Farkasokkal futó asszonyok 2. - Manawee

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-1-himnusz.html)

„Manawee

Egyszer egy férfi két lánynak udvarolt, akik ikrek voltak. Apjuk így szólt az udvarlóhoz: „Addig nem házasodhatsz össze velük, amíg ki nem találod a nevüket.” Manawee újabb és újabb neveket mondott, de egyik sem a lányok neve volt. Az apa csak a fejét rázta, s újra és újra elküldte az ifjút.

Egy nap Manawee magával hozta kiskutyáját, amikor látogatóba jött, s a kutya észrevette, hogy az egyik lány csinosabb, mint a nővére, a másik pedig kedvesebb. Noha egyik nővér sem rendelkezett minden jó tulajdonsággal, a kiskutya nagyon szerette őket, mert jóltartották és mindig mosolyogtak rá.

Manawee aznap sem találta ki a lányok nevét és hazabaktatott. A kutya azonban visszafutott a lányok házához. Fülét hegyezve a fal mellé állt és hallotta, hogy a lányok nagy vidáman arról beszélgetnek, hogy milyen csinos és milyen férfias Manawee. Ezenközben néven nevezték egymást, amit a kiskutya meghallott, s amilyen gyorsan csak bírt, hazafelé iramodott, hogy elmondja gazdájának.

Útközben azonban egyszer csak finom illatot érzett. Egy oroszlán az ösvény mellett hagyott egy jókora csontot, amin még hús is volt. A kutya habozás nélkül beugrott a csalitba, s megragadta a csontot. Boldogan nyalogatta és rágcsálta, amíg csak íze volt. És akkor hirtelen eszébe jutott, miért is eredt útnak, de jaj, akkor már késő volt. Elfelejtette a lányok nevét.

Visszafutott a házhoz. Időközben beesteledett, s a lányok egymás karját és lábát kenegették olajjal, mintha valamiféle szertartásra készülődnének. A kutya megint hallotta, hogy egymást néven szólították. Örömében a levegőbe ugrott, s már futott is az ösvényen, hogy megvigye a hírt gazdájának, ám egyszerre csak friss szerecsendiós lepény illata ütötte meg az orrát.

A kiskutya semmit sem szeretett úgy, mint a szerecsendiós lepényt. Hirtelen letért az ösvényről, s abba az irányba iramodott, ahonnan a fatörzsön hűlő finom étel illatát érezte. Hamarosan ki is ürült a tál, s a kutyának szerecsendióillatú lett a lehelete. Ahogy tele gyomorral hazafelé baktatott, megpróbálta emlékezetébe idézni a lányok nevét, de nem sikerült.

Így hát harmadszor is visszament házukhoz. A lányok most már menyegzőre készültek. „Jaj nekem!” gondolta a kutya. „Alig maradt időm.” És amikor a lányok ismét nevén szólították egymást, emlékezetébe véste, s szélsebesen hazafelé iramodott. Eltökélte, hogy most már semmi nem térítheti el útjáról, semmi nem akadályozhatja meg, hogy tudassa Manaweeval a lányok nevét.

Friss zsákmány illatát érezte, de nem törődött vele, átugrott rajta. Egy pillanatra, mintha szerecsendió illatát érezte volna, de most rá sem hederített, csak futott, futott gazdájához. Arra azonban nem számított, hogy egy sötét idegen ugrik elő a bokorból, megragadja nyakánál fogva, s úgy megrázza, hogy még a farka is majd leesik.

Csakhogy ez történt, s az idegen ezt kiabálta:
- Áruld el azokat a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom venni őket.
A kiskutya úgy érezte, elájul az erős szorítástól, de bátran küzdött. Morgott, karmolt, rúgott, s végül beleharapott az óriás idegen ujjai közötti húsba, s fogai hegyesek voltak, mint a darázs fullánkja. Az idegen bömbölt, mint egy bölény, de a kiskutya nem eresztette. Az idegen bezuhant a bokrok közé a kezén csüngő kiskutyával.
- Eressz, eressz, kiskutya, ha eleresztesz, nem bántalak – könyörgött. A kutya a fogát vicsorgatva mondta:
- Ne gyere vissza, mert nem látod meg többé a reggelt.
Azzal az idegen bevette magát a csalitba, s nyögdécselve elfutott. A kutya pedig bukdácsolva rohant hazafelé az ösvényen. Véres volt a bundája, sajogtak az állkapcsai, a lányok nevére azonban tisztán emlékezett, s örömtől sugározva ugrott fel gazdájára.
Manawee kimosta a kiskutya sebeit, az meg elmesélte, mi minden történt, s a lányok nevét is elárulta. Manawee vállára ültette a kiskutyát, s futva indult a lányok falujába. A kutya füle lobogott, mint a vágtató lovak farka.
Mire Manawee odaért, hogy megmondja az apának a neveket, a lányok már útra készen álltak; egész idő alatt rá vártak. Így nyerte el Manawee a folyóvölgy két legszebb lányának kezét. Ők négyen: a lányok, Manawee és a kiskutya boldogan éltek még nagyon sokáig.

Krik Krak Kront, itt a vége, pont.

Krik Krak Krébe, ez a mese vége.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html