Függőség - Szeretetfüggőség

Tulajdonképpen bármi csodásat tapasztalok az életben, ahhoz ragaszkodom, nem akarom elveszíteni! Mintha begyűjtögetném ezeket, mindenkit és mindent, ami jó, embereket, barátokat, könyveket, információkat, zenéket, stb.... tudatosan és nem tudatosan egyaránt. Tudom értékelni a jó dolgokat, olyannyira, hogy nem akarom elveszíteni őket. Néhány éve elkezdődött az életem, jöttek jó emberek, jó dolgok. Végre találtam csodás embert/embereket, akik szeretnek, akiket szerethetek én is, és attól boldogok ők is meg én is... Nemcsak szeretetben, de abban is, hogy én szerethessek igazán... azelőtt nem túl sok részem és lehetőségem volt. Mintha attól félnék, hogy egyszer majd csak megint nem jönnek ezek... Hát persze, hogy a jó dolgokat szeretném az életemben, ahogy mindenki más is.

Mert hát azért nem mindenkinek van jó élete. Aki már megvilágosodott valamilyen szinten, azt nyilván nem zavarja a külső környezete, de aki még nem szabad...
Nem csak hit kérdése, hogy mit hoz az élet, hanem pl. a karmáé is.

Te megtudnád tenni azt, hogy például gondolsz egyet és másnap ott hagysz mindenkit és mindent, jót és rosszat egyaránt, hogy a világ másik végén elkezdj egy teljesen új életet? ... Megcsinálnál egy ilyen extrém dolgot? Te is ragaszkodnál ahhoz amitől kaptál valami jót, nem? A jó miatt.

Szóval ezeket mondja az elmém, közben meg tudom, hogy amit nem tudok elengedni, amihez görcsösen ragaszkodom, az könnyen visszatartó erővé válhat a fejlődésemben, ha nem veszem észre a kétségbeesett belekapaszkodás miatt a lehetőségeket, ráadásul így sem lehet örökké részem benne bármit is tennék ezért.

Néha úgy érzem nem tudok anélkül élni, hogy ne szeressen valaki teljes szívéből és hogy én ne szerethessek valakit ugyanígy. (Már az, hogy állatok nélkül kell élnem is nehéz nekem.) Néha a fejembe ötlik, hogy lehet egyszer ez lesz majd a vesztem. Hülyeség ilyen gondolatnak figyelmet szentelni, tudom, ezért nem is tudom mit jelent ez, konkrétan nem merültem bele.
Az biztos, hogy amikor még nem tudtam milyen egy kedves, normális, szerető férfi karjai által átölelve lenni, jól megvoltam egyedül is (bár zárkózottabb, magányosabb volt a személyiségem)... most már, hogy tudom milyen... most már nem tudok enélkül az érzés nélkül meglenni. :( Kell, hogy valaki szeressen akit én is viszont szerethetek!

Ez már függőség? Megmagyarázhatom, ha akarom, úgy, hogy ez egy természetes emberi szükséglet, vagy azzal, hogy nő és férfi csak egymás által tapasztalhatja meg az egységet, stb. stb..., de ezen nem változtat az, hogy bármennyit fejlődtem is mostanáig, sosem tudtam elszakadni attól, miután tartós kapcsolatom lett, hogy valaki (főleg egy valaki) általi viszonyban is ne határoztam volna meg magamat. Ez valahol érthető, mert minden embert részben a másokkal való viszonya határoz meg, azt hogy kicsoda ő. Tehát ez nem feltétlenül rossz, csak itt is a határok a kérdésesek... hiszen szó szerint függeni... egyik félnek sem jó.

Egy társfüggőségi teszten elért eredményem:

"A társfüggőség rengeteg gyötrelem és boldogtalanság forrása. A társfüggőség oka az életünk első hat hónapjában történt eseményekben keresendő, és a szüleinkhez, elsősorban az édesanyjához való biztonságos kötődés kialakulásával áll összefüggésben. A te esetedben a kötődés sérülése egészen kicsi lehetett, ezért kis mértékben vagy hajlamos társfüggő kapcsolatot keresni. Képes vagy autonóm (önálló), egyenrangú párkapcsolatban élni, de megvan benned a vágy arra is, hogy „egyek” legyetek a pároddal. Még nem döntötted el, hogy a saját szabad akaratod vagy inkább a társad szabad akarata szerint való élet a kielégítőbb a számodra. Ha viszonylag szabadnak érzed magad, akkor boldognak ítéled a párkapcsolatodat. Ha nem figyelsz, akkor könnyen belecsúszhatsz egy társfüggő kapcsolatba, mert először nagyon csábító tud lenni a másik fél gondoskodása, kényelmes, ha döntenek helyettünk, és azzal, ahogyan a párunkra odafigyelünk, ahogy kitaláljuk a gondolatát, megéljük a saját ügyességünket, nagyszerűségünket is. Éld az életedet tudatosan, gondolkodj okosan, és elkerülheted a társfüggőség csapdáját."

http://www.lelkititkaink.hu/tarsfuggoseg_teszt.html

"a saját szabad akaratod, vagy inkább a társad szabad akarata szerint..." Nem lehet mindkettő egy kapcsolatban? Miért nem?

Lehet ezt társfüggőségnek is nevezni (mármint saját esetemet)... én talán inkább szeretetfüggőségnek gondolnám. (Valamikor biztos volt ez társfüggőség is valamilyen szinten, és az is nyilvánvaló, ha valaki belegondol, hogy ennek oka mire vezethető vissza a múltamban.) Úgy érzem van némi különbség a társfüggőség és szeretetfüggőség között. A köldökzsinórt amikor kellett gond nélkül el tudtam vágni eddig is az életemben... csak hát emellett azért ott van az, hogy mindig "kell" legyen valaki, akit igazán közel tudhatok magamhoz.

"Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának."  

/Tatiosz/

Ezt megértem és egyetértek vele, mégsem tudom igazán elképzelni a gyakorlatban... ha egyszer minden ember szeretni vágyik és arra, hogy szeressék... mindez teljesen másoktól függ, mert ha mások nem akarnák, hogy szeresd, vagy nem akarnának téged szeretni, akkor nem mutathatnád ki a szeretetedet senki felé, plusz nem szeretne téged senki és baromira nem lennél boldog szerintem... maximum, ha aszkéta lennél, de a legtöbbünk még egyenlőre messze áll ettől az emelkedett állapottól, szóval szerintem egyenlőre még függünk másoktól valamilyen szinten.

Szeretni és szeretve lenni... erre vágyik mindenki azt hiszem.

"...Add, hogy inkább én szerethessek, 

mint hogy engem szeressenek...!"

/Assziszi Szent Ferenc imája/

Amit az ima mond, teljesen egyértelmű... és nem szól arról, hogy ne vágyj arra, hogy mások szeressenek, hanem azt mondja, szeress jobban annál, mint amennyire mások szeretetére vágysz!

"Egyedül az átható szeretet és a bizalom tud hatástalanítani ... függőségi viszonyokat, melyek erősen korlátozzák a lények potencialitását, a félelem és a remény állapotaiba kényszerítik őket, s így a jövőben és a múltban élik le az életüket."

/Láma Ole Nydahl/

Na ezt magyarázza el nekem valaki... hogy a szeretet és bizalom mi által, hogyan hatástalanítja a függőségi viszonyokat? 

Ha jól értelmezem az idézetet, akkor az alábbinál lyukadok ki:

"Nos tehát, ti: szülők, házastársak, szeretők és szeretettek, ne arra törekedjetek, hogy ragasztót csináljatok a szeretetetekből, legyen az inkább mágnes, mely először vonz, aztán megfordul, és taszít.

Felszabadítja mindazokat, akiket vonzottál, és akik már kezdték azt hinni, hogy az életben maradásuk érdekében hozzád vannak láncolva. Semmi nem áll távolabb az igazságtól: mert ez a legkártékonyabb másokra nézve.

Hagyd, hogy a szereteted előrelendítse őket a világba, és annak a teljes megtapasztalásába, hogy Kik Valójában.

Ebben a szándékban mutatkozik meg igazán a szeretet."

/Forrás: Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel/

Alapjában véve ezt is értem, csak egy dolgot nem: ha például két ember szereti egymást, akkor miért akarná taszítani egyikük a másikat és fordítva? Hogyan kell ezt érteni és elképzelni egy párkapcsolatban? Hogyan kell úgy szeretni egymást, hogy ne legyünk függőek egymástól?

A buddhizmus szerint minden a függőség viszonylatában áll ebben az anyagi világban és ezt lenne jó feloldanunk, hogy szabadok lehessünk. Mikao Usui szenszei (http://usui.usuireikiryoho.hu/index.php) amikor a megvilágosodást szerette volna elérni, ez volt életcélja: "Szellemed legyen a teljes béke állapotában, tudván mit kell tenned az életeddel, semmi által sem megzavarva." Zen mestere segítségét kérve az alábbi tanácsot kapta: "Halj meg egyszer." Ez a javaslat a böjt irányába motiválta őt, hogy abban meghaljon vagy megvilágosodjon. Ő végül elérte a megvilágosodást, 21 nap alatt.

Nem azt mondom, hogy akkor most azonnal én is meg akarok világosodni, viszont néha úgy érzem akkor haladnék jó irányba, ha "meghalnék" bizonyos értelemben... nem szó szerint, hanem le kell bontanom azt az énem, akinek hiszem magam, hogy valaki más lehessek, egy olyan ember, aminek a lehetősége bennem van (mindenkiben van egy ilyen "lehetőség" ember). Ez iszonyúan fájdalmas dolog... nekem legalábbis. Amikor megérzem a sugallatát, már az is kb. olyan, mintha kést forgatnék a saját szívemben... Valószínűleg ez az érzés csak egy illúzió (mint egy csomó minden más), de valóságosnak érzem, emiatt pedig nehéznek tűnik.

Usui szenszeinek úgy sikerült a függőségektől mentesülnie, hogy egész életében folyamatosan rengeteget dolgozott ezért, gyakorolt, kicsi gyerek kora óta elsajátított egy csomó olyan technikát, ami ebben előrevitte... és 57 évesen végül sikerült neki...

Eleve egy jó alappal indult, és rengeteg energiát, időt fektetett bele, így volt elég neki 21 nap amikor is konkrétan rágyúrt erre. 

Magától nem jön sült galamb módjára, az biztos.

Függök a szeretettől, gondolatoktól, a vágyaimtól, az érzéseimtől, az ételektől is (még mindig sajnos), az időtől, a múlttól, sokszor a történésektől is, a függőségektől való megszabadulás iránti vágyaimtól, és még ki tudja mitől...

Mit is nem tudok inkább elengedni, azt hogy én szerethessek valakit, vagy azt, hogy engem szeressenek... hát nem tudom megmondani... Igazán kemény dió ez!

"Végül elértem - 

nincs többé határ, kötés,

nincs már függőség.

Mily nyugodt az óceán!

Mily szép a végtelenség!

Teszo: Megvilágosodás"

/Forrás: Gyémánt és lótusz. Zen tanmesék és versek/

Vajon meddig tart amíg ennek a szabadságnak legalább egy aprócska fuvallatát megérezhetem :( hogy szellemem a béke teljes állapotában lehessen, tudván mit kell tennem az életemmel, semmi által sem megzavarva...?