Szülőknek ajánlva

Ezt a cikket elsősorban a lányos szülőknek ajánlom és ezentúl mindenkinek, hiszen bárki érintett lehet valahogyan ilyen és ehhez hasonló történésekben:

http://www.life.hu/anyaskodj/20120919-majdnem-megeroszakoltak-egy-14-eves-lanyt-kaposvaron-es-a-tanar.html

Nemcsak 14 évesen, később is történhetnek hasonló dolgok a lányokkal, sőt nőkkel akár 18 éves koruk után is bármikor, megkockáztatom a kijelentést, hogy talán egészen addig, amíg a saját bőrükön meg nem tapasztalnak valami hasonló élményt. Szerintem a legtöbb nőnek volt hasonló tapasztalata életében (ha más nem is durva beszólások, erőszakos taperolások formájában, már ezek is elég ijesztőek tudnak lenni egy kamasz lánynak amikor először találkozik ilyenekkel) s mégha nem is ilyen sok szereplővel vagy ilyen súlyos következményekkel, de az eredmény az lett, hogy megtanultak belőle valamit. Attól, hogy nem beszélünk róla, attól ez még így van. Van aki több ilyen jellegű eseményt is átél mire megtanulja belőle amit meg kell. Tapasztalatot kell szerezni, azt pedig leginkább csak személyesen lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ennek feltétlenül így kell lennie, hogy nem tanulhat másként is, és, hogy szülőként nem tehetünk semmit.

Nincs semmi garancia arra, hogy szülőként meg tudjuk védeni az ilyen jellegű dolgoktól a gyerekünket, nagy valószínűség szerint valamilyen úton-módon összefog találkozni egy ilyen dologgal, de mivel a szerencse nem mindig van ott, hogy megoldja jól a helyzetet, ezért tényleg nem árt és nagyon sokat segíthet a gyerekek megfelelő felvilágosítása ezekről a lehetséges történésekről, hogy a tanulási folyamat ne járjon káros következménnyel, vagy ha mégis akkor minél kevesebbel. A cikk végén leírt javaslatokat mindenképpen érdemes figyelembe venni. És az is fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára. Ha a gyermeknek úgy mutatjuk be a világot, mint egy olyan helyet, ahol mindentől félni kell, akkor annak személyiségfejlődése láthatja kárát, és később esetleg depresszióra is hajlamos lehet.

Azt nem értem egyébként, hogy például a fiús szülők miért nem beszélnek erről a gyerekükkel, miért csak a lányokkal kell erről beszélni... ???

Valamiért az emberek egy része azt gondolja, hogy ilyen dolgok csak gyerekekkel, vagy buta nőkkel történhetnek meg. Ilyen dolgok azért történhetnek, mert vannak olyan tapasztalatlan fiúk, akik nincsenek felkészítve az életre, nem tudják tetteik következményeit, plusz mert vannak aberrált férfiak, és csak másodsorban azért mert vannak nők, akik még nem tapasztalták meg mindezek következményeit, és szintén nincsenek megfelelően felkészítve az életre. 

Remélem most nem ilyesztettem meg senkit, nem félni kell, és nem kalitkába zárni a gyereket, hanem bölcsen megtenni a tőlünk telhetőt, a többi már rajta és a körülményeken múlik. Nem lehetünk mindig ott vele és talán nem is kell.

És most baromi okos voltam, úgy hogy nincs is gyerekem. Sajnálom, nagyon rossz érzés lehet szülőként ilyesmiket olvasni. Egyetlen célom van most itt, hogy felhívjam a figyelmet a megelőzés fontosságára. Mivel nő vagyok, aki hasonló jellegű élményekből (remélhetőleg talán már) megtanulta amit meg kellett, tudom milyen fontos lenne ez. Akkor jött az első attrocitás élményem amikor épphogy a serdülőkorba léptem... Most visszagondolva úgy érzem, mintha mindez elkerülhetetlen lett volna. Én sem tudtam mindig, hogy ilyen dolgok történhetnek, soha senki nem beszélt nekem ilyesmiről, ezért aztán nagyon váratlanul érintettek ezek a dolgok és így nagyon ijesztőek is voltak. Sőt olyan is volt, hogy én éreztem magam hibásnak, de olyan is például amikor a fél középiskola (a fiú osztályok) fél éven keresztül minden pénteken rajtam nevetett amikor órák után elindultam haza, mert nem feküdtem le egy hónapos ismeretség után azzal a fiúval akivel jártam és miután lekoptatott, bosszúból valamit elhíresztelt rólam, nem tudom mit... annyi bátorságom, kapcsolatom, összeköttetésem sose volt ott a suliban, hogy kiderítsem. Persze soha senkinek nem mertem ezt elmondani hosszú ideig, mert szégyeltem magam, hiába nem én voltam a hibás.
Ez a szégyen érzet a súlyosabb dolgoknál pedig még erőteljesebben jelentkezhet, ezért a gyerekek általában maguktól nem is beszélnek az ilyen élményeikről. Tudnak történni mindenféle "érdekes" dolgok akkor is, ha észrevétlen kis szürke egérként éli az ember kamaszkori életét. Ezekre ennyi év távlatából már akár mosolyogva is vissza lehet emlékezni. Fontos a jó kapcsolat a gyerekkel, talán még az ehhez hasonló dolgokat is elmeséli nekünk és akkor könnyebben fel tudja dolgozni magában. Ha pl. egyik napról a másikra nem szívesen megy suliba, akkor mindenképpen érdemes leülni beszélgetni vele. Nekem gyerekkoromban nem volt olyan kapcsolatom a szüleimmel, hogy ezeket elmondhassam nekik, pedig könnyebb lett volna, ha nem egyedül kell megbírkóznom az ilyen dolgokkal... Aki tud, az változtasson, érje el a gyermeke bizalmát, mihamarabb, soha nem késő!
Tényleg fontos a jó kapcsolat megalapozása, mert történhetnek veszélyes dolgok is, amiket nem biztos, hogy ilyen könnyen fel lehet dolgozni. Nekem eddig mindig ott volt a szerencse és a feltételek mindig úgy álltak össze, hogy jól tudtam kijönni a durvább, veszélyes helyzetekből... nagyon hálás is vagyok ezért!!! Egy idő után kifejlődik egy ösztönös ráérzés és kiszimatolja az ember a gyanús szitukat, s elkerüli, már csírájában elfojtja az ilyen lehetőségeket. Sajnos van amikor ez is kevés, és nem lehet elkerülni a durvább helyzeteket, ilyenkor már csak az segít, ha ismer valamilyen önvédelmi technikát a lány, a nő...
Mindig csak a jövő felé szabad nézni, a jövőt pedig most csináljuk, még pedig úgy, hogy tanultunk a múltból. :)