A szerelemről

"... A szeretet extázisig fokozódó érzése a szerelem, a rajongás, mely öröm, gyönyör, boldogság annak is aki adja és annak is aki kapja. ...

A szerelem az a tudati, érzelmi szeretetjelenség, mikor a vágy ideáját kivetítve fedésbe tudjuk azt hozni egy másik ember (entitás) által kivetített viszonyformával. A vágyaid tárgyát látod a másikban. Ez illúzió. Nem a másikat látod, hanem amit ő megmutat magából neked, amit te érzékelni tudsz belőle és feldolgozva magadban egy képpé állítasz össze. Nem a másikba vagy szerelmes, hanem abba a képbe, információhalmazba, ami a tudatodban a másikról benned él. Ha a másik nem látja meg benned a saját vágyideáit, õ nem lesz beléd szerelmes. Ekkor jön a beteljesületlenség. Ez csalódáshoz vezet, boldogtalansághoz.

Ha a szerelem kölcsönös, az a csoda. Az egymásra találás illúziója. Minél jobban megismeritek egymást, a bennetek élő kép a másikról annál kifinomultabb lesz. Akár teljesen meg is változhat. Mivel a másik nem olyan, amilyennek te látod, ezért nem úgy cselekszik ahogy várnád, feltételeznéd.

Ez problémákhoz, csalódáshoz vezet. Ekkor vagy elváltok, mert kihunyt a szerelem, hisz a másik nem olyan mint a vágyaid, az álmaid kedvese, vagy tudomásul veszitek a tényeket és elfogadva egymást szeretetben, közös akarattal továbbra is együtt maradtok.

A szerelem egymás ámítása. Akit szeretsz, annak igyekszel a kedvére tenni, azaz megfelelni a benne terólad lévõ ideaképnek és elvárásoknak. Ez hosszú távon neked kényelmetlen lesz, mert nem lehetsz önmagad. A másik pedig ezt nem látja, õ csak ragaszkodik a benne élõ idea illúzióhoz és egyben tehozzád. És csalódik, ha nem felelsz meg neki. Az önzetlen, tiszta szerelem az, amikor hagyod, hogy a másik önmaga legyen. Elfogadod és próbálod megismerni. Nem a másikat alakítod, hanem a benned õróla élõ képet. Így viszont azt kell majd látnod, hogy õ nem olyan, mint a vágyaid, tehát csalódsz. Kielégületlen maradsz és boldogtalan.

A kielégüléshez önzőnek kell lenned. Akkor viszont nem lehetsz belé szerelmes, mert a szerelem a másiknak akar jót és nem önző. Ha önző vagy, nem szereted a másikat, és õ ezt látva el fog hagyni, tehát mégiscsak kielégületlen maradsz. Viszont ha önzetlen vagy, csak akkor leszel boldog, ha a másik is ugyanilyen, és képesek lesztek kölcsönösen úgy kielégíteni egymás vágyait, hogy közben mindketten önzetlenek maradtok.

Szép is lenne a szerelem, ha ilyen egyszerű volna a dolog. Az embernek ugyanis nem csak szép és elõnyös, hanem csúnya és előnytelen tulajdonságai is vannak. Jó és rossz, fény és árnyék lakik bennünk szétválaszthatatlanul, egymást formálva, alakítva. Csak akkor tudod elfogadni a másikat, ha a benne lévõ jót és rosszat egyaránt elfogadod. De ez csak akkor lehetséges, ha õ is el tudja fogadni magát teljesen, és te is el tudod fogadni magad teljesen.

Elfogadni viszont csak azt tudod, amit ismersz. A megismeréshez szembe kell nézned a megismerendõvel, legyen az bármilyen, jó vagy rossz. Ehhez viszont elfogulatlanságra van szükséged magaddal és másokkal szemben, vagyis el kell felejtened az elõítéleteidet. Le kell szoknod az ítélkezésrõl, ami viszont nem más, mint értelmezés, tehát természete az értelemmel bíró embernek. Ha viszont nem értelmezed a vágyaid, nem öntöd õket formába, akkor nem tudod kivetíteni, hogy megtaláld a vágy tárgyát, tehát kielégületlen és boldogtalan maradsz.

Persze ezek a problémák rugalmas hozzáállással leküzdhetõk és jöhet a szerelem, az együttélés, a boldogulás. Szép is lenne az élet, ha ilyen egyszerű volna a dolog! Csakhogy minden változik. Te is és a másik is folyamatosan változtok, fejlõdtök, átalakultok. A vágyaitok, gondolataitok szintén, tehát a köztetek lévõ viszony is változik.

Még ha mindketten közös akarattal az együtt maradáson és a szerelem beteljesülésén munkálkodtok, akkor is beleszólnak a terveitekbe és cselekedeteitekbe a beszámíthatatlan tényezők. A félreértések, melyek tisztázása újabb félreértéseket szül. Vagyis a kapcsolatba illuzórikus elemek is beépülnek. Amíg nincs olyan probléma, amely próbára tenné a kapcsolatot, nincs baj. Csakhogy az élet tele van problémákkal és nehéz helyzetekkel és a terheléskor kiderülnek ezek az illúziók. Ez csalódással jár, ami kölcsönös boldogtalanságot eredményezhet.

Persze hozzá kell tennünk, hogy vannak kellemes csalódások is és a beszámíthatatlan tényezők nemcsak szerencsétlen, hanem szerencsés helyzeteket is előidézhetnek. És ha a kapcsolatotok még ezt is kibírta, és megmaradt a bizalom, a barátság, a szeretet, a tisztelet, az önzetlenség és az egyensúly kettőtök között, méghozzá féltékenység, ragaszkodás és kielégületlenség nélkül, nos ez a legjobb eset. De sajnos a szerelem így is elmúlik. Az orgazmus sem tart örökké. A csodából tartós, mély, dinamikus kapcsolat lesz, melyet a szeretet tüze tart össze. A szerelem csak szikra volt, mely lángra lobbantotta, mint valami katalizátor a két didergő, magányos lelket és összehozta őket, hogy egymás tükrében szemlélődve fejlődhessenek, tökéletesedhessenek, amíg a sors kíméletlenül el nem választja őket. Vagy meg nem unják.

Nagyon sok variáció lehetséges egy kapcsolat lefolyására nézve és nagyon sok tényező szól bele. Ha nem hajtana bennünket a magány boldogtalansága és kielégületlensége, a törekvés az egyesülésre, talán bele se kezdenénk, olyan nehéz és problémás. De tény, hogy nincs boldogság szenvedés nélkül. A legvégső, nagy szerelem pedig, mely a teremtményt a teremtőjéhez, Istenhez vonzza az önmegvalósítás, az egyéválás során, véget vet a kínlódásnak és mindenkinek megadja az igazi, teljes, tökéletes és örökké tartó boldogságot, gyönyört, kielégülést a hazatérésekor. Minden más szerelem csak előjáték, próba, gyakorlás volt, felkészülés az Istennel való nagy találkozásra, az igazi alkímiai mennyegzőre.

De szép is volna, ha olyan könnyű lenne ezt az utat végigjárni, mint elmagyarázni és megérteni!"

/Frank Winking: A megnyilvánuló létezés természetének alapjai/

Tatiosz tanításai - Az első pillanat tanítása

"Anakész tudni akarta, mi a különbség e kettő között: ösztönösen élni, és figyelemmel élni?
Akik ösztönösen élnek, nem ismerik fel az élet ajándékait, bár születésükkor még tudtak a létezésükről. Számukra minden egyforma - egyetlen pillanat sem különbözik a nap bármely pillanatától, így a nap észrevétlenül beleolvad az esztendőbe. Olyan ez, mintha mindegy volna a kert kispadján üldögélni egy fa alatt, vagy bejárni a kerek világot.
Amikor visszatekintesz a napra, olyan, mintha a hegy tetejére érve hátrafordulnál. Mit látsz? Köveket, kavicsokat, gödröket, melyeket túljutottál. Megpillantod a kanyargó ösvényeket, melyek előbb elvezetnek, majd visszatérítenek az útra. A kis ösvényeken járva titkos üzenetekhez juthatsz: amikor letérsz az útról, az élet küldi el neked üzenetét; később, amikor visszatérsz, te küldesz üzeneteket saját magadnak.
Mindennek, ami az életben történik veled, van első pillanata, ahogy minden útnak van egy kapuja, amelyen át kell menned, ha az úton járni akarsz. Ez a kapu, melyről úgy véled, az ismeretlenbe visz, lehetőségek végtelen sokaságát nyitja meg előtted. Amikor belépsz a kapun - először léptél át rajta.
Mindennek van első pillanata: az ébredésnek - a nap kapujában állva; a tanulásnak - az élet iskolájába lépve; a szeretetnek - mások szemébe pillantva, és szívükbe látva; a boldogságnak és szomorúságnak - a választás lehetőségét felismerve.
Az első pillanatban látni lehet mindent. Ha majd visszanézel a hegyről, sok fontos lépcsőt pillanthatsz meg. Ott már látni fogod, hogy a lépcsőfokok, melyeken túljutottál, szilárd kövekből épültek-e, avagy görgeteg kavicsokból s széthulló homokszemekből álltak-e össze.
De vajon előre láthatod-e mindezt?
Nagy titokba avatlak be, amikor azt válaszolom: igen - az első pillanatban látni lehet mindent.
Van első pillanata a szeretetnek: az anya, ki gyermekét mély gyöngédséggel várta, eképpen fog érezni iránta az idők végezetéig. Van első pillanata a szerelemnek is: ha kivetted a szíved, és odaadtad, így fogsz tenni mindvégig a kapcsolatban; ha nem kaptál cserébe semmit, az úgy is marad, ezt soha nem tudod megváltoztatni. Éppígy születése van a haragnak, amikor a düh és felháborodás először a szívedbe lobban - ennek béklyóitól sem tudsz majd szabadulni. Egyetlen szóval indítod leveled, majd továbbszövöd mesédet, ám hogy hova jutsz, azt az első gondolat és annak kifejezése határozza meg. Ha kérdeznek, s te válaszolsz, a hangsúly akkor is az első mondatnál, az első találkozásnál dől el minden, bármilyen kitérőt is teszel, mindig ugyanoda fogsz visszajutni.
Amikor az útra lépsz, az első lépéssel kezded. Neked is meg kell tenned ezt világbeli utadon, miként annak a vándornak, aki a nagy utazásra készül. A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.
Kezdd hát az első lépcsőfoknál - magadnál. Innen indulhatsz tovább.
Mikor jutsz el az leső lépcsőfokhoz? - kérdezed.
Amikor felismered: "én vagyok" - ez a tudás első pillanata. Ekkor lépsz át a megértés kapuján, hiszen már látod: életed nem történhet meg nélküled. Ezzel a felismeréssel sorsod teremtő szereplője lettél. Ettől a pillanattok fogva már tudni vágyod, milyen ajándékokat tartogat számodra az élet.
Az első pillanat csodáját megtalálhatod mindenben: a Nap aranyfényében, a Hold ezüstudvarában, a csillagszikrák ragyogásában. Hegyek, völgyek, tengerek őrzik az isteni teremtés számtalan első pillanatát. A legszebbet és a legnagyobbat azonban csak az emberek körében pillanthatod meg. Ők segítenek felismerni önmagadat, miközben te ugyanerre tanítod őket. Ők tudatják veled, s te pedig az ő tudomásukra hozod: egy vagy az emberek közül - nem több, de nem is kevesebb.
Az első pillanat tanítása az élet igazi nagy törvénye. Ha meg akarod érteni az élet további törvényeit, ennél a törvénynél kell kezdened.
Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged, ha felismered üzenetét?
A cselekvés bátorságára és a tűrés erényére - de legfőképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen.
Ez a legtöbb, amire ebben a pillanatban taníthatlak."


/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Assziszi Szent Ferenc imája

Alapvetően nem vagyok vallásos, de ezt az imát nagyon szeretem, még pedig az alábbi változatát:

Uram,
Tégy engem békéd eszközévé,
Hadd vessek szeretetet oda, ahol gyűlölet van;
Megbocsátást oda, ahol bántalom;

Hitet oda, ahol kétely él;
Reményt a kétségbeesés helyére;
Ahol sötétség van, fényt;
És ahol bánat lakozik, örömet.


Óh, isteni Mester,
Add, hogy ne szoruljak vigaszra,
helyette én vigasztalhassak!
Add, hogy ne szoruljak megértésre,
helyette én érthessek meg másokat!
Add, hogy inkább én szerethessek,
minthogy engem szeressenek!
Mert az adásban kapunk,
Megbocsátásunkban bocsánatot nyerünk,
és a halál által születünk meg
az örökkévalóságra.

Tatiosz tanításai - A Lépcsők tanítása

"Mielőtt az útra lépnél, még egyszer mélyen nézz vissza, kérlek, és gondold át, mit tanultál? Mi az, amit most magaddal viszel? Egyedül a gondolataidat viszed magaddal, bármit is hallasz efelől, bármit mondanak neked, ne higgy a kétkedő szavaknak - a gondolataidat mindig magaddal viszed.
Élményeid egy napon tapasztalatokká érnek, ezért egyre gyakrabban kerülhetsz olyan helyzetbe, amilyennel már találkoztál. Nem kell mást tenned, csupán elővenned az egykori helyzet megoldását.
Nézz vissza, hogyan jártál el: kinek mit adtál, s magad gyarapodtál-e általa a bölcsességben? Nem kell nagy fondorlat hozzá, csupán egy kis találékonyság, hogy észrevedd: ilyen már történt veled. Amit egyszer átéltél, bármikor visszanyúlhatsz hozzá, hogy átgondolva ismét felhasználd.
Mit jelent az, hogy átgondolva?
Most joggal kérdezed: hogyan lehet a gondolatokat átgondolni?
Ha most úgy találod, hogy a gondolatok nem felelősek semmiért, jól látod: Te magad vagy felelős a gondolataidért, amiképpen az azokból fakadó tetteidért is te felelsz. Ezért kell, hogy a magad oldaláról is megvizsgáld helyességüket. Szánj erre több időt, miként azt szándékoztad.
Ahhoz, hogy megértsd életed menetét, s benne folyton változó szerepedet, a legtöbb időt az előre gondolkodásnak kell szentelned. A legtöbb ebben az esetben nem hosszában, inkább minőségében értendő.
A legtöbb lehet egy szemvillanás alatt eszedbe ötlött gondolat, melynek csupán a címzettjét ismered, aki te magad vagy. Nem tudod honnan származik, ki küldte - ezt nem is kell feltétlenül kikutatnod.
Ezek a teremtő gondolatok mélységüknél és tartalmuknál fogva több figyelmet érdemelnek a naphosszat tartó, fárasztó elmélkedésnél, mely gyakran tévútra vihet. Ezt hagyd meg a tudósoknak. Legyen az ő feladatuk továbbra is a világ megismerése, a természet megszelídítése, a földi rend felépítése. Ezekre a lépcsőkre csupán akkor léphetsz, ha már az élet első lépcsőin túljutottál.
Mit kell akkor tenned, hogy az élet első lépcsőit felismerd? - kérdezed.
Legelőször is tudnod kell: aki a lépcsőket a lábaid elé helyezte, a legnagyobb figyelemmel és szeretettel járt el, amikor úgy rendelte, hogy ezekre a lépcsőkre léphetsz.
Azért jöttél a világra, hogy szép és nagy és mély és tiszta gondolataiddal tükörképed megteremtsd - olyan lesz a világ, amilyennek megalkotod; olyanok lesznek a benne élő emberek, amilyenné magadat formálod. Te magad vagy a világ legelső lépcsőfoka. Az első lépcsőn magadat kell felismerned, megtalálnod, majd megformálnod.
A lépcsők egymást követik. Egy-egy fokot elhagyva, egyre magasabbra juthatsz. Amikor felérsz a hegy tetejére, visszanézel. A hegy csúcsáról hátra pillantva, nagyon távolinak tűnik az első lépcsőfok. Már látod, minden lépcsőre szükséged volt, hogy utad álmaid hegyére vezessen. Így történik minden az életben: egyetlen nap sem maradhat el, hogy a következő nap beköszönthessen. Életed minden pillanatára szükséged van, hogy a ma átadja helyét a holnapnak.
Ne sajnáld a percet, amikor arra kérlek, nézz vissza a megélt napra, éppúgy, miként a lépcsővel teszed majd, mikor a hegyre érkezel. Tekints vissza, és válaszolj erre a kérdésre: mit tanultál?
Úgy gondolod sokat? Talán keveset?
Állj meg egy kis pihenőre, és a nyugalom perceiben vedd szemügyre közelebbről aznapod történéseit. Ha ekképpen nézed életed egyetlen napját, rádöbbensz, mennyi minden történt veled.

*

A bátor és meggondolatlan Anakész késő éjjel tartott hazafelé. Égbe magasló fák között haladt amikor fekete felhők jelentek meg a mennybolton. A hold lehunyta szemét, sötétség borult a vidékre. Az ifjú jól ismerte a hegyi ösvényt, ezért tovább menetelt. Néhány lépés után azonban megbotlott és a szakadékba esett. Kezét-lábát törte a zuhanástól. Másnap két erős ember járt a vidéken, vállukra vették, és hazavitték.
- Mit kerestél ott olyan későn? - korholta óvatlanságáért az anyja.
Anakész nem felelt, csak nyöszörgött.
Az anya meleg szívű asszony volt, nem hozta elő többé a történteket. Inkább vett neki két szép, faragott botot, amivel újra járhat majd, ha talpra áll. Beköszöntött az a nap is: Anakész hónapok múlva felkelt betegágyából, és ismét járni tanult. Már egészen jól ment neki a járás, amikor először bicegett el hozzám.
- Mit szólsz hozzá? - mondta a botjára mutatva.
- Szükséged van a mankóidra? - kérdeztem tőle barátságosan.
- Hogyne... A botok és én összeforrtunk, már nem tudok meglenni nélkülük.
- Sajnálom, hogy így gondolod. Ha majd másképp látsz, ismét gyere el hozzám.
Több év telt el, míg újra kopogtatott házam ajtaján.
- Nálad vannak a mankók? - kérdeztem tőle.
- Ez már mindig így lesz - jelentette ki higgadt mosollyal. - Ne nyugtalankodj miattam, jól vagyok.
- Ennek igazán örülök - válaszoltam.
- Annyira megszoktam őket, hogy már nincs szükségem a lábaimra. Négyéves fiamat is mankóval tanítottam járni. Ő is ragaszkodik a botokhoz, egy tapodtat sem tesz nélkülük.
- Azt talán megértem, hogy nincs szükséged a lábaidra, ott vannak helyettük a mankók. Csak azt az egyet áruld el, mit használsz az eszed helyett, amikor nincs szükséged rá?

*

Az élet egyetlen napja csodálatos történetek szövevényéből áll össze. Akik ösztönösen élnek, nem áldoznak időt az események megértésére. Sosem fogják tudni, mi miért történt velük - bár ez nem is bántja őket igazán. Aki kimarad egyetlen napjából, az másnap éppígy cselekszik majd, miközben az élet némán, észrevétlenül elsuhan mellette. Semmi olyan nem történhet meg egy ember életében, ami meg ne történhetne veled életed egyetlen napján. Ekképpen, ha a napokra figyelsz, figyelemmel leszel egész életedre. Egyetlen nap is közelebb vihet az élet igazi és nagy feladatainak megértéséhez."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Tatiosz tanításai - Csillagszikrák ragyogása

"Amikor nem vesszük észre
a mindennap látottak ragyogását,
attól azok még ragyognak,
legfeljebb halványabb fénnyel.
Mert a fény mások fénye
által válik igazán tündöklővé.

/Üzenet Kalimonasznak és minden Embernek/

Csillagszikrák ragyogása

Hallottál a csillagszikrákról?
Róluk szeretnék mesélni neked.
Egyszer a kis csillagszikrától megkérdezték:
- Akarsz-e csillag lenni?
Miután ránézett a hatalmas világra, ahol fénylő csillagok ragyogtak, ezt válaszolta:
- Én is szeretnék ilyen csillag lenni.
Csakhogy nem tudta, mit kell tennie, ezért segítettek neki:
- Menj, és vidd magaddal, amit itt tanultál, a többiek ugyanígy csinálják.
- Milyen a csillagok útja? - kíváncsiskodott tovább, hiszen még nem tudott róla semmit.
- Amikor a csillagok útján jársz, minden rólad szól, és érted  történik. A többiekkel ugyanígy van, ezért ne felejtsd el, amit itt tanultál. Ez az egyetlen, amit tanácsolhatunk.
- Egyedül leszek? - kérdezte a kis csillagszikra.
- Sohasem leszel egyedül, kapsz magad mellé szülőket és testvéreket. Lesznek olyan csillagtársaid is, akik máshol élnek, de attól még ők is a testvéreid, csak másképpen.
- Mi lesz, ha mégis elhagynak?
- Akkor sem maradsz magadra, az ajándékot a földre is magaddal viszed.
- Milyen ajándékról beszéltek? - kérdezte a csillagszikra.
- Kis tudást kaptál ajándékba, a többit neked kell megszerezned.
- Egyedül menni fog nekem?
- Még egy ajándékot kaptál: a segítségünket, ezért akkor sem leszel egyedül, amikor a földkerekség legmagányosabb teremtményének érzed majd magad. Próbálj meg emlékezni erre.

*

Anakész úgy döntött, csillag akar lenni.
Fénylő, kicsi szikraként érkezett, rögtön tanulni kezdett a csillagok földi iskolájában.
- Mit kell tennem, Tatiosz, hogy az úton szépen járjak?
- Hallgass a szívedre - válaszoltam.
- Kihez szegődjem, ha szívem mégsem tudná a választ?
- Szíved mindig mindenre tud válaszolni, te vagy az, aki nem hallod meg az üzenetét.
- Mit tegyek, hogy úgy szeressenek és kövessenek, mint téged?
- Nem kell semmit tenned. Egyszerűen legyél önmagad. A szeretet nem cél, ahová valamikor megérkezel. Azt meg végképp ne kívánd, hogy követőid legyenek, mert aki vonzani akar, az taszítani fog.
- Ha a szívemre hallgatok, és önmagam leszek, utána mit kell tennem?
- Amikor válaszolni tudsz a magad által feltett kérdésekre, nem lesz szükséged többé sem kérdésekre, sem válaszokra.
Anakész ettől fogva hallgatott. Kértem, jobban bízzon magában:
- Tekints úgy az életre, mintha utaznál, valahonnan elindultál, s majd valahová megérkezel, akkor könnyebb lesz."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Mi az amit keresel?

Néztél már magadba? Miért vagy elégedetlen néha amikor lehetnél boldog is hiszen minden rendben van körülötted?

"Életedben akkor jelennek meg a gondok, amikor kiesel létezésed harmóniájából. Ha saját életed ritmusának ütemében mozogsz, a problémákat észrevétlenül vagy jelentéktelen energia felhasználásával oldod meg.  Egy kérdés akkor lesz égető, egy gond akkor lesz teher, ha nem vagy harmóniában önmagaddal és az életeddel. (...) Manapság a gyorsan megszerzett eredményt hajkurászod, de vigyázz, a nagy rohanásban mindig elveszíted a lényeget - az eredmény fontos ugyan, viszont te vagy a lényeg. Te és az a változás, amelyet célod elérése közben megélsz. Mert a célt egyszer eléred, és akkor nincs tovább. Ha csak a cél lebeg a szemed előtt, akkor a beteljesüléskor üressé válsz. Ezzel szemben, ha megéled a valóságot, ha megéled a változást, örökké lesz felfedeznivaló, örökké lesz csoda az életedben." /A. J. C./
Minden egyes nap el kellene csendesednünk, hogy újra megtaláljuk magunkban a harmóniát.
"Első lépésben vonulj vissza, hogy senki se zavarjon. ...tiszteld magad annyira, hogy időről időre visszavonulsz a világ zajától. Második lépésben moss arcot és kezet - nagy nyári melegben akár zuhanyozhatsz is. ...gyújts gyertyát... Miután a gyertyát meggyújtottad, dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen, és csak legyél. Csak ücsörögj, és lazulj. Engedj el mindent, és ameddig jólesik, csak bámuld a lángot, csak nézz ki a fejedből. Ne akarj semmit, csak létezz, csak engedd, hogy a napi problémák, a rád ragadó feszültségek elszálljanak." /A. J. C./
Később  akár napjában többször is elég, ha csak becsukod a szemed és elképzeled a kis lángocskát, újra elönt majd a béke és nyugalom.

És a válaszok egyszer csak jönni fognak, maguktól. Előbb-utóbb biztosan meglesznek a válaszok. Mert minden kérdésedre amit feltettél, ott van benned a válasz is.

Mi az, amit keresel?

"Az élet keresés – szüntelen, kétségbeesett, reménytelen kutatás valami után, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Mély, leküzdhetetlen sürgetést érzel arra, hogy keress, de valójában nem tudod, mi a célod. És mindez olyan tudatállapotban történik, hogy bármire bukkansz, az nem tud kielégülést nyújtani. Úgy tűnik, a frusztráció az emberiség végzete, mert bármit is találj, értéktelenné válik abban a pillanatban, amint megszerezted. És akkor ismét nekilátsz a keresésnek.

A kutatás folytatódik, akár találsz valamit, akár nem. Mert nem számít – akármit találsz, akármi hiányzik, a keresés mindenképpen folytatódik. Kutat a szegény, kutat a gazdag, a beteg, az egészséges, a hatalmas, az erőtlen, az ostoba, a bölcs – és senki sem tudja, pontosan mit is keres.

Ezt a szüntelen kutatást kell megértened: mi ez és miért történik? Úgy tűnik, szakadék nyílt az emberi lényekben, az emberi elmében. Mintha egy lyuk, egy fekete lyuk tátongana az emberi tudat mélyén. Beledobálod a dolgokat, és eltűnnek a mélyén. Semmivel sem tudod megtölteni, semmi sem segít közelebb jutni a teljességhez. Ez egy nagyon lázas keresés. Keresed ebben a világban, és keresed a másvilágon. Néha a pénzben keresed, a hatalomban, a tekintélyben, máskor Istenben, az üdvösségben, a szerelemben, a meditációban, az imádságban – de a kutatás folytatódik. Úgy tűnik, az ember a keresés betege.

És ez a keresés nem engedi, hogy itt és most létezz, mert folyton valamerre másfelé űz. A keresés egy kivetítés, egy vágy, egy meggyőződés, amely azt mondja, hogy valami másra van szükséged – ami biztosan létezik, csak valahol máshol, nem ott, ahol éppen vagy. Egészen bizonyosan létezik, de nem ebben a pillanatban – nem most, hanem valamikor máskor. Ott található, akkor, és sosem itt és most. Űz, vonz, kerget. Újabb és újabb őrültségekbe hajszol, egészen megőrjít. És sosem talál megnyugvást.

Hallottam egy történetet egy igazán csodálatos szúfi misztikusról, Rabia al-Adaviáról:

Egy este, amikor a nap már leáldozóban volt, és alig valamicske fény világította meg az utat, az emberek észrevették, hogy Rabia ott ül az úton, és keres valamit. Idős hölgy volt, a szeme már meggyengült, és rosszul látott, ezért a szomszédok a segítségére siettek. Megkérdezték tőle: – Mit keresel?

Rabia azt felelte: – Ennek a kérdésnek nincs jelentősége. Keresek. Ha segíteni akartok, segítsetek.

Az emberek nevettek, és azt mondták: – Rabia, megbolondultál? Azt mondod, hogy a kérdésünknek nincs jelentősége, de ha nem tudjuk, mit keresel, hogyan segíthetnénk?

Rabia így válaszolt: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek: egy tűt keresek. Elvesztettem a tűmet.

Az emberek lehajoltak mellé, de hamar rádöbbentek, hogy az út nagyon széles, egy tű pedig rendkívül apró dolog.

Ezért újra tudakozódni kezdtek: – Kérlek, mondd meg, hol vesztetted el, a pontos helyet, különben nagyon nehéz a feladat. Az út széles, kereshetjük az örökkévalóságig. Hol vesztetted el?

Rabia azt felelte: – Megint olyasmit kérdeztek, aminek nincs jelentősége. Mi köze van ennek a keresésemhez?

Az emberek megálltak, és azt mondták: – Te valóban megőrültél!

Rabia helyesbített: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek, a házamban vesztettem el.

Az emberek megkérdezték: – Akkor miért itt keresed?

Rabia pedig a történet szerint így felelt: – Mert itt világos van, a házamban viszont sötét.

Ez a példázat nagyon fontos dolgot mesél el. Megkérdezted valaha önmagadtól, mi az, amit keresel? Próbáltad valaha mély meditációval megtudni, mi a kutatásod tárgya? Nem. Még ha egy ködös pillanatban, egy homályos percben volt is valami sejtésed arról, amit keresel, sosem volt pontos, sosem volt egyértelmű. Még egyszer sem sikerült világosan meghatároznod."

/Osho/

 

Egészen addig fogsz keresgélni, amíg meg nem találod amit kerestél.
Miért keresel folyton?
Mit keresel?
Magadban, egy baráti kapcsolatban, vagy egy párkapcsolatban...?
Megtaláltad már?
A fényt?
http://remotelistener.blogspot.com/2010/07/feny.html

Mindenki a fényt keresi egy másik emberrel való kapcsolatában... szerintem.
Miért is olyan nehéz társat találni... ? Mert itt különösen igaz az, hogy nem egyszerűen a fényt keressük a másikban, hanem azt a fajta fényt, ami által jobbak lehetünk az életben. Egy szépséges fényt, amit szavakkal nem is lehet igazán jól leírni. Ez valójában mindenkiben ott van, de ennek ellenére nem olyan könnyű a dolgunk, mert azt kell megtalálni, amelyik a szívünkkel kb. azonos rezgésszinten él, hogy össze tudjunk vele olvadni, egyé tudjunk válni.
Ha két "összeillő fény" találkozik... hatalmas fényáradat lehet/lesz belőle!!! Téren és időn túl létezve beragyogva mindent!
Ha tapasztaltál már ilyen ragyogást akár csak egy pillanatra is, vajon beérnéd utána kevesebbel? Ha azt mondod nem, úgy tűnhet, mintha elégedetlen lennél, mintha nem tudnád értékelni azt, ami van, vagy azt amit kapsz, amit kaptál. Jó dolgodban már azt sem tudod mit csinálj... ?!
Ne érezd rosszul magad! Az ember mindig a fény felé törekszik, mindig azt keresi, ami hajtja előre. Az ember mindig a hozzá lehető legközelebbit keresi, tudja, hogy létezik, a szíve mélyén minden ember tudja és erre vágyik. Ezt hajtja, ezt keresi szüntelen. Nincs ebben semmi rossz. A kérdés inkább az, hogy meddig kell keresni... hogy neked személy szerint kell-e egyáltalán keresni, vagy sem, s ha megtaláltad felismered-e.
Ez a fény úgy ragyog, hogy szabad szemmel nem látható. Csakis érezhető. Ha becsukod a szemed tudod, hogy létezik és hogy mindig is létezni fog.  Csak ismerd fel, ha találkozol vele. Megismerni csak a szíveddel tudsz. Szívünkkel érezzük a másik szívét. Az érzés csak önmagától létezik, vagy van vagy nincs, míg a gondolat tervez, manipulál, számít. A fényt szeretjük a másikban, és ennek megnyilvánulási formáit. Azt szeretjük ahogyan a másik szeret. És szeretni egyébként bárkit és bármit lehet. Szeretetet "bármikor" tudunk érezni. Ezért van az, hogy ha a szívünkkel "látunk", olyan embereket is tudunk szeretni, akiket nem, vagy csak alig ismerünk. A szerelem és szeretet létezhet együtt, mivel a szerelem a szeretet egy speciális fajtája. A szerelem egy kicsit más, mint a szeretet, több tényező hat a kialakulására, az egyik az, ha valakinek a lelkét hasonlónak érezzük a miénkhez.

A szerelem a legbonyolultabbnak tűnő dolog a világon, mert számtalan megoldandó kérdés, feladat származik belőle.
Például, ha találtál már egy kedves, jóságos, szerető és szerethető kicsi fényt, ragaszkodsz hozzá, mert nem tudod, hogy láthatsz-e még valaha ilyet, félnél elveszíteni. És néha nem láthatóak a különbségek a fények között... mert igazából minden ember olyan csodálatos! Érezheted, hogy van olyan fény, ami talán jobban illene a tiedhez. De lehet nem mered feladni azt az értékes drága kicsi kincset, amire már rátaláltál, aki szerető, óvó fényével világítja az utad, hogy ne légy sötétségben. Te tudnál, mernél választani biztos "arany közép út" és a "minden vagy semmi" között? Választanál? Az ember ha nem ismeri önmagát (és nem is ismerheti meg igazán, hiszen ahogyan minden ő is folyton változik) akkor nem tudja mi lakozik benne valójában, ezért nem tudja, nem is gondolja, hogy jobb is lehet... minden. Az emberek sosem gondolják, hogy jobb is lehet, mert még magukról sem tudják elhinni, hogy jobbak lehetnek...

Ezért aztán nem is biztos, hogy mindenki azt a fényt találja meg, akivel együtt lehetnének jobbak.

Amikor keresel, olyat keress, akivel együtt lehettek jobbak!!! Akivel érzed, hogy jobb akarsz lenni, és ő is úgy érzi, hogy jobb akar lenni veled! Együtt!

Érdekes, hogy az ember időről-időre találkozik olyan dolgokkal, megoldandó feladatokkal az életében, amik talán sosem mentek neki, amiket igyekezett mindig kikerülni.  Ezek előbb-utóbb eljönnek és van, hogy halmozottan. Hát olyankor aztán tényleg nem unalmas az élet. Semmit sem lehet elkerülni! Semmi elől nem lehet elmenekülni.
"Arany közép út", vagy a "mindent vagy semmit", avagy meddig és hol kell keresni a fényt? Ez a kérdés nem múlik el amíg nincs meg rá a válasz. És egy kérdés sem múlik el amíg nincs meg rá a válasz. Legfeljebb később más szituációkban, más szereplőkkel ismétlődve jön majd elő. Ezért a feladatot meg kell oldani. És mert az idő drága. A legdrágább. Mindenkinek.

"Ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésedre, nem azt jelenti, hogy az a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerestél még eleget."

/Hamvas Béla/

El kell döntened, hogy meddig keresel. Hogy folyton keresel, vagy csak egy ideig, aztán megállapodsz. Vagy már most megállapodsz. Mivel mindig változol, mint minden ember, a párod is változik, talán lehet nem is maradtok egymásnak mindig a leginkább összeillő fények. Ha keresel egy másikat, azzal is megtörténhet ugyanez, mivel a világ folytonos változásban van.
Létezik olyan, hogy ikerlélek? Akivel örökkön-örökké, életeken át össze vagy kötve?  Akivel mindig összeilletek? Vagy nem létezik, és az van, hogy egész életeden át bizonyos időközönként mindig egy új társat kell keresned, ha a jelenlegivel már megtanultátok egymástól amit meg kellett?
Talán létezik olyan, hogy ikerlélek, csak nem mindenki ismeri fel, vagy nem mindenki találja meg, vagy ha igen, nem lehet együtt vele, mert néha más emberekkel kell lenni, hogy tanuljunk. És akkor lehet, hogy valakinek ebben az életben a "folytonos" keresés jutott osztályrészül.
Talán az az egy biztos, hogy, amíg nem tanultátok meg amit meg kell a pároddal az egymással való kapcsolatotokban nem léphetsz előbbre... Na meg, hogy nincsenek véletlenek, egy találkozás, egy történés sem véletlen... a kérdés az, hogy ezek milyen célt szolgálnak.


A válaszokat meg kell találni!
Ha kinyitod a szíved és a lelked, az élet időnként sokkal bonyolultabbnak tűnik, és néha majd lehet jól összezavarodsz,  főleg, ha szerelemről van szó, mert jönnek majd új emberek, akikben meglátod azt a fényt ami benned is van. Hasonló a hasonlót vonzza. És egyre többen vagyunk az úton, akik  hasonlóak, akik nemcsak úgy élnek bele a nagy világba "céltalanul", hanem hiszik, hogy okkal vannak itt és életük egy nagyobb terv része. Tudják, hogy csak apró porszemek a világban, de nélkülük nem lenne teljes ez a világ. 
Mindig mindenre van válasz. Keresheted, csak ne felejts el közben élni, megélni a változást! :) Ha ezt elfelejted, akkor csak lebegsz valami köztes létben, nem vagy igazán jelen, nem tudod 100%-ban odaadni magad semminek.

Annyit okoskodok itt a szerelemről, ezért most úgy tűnhet, mintha a szerelmet tartanám az egyetlen megoldásnak a fejlődéshez. Nem az egyetlen, de Osho szerint a legkönnyebb és legegyszerűbb út, ezért én is fontosnak tartom. (Osho szerelemről való elgondolásai nagyon tanulságosak számomra.)
Az az egy lehet a biztos, hogy a szerelmet meg kell élnünk, nem térhetünk ki előle, meg kell tapasztalnunk, hogy tovább léphessünk, ...hogy mellette, párhuzamosan léphessünk tovább.
"A szerelem kölcsönös segítség az út megtalálásához, az út pedig végtelen és rejtelmes... Nem csak egy szikra, ami felpattan, aztán eltűnik, hanem tűz, amelyben te végleg elégsz. Minél kevesebb marad belőled, annál közelebb kerültél a meditációhoz: Istenhez. Az én eltűnt, csak a szerelem él.
Siva azt mondja: az örökkévalóság a tiéd." /Osho/

   
http://youtu.be/BB2k01zqIjc

A paradox nők - a gyermekvállalás kérdése

A nők sok szempontból tűnhetnek ellentmondásosnak. Ezért is nehéz sokszor megérteni őket. Az ellentmondásosság azonban néha csak látszat, ami eltűnik, ha ténylegesen megpróbáljuk megérteni őket.

Kedves szeretni tudó nő vagy, aki aranyosnak találja a gyerekeket, rájuk mosolyog utcán, odavan az állatokért, "babusgatós" ösztönökkel, igényekkel rendelkezik,  ...stb., de mégsem szeretnél gyereket? "Paradox nő" vagy? Közvetlen és tágabb környezeted nem értett meg?

Már rég szerettem volna megírni ezt a bejegyzést. Jelenleg (már) nem aktuális az életemben ez a kérdés, de ugyanakkor mindig is aktuális lesz addig amíg reproduktív korban vagyok. Az alábbiak (valószínűleg nem kizárólagosan) a személyes véleményemet tükrözik. 

Az alábbi cikk jól tükrözi mennyire leegyszerűsítve kezelik, magyarázzák azt, hogy manapság egyre több nő nem igazán, vagy egyáltalán nem motivált abban, hogy legyen gyereke. Furcsálnak dolgokat, mert főleg a társadalom és nem a nők szemszögéből nézve keresik a válaszokat:
http://www.babanet.hu/hetrol-hetre.php?content=articles-2706

Nem csak az áll a nők gyermekvállalással szembeni attitűdjeik hátterében, hogy a társadalom alapvető értékei megváltoztak, hogy az anyagi lét sokkal bizonytalanabb lett és a párkapcsolatok kevésbé tartósabbak, mint régen, hanem arról is, hogy az élet kitárult a nők előtt, a nők végre érezhetik azt, hogy szabadon dönthetnek arról miként szeretnének élni, életük nem függ a másik nemtől. Mindig is voltak olyan nők, akik nem akartak gyereket, csak a társadalmi nyomás miatt elkerülhetetlen volt számukra az anyává válás. Ez mostanában megváltozott. Ez is oka annak, hogy statisztikailag egyre több nő nem igazán, vagy egyáltalán nem szeretne gyereket vállalni. A nők egy része bizonytalan vagy összezavarodott ebben a kérdésben, mert bár legtöbbször szabadon dönthetnek, nem olyan könnyű összeegyeztetni az ösztöneiket a valódi vágyaikkal úgy, hogy közben még hatnak rájuk a társadalmi elvárások (enélkül is van épp elég tényező, ami befolyásolja a döntésüket).
Néha ezek a nők negatívan ítéltetnek meg, a társadalom elvárásai szerint nem igazi nők.

Mitől igazi nő egy nő? Ez relatív fogalom mindenkinek, ezért talán inkább arról kéne beszéljünk milyen lehet egy nő, amikor igazán megéli a nőiségét. Az én értelmezésemben mint ember megvalósítja önmagát, és mint nő pedig harmóniában van a testével és a lelkével. Ez azt jelenti, hogy meghallja a teste üzeneteit és jól is értelmezi azokat, megéli az érzelmeit, tudatában van lelke szépségének, értékeinek és nem előnyös vonásainak is, melyeket kész felismerni, elfogadni,  és ha lehet, akkor változtatni rajtuk. Mindig kész tanulni és fejlődni. Nem nyomja el ösztöneit, vágyait, hanem kiegyensúlyozza azokat. Próbál összhangban élni a természettel és annak ciklusaival. Így testének szüksége van a rendszerességre, egyfajta rutinra, s ez lelkének is biztonságot nyújt. Néha megfigyeli önmagát, máskor (térről és időről megfeledkezve) belevész a pillanatokba. Mindkettőhöz belső érzékeit használja. Megérzései nem csak ösztönösen, de tudatosan is működnek... stb.

Megy az idő, a nőnek mindenki más szerint gyereket kéne szülnie. Az idő gyors haladása is ezt mondja. Némely nő azonban harmóniában testével és lelkével érzi, tudja, hogy nem kell gyereket szülnie. Nem akar és/vagy még nem jött el az ideje. Akkor sem, ha az idő nem vár, nemsokára elsüvít mellette, akkor sem, ha lehet soha nem lesz gyereke. Oka lehet ezer. Boncolgatni nem érdemes. Ő tudja és kész. "Anya vagyok" ez a két szó így együtt lehet megmocorogtat benne valamit, de csak egy szikra nélküli parázs, a természetes gondoskodó ösztön, mely veleszületett.

Azért soha nem mondja, hogy soha. Bármikor bármi történhet. Mindig minden változásban van. Ő is. Most így is teljesnek érzi magát... azaz nem az anyaság által érezné magát igazán teljesnek, igazi nőnek... bármennyire is megbotránkoztató vagy érthetetlen lehet ez némely emberek számára.

A nő elsősorban ember, és csak másodsorban nő. Nyilván a nőiességét is meg kell élnie, amihez az anyai ösztönök is hozzátartoznak. Ezek megélésére azonban több ezer mód kínálkozik. Ezek révén is hasznára válhat a társadalomnak.

A gyerek felnevelésénél felelősségteljesebb, nehezebb megoldandó feladatot el sem tudok képzelni az életben. Életet teremteni kétségkívül egy csoda.

Életet adni ilyen formán utánozhatatlan, nem pótolható mással, ez is adhat értelmet az ember életének. Ugyanakkor ez nem egy olyan dolog, amiből szabadságra lehet menni, amit félre lehet tenni, ha fáradtak vagyunk, vagy elfogyott az időnk, a pénzünk, a kedvünk, vagy betegek vagyunk. Folytatni kell akkor is, ha az ember már "kibabázta" magát. Ez egy 24 órás munka.  Aki szereti csinálni annak egy maximálisan örömteli tevékenység minden nehézségével együtt, nem teher. Ezért csak annak kellene elvállalnia, aki 200%-ban ezt szeretné, hogy amikor néha elfogy az ereje vagy a lelkesedése, még akkor is tudja tovább csinálni legalább 99,9%-kos gőzerővel.

Tényleg kell minden nőnek gyereket szülnie csak azért mert képes rá?

Nem akar minden nő gyereket szülni. Ha a férfiak szülhetnének, akkor ők mind akarnának is szülni? És kellene mindnek szülni?

A gyerekszülés és gyereknevelés nem is való minden nőnek. Ez nem hátrány vagy negatívum, csak egy tény. A nők egy része nem hallja testének, lelkének üzeneteit, vagy más emberek miatt nyomja el, vagy hallja, de mégis ezen üzenetek ellenére zajlik az élete. A nők, akik valójában nem szerettek volna igazán gyereket, de mégis úgy alakult, hogy anyák lettek, egy részük nem tudja 100%-ban odaadni magát a gyerekének. Ennek aztán mindenféle következményei lehetnek a gyermekre nézve a kisebb (egyébként kivédhető) szülői hibáktól  kezdve a módosult tudatállapotban elkövetett hihetetlen csecsemőgyilkosságokig.

Az anya testéről és lelkéről nem is beszélve. A test tükör. Legfőképp a tudatalattié. Ha a nőiesség megélésében akadályok, problémák jelentkeznek, jöhet a nőgyógyász. A női nemi szervek hihetetlen érzékeny jelzőrendszerek. A megmagyarázhatatlan méhszájelváltozások, fájdalmak, vérzészavarok, stb. újra és újra nőgyógyászhoz kényszerítik az embert. Esetleg újabb és újabb nőgyógyászhoz (a nők értik miről beszélek), míg nem, ha szerencsés a nő talál egy olyat, aki ha szintén nő (de férfi is lehet ilyen természetesen) megérti, átérzi a nőiséget, annak mivoltát, és hozzáállásával segít feloldani a blokkokat amellett, hogy jó szakember is. Nem erőszakos meggyőzéssel vagy eszközökkel (pl. nem nyúl azonnal a késhez), hanem a nőiség szabad megélésével biztatja, megérti, megnyugtatja a pácienst. Az egész embert gyógyítja.

És sok esetben műtétek, gyógyszernek nevezett vegyi anyagok, kezelések tömkelege után (ugye tudjuk mekkora üzlet van a nőgyógyászatban) a nő elengedi az elvárásokat, nem "görcsöl" többé azon (van épp elég amin "görcsölhet" amúgy is), hogy gyereket kéne szülnie mindenki másnak. Nem számít mit mondanak mások.
S lám a nő újra egészséges. Nem kell kéthetente-havonta nőgyógyászhoz járnia. És bátran kiteljesedhet mint nő... blokkok nélkül szabadon...

Ha nem szeretnénk, hogy egyre inkább elöregedő társadalom legyünk, akkor nem a gyermeket nem akaró nők értékítéletével kellene foglalkozni, vagy mézes madzag módszerrel (pl. pénz) rávenni őket a reprodukálódásra, hanem tényleges, valódi támogató háttér rendszerrel és attitűddel a nők kedvét kellene meghozni az anyasághoz. És akkor talán több nő vállalja majd el ezt az élethosszig tartó munkát.
Támogatni kellene őket többek között abban is, hogy ha gyereket vállalnak életük többi területe ne szűnjön meg létezni. De egyenlőre a többi, alapvető támogatás sem igazán működik, elég ha csak a bölcsődei férőhelyekre gondolunk.
A társadalom érdekeit szem előtt tartva sem tekinthetjük a nőket reprodukciós "gépeknek"... amennyiben testileg-lelkileg egészséges gyerekeket szeretne a társadalom felnevelni. (Ehhez ugyanis egészséges anyákra van szükség.)

Ha a gyerekvállalás mindannyiunk közös ügye lenne (merthogy most csak országunk gazdasági jövője szempontjából az), nemcsak a nők "gondja", és megoszlanának a terhek, akkor az ilyen szörnyűségekből is kevesebb történne meg:
http://www.youtube.com/watch?v=t_3COaK2_V0&feature=related
(Részlet a Néma sikoly című filmből, ha valaki még nem látta volna. Csak erős idegzetűeknek!)

A társadalom egyáltalán nem segíti hozzá a nőket ahhoz, hogy rájöjjenek mit is szeretnének valójában, ezért aztán vannak olyan nők, akik úgy lesznek anyák, hogy valójában nem szerettek volna azok lenni és olyan nők is vannak, akik sajnálják, hogy végül nem lettek azok. Így végül lehet nem azok a nők lesznek anyák, akik a legalkalmasabbak lennének erre a szerepre.
Változik a világ, vele együtt változnak az emberek, így a nők is.  Mindig minden változásban van, ezt nekünk is követnünk kell. Valójában mi is folyton változunk, csak némely  társadalmilag berögzült elképzelés marad a régi. Ezek azonban már nem funkcionálnak megfelelően a megváltozott feltételek között. A nőiséggel és anyasággal kapcsolatos elgondolásainkat lehet újra kellene értelmezni. Kollektíven.
Ha elvárások és értékítéletek nélkül elfogadjuk a nők döntését arra vonatkozóan, hogy akar gyereket és arra vonatkozóan is, ha nem akar, ha megváltoztatjuk az anyaságról való gondolkodást, ha a társadalom nem "görcsöl" azon, hogy ki tart majd el bennünket, ha megöregszünk, hanem inkább a megfelelő háttér rendszerrel segíti a nőket a teherviselésben, akkor van a legnagyobb esély arra, hogy a nők nőiségüket előbb-utóbb a gyermekvállalásban is szeretnék majd megélni.

Bízz a gondviselésben!

A mai nap tanulságaiból:

 

Nagyon érdekes volt ez a mai nap! Különlegesen éreztem magam végig és  különleges,  kedves emberekkel találkoztam, vagy kerültem kapcsolatba. A legkülönlegesebb dolog pedig este történt velem. Már majdnem lenémítottam a telefonom (a moziba érvén, de úgy alakult, hogy elkéstünk), amikor érkezett rajta egy hívás. Két angyaltól. Én így hívom őket, mert szerintem tényleg azok :) Olyan hatalmas szeretetet éreztem a telefonon keresztül … Egy óvó, szerető, kérlelő figyelmeztetés volt amit kaptam, amivel talán megmentettek egy nagy veszedelemtől.

Ha kicsit is sugárzod magadból a fényt, vonzod vele az embereket. Ha kitárod a szíved lehet, hogy védtelen leszel a nem jó szándék iránt is. De igazából akkor sem vagy biztonságban, ha túl óvatos vagy és bepáncélozod magad. Ha nyitott vagy az mindig kockázattal jár. De az élet kockázatos. Ilyen a természete. Ha tényleg kinyitod a szíved nem érhet bántódás, mert vigyáznak majd rád. Lehet, hogy egy szükség hozta találkozás, vagy egy fura módon időzített telefonhívás ami által segítségeket kapsz. Miért nem veszed észre, hogy angyalok vesznek körül, akik folyton vigyázzák lépteidet?! Nincsenek véletlenek. Ma megint megtapasztalhattam mindezt egy teljesen nyilvánvaló módon.  Vigyáznak rám. Nem kell félnem semmitől. Nyugodtan rábízhatom magam a gondviselésre!
Ha kinyitod a szíved mindenféle embert magadhoz vonzol. Olyat is, aki a fényre vágyik (mert mindannyian arra vágyunk) és azt hiszi akkor lehet az övé, ha megpróbálja azt birtokolni, vagy szabotálni, de olyat is, aki önzetlen, meglepő vagy teljesen váratlan módon siet a segítségedre, netán azért, hogy megvédjen valami nagy veszedelemtől. Igen, ilyen van. Nemcsak a filmekben. :) Mindig meghatódik az ember, ha ilyen emberekkel találkozik. És bizonyságot kap arról, hogy van gondviselés.

Tehát arra a következtetésre jutottam, továbbra is úgy gondolom, hogy érdemes kinyitni a szívünket. Ma egész nap teli voltam szeretettel. Azt éreztem, hogy szeretek mindenkit! Olyan mámorító ez az érzés... :) ez asszem kicsit meglátszik most az írásomon is... :) még mindig „lebegek” tőle :) ennek ellenére azért a földön járok. :) Tehát nincs olyan „mellékhatása” ennek az érzésnek, hogy az ember elszakad, elszáll messzire a valóságtól. :)
Szerencsére egyre többször sikerül úgy éreznem, hogy akik nem segítő szándékkal vannak irántam (tudatosan vagy tudatlanul) azokat is szeretem, és szeretnék segíteni nekik. Megértem őket.

Szeress és a többszörösét fogod visszakapni ennek valamilyen formában. Vedd észre ezt és a körülötted lévőkben az „angyalokat”. Az is lehet, hogy ez "csak" egy kedves, megértő, elfogadó jelenlét melletted.

Szeress nyugodtan, nyisd ki a szíved, mert nem vagy egyedül. Sokan szeretnek téged is, sokan vigyáznak rád is!!! Bízz a gondviselésben! :)

Kapcsolódó cikk (folytatás):
http://nesszi.blogspot.com/2011/06/tenyleg-nyissuk-meg-magunkat-mindenki.html

Miért olyan nehéz változtatni magunkon?

Mindig minden változásban van, és nekünk, ha boldogok akarunk lenni, követnünk kell ezeket a változásokat és változnunk velük együtt.

Miért olyan nehéz változtatni magunkon még egy kicsit is?

Bátorság kell mindenhez. Ahhoz is, ha változni akarunk magunkon, az életünkön, ami csak úgy megy, azáltal, hogy tudatába kerülünk fontos dolgoknak, igazságoknak. És bátorság kell ahhoz, hogy megtudjuk ezeket a dolgokat, mivel ezek ahhoz vezetnek, hogy minden megváltozik.

Kérdezhetnéd, hogy miért lenne bajunk azzal, hogy a fontos igazságok megváltoztatnak bennünket, ha egyszer az a célunk, hogy meg akarunk változni?
Ha ezt paradoxonnak érzed, olvasd el az alábbi könyvrészletet. Feldmár András érdekes elképzelését olvashatod az alábbiakban.

"Én a tudatot és a tudatalattit valóságnak gondoltam, tehát mondjuk van egyszarvú a tudatalattimban, mert valaki gondolt rá. Nem csak materiális valóság van, hanem információs valóság is. Így a szimbólum - mint például egy egyszarvú - is valóság. Az információs valóság is jelent valamit. Ez az asztal is jelent valamit, de ettől függetlenül anyaga is van. Az egyszarvúnak nincs. Ilyen szempontból a tudatalattiban rengeteg információ van. Az összes archetípus, minden amire valaki gondolhat, már ott van. Sőt nagyon sok ember úgy érzi, hogy a gondolatok ragadják meg őket, nem úgy, hogy ők gondolkoznak. Lehet, hogy az is csak illúzió, amikor az ember annyira okosnak és gondolatgazdagnak érzi magát. Talán rá kell döbbennie, hogy semmiféle gondolata nincsen, és maximum annyit tehet, hogy kitárja magát, s átadja magát a gondolatoknak. Rengeteg olyan gondolat van ebben a szobában is, amit egyikőtök sem enged be. Nem akarjátok odaadni magatokat ezeknek a gondolatoknak, mert felrázna benneteket. Mire jó egy gondolat, egy olyan tudás, ami nagyon szomorúvá tenne? Miért lenne jó, ha például az Isten itt lenne, s mindent el akarna árulni nektek, ti meg azt mondjátok, hogy nem, köszönöm szépen, menj haza, nem akarok többet tudni annál, mint amennyit most tudok? Mert ha valóban meg tud valamit az ember, akkor megváltozik az élete. Ahhoz, hogy az ember megtudja, hogy mi hatvan fok szinusza meg koszinusza, nem kell megváltoztatnia az életét, az nem valódi tudás, az csak egy kis hab a kávén, amit mindegy, hogy megiszik vagy nem, belekeveri-e a kávéba vagy nem. De ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak tárjuk ki magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Ezért aztán senki sem akar semmire sem rájönni, mert ki akarná megváltoztatni az életét? Mindig nagy megrázkódtatással jár az, ha az embernek meg kell változtatni az életét. Ezért általában senki sem akar megtudni semmit sem...

Elmondok egy másik történetet. Ez is egy olyan alkalommal volt, mikor 1000 mikrogramm LSD-t ettem "vacsorára", éppen nehéz helyzet állt elő az életemben, s nagyon el akartam gondolkozni azon, hogy mit is kellene csinálni, s így járkáltam fel s alá, mint most. Akkor azt mondtam magamnak, hogy meg akarok változni. Változtatni akarok magamon, meg az életemen. És semmi nem történt. Mintha nem is ettem volna LSD-t. Nem történt semmi. Úgy éreztem, hogy egy kicsit ideges vagyok, de semmi nem történt, nem változott meg a látásom, hallásom, mint ahogy szokott, valami nem engedte, hogy a hatás bekövetkezzen. Reszkettem, de különben semmi sem történt. Hajtogattam magamban, hogy meg akarok változni, változásra van szükségem. Ezt csináltam két órán keresztül, s akkor megtorpantam, mert rájöttem, hogy hazudok. Nem igaz az, hogy meg akarok változni, ez tökéletes hazugság. Az igazság az volt, hogy rettenetesen féltem attól, hogy valami is megváltozik az életemben. Semmin sem akartam változtatni, azt akartam, hogy minden maradjon úgy, ahogy volt, miközben tudtam, hogy ez lehetetlen. Ezért nem is hatott egyáltalán az LSD. Abban a pillanatban azonban, amikor bevallottam magamnak az igazságot, abban a pillanatban minden elolvadt, abban a pillanatban minden megváltozott, elkezdtem érezni az LSD hatását, akkor már nem én reszkettem, hanem a falak, s minden elkezdett folyni, én pedig elkezdtem sírni, minden megváltozott, s nagyon hamar rájöttem arra, hogy minek kell megváltozni bennem, körülöttem, hogy milyen irányban kell az életemnek folyni, s azt is, hogy az milyen nehéz. Nagyon nehéz a legkisebb változást is megvalósítani az embernek önmagában vagy a világban.

Tehát nincs válasz arra, hogy hogyan nyissa ki az ember magát, mit kell csinálnia ahhoz, hogy beengedje az igazságot. Ha szerencséje van, akkor őszinte lesz magával, és akkor, ha egy pillanatra nem hazudik magának, minden megváltozik. S hogy ezt mikor teszi meg, hogy meddig lehet elnyomni a valóságot? Szerintem vannak olyanok, akik a halálukig, életük utolsó pillanatáig, a cél előtti utolsó pillanatig el tudják nyomni, s akkor tíz másodperccel azelőtt, hogy meghalnak, meglátják az igazságot. Szerintem nagyon szomorú lenne, ha addig tudnék hazudni magamnak, amíg meg nem halok. Még a híres filozófus, Kierkegaard is a halálos ágyán, kb. öt perccel a halála előtt jött rá valami fontos dologra, és könnyekkel a szemében mondta valakinek, aki az ágyánál ült, hogy most jött rá arra, hogy mindig szeretettel volt körülvéve, pedig ő soha nem érezte, hogy szerették. Azt mondta, abban a pillanatban rájött, hogy ha a világ nem szerette volna őt s mindannyiunkat, akkor egy percig sem tudnánk életben maradni. Ha a Nap hőmérséklete egy fokkal kisebb vagy nagyobb lenne, akkor nem élnénk. Ha valami kicsi dolog megváltozna a világban, akkor már egyikünk sem tudna tovább itt élni. Rájött arra, hogy az, hogy élünk, egyáltalán, már önmagában hatalmas csoda, és arra, hogy valamilyen szeretet kell, hogy megengedje nekünk, hogy éljünk, hogy legyen tudatunk, hogy beszélgessünk a tudatállapotokról. Erre csak a halála előtt öt vagy tíz perccel jött rá. Különben, ha ismeritek, akkor tudjátok, hogy eléggé depressziós személyiség volt, s azért volt olyan, mert úgy érezte, hogy senki sem szereti. Talán azt jelenti a szeretet, hogy csak úgy vagyunk, hogy egyáltalán lehetünk. Az első filozófus fejében megfordult az alapkérdés, hogy miért van valami inkább, mint semmi. Azt hiszem, már az is a szeretet műve, hogy erről egyáltalán beszélni tudunk..."

/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/

FIGYELEM!!! 

Senki ne kövesse Feldmár Úr példáját LSD-t fogyasztással kapcsolatban!!! A doktorúr kizárólag kísérleti céllal használta ezt az életveszélyes szert eleinte csak ellenőrzött orvosi körülmények között!
Az LSD nagyon veszélyes! Teljesen megváltoztatja az érzékelést. Volt olyan ember, aki a hatása alatt úgy érezte, hogy egy útpadkáról lép le és közben  valójában kilépett egy ablakon a sokadik emeletről. Nem élte túl. De olyan is volt, aki kisétált egy autó elé, mert azt látta, hogy valami ismerőse közeledik felé...

Ajánlok figyelmetekbe egy érdekes rövidke írást arról hogy "Hogyan kell változni":

http://tyche.freeblog.hu/archives/2006/08/

Az esőről

Az emberek egy része szereti az esőt, míg mások ki nem állhatják. Nem tudom akik szeretik miért szeretik, csak azt tudom elmondani, hogy én mit szeretek benne.

Ezidáig sosem szerettem az esőt, sőt ki nem állhattam. Mert vizes. És ha vizes, akkor hideg. Csak inni szerettem a vizet. Részben ezért is hívnak többen Macskának, Cicának, merthogy a macskák fürdésre sem állják a vizet. Nyilván fürdök :) mert muszáj, de nem okoz örömöt, mert mindig fázom olyankor. Nem emlékszem arra, hogy lett volna mostanában olyan, hogy ne fáztam volna fürdés közben. Részben emiatt van, hogy nehezen lehet engem rávenni az úszásra is. Bár amit csinálok, azt úszásnak nem feltétlenül nevezném, maradjunk annyiban, hogy nem süllyedek el egy hullámmentes vízben... Ha nagyon akarok azért le tudok úszni fél kilómétert kisebb szünetekkel egy ilyen sima felszínű vízben.

Mostanában egészen másképp állok a vízhez. Különösen az esőhöz. Különleges érzések társulnak hozzá. Szép dolgok jutnak róla az eszembe! Köszönettel tartozom ezért valakinek! 

Nem érdekel, ha elázom, nem érdekel milyen csapzottan nézek ki vizesen, és úszhatnékom van ezerrel! Persze azért fázni továbbra sem szeretek, de kezdek nagyon jóban lenni a vízzel! 

Az eső olyan romantikus! Biztos sok szép dolgot lehet még találni benne! Azért az nem lenne rossz, ha közben a nap ki-kidugná kicsit az orrát a felhők közül!

Na most kimegyek az esőre és jól eláztatom magam. Mert most ez esik jól! :)

Néhány idézet az esőről... csak úgy...

"Minek örüljek?" – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.

/Müller Péter/

Ez itt most gyök, vagy a számok beálltak az eső elől?

Róka Sándor/

Az eső könnyeket sírt az ablakra.

/Dean Ray Koontz/

Jogom van fölfelé nézni. Az égre, a sűrű felhők mögött látható egyetlen csillagra - ha odalent vihar, eső vagy áradás van.

/Müller Péter/

Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.

/Henri-Frédéric Amiel/

Ha fegyver vagy, hadd legyek golyó a tárban.
Ha eső vagy, leszek majd egy porszem a sárban.
Ha nap vagy, az arcomhoz érjen a fényed.
Mindig égjen.

/Kowalsky meg a Vega/

Osztani magad: - hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni: - hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni - eső a homokra -
sivatagnyi reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled - s a táj se zöldebb:
- kutakká gyűjt a mély: - soká isznak belőled!

/Váci Mihály/

Ha az eső lennék, ami összeköti az eget és a földet, akik soha nem lesznek eggyé... Vajon össze tudnám-e kötni az emberek szívét?

/Naruto c. film/

Nem kell a boldogsághoz semmi, uram, a boldogságot nem lehet akarni. Nem kell hozzá sem szivárvány, sem naplemente. Sem nyugalom, sem béke, sem beteljesült vágyakozás... a boldogság egyszer csak hirtelen elárad, betölt, nem tudni, mitől. Lehet, hogy éppen esik, kopog a tetőn, és attól jön a boldogság, és átsuhan, megáll itt, kicsit elidőz, majd továbbáll. Lehet itt épp akkor, mikor jön szomorúság, gyász, szürkeség, ború és eső. Kilátástalan eső. És lehet, hogy a kopogásától mégis boldogság lesz akaratlanul és véletlenül. Áll az ember valahol az út mellett elhagyatottan, vár valamire, sár van és eső és hideg, és mégis egyszerre, érthetetlenül boldogság van.

/Bóna László/

Olyan a szíved, mint a hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.

/Murakami Haruki/

Ha eső hull, hadd essen.
De ha nem, hadd ne essen.
Az élet útján
ruhád ujja nedves leszeső nélkül is.

/Ikkjú Szódzsun/

Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.

/Márai Sándor/ 

Az a bátorság, hogy az ember azt csinálja, amit akar, attól függetlenül, hogy mennyire fél. Tehát a félelem tulajdonképpen olyan lesz, mint az időjárás: hogy ha meg akarlak látogatni, akkor nem foglak fölhívni, hogy hát akkor most nem jövök, mert esik az eső. Akkor inkább esernyővel foglak, esernyőt fogok venni, és akkor is meglátogatlak, ha esik az eső.

/Feldmár András/

Ha esik az eső, minden bevonalkázolódik: a bútorok, az arcod, az ablak, a háztető, a fák. Ha esik az eső, lecsurognak a hegyek, és odaömlenek a lábad elé.

/Ágai Ágnes/

.
.
.