Mi az amit keresel?

Néztél már magadba? Miért vagy elégedetlen néha amikor lehetnél boldog is hiszen minden rendben van körülötted?

"Életedben akkor jelennek meg a gondok, amikor kiesel létezésed harmóniájából. Ha saját életed ritmusának ütemében mozogsz, a problémákat észrevétlenül vagy jelentéktelen energia felhasználásával oldod meg.  Egy kérdés akkor lesz égető, egy gond akkor lesz teher, ha nem vagy harmóniában önmagaddal és az életeddel. (...) Manapság a gyorsan megszerzett eredményt hajkurászod, de vigyázz, a nagy rohanásban mindig elveszíted a lényeget - az eredmény fontos ugyan, viszont te vagy a lényeg. Te és az a változás, amelyet célod elérése közben megélsz. Mert a célt egyszer eléred, és akkor nincs tovább. Ha csak a cél lebeg a szemed előtt, akkor a beteljesüléskor üressé válsz. Ezzel szemben, ha megéled a valóságot, ha megéled a változást, örökké lesz felfedeznivaló, örökké lesz csoda az életedben." /A. J. C./
Minden egyes nap el kellene csendesednünk, hogy újra megtaláljuk magunkban a harmóniát.
"Első lépésben vonulj vissza, hogy senki se zavarjon. ...tiszteld magad annyira, hogy időről időre visszavonulsz a világ zajától. Második lépésben moss arcot és kezet - nagy nyári melegben akár zuhanyozhatsz is. ...gyújts gyertyát... Miután a gyertyát meggyújtottad, dőlj hátra, helyezkedj el kényelmesen, és csak legyél. Csak ücsörögj, és lazulj. Engedj el mindent, és ameddig jólesik, csak bámuld a lángot, csak nézz ki a fejedből. Ne akarj semmit, csak létezz, csak engedd, hogy a napi problémák, a rád ragadó feszültségek elszálljanak." /A. J. C./
Később  akár napjában többször is elég, ha csak becsukod a szemed és elképzeled a kis lángocskát, újra elönt majd a béke és nyugalom.

És a válaszok egyszer csak jönni fognak, maguktól. Előbb-utóbb biztosan meglesznek a válaszok. Mert minden kérdésedre amit feltettél, ott van benned a válasz is.

Mi az, amit keresel?

"Az élet keresés – szüntelen, kétségbeesett, reménytelen kutatás valami után, amiről nem tudjuk pontosan, hogy micsoda. Mély, leküzdhetetlen sürgetést érzel arra, hogy keress, de valójában nem tudod, mi a célod. És mindez olyan tudatállapotban történik, hogy bármire bukkansz, az nem tud kielégülést nyújtani. Úgy tűnik, a frusztráció az emberiség végzete, mert bármit is találj, értéktelenné válik abban a pillanatban, amint megszerezted. És akkor ismét nekilátsz a keresésnek.

A kutatás folytatódik, akár találsz valamit, akár nem. Mert nem számít – akármit találsz, akármi hiányzik, a keresés mindenképpen folytatódik. Kutat a szegény, kutat a gazdag, a beteg, az egészséges, a hatalmas, az erőtlen, az ostoba, a bölcs – és senki sem tudja, pontosan mit is keres.

Ezt a szüntelen kutatást kell megértened: mi ez és miért történik? Úgy tűnik, szakadék nyílt az emberi lényekben, az emberi elmében. Mintha egy lyuk, egy fekete lyuk tátongana az emberi tudat mélyén. Beledobálod a dolgokat, és eltűnnek a mélyén. Semmivel sem tudod megtölteni, semmi sem segít közelebb jutni a teljességhez. Ez egy nagyon lázas keresés. Keresed ebben a világban, és keresed a másvilágon. Néha a pénzben keresed, a hatalomban, a tekintélyben, máskor Istenben, az üdvösségben, a szerelemben, a meditációban, az imádságban – de a kutatás folytatódik. Úgy tűnik, az ember a keresés betege.

És ez a keresés nem engedi, hogy itt és most létezz, mert folyton valamerre másfelé űz. A keresés egy kivetítés, egy vágy, egy meggyőződés, amely azt mondja, hogy valami másra van szükséged – ami biztosan létezik, csak valahol máshol, nem ott, ahol éppen vagy. Egészen bizonyosan létezik, de nem ebben a pillanatban – nem most, hanem valamikor máskor. Ott található, akkor, és sosem itt és most. Űz, vonz, kerget. Újabb és újabb őrültségekbe hajszol, egészen megőrjít. És sosem talál megnyugvást.

Hallottam egy történetet egy igazán csodálatos szúfi misztikusról, Rabia al-Adaviáról:

Egy este, amikor a nap már leáldozóban volt, és alig valamicske fény világította meg az utat, az emberek észrevették, hogy Rabia ott ül az úton, és keres valamit. Idős hölgy volt, a szeme már meggyengült, és rosszul látott, ezért a szomszédok a segítségére siettek. Megkérdezték tőle: – Mit keresel?

Rabia azt felelte: – Ennek a kérdésnek nincs jelentősége. Keresek. Ha segíteni akartok, segítsetek.

Az emberek nevettek, és azt mondták: – Rabia, megbolondultál? Azt mondod, hogy a kérdésünknek nincs jelentősége, de ha nem tudjuk, mit keresel, hogyan segíthetnénk?

Rabia így válaszolt: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek: egy tűt keresek. Elvesztettem a tűmet.

Az emberek lehajoltak mellé, de hamar rádöbbentek, hogy az út nagyon széles, egy tű pedig rendkívül apró dolog.

Ezért újra tudakozódni kezdtek: – Kérlek, mondd meg, hol vesztetted el, a pontos helyet, különben nagyon nehéz a feladat. Az út széles, kereshetjük az örökkévalóságig. Hol vesztetted el?

Rabia azt felelte: – Megint olyasmit kérdeztek, aminek nincs jelentősége. Mi köze van ennek a keresésemhez?

Az emberek megálltak, és azt mondták: – Te valóban megőrültél!

Rabia helyesbített: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek, a házamban vesztettem el.

Az emberek megkérdezték: – Akkor miért itt keresed?

Rabia pedig a történet szerint így felelt: – Mert itt világos van, a házamban viszont sötét.

Ez a példázat nagyon fontos dolgot mesél el. Megkérdezted valaha önmagadtól, mi az, amit keresel? Próbáltad valaha mély meditációval megtudni, mi a kutatásod tárgya? Nem. Még ha egy ködös pillanatban, egy homályos percben volt is valami sejtésed arról, amit keresel, sosem volt pontos, sosem volt egyértelmű. Még egyszer sem sikerült világosan meghatároznod."

/Osho/

 

Egészen addig fogsz keresgélni, amíg meg nem találod amit kerestél.
Miért keresel folyton?
Mit keresel?
Magadban, egy baráti kapcsolatban, vagy egy párkapcsolatban...?
Megtaláltad már?
A fényt?
http://remotelistener.blogspot.com/2010/07/feny.html

Mindenki a fényt keresi egy másik emberrel való kapcsolatában... szerintem.
Miért is olyan nehéz társat találni... ? Mert itt különösen igaz az, hogy nem egyszerűen a fényt keressük a másikban, hanem azt a fajta fényt, ami által jobbak lehetünk az életben. Egy szépséges fényt, amit szavakkal nem is lehet igazán jól leírni. Ez valójában mindenkiben ott van, de ennek ellenére nem olyan könnyű a dolgunk, mert azt kell megtalálni, amelyik a szívünkkel kb. azonos rezgésszinten él, hogy össze tudjunk vele olvadni, egyé tudjunk válni.
Ha két "összeillő fény" találkozik... hatalmas fényáradat lehet/lesz belőle!!! Téren és időn túl létezve beragyogva mindent!
Ha tapasztaltál már ilyen ragyogást akár csak egy pillanatra is, vajon beérnéd utána kevesebbel? Ha azt mondod nem, úgy tűnhet, mintha elégedetlen lennél, mintha nem tudnád értékelni azt, ami van, vagy azt amit kapsz, amit kaptál. Jó dolgodban már azt sem tudod mit csinálj... ?!
Ne érezd rosszul magad! Az ember mindig a fény felé törekszik, mindig azt keresi, ami hajtja előre. Az ember mindig a hozzá lehető legközelebbit keresi, tudja, hogy létezik, a szíve mélyén minden ember tudja és erre vágyik. Ezt hajtja, ezt keresi szüntelen. Nincs ebben semmi rossz. A kérdés inkább az, hogy meddig kell keresni... hogy neked személy szerint kell-e egyáltalán keresni, vagy sem, s ha megtaláltad felismered-e.
Ez a fény úgy ragyog, hogy szabad szemmel nem látható. Csakis érezhető. Ha becsukod a szemed tudod, hogy létezik és hogy mindig is létezni fog.  Csak ismerd fel, ha találkozol vele. Megismerni csak a szíveddel tudsz. Szívünkkel érezzük a másik szívét. Az érzés csak önmagától létezik, vagy van vagy nincs, míg a gondolat tervez, manipulál, számít. A fényt szeretjük a másikban, és ennek megnyilvánulási formáit. Azt szeretjük ahogyan a másik szeret. És szeretni egyébként bárkit és bármit lehet. Szeretetet "bármikor" tudunk érezni. Ezért van az, hogy ha a szívünkkel "látunk", olyan embereket is tudunk szeretni, akiket nem, vagy csak alig ismerünk. A szerelem és szeretet létezhet együtt, mivel a szerelem a szeretet egy speciális fajtája. A szerelem egy kicsit más, mint a szeretet, több tényező hat a kialakulására, az egyik az, ha valakinek a lelkét hasonlónak érezzük a miénkhez.

A szerelem a legbonyolultabbnak tűnő dolog a világon, mert számtalan megoldandó kérdés, feladat származik belőle.
Például, ha találtál már egy kedves, jóságos, szerető és szerethető kicsi fényt, ragaszkodsz hozzá, mert nem tudod, hogy láthatsz-e még valaha ilyet, félnél elveszíteni. És néha nem láthatóak a különbségek a fények között... mert igazából minden ember olyan csodálatos! Érezheted, hogy van olyan fény, ami talán jobban illene a tiedhez. De lehet nem mered feladni azt az értékes drága kicsi kincset, amire már rátaláltál, aki szerető, óvó fényével világítja az utad, hogy ne légy sötétségben. Te tudnál, mernél választani biztos "arany közép út" és a "minden vagy semmi" között? Választanál? Az ember ha nem ismeri önmagát (és nem is ismerheti meg igazán, hiszen ahogyan minden ő is folyton változik) akkor nem tudja mi lakozik benne valójában, ezért nem tudja, nem is gondolja, hogy jobb is lehet... minden. Az emberek sosem gondolják, hogy jobb is lehet, mert még magukról sem tudják elhinni, hogy jobbak lehetnek...

Ezért aztán nem is biztos, hogy mindenki azt a fényt találja meg, akivel együtt lehetnének jobbak.

Amikor keresel, olyat keress, akivel együtt lehettek jobbak!!! Akivel érzed, hogy jobb akarsz lenni, és ő is úgy érzi, hogy jobb akar lenni veled! Együtt!

Érdekes, hogy az ember időről-időre találkozik olyan dolgokkal, megoldandó feladatokkal az életében, amik talán sosem mentek neki, amiket igyekezett mindig kikerülni.  Ezek előbb-utóbb eljönnek és van, hogy halmozottan. Hát olyankor aztán tényleg nem unalmas az élet. Semmit sem lehet elkerülni! Semmi elől nem lehet elmenekülni.
"Arany közép út", vagy a "mindent vagy semmit", avagy meddig és hol kell keresni a fényt? Ez a kérdés nem múlik el amíg nincs meg rá a válasz. És egy kérdés sem múlik el amíg nincs meg rá a válasz. Legfeljebb később más szituációkban, más szereplőkkel ismétlődve jön majd elő. Ezért a feladatot meg kell oldani. És mert az idő drága. A legdrágább. Mindenkinek.

"Ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésedre, nem azt jelenti, hogy az a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerestél még eleget."

/Hamvas Béla/

El kell döntened, hogy meddig keresel. Hogy folyton keresel, vagy csak egy ideig, aztán megállapodsz. Vagy már most megállapodsz. Mivel mindig változol, mint minden ember, a párod is változik, talán lehet nem is maradtok egymásnak mindig a leginkább összeillő fények. Ha keresel egy másikat, azzal is megtörténhet ugyanez, mivel a világ folytonos változásban van.
Létezik olyan, hogy ikerlélek? Akivel örökkön-örökké, életeken át össze vagy kötve?  Akivel mindig összeilletek? Vagy nem létezik, és az van, hogy egész életeden át bizonyos időközönként mindig egy új társat kell keresned, ha a jelenlegivel már megtanultátok egymástól amit meg kellett?
Talán létezik olyan, hogy ikerlélek, csak nem mindenki ismeri fel, vagy nem mindenki találja meg, vagy ha igen, nem lehet együtt vele, mert néha más emberekkel kell lenni, hogy tanuljunk. És akkor lehet, hogy valakinek ebben az életben a "folytonos" keresés jutott osztályrészül.
Talán az az egy biztos, hogy, amíg nem tanultátok meg amit meg kell a pároddal az egymással való kapcsolatotokban nem léphetsz előbbre... Na meg, hogy nincsenek véletlenek, egy találkozás, egy történés sem véletlen... a kérdés az, hogy ezek milyen célt szolgálnak.


A válaszokat meg kell találni!
Ha kinyitod a szíved és a lelked, az élet időnként sokkal bonyolultabbnak tűnik, és néha majd lehet jól összezavarodsz,  főleg, ha szerelemről van szó, mert jönnek majd új emberek, akikben meglátod azt a fényt ami benned is van. Hasonló a hasonlót vonzza. És egyre többen vagyunk az úton, akik  hasonlóak, akik nemcsak úgy élnek bele a nagy világba "céltalanul", hanem hiszik, hogy okkal vannak itt és életük egy nagyobb terv része. Tudják, hogy csak apró porszemek a világban, de nélkülük nem lenne teljes ez a világ. 
Mindig mindenre van válasz. Keresheted, csak ne felejts el közben élni, megélni a változást! :) Ha ezt elfelejted, akkor csak lebegsz valami köztes létben, nem vagy igazán jelen, nem tudod 100%-ban odaadni magad semminek.

Annyit okoskodok itt a szerelemről, ezért most úgy tűnhet, mintha a szerelmet tartanám az egyetlen megoldásnak a fejlődéshez. Nem az egyetlen, de Osho szerint a legkönnyebb és legegyszerűbb út, ezért én is fontosnak tartom. (Osho szerelemről való elgondolásai nagyon tanulságosak számomra.)
Az az egy lehet a biztos, hogy a szerelmet meg kell élnünk, nem térhetünk ki előle, meg kell tapasztalnunk, hogy tovább léphessünk, ...hogy mellette, párhuzamosan léphessünk tovább.
"A szerelem kölcsönös segítség az út megtalálásához, az út pedig végtelen és rejtelmes... Nem csak egy szikra, ami felpattan, aztán eltűnik, hanem tűz, amelyben te végleg elégsz. Minél kevesebb marad belőled, annál közelebb kerültél a meditációhoz: Istenhez. Az én eltűnt, csak a szerelem él.
Siva azt mondja: az örökkévalóság a tiéd." /Osho/

   
http://youtu.be/BB2k01zqIjc