Farkasokkal futó asszonyok 7. - Behódolás az étvágy csábításának

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-6-kitarto.html)

„Behódolás az étvágy csábításának

Nem véletlen, hogy a férfiak is és a nők is harcolnak azért, hogy természetük mélyebb rétegeit megismerjék, mégis számos okból, többnyire valamiféle öröm kedvéért, letérnek az útról. Van, aki olyannyira ezen örömök rabjává válik, hogy örökre ott marad, nem folytatja útját.

Először a kiskutyát is elcsábítja étvágya. Az étvágy gyakran bájos kis forajidos, rablók képében tűnik elő, akik időt és libidót csennek. A tiédet. Jung egy helyen megjegyezte, hogy az embernek fegyelmeznie kell étvágyát. Különben, mint láttuk, az ember megáll minden ízletes csontnál, minden finom süteménynél.

A kettősség nevét kereső társak elveszíthetik elszántságukat, ha, mint a kiskutya, lecsábulnak az útról. Ez különösen akkor fordulhat elő, ha ők maguk elvadult vagy kiéhezett teremtmények. Ők is elfelejthetik, hogy mit is akartak. Elcsábíthatja / megtámadhatja őket saját tudattalanjukból olyasmi, ami a nőkre akarja magát kényszeríteni azért, hogy saját örömére kizsákmányolja vagy elcsábítsa őket vagy hogy elűzze a vadászat unalmát.

A gazdájához tartozó kutyát ízletes csont csábítja le az útról, s időközben elfelejti a lányok nevét. Ez az epizód a mély pszichikus munka nagyon gyakori velejáróját juttatja kifejezésre: az étvágy csábításai gátolják az elsődleges folyamatot. Szinte havonta hallom egy-egy páciensemtől, hogy „Félbehagytam a mély munkát, mert elcsábított a szexuális élet, s hét napig tartott, míg sikerült csendesíteni a tüzet” vagy „...mert úgy döntöttem, hogy ötszáz szobanövényemet rendbe kell végre hoznom ezen a héten” vagy „...hét új izgalmas vállalkozásba fogtam, nagyon jól éreztem magam, de aztán úgy láttam, hogy egyik sem ígér semmi különlegeset, így hát felhagytam minddel.”

Szóval mindannyiunkra vár a csont az út mellett. Olyan csábító illata van, aminek egy kutya nemigen tud ellenállni. A legrosszabb esetben olyan kedvenc rossz szokás, ami már ezelőtt is vámot szedett életünkben. De akkor is újra kell kezdenünk, ha időnként kudarcot vallunk, addig kell próbálkoznunk, amíg képesek vagyunk elmenni mellette és folytatni tudjuk elsődleges munkánkat.

A mély munka nagyon hasonlít a szexuális izgalomhoz. A nulláról indul, egyenletesen gyorsul, s egyre intenzívebbé válik. Ha a felgyorsulást valami (egy hangos, váratlan zaj) durván félbeszakítja, elölről kell kezdeni az egészet. Hasonló feszültség keletkezik akkor is, amikor a psziché archetipális rétegében munkálkodunk. Ha ez a feszültség félbeszakad, szinte a nulláról kell ismét indulnunk. Sok csont van tehát az út mellett, ízletes, szép, érdekes, vadul izgalmas csontok. Valamiképp azonban mindig amnéziába húznak, nem csak azt felejtjük el, hol tartunk munkánkban, de azt is, mi is egyáltalán ez a munka.

A Korán bölcs megállapítása, miszerint „Számot kell majd adnod arról, milyen megengedett örömök mellett mentél el földi életedben anélkül, hogy élvezted volna őket.” Ha azonban nem a megfelelő időben vesszük ki túl nagy vagy akár csak kis részünket valami jóból, akkor óriási veszteség érheti tudatunkat. Mert akkor, ahelyett, hogy bölcsesség szállna meg bennünket, úgy járunk körbe-körbe, mint egy szórakozott professzor, s egyre azt hajtogatjuk „Hol is tartottam?” Hetekbe, néha hónapokba is beletelhet, mire kilábalunk ezekből az elcsábulásokból.

A mesében a kutya visszafut a lányok házához, megint kihallgatja nevüket és elrohan. Jó ösztönnel újra és újra próbálkozik. De ó, elcsábítja a finom szerecsendióillat, s megint elfelejti a neveket. Egy másfajta étvágy rohanta meg és térítette el feladatától, s noha gyomra megtelt, a lélek munkája nem fejeződött be.

Kezdjük már érteni, hogy a pszichikus kapcsolat megteremtésére irányuló tudatosság megőrzése és különösen a csábító étvágynak való ellenállás hosszadalmas folyamat, s nehéz végigvinni. Látjuk, hogy a ravasz kiskutya megtesz minden tőle telhetőt. De hosszú út vezet a mély archetipális tudattalanból vissza a tudatos értelemhez. Hosszú út visz le a nevekig, és hosszú a felszínre vezető út is. Nehéz megőrizni a tudást, amikor kelepcék sora vár az út mellett.

A szerecsendióból készült étel és a csont olyan elterelő csábításokat jelentenek, amelyek a maguk módján csodálatosak... más szóval, minden ember pszichéjében vannak körmönfont, furfangos és pompás elemek. Ezek mind a tudatosság ellen hatnak; azáltal gyarapodnak, hogy sötétségben tartják és izgalmasnak láttatják a dolgokat. Néha nehéz emlékezetünkbe idézni, hogy a fény izgalmáért kell kitartanunk.

A fényt a kutya hozza; ő próbál meg köztünk és a titokzatos ikertermészet között tudatos kapcsolatot teremteni. „Valami” rendszeresen megpróbálja ezt megakadályozni, valami, ami láthatatlan, mégis bizonyos, hogy ő helyezi el a csontokat és az ételeket az út mellett. Ez kétségtelenül a sötét idegen, a psziché tudatosság ellen munkálkodó természeti ragadozójának egy aspektusa. És mivel természetes, hogy minden ember pszichéjében fellép ez az ellenlábas, még a legegészségesebb pszichét is a kizökkenés veszélye fenyegeti. Emlékeznünk kell valódi feladatunkra, mantra-módon újra és újra fel kell idéznünk, csak így térhetünk vissza a tudatossághoz.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-8-az-adaz.html