a zabolátlan asszonyhoz való közel kerüléshez szükségesek. Hűséges kutyája segítségével Manawee kitalálja a két nevet, a nőiség kettős természetét. A titok megoldása nélkül nem győzhet. Célja eléréséhez saját ösztönös énjét – a kutyaént – kell használnia.

Az, aki közel kerül a zabolátlan asszonyhoz, lényegében két nő jelenlétét tapasztalja; egy külső, a felszíni világban megjelenő lény jelenlétét, és egy belső criaturáét, aki a nehezen látható világban él. Az előbbi a napvilágnál él és könnyen megfigyelhető. Ez gyakran pragmatikus, a kultúrához alkalmazkodó és nagyon emberi. A criatura azonban sokszor nagyon messziről érkezik a felszínre, gyakran csak feltűnik, majd gyorsan újra eltűnik, s mindig maga mögött hagy egy érzést: valami meglepőnek, eredetinek és tudással rendelkezőnek az érzését.

A nők e kettős természetének megértése gyakran azt eredményezi, hogy a férfiak, sőt néha maguk a nők is, becsukják szemüket és az egekhez fohászkodnak segítségért. E kettős természet paradoxona az, hogy amikor az egyik oldal hűvösebbnek érződik, a másik annál forróbb. Amikor a kapcsolatban az egyik oldal kitartóbb és gazdagabb, a másik akár jeges is lehet. Az egyik oldal sokszor boldogabb és hajlíthatóbb, miközben a másik valami „Nem tudom, mi” után sóvárog. Az egyik talán ragyog, míg a másik édeskeserű és szomorkásan sóvárgó. Ez az „egy-nőn-belüli-kettő” elkülönül egymástól, de egymáshoz tartoznak, s ezerféle módon egyesülhetnek."

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-4-ketto.html

Farkasokkal futó asszonyok 2. - Manawee

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-1-himnusz.html)

„Manawee

Egyszer egy férfi két lánynak udvarolt, akik ikrek voltak. Apjuk így szólt az udvarlóhoz: „Addig nem házasodhatsz össze velük, amíg ki nem találod a nevüket.” Manawee újabb és újabb neveket mondott, de egyik sem a lányok neve volt. Az apa csak a fejét rázta, s újra és újra elküldte az ifjút.

Egy nap Manawee magával hozta kiskutyáját, amikor látogatóba jött, s a kutya észrevette, hogy az egyik lány csinosabb, mint a nővére, a másik pedig kedvesebb. Noha egyik nővér sem rendelkezett minden jó tulajdonsággal, a kiskutya nagyon szerette őket, mert jóltartották és mindig mosolyogtak rá.

Manawee aznap sem találta ki a lányok nevét és hazabaktatott. A kutya azonban visszafutott a lányok házához. Fülét hegyezve a fal mellé állt és hallotta, hogy a lányok nagy vidáman arról beszélgetnek, hogy milyen csinos és milyen férfias Manawee. Ezenközben néven nevezték egymást, amit a kiskutya meghallott, s amilyen gyorsan csak bírt, hazafelé iramodott, hogy elmondja gazdájának.

Útközben azonban egyszer csak finom illatot érzett. Egy oroszlán az ösvény mellett hagyott egy jókora csontot, amin még hús is volt. A kutya habozás nélkül beugrott a csalitba, s megragadta a csontot. Boldogan nyalogatta és rágcsálta, amíg csak íze volt. És akkor hirtelen eszébe jutott, miért is eredt útnak, de jaj, akkor már késő volt. Elfelejtette a lányok nevét.

Visszafutott a házhoz. Időközben beesteledett, s a lányok egymás karját és lábát kenegették olajjal, mintha valamiféle szertartásra készülődnének. A kutya megint hallotta, hogy egymást néven szólították. Örömében a levegőbe ugrott, s már futott is az ösvényen, hogy megvigye a hírt gazdájának, ám egyszerre csak friss szerecsendiós lepény illata ütötte meg az orrát.

A kiskutya semmit sem szeretett úgy, mint a szerecsendiós lepényt. Hirtelen letért az ösvényről, s abba az irányba iramodott, ahonnan a fatörzsön hűlő finom étel illatát érezte. Hamarosan ki is ürült a tál, s a kutyának szerecsendióillatú lett a lehelete. Ahogy tele gyomorral hazafelé baktatott, megpróbálta emlékezetébe idézni a lányok nevét, de nem sikerült.

Így hát harmadszor is visszament házukhoz. A lányok most már menyegzőre készültek. „Jaj nekem!” gondolta a kutya. „Alig maradt időm.” És amikor a lányok ismét nevén szólították egymást, emlékezetébe véste, s szélsebesen hazafelé iramodott. Eltökélte, hogy most már semmi nem térítheti el útjáról, semmi nem akadályozhatja meg, hogy tudassa Manaweeval a lányok nevét.

Friss zsákmány illatát érezte, de nem törődött vele, átugrott rajta. Egy pillanatra, mintha szerecsendió illatát érezte volna, de most rá sem hederített, csak futott, futott gazdájához. Arra azonban nem számított, hogy egy sötét idegen ugrik elő a bokorból, megragadja nyakánál fogva, s úgy megrázza, hogy még a farka is majd leesik.

Csakhogy ez történt, s az idegen ezt kiabálta:
- Áruld el azokat a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom venni őket.
A kiskutya úgy érezte, elájul az erős szorítástól, de bátran küzdött. Morgott, karmolt, rúgott, s végül beleharapott az óriás idegen ujjai közötti húsba, s fogai hegyesek voltak, mint a darázs fullánkja. Az idegen bömbölt, mint egy bölény, de a kiskutya nem eresztette. Az idegen bezuhant a bokrok közé a kezén csüngő kiskutyával.
- Eressz, eressz, kiskutya, ha eleresztesz, nem bántalak – könyörgött. A kutya a fogát vicsorgatva mondta:
- Ne gyere vissza, mert nem látod meg többé a reggelt.
Azzal az idegen bevette magát a csalitba, s nyögdécselve elfutott. A kutya pedig bukdácsolva rohant hazafelé az ösvényen. Véres volt a bundája, sajogtak az állkapcsai, a lányok nevére azonban tisztán emlékezett, s örömtől sugározva ugrott fel gazdájára.
Manawee kimosta a kiskutya sebeit, az meg elmesélte, mi minden történt, s a lányok nevét is elárulta. Manawee vállára ültette a kiskutyát, s futva indult a lányok falujába. A kutya füle lobogott, mint a vágtató lovak farka.
Mire Manawee odaért, hogy megmondja az apának a neveket, a lányok már útra készen álltak; egész idő alatt rá vártak. Így nyerte el Manawee a folyóvölgy két legszebb lányának kezét. Ők négyen: a lányok, Manawee és a kiskutya boldogan éltek még nagyon sokáig.

Krik Krak Kront, itt a vége, pont.

Krik Krak Krébe, ez a mese vége.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html

Farkasokkal futó asszonyok 1. - Himnusz a Természeti Férfiért: Manawee

Ahogy ígértem következzen a Farkasokkal futó asszonyok című könyvből egy összefüggő részlet. Elég hosszú lesz, így több bejegyzésen keresztül fogom megosztani.

Kívánom, hogy a sokféle értelmezési lehetőségből mindenki találja meg mindazokat, amelyek a legnagyobb segítséggel vannak számára.

 

„Himnusz a Természeti Férfiért:

Manawee

Ha a nők azt akarják, hogy a férfiak valóban ismerjék őket, akkor meg kell őket tanítani valamire a mély tudásból. Van olyan nő, aki azt mondja, belefáradt, túl sokat tett már ezen a téren. Szerintem egyszerűen olyan férfiakat próbáltak tanítani, akik nem is akartak tanulni. A legtöbb férfi tudásra, tanulásra vágyik. Akkor kell előttük feltárni bizonyos dolgokat, ha látjuk ezt a hajlandóságot; nem minden ok nélkül, hanem azért, mert így kívánja ezt egy másik lélek. Nézzünk most néhány dolgot, ami sokkal könnyebbé teszi egy férfi számára a megértést, azt, hogy félúton összetalálkozzon egy nővel; íme itt van egy nyelv, a mi nyelvünk.

Semmi kétség, a Természeti Férfi is keresi a maga föld alatti menyasszonyát. A kelta mesékben olvasunk olyan híres ősi istenpárokról, akik így szeretik egymást. Gyakran egy tó alatt laknak, ahol a föld alatti életet, az alvilágot őrzik. A babilóniai mítoszban a cédrus-combú Innin így hívja szerelmesét, a Bikaszarvút; „Jöjj, takarj be vadságoddal.” A modern korban is, a Középnyugat felső vidékén még ma is azt tartják, hogy egy Isten Anyja és Apja hemperegnek tavaszi ágyukon, s ez okozza a mennydörgést.

Épp így, egy zabolátlan nő senkit sem szeret jobban, mint egy vele egyenlő társat. Mégis azt látjuk újra és újra, talán az idők kezdete óta, hogy azok, akik társaivá válnak, nem egészen biztosak abban, hogy megértik igaz természetét. Mire vágyik valójában egy nő? Ősrégi kérdés ez, a zabolátlan és titokzatos női természet rejtélye. Jóllehet a bath-i asszonyság meséjében a vén banya azt sutyorogta a lovag fülébe, hogy a nők leghőbb vágya az életük feletti uralom, és ez tényleg megmásíthatatlan tény, van egy másik épp ilyen nagy igazság, amely szintén válasz a kérdésre.

A következő történet választ ad a nők igaz természetét firtató ősrégi kérdésre. Akik a mesében bemutatott utat és eszközöket választják, örökre a zabolátlan asszony kedvesei és társai maradnak. Az afrikai-amerikai történet itt olvasható változatát Miss V. B. Washingtontól hallottam.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-2-manawee.html 

Anima és Animus, Jin és Jang, a Megszelídített és a Zabolátlan...

Nem egyszer halljuk nőtársainktól, hogy a férfiak nem értik meg őket; férfitársainktól pedig azt, hogy nem tudnak eligazodni a nőkön, kiismerhetetlennek érzik őket. 

Ezért talán nem a férfiak a hibásak, és talán nem is a nők, egyikük sem. Lehetséges okként talán az is számba vehető, hogy őseink bölcsességével már nem tartjuk a kapcsolatot, nincs aki átadja a tudást a gyerekeknek, a fiataloknak. Úgy tűnik annyi kötelezettsége és felesleges, időrabló tennivalója van az embernek, hogy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni. Azzal az ősi tudással, hogy kik is vagyunk valójában. Még önmagunkat sem ismerjük igazán.

Többek között elmondható rólunk, hogy például jelenlegi létformánkban kettős természettel rendelkezünk. Ez az elképzelés több szempontból nézve is megközelíthető. A különböző látásmódok közös pontja az, miszerint szükséges az ellentétes pólusaink kiegyenlítése, harmóniába hozása.

-*-

Férfiak vagy nők vagyunk, és mindannyian rendelkezünk másik „nemű” lélekrésszel, amit nem árt megismerni és egyensúlyban hozni másik részünkkel. C. G. Jung munkája nyomán a nőben élő férfi lélekrész animus, a férfiban élő női rész pedig anima néven ismeretes. 

(Ezt a témát most nem fejteném ki bővebben, az interneten számos tudásanyag található erről az elméletről.) 

-*-

Mindez kifejezhető Jin-Jang természetünk felől megközelítve is.

„A Jang kezdeményez, irányít, vezet, akar, teremt, meghatároz, aktív, pozitív, előremegy, és centrifugálisan szétterjed.

A Jang vezet a táncban.

Harcban a Jangé az első szándék, a támadás, a lerohanás, az önakarat érvényesítése. A Hím szerepe ez a világban...

A Jin befogad, elfogad, passzív, magába ölel, hagyja, hogy irányítsák, hogy vezessék a táncban. Odaadó, érlelő, türelmes, várakozó...

Harcban a Jiné a második szándék, mindig csak hátrál és válaszol: abból él, hogy ellenfele hibát vét, s a támadásban „túl akarja” magát.

A Jin a védekezés zsenije.

A Nőiség szerepe a világban.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Egyik sem jó, ha túlteng bennünk.

„Ha a Jang „túlhabzik”, agresszív lesz, konok, önfejű, akaratos, durva, gátlástalan, öntelt... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl erős Jang-embereket: „Nagyon vannak.”

Ha a Jin „túlhabzik”, lusta lesz, gyenge, gyáva, akarattalan, tehetetlen, anyagias, félős, szorongó és kiszolgáltatott... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl gyenge Jin-embereket: „Olyanok, mintha nem is lennének.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Minden jelenségnek van Jin és Jang oldala, ereje, pl. az időnek is. Van amikor kezdeményezni, irányítani máskor pedig visszavonulni és várni kell inkább.

A két erő egyszerre vagyunk, soha nincsenek egymástól külön, ugyanannak az éremnek a két oldaláról beszélünk, egyik sem létezhet a másik nélkül. A kérdés az, hogy jókor jó oldalát vesszük-e elő ennek az éremnek.
Miután kicsit jobban magunkba néztünk, sokunk nyugodtan mondhatná magának, hogy

 „...lépten-nyomon összekutyulod a két erőt, s nyugtalanságodnak éppen ez a fő oka. Nyüzsögsz, amikor várni, beszélsz, amikor hallgatni, vársz, amikor éppen tenned kellene. Beleavatkozol csendben érlelődő folyamatokba, és elmulasztod a lépést a sorsdöntő pillanatban. Mi nem „életművészek”, hanem „életrontók” vagyunk, s mivel hiányzik a bölcsességünk, összevissza lépkedünk a „sakktáblán”...

A kung-fu mestere, Bruce Lee azt mondta:

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Ha haladni akarsz, miközben az egyik pedált nyomod, a másikat fel kell engedned.

Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka!

Erő és lágyság a harmonikus emberben egyszerre működik, hol az egyik van kívül s a másik belül, hol fordítva, s titka, hogy a helyes dolgot mindig a megfelelő időben teszi.”

Számunkra ez – bármilyen természetesnek tűnik is – a legnehezebb.

A mi tudatunkban a világ darabokra van törve, s ha valamit képtelenek vagyunk átélni, az éppen ez: az ellentétek csodálatos egysége.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Amikor kifelé Jin vagy, akkor belül mindig kell legyen némi Jang; és amikor kifelé Jang vagy, belül ott van mindig valamennyi Jin is.

"...az Egyből valamiféle meghasonlás kiváltja a Kettőt - és a két fél elkezdi egymást vonzani-taszítani, szeretni-gyűlölni, s ebben a páros táncban az egész mozgásba lendül, sokasodni kezd, háborúzni, megbékélni, kifelé pörögni s befelé húzódni, eltaszítani és mégis vonzani; megpördül a kettő, elindul a tánc, forgatja a sprirált - s létrejön a polaritás s vele az örökös és szüntelen Változás. A kör egyik fele fehér - ez a Jang. A másik fele fekete - ez a Jin. A kettő együtt - összefogva a Nagy Mindent Átölelő Őskörrel - a Tai Csínak, a Nagy Őskezdetnek a szimbóluma."
/Müller Péter: Jóskönyv/

  

A jelenségek drámája nemcsak a Jin és Jang között zajlik, külön-külön önmaguk is képesek átváltozni, a Jin a Jangba, a Jang a Jinbe.

„...jelenségek egy bizonyos fokon túl önmaguk ellentétébe csapnak át... A túl férfias férfi elkezd feminin tulajdonságokat mutatni, a túl nőies nő agresszív, uralkodó hisztériát tanúsítani. A gyáva ember szorult helyzetében hirtelen kitör, s a Vakmerőség démonává válik; a rendíthetetlen hős váratlanul sírógörcsöt kap, s egy látszólag jelentéktelen helyzetben összeroppan... Az átcsapás nemcsak bukást okoz, de gyakran betegséget, halált is. A túlszáguldó életét ágyhoz köti, tolószékhez, vagy mankókhoz: innen kezdve át kell élnie a türelmet s a kiszolgáltatottságot. Ugyanakkor a túl lassú, passzív életet fölkavarhatja, válásra, önállóságra, lázadásra készteti.

Lényegében ez a karma törvénye; működése sokszor nem egy életen belül, hanem új és új inkarnációk fényes és árnyékos partjain zajlik. Egy „túl Jang” életet gyakran „Jin” élet követ, s ha ez is túlzottá válik, megint csak egy új „Jang” élet tudja kiegyenlíteni...

Nehéz elérni, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

Pedig az élet művészetének ez a célja: középen maradni.

Ez Buddha és Lao-Ce stratégiájának lényege.

Egy vágy, akarat, szerelem vagy munka beteljesülésének jelképe a Ji-kingben a „majdnem teli Hold”.

Vagyis olyan állapot, mely megáll egy icipicivel a csúcs előtt!

Nem csap át!

Nem lép föl egészen a csúcsra – mert abban a pillanatban lezuhan!...

Az élet művésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájolódik.

Inkább kiegyezik, mint hogy háborúzzon.

Inkább megáll, mint hogy túllépjen.

Inkább megelégszik a kevesebbel, mint hogy tönkretegye magát a sokkal.

Jóllakás előtt eltolja a tálat.

És a másokkal való kapcsolatokban is – akár a legszenvedélyesebb szerelmében is – megáll félúton, saját lényének „telekhatáránál”, s bevárja, míg a másik is odaér. Nem gázol át, nem akarja „túlbirtokolni” a másik lényt – ez az alapja minden tartós kapcsolatnak.

Mert akit bárminek a nevében „túlbirtokolnak”, az előbb-utóbb föllázad.

Viszont aki nem jön el a „telekhatárig”, az magányos maradhat!

Minden középen jó.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

-*-

Egy másik könyv más szavakkal, de lényegében ugyanezt mondja effajta kettősségünkről.

A könyv írója szerint mindannyian rendelkezünk megszelídített és zabolátlan énnel. Ezeket jó lenne megismernünk, megtanulni átalakítani egyiket a másikba, hogy összhangba kerülhessenek, hogy egységes egészként tudjanak funkcionálni. Mindkét oldalt fejleszteni kell, egyiket sem hanyagolhatjuk el.

Ennek az igen érdekes könyvnek „Farkasokkal futó asszonyok” a címe. Írója: Clarissa Pinkola Estés. Elolvasásával nemcsak kettős természetünkről tudhatunk meg sok hasznos információt.

Így szól a könyv hátulján található ajánlás:

„Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával. A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekbe kényszerít bennünket, és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha már nem találjuk az utat e hatalmas, éltető forrás felé, félelemmel, szorongásokkal teli, túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra, hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben. A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon és álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe, begyógyítja a lélek sebeit, és segít újra megtalálni a kapcsolatot az Ősi, Természeti Asszony bölcsességével.

A szerző – aki pszichológus, jungiánus analitikus, mesemondó és gyűjtő, a denveri C. G. Jung Center igazgatója – ezzel a művével hatalmas népszerűségre tett szert. Könyvét nem csak nőknek ajánljuk, hanem azoknak a férfiaknak is, akik elég bátrak ahhoz, hogy együtt száguldjanak a „farkasokkal futó” asszonyokkal.”

Az elkövetkezendőkben ebből a könyvből fogok megosztani néhány összefüggő részletet azok kedvéért, akik társat keresnek, és azok kedvéért is, akik párkapcsolatban élnek. Ezentúl pedig minden olyan emberhez szól majd, aki szeretné mélyebben megérteni a nő és férfi egymáshoz való viszonyát.

Szívből kívánom, hogy a következő ezzel kapcsolatos bejegyzések hasznos segítségül szolgáljanak nektek.

Müller Péter - a változásról (Ji-king)

Sokszor úgy olvasok könyvet, hogy átnézem a tartalom jegyzéket, ami igazán érdekel, azt a részt elolvasom, majd még esetleg átlapozom a könyvet és ha van olyan rész ami megragadja a figyelmemet, akkor azt még megnézegetem. Nem biztos, hogy jó így olvasni, viszont néha szükséges, hogy időt takarítsak meg vele, így például többet tudok ide is írni.

Ez az olvasási mód hatékony is tud lenni. Van, hogy az ember intuícióit követve kinyit egy könyvet és ahol az kinyílik, ott megtalálja a kérdésére a választ, vagy olyan részletre bukkan, ami a gondolataihoz hasonló, s ez talán támogatja abban, hogy jó úton jár.

Nemrég újra a kezembe akadt egy könyv. Édesanyámnak vettem, gondolván, hogy talán majd egy valamivel biztonságosabb módja lesz számára a jövő titkainak kifürkészéséhez, mint hagyni, hogy kártyavetők, látnokok, stb. befolyásolják a jövőjét saját maga helyett. Müller Péter Jóskönyvéről van szó. Édesanyám nem érezte közel magához a könyvet, így az hozzám került. Már egy jó ideje állt a polcon, s gondoltam, ha egyszer úgy érzem majd, hogy ki kell nyitnom, akkor kinyitom.

Nemrégiben el is jött ennek az ideje. Nem, nem a jövőmet szeretném tudni, nem szeretném, hogy bárki vagy bármi ilyesmi módon befolyásoljon, én magam szeretném alakítani a jövőmet. Csak az van, hogy néha hiányzik egy olyan bölcs ember, nevezhetjük akár mesternek is, akihez bármikor fordulhatnék bármilyen kérdéssel, amilyen emberhez az őseink fordulhattak anno, s ő elmondta nekik, hogy mi várható ha ezt és ezt az utat választják, mi történhet, ha így vagy úgy döntenek, s bölcsességével a jó irány választását javasolta. A Ji-king – amelyről a Jóskönyv szól – Müller Péter tapasztalatai és 20 éven át tartó kutatásai szerint egy ilyen mester.

„...A Ji-King keleten évezredek óta az emberek tanácsadója. Nyugaton elsősorban R. Wilhelm és C. G. Jung hatására terjedt el (aki harminc éven át maga is használta sorsanalízis és terápia céljából)... Ez a könyv nem jövendőt mond, hanem jósol! Megmondja mi a jó!... Ezért lett a címe: Jóskönyv... Ott szólít meg, ahol sorsunk formálása rajtunk áll...” /ajánlás a könyv végéről/

Ezt a könyvet nem olvashattam úgy, mint másokat, nem kezdhetek egyből valami olyasminek a közepével foglalkozni, amiről semmit sem tudok, amit egyáltalán nem ismerek (bármennyire is szimpatikusak voltak a jósjelek, azok grafikai egyszerűsége), viszont a bevezető olvasásával nagyon sok érdekes dolgot találtam. Már ezért is érdemes volt belenéznem ebbe a könyvbe, függetlenül attól, hogy érdekelni fog-e majd ténylegesen a könyvben tárgyalt jósjelek használata vagy sem.

Ki gondolná, hogy egy „Jóskönyv” című könyvben oly érdekességeket lehet találni, mint a kínai gondolkodásmód néhány jellegzetessége, a Ji-king régi időkben kezdődő kalandos története, a kínai kultúra kialakításában játszott alapvető szerepe... megtudtam mi a különbség jövendőmondó és a jós / javas között. Lényeges különbség van a kettő között. Az utóbbi nem mondja meg, hogy mi lesz a jövő, hanem átlátja az erőviszonyokat és azokból tudja előrevetíteni a lehetséges kimeneteleket, s a jót javasolja. Mint egy sakktáblán. Az élet sakktábláján a Ji-king egy jó sakkmester analógiája, messzebbre lát mint mi, több lépéssel előbbre. Nem dönt helyetted, hogy mivel és hogyan lépj, csak azt mondja, azt látja előre, hogy melyik lépésből mi várható hogy lesz.

A több fejezetből álló bevezetőben leginkább az a rész fogott meg, amely a változásról szól.

Azért szeretném megosztani veletek, mert szerintem nagyon érthetően fogalmazza meg és járja körül a változás természetét a Ji-king szópár érdekfeszítő elemzésén keresztül. Így is meg lehet közelíteni a változás témáját. Nagyjából én is hasonlóan gondolom. Nem ragadok ki belőle részleteket, az egész fejezetet beírom ide, azt hiszem ez így egészében értelmezhető a legjobban.

„3.

Változás, Baj, Gond, Könnyűség, Nyugalom

Ahhoz, hogy használni tudd a Jóskönyvet, bele kell bújni a lelkébe. Ez roppant élvezetes feladat: át kell élned néhány ősi szó jelentését, s egy kicsit a bölcs kínai Mester fejével kell gondolkodnod.

Nos, a King azt jelenti: „törvénykönyv”, „kánon”.

Azon a helyen áll a kínai hagyományban, mint nálunk a Biblia.

A Ji jelentése: „A VÁLTOZÁS, BAJ, KÖNNYŰSÉG, GOND ÉS NYUGALOM KÖNYVE.

Hogyan jön ez össze?

Haladjunk sorban.

A kínai nem azt mondja, hogy „minden változik”, hanem azt, hogy nincs más, csakis változás! Nincs az életnek egyetlen olyan százbilliomod másodperce sem, amikor valami úgy lenne, hogy közben ne változna.

Magát a szüntelenül áramlást nevezzük Életnek – de hogy mi és ki „áramlik”, arról nem tudunk beszélni, mert a „mi” és „ki” is folyamatos átváltozásban, átalakulásban, örvényben van.

Amit mi „anyagnak” nevezünk, nem egyéb, mint szüntelen Tánc: olyan villámgyors örvénylés, hogy a szemünk előtt úgy tűnik, mintha szilárdan és tömören lenne. Pedig nincs! A hinduk azt mondják: ahogy egy sebesen megpörgetett tűzcsóvát tömör gyűrűnek érzékelsz, úgy látod az anyagvilágot is sűrűnek; szemed nem látja a forgást, csak az összeállt káprázatot, amelyről azt hiszed, áll és van és meg lehet tapogatni.

Tudatunk csak az állóképeket érzékeli.

Pedig az élet: mozgókép, szüntelen áramlás.

Út, amelyen nincs megállás.

Út és Élet és Valóság: Egy!

Ezen az Úton látszólag két irány van: a múltad a jeleneden át a jövőd felé tol téged.

S a jövőd a jeleneden át húz magához – a múltaddal együtt.

Itt is be vagy csapva, mert csak az első irányt ismered: pedig életedet nem csupán múltbeli tapasztalataid irányítják, hanem az is, hogy lelked mélyén sejted, kivé, mivé kell lenned, és afelé törekszel!

Egy magban nemcsak a múlt, hanem a jövendő is potenciálisan „benne van”: mindenbe s mindenkibe „bele van írva” nemcsak az, hogy mi volt valaha, hanem az is, hogy mivé kell – vagy kellene! - lennie.

Nemcsak testedbe, hanem egész lényedbe bele van írva a sorsod – hogy megvalósítod-e vagy sem, rajtad múlik.

Ebbe a csodálatos folyamatba lát bele a Ji – ezért mondják, hogy „Változás”, s ezért alkalmas a jóslásra.

Csakhogy a változásoktól félünk!

Ahogy megszületünk, halálra vagyunk ítélve. Sejtjeink szaporodnak s folyamatosan pusztulnak, nagy-nagy küzdelemmel elérünk valamit, ami máris porrá omlik a kezünkben; szenvedünk, hogy valami a miénk legyen, s ha a miénk lesz, szenvedünk, nehogy elveszítsük. Félünk, ha nincs, s félünk, ha van; a változásban az ember örökké fenyegetve érzi magát, s nem is alaptalanul, mert ez nem más, mint a mulandóság iszonya, az „előbb-utóbb mindenem és mindenkim elvész” bizonyossága.

Ezért a Ji azt jelenti, hogy „baj” és „gond”.

Baj az, hogy a káosz örökké fenyegeti a rendet.

A sötétség a fényt.

A halál az életet.

Ez a Teremtés drámája, de ebben mindannyian nyakig benne vagyunk: a mi drámánk is.

Baj és gond.

Mivel Szellemünk (sen) időtlen és örökkévaló – itt, a mulandóság és változás és meghalás világában nem jól érzi magát!

És fél.

Aggódik. Szorong.

A Jit olyankor használja a kínai nyelv, amikor valami hirtelen összeroppan, amikor jön az árvíz, a tűzvész; az ember, a család vagy a társadalom összeomlik – egyszóval: amikor betör a káosz valamibe, amit Rendnek és maradandónak véltünk.

Ez a baj.

Ez a gond.

Mivel a változás örök: a baj és gond is örök.

Állandóan jelen van.

Most is, hogy ez a könyvet írom.

Vajon sikerül-e megírnom?

Sikerül-e befejeznem? (Bármikor meghallhatok!) Sikerül-e kiadnom?

Megérted-e? Mi lesz a családommal, velem, az egészségemmel?

Hányan fognak lenézni, megvetni, gyűlölni emiatt a Jóskönyv miatt?

Ránézek arra, akit szeretek, s lelki szemeim előtt már látom a ravatalán.

Gond. Baj.

Nagy baj.

És sajnos ez a változás miatt van. Ezért a Ji: változás, baj és gond egyszerre.

Együtt a három, szétválaszthatatlanul.

És jön még a negyedik.

A könyv csodája.

A Ji negyedik értelme: „könnyűség”.

Ez a legdöntőbb: hogyan vedd ezt az egészet „könnyen”!

Ez már veled foglalkozik.

A te lelkeddel, a te tudatoddal, szellemi éberségeddel vagy vakságoddal, azzal, hogyan kell ezt az aggodalmakkal, gondokkal, bajokkal teli változást bölcsen megélni.

Könnyedén.

Lazán.

Mit jelent ez?

Röviden ennyit: éntelenül.

Önzetlenül. Egótlanul.

Szellemed éberségével, aki tudja, hogy hallhatatlan – hogy a világ, amelybe bele vagy vetve, változik ugyan, de Ő nem – s ezért nincs is félnivalója.

Jézus azt tanácsolja: „Legyetek átmenők”!

Aki ilyen tudattal él, látja, hogy az élet nem szilárd, hanem folyékony és szüntelen áramlásban van. És ezért roppant vigyáz arra, nehogy egyetlen pillanatra is megmerevedjen, megfagyjon, elveszítse a lebegését, szabadságát – tudatát állandóan folyékony állapotban tartja.

Semmitől nem fél, semmihez nem ragaszkodik – csakis a szabadságához.

Nem küszködik az elmúlás ellen, nem is fél tőle: a dolgokat és eseményeket könnyen veszi, mert nem tapad beléjük, nem azonosul velük.

A mi nyelvünkön: „Belenyugszik Isten akaratába.”

Más szóval a sorsát éli, s nem gázol örökösen az ár ellen, nem könyököl, küszködik, akar, okoskodik, ravaszkodik, nyúlkál, ráncigál és csapkod, hanem sodrásirányban él, s ezért számára minden könnyű, mert minden őt segíti.

Látja a káosz és a rend szüntelen küzdelmét, de mivel szellemi szemekkel néz, látja azt is, hogy a rend legyőzhetetlen.

„A Rend a rendetlenség végösszege” - mondja a kínai, ami azt is jelenti, hogy minden zűrnek, bajnak, bukásnak, sikertelenségnek megvan a mélységes oka és értelme... s a végén a Rend összeáll.

Aki ezzel a tudattal él, nyugodt, s élete: könnyű.

Nemcsak az élete – minden apró cselekvése könnyű!

És ez a lényeg.

Azt a cselekvést, amiről a Ji beszél, mi úgy hívjuk, „ihletett”, „inspirált” cselekvés.

Egy-egy másodpercre tudjuk csak átélni, mert ez teljesen szellemi, éntelen cselekvés, s a mi egónknak görcsös, konok, ravasz és zsarnoki ereje van: nem engedi magát hatalmából kitúrni!

De egyetlen jó pillanat is elég, hogy tudjuk, miről van szó.

Néha úgy hívjuk, hogy „lélekjelenlét”.

Amikor vészhelyzetben nyugodtan félrerántod a kormányt, hirtelen rádobod a kabátodat a lángoló gázpalackra, amikor elkapod egy rohanó kisgyerek karját az út szélén anélkül, hogy tudatosan felmérnéd, mit teszel, mert esetleg nem is látod, csak érzed a közeledő veszélyt: ez mind-mind Ji – könnyű és ihletett tett.

Csak utólag visszanézve tűnik a helyzet nehéznek, bonyolultnak és bajosnak – amíg cselekedtél, olyan könnyű volt, hogy szinte nem is érezted, hogy bármit is tettél volna.

Az ősi személet azt mondja, ilyenkor nem te, hanem a legbensőbb valód cselekedett, s a mit tett, a Szent Szellem sugallatára tette.

A jóskönyv az ilyen tettre azt mondja, hogy „fu”, ami azt jelenti, hogy benső és külső világod egy pillanatra végre összhangba került, és ami még fontosabb: a Szent Szellem együttműködött veled!

Mi ilyenkor azt mondjuk: „Velünk van az Isten.”

Csakhogy ez néhány pillanatig tart.

Aztán újra szétválik benső és külső.

Elhagynak a szellemek, s jön a baj, a gond és a bizonytalanság.

Az Ihlet, az Inspiráció, a Lélekjelenlét tartósítása hatalmas munkával jár.

Ezt a munkát úgy hívják, hogy „Ta Je”, ami azt jelenti, hogy „Nagy Vállalkozás”.

Aki a Ji-kinget beépíti mindennapi életébe, az „segítő szellemet” kap, s elindul a spirituális fejlődésnek azon a nehéz, de gyönyörűséges útján, ahol bölccsé válik.

Egyre hosszabb és hosszabb ideig éli át az a szabad lélektudatot, ami a gondok s bajok fölé emeli, s átlátja saját életének s az egész világdrámának a lenyűgöző értelmét.

Egyébként ugyanezt a „Ta-Je”-t művelik a távol-keleti harcművészetek is, melyeknek bölcselete és gyakorlata teljes egészében a Ji-kingen alapszik.

Erről a jósjelek kifejtésénél többször szólok még, mert roppant érzékletesen mutatják az a léttaktikát, amellyel küzdelmeit az ember a világdrámában megvívja.

A test test elleni küzdelme sokkal érzékletesebben türközi a szellemi stratégiát, mint egy bonyolult politikai vagy magánéleti harc.

Már itt elmondom: a mesterek célja, hogy a harcosok tudatát folyamatos áramlásban, változásban tartsák. Ebben a lebegő, szabad, ihletett állapotban minden sodródik és folyik, szüntelenül változik: ha valaki megáll, annak vége.

Ha a harcos gondolata megáll... mondjuk a fejéje suhanó kard látványára megállítja a gondolatát, hogy „Úristen, ez most fejbe vág!” - akkor a kard fejbe is vágja!

Gyakorlatilag azért, mert lebénul ott, ahol lelke megdermedt, s kihagyja azokat a lehetőségeket, melyekkel elháríthatná a bajt.

Minden változik, suhan – a gondolat is.

Az a három másodperc, amely a te számodra állni látszik, a beavatott harcos számára számtalan változás sorozata: ezért tud „egyszerre” megküzdeni hat vagy nyolc emberrel is, mint egy „Karate Kid”, mert számára ez nem „egyszerre”, hanem a lehetőségek sokféle változata.

Nem állóképekben, hanem folyamatos átváltozásokban gondolkodik.

Ez az, amit csak szüntelen meditációval s gyakorlattal lehet elsajátítani.

De a lényeg: a lebegés, a szárnyalás, az áramlással való hajózás.

A szabadság.

Ji-king azt jelenti: „A Változások, Bajok, Gondok s a felszabadult Könnyűség Szentkönyve.”

S mivel a megnyilvánuló sors folyamatáról szól, ősidők óta jóslásra használják.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Lehet a fent olvasottak mondtak valami tanúlságosat, újat, érdekeset számotokra is és hasznotokra volt.

Nekem mindenekelőtt az vált világossá, hogy az egóm megszelídítésén kell dolgoznom, hogy minél több pillanatot tudjak azt figyelmen kívül hagyva megélni, s akkor máris jobban megy majd a könnyed hozzáállás a dolgokhoz. Így is meg lehet közelíteni ezt a dolgot, ez is egy út, egy módszer.