Anima és Animus, Jin és Jang, a Megszelídített és a Zabolátlan...

Nem egyszer halljuk nőtársainktól, hogy a férfiak nem értik meg őket; férfitársainktól pedig azt, hogy nem tudnak eligazodni a nőkön, kiismerhetetlennek érzik őket. 

Ezért talán nem a férfiak a hibásak, és talán nem is a nők, egyikük sem. Lehetséges okként talán az is számba vehető, hogy őseink bölcsességével már nem tartjuk a kapcsolatot, nincs aki átadja a tudást a gyerekeknek, a fiataloknak. Úgy tűnik annyi kötelezettsége és felesleges, időrabló tennivalója van az embernek, hogy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni. Azzal az ősi tudással, hogy kik is vagyunk valójában. Még önmagunkat sem ismerjük igazán.

Többek között elmondható rólunk, hogy például jelenlegi létformánkban kettős természettel rendelkezünk. Ez az elképzelés több szempontból nézve is megközelíthető. A különböző látásmódok közös pontja az, miszerint szükséges az ellentétes pólusaink kiegyenlítése, harmóniába hozása.

-*-

Férfiak vagy nők vagyunk, és mindannyian rendelkezünk másik „nemű” lélekrésszel, amit nem árt megismerni és egyensúlyban hozni másik részünkkel. C. G. Jung munkája nyomán a nőben élő férfi lélekrész animus, a férfiban élő női rész pedig anima néven ismeretes. 

(Ezt a témát most nem fejteném ki bővebben, az interneten számos tudásanyag található erről az elméletről.) 

-*-

Mindez kifejezhető Jin-Jang természetünk felől megközelítve is.

„A Jang kezdeményez, irányít, vezet, akar, teremt, meghatároz, aktív, pozitív, előremegy, és centrifugálisan szétterjed.

A Jang vezet a táncban.

Harcban a Jangé az első szándék, a támadás, a lerohanás, az önakarat érvényesítése. A Hím szerepe ez a világban...

A Jin befogad, elfogad, passzív, magába ölel, hagyja, hogy irányítsák, hogy vezessék a táncban. Odaadó, érlelő, türelmes, várakozó...

Harcban a Jiné a második szándék, mindig csak hátrál és válaszol: abból él, hogy ellenfele hibát vét, s a támadásban „túl akarja” magát.

A Jin a védekezés zsenije.

A Nőiség szerepe a világban.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Egyik sem jó, ha túlteng bennünk.

„Ha a Jang „túlhabzik”, agresszív lesz, konok, önfejű, akaratos, durva, gátlástalan, öntelt... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl erős Jang-embereket: „Nagyon vannak.”

Ha a Jin „túlhabzik”, lusta lesz, gyenge, gyáva, akarattalan, tehetetlen, anyagias, félős, szorongó és kiszolgáltatott... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl gyenge Jin-embereket: „Olyanok, mintha nem is lennének.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Minden jelenségnek van Jin és Jang oldala, ereje, pl. az időnek is. Van amikor kezdeményezni, irányítani máskor pedig visszavonulni és várni kell inkább.

A két erő egyszerre vagyunk, soha nincsenek egymástól külön, ugyanannak az éremnek a két oldaláról beszélünk, egyik sem létezhet a másik nélkül. A kérdés az, hogy jókor jó oldalát vesszük-e elő ennek az éremnek.
Miután kicsit jobban magunkba néztünk, sokunk nyugodtan mondhatná magának, hogy

 „...lépten-nyomon összekutyulod a két erőt, s nyugtalanságodnak éppen ez a fő oka. Nyüzsögsz, amikor várni, beszélsz, amikor hallgatni, vársz, amikor éppen tenned kellene. Beleavatkozol csendben érlelődő folyamatokba, és elmulasztod a lépést a sorsdöntő pillanatban. Mi nem „életművészek”, hanem „életrontók” vagyunk, s mivel hiányzik a bölcsességünk, összevissza lépkedünk a „sakktáblán”...

A kung-fu mestere, Bruce Lee azt mondta:

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Ha haladni akarsz, miközben az egyik pedált nyomod, a másikat fel kell engedned.

Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka!

Erő és lágyság a harmonikus emberben egyszerre működik, hol az egyik van kívül s a másik belül, hol fordítva, s titka, hogy a helyes dolgot mindig a megfelelő időben teszi.”

Számunkra ez – bármilyen természetesnek tűnik is – a legnehezebb.

A mi tudatunkban a világ darabokra van törve, s ha valamit képtelenek vagyunk átélni, az éppen ez: az ellentétek csodálatos egysége.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Amikor kifelé Jin vagy, akkor belül mindig kell legyen némi Jang; és amikor kifelé Jang vagy, belül ott van mindig valamennyi Jin is.

"...az Egyből valamiféle meghasonlás kiváltja a Kettőt - és a két fél elkezdi egymást vonzani-taszítani, szeretni-gyűlölni, s ebben a páros táncban az egész mozgásba lendül, sokasodni kezd, háborúzni, megbékélni, kifelé pörögni s befelé húzódni, eltaszítani és mégis vonzani; megpördül a kettő, elindul a tánc, forgatja a sprirált - s létrejön a polaritás s vele az örökös és szüntelen Változás. A kör egyik fele fehér - ez a Jang. A másik fele fekete - ez a Jin. A kettő együtt - összefogva a Nagy Mindent Átölelő Őskörrel - a Tai Csínak, a Nagy Őskezdetnek a szimbóluma."
/Müller Péter: Jóskönyv/

  

A jelenségek drámája nemcsak a Jin és Jang között zajlik, külön-külön önmaguk is képesek átváltozni, a Jin a Jangba, a Jang a Jinbe.

„...jelenségek egy bizonyos fokon túl önmaguk ellentétébe csapnak át... A túl férfias férfi elkezd feminin tulajdonságokat mutatni, a túl nőies nő agresszív, uralkodó hisztériát tanúsítani. A gyáva ember szorult helyzetében hirtelen kitör, s a Vakmerőség démonává válik; a rendíthetetlen hős váratlanul sírógörcsöt kap, s egy látszólag jelentéktelen helyzetben összeroppan... Az átcsapás nemcsak bukást okoz, de gyakran betegséget, halált is. A túlszáguldó életét ágyhoz köti, tolószékhez, vagy mankókhoz: innen kezdve át kell élnie a türelmet s a kiszolgáltatottságot. Ugyanakkor a túl lassú, passzív életet fölkavarhatja, válásra, önállóságra, lázadásra készteti.

Lényegében ez a karma törvénye; működése sokszor nem egy életen belül, hanem új és új inkarnációk fényes és árnyékos partjain zajlik. Egy „túl Jang” életet gyakran „Jin” élet követ, s ha ez is túlzottá válik, megint csak egy új „Jang” élet tudja kiegyenlíteni...

Nehéz elérni, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

Pedig az élet művészetének ez a célja: középen maradni.

Ez Buddha és Lao-Ce stratégiájának lényege.

Egy vágy, akarat, szerelem vagy munka beteljesülésének jelképe a Ji-kingben a „majdnem teli Hold”.

Vagyis olyan állapot, mely megáll egy icipicivel a csúcs előtt!

Nem csap át!

Nem lép föl egészen a csúcsra – mert abban a pillanatban lezuhan!...

Az élet művésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájolódik.

Inkább kiegyezik, mint hogy háborúzzon.

Inkább megáll, mint hogy túllépjen.

Inkább megelégszik a kevesebbel, mint hogy tönkretegye magát a sokkal.

Jóllakás előtt eltolja a tálat.

És a másokkal való kapcsolatokban is – akár a legszenvedélyesebb szerelmében is – megáll félúton, saját lényének „telekhatáránál”, s bevárja, míg a másik is odaér. Nem gázol át, nem akarja „túlbirtokolni” a másik lényt – ez az alapja minden tartós kapcsolatnak.

Mert akit bárminek a nevében „túlbirtokolnak”, az előbb-utóbb föllázad.

Viszont aki nem jön el a „telekhatárig”, az magányos maradhat!

Minden középen jó.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

-*-

Egy másik könyv más szavakkal, de lényegében ugyanezt mondja effajta kettősségünkről.

A könyv írója szerint mindannyian rendelkezünk megszelídített és zabolátlan énnel. Ezeket jó lenne megismernünk, megtanulni átalakítani egyiket a másikba, hogy összhangba kerülhessenek, hogy egységes egészként tudjanak funkcionálni. Mindkét oldalt fejleszteni kell, egyiket sem hanyagolhatjuk el.

Ennek az igen érdekes könyvnek „Farkasokkal futó asszonyok” a címe. Írója: Clarissa Pinkola Estés. Elolvasásával nemcsak kettős természetünkről tudhatunk meg sok hasznos információt.

Így szól a könyv hátulján található ajánlás:

„Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával. A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekbe kényszerít bennünket, és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha már nem találjuk az utat e hatalmas, éltető forrás felé, félelemmel, szorongásokkal teli, túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra, hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben. A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon és álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe, begyógyítja a lélek sebeit, és segít újra megtalálni a kapcsolatot az Ősi, Természeti Asszony bölcsességével.

A szerző – aki pszichológus, jungiánus analitikus, mesemondó és gyűjtő, a denveri C. G. Jung Center igazgatója – ezzel a művével hatalmas népszerűségre tett szert. Könyvét nem csak nőknek ajánljuk, hanem azoknak a férfiaknak is, akik elég bátrak ahhoz, hogy együtt száguldjanak a „farkasokkal futó” asszonyokkal.”

Az elkövetkezendőkben ebből a könyvből fogok megosztani néhány összefüggő részletet azok kedvéért, akik társat keresnek, és azok kedvéért is, akik párkapcsolatban élnek. Ezentúl pedig minden olyan emberhez szól majd, aki szeretné mélyebben megérteni a nő és férfi egymáshoz való viszonyát.

Szívből kívánom, hogy a következő ezzel kapcsolatos bejegyzések hasznos segítségül szolgáljanak nektek.