2012. március 26., hétfő

Amikor már nincs mibe menekülni...


Azt hiszem már értem miért nem lehet agyban megoldani a dolgokat... igazából nincs olyan könyv, idézet, bármi amihez még fordulhatnék (egy bizonyos élethelyzetemmel kapcsolatban), amiben magyarázatot találhatnék önmagam mentegetésére, amiben elbújhatok, amivel takarózhatok... (azért persze lehet még csinálom, de nem tudatosan).
Arról nem is beszélve, hogy 98%-ban a tudatalattink irányít bennünket, tehát néha hiába is használjuk a fennmaradó 2%-ot, van hogy nem tudjuk így megoldani a dolgokat. A tudatalattiban meg ki tudja, hogy mi van... A lényeg, hogy a tudatalattiban lévő tapasztalatok, emlékek (és még ki tudja mik) irányítanak bennünket. Ezért sem tudok már a bölcsességekbe sem menekülni... olvashatnék, kereshetnék bármit... nem segítene, nem oldana meg semmit, nem adna választ... 
És persze tudatosan tudom, hogy nyilván nem is így kell megoldani a dolgokat... nekem kell tudnom, hogy mit akarok.

Amikor a kicsi okos fejeddel (tudatosan) nem tudsz megoldani dolgokat akkor jöhetnek testi tünetek pl. krónikus fejfájás, ha nem találod az egyensúlyodat (pl. nem tudsz dönteni) jöhetnek egyensúlyszervi betegségek, aztán lehet, hogy a szíveddel is "lesz valami", ha a szívcsakra nem működik rendesen, aztán lehet, hogy a gyomor jön, merthogy ugye meg kellene emészteni dolgokat... 
Szóval vannak következmények... lehet, hogy betegségbe menekülök??? Nagyon nem szeretnék!!!!! ...Igen, megfordult ez is a fejemben, mert hát az ember mindig agyal, hogy "miért?" ...de nem, nem gondolom, azt hiszem, ezek talán inkább mégiscsak következmények lesznek (remélem), eszem ágában sincs betegnek lenni...

A lelki okokat a tudatalattiból kell kitisztítani. És mivel nem tudod mi van ott, ezért csak azt tudod ott bent átprogramozni, azt a valamit, nem tudod mit, ami a problémádat okozta. Erre egy nagyon jó módszer a hooponopono. Most próbálgatom, úgy érzem, hogy segít, de még sok saját tapasztalattal nem tudok szolgálni. Persze időt kell adni ennek is, hogy kifejtse a hatását, mint minden másnak is... nem lehet évek alatt lerakódott dolgokat egy nap alatt kisöpörni magunkból. Nagyon bízom benne, hogy segít... mindenesetre az biztos, hogy már egy-két nap alatt is elég fura dologra jöttem rá általa. Például arra, hogy bármit teszek is, lehet engem feltétel nélkül szeretni. Engem is lehet szeretni... akár mit teszek, lehet szeretni engem csak önmagamért, azért aki vagyok. Hooponopozás során amikor ez bevillant valahonnan, hát az egy olyan nagy erejű meglepetés és felismerés volt számomra és annyira új volt nekem ez az egész, kb. mintha találtam volna valami iszonyat nagy dolgot,  de tényleg, vagy mintha feltaláltam volna valamit :)... és annyira de annyira boldog voltam tőle! :) Olyasmi érzés volt, aminek köze van valahogy a szabadsághoz, az önbizalomhoz... is.
Ezt a feltétel nélküli szeretetet az anyai szeretethez lehet hasonlítani leginkább. Egy anya, akinek a gyereke gyilkosságot követett el, ugyanúgy fogja szeretni gyermekét. Nyilván nem helyesli amit a gyereke tett, de attól még ugyanúgy szereti, a két dolog független egymástól. A szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy mit és hogyan teszel... mert "a szeretet nem ilyen, a szeretet és a bizalom nem  üzletel" (Győri Jutka), nincsenek elvárásaik. Te is szerethető vagy feltétel nélkül!!! 
Nem mondom, hogy ennek most már mindig tudatában leszek... idővel a tudatalattiba is berögzül majd, dolgozom rajta...
Persze tudjuk mondani, hogy szeretjük magunkat... de ez valójában is így van? Az emberek nagy része elvesztette a saját szerethetőségébe vetett hitét. Akkor vesztette el, amikor édesanyánk (jó szándékkal) először mondta, hogy "hát nem szégyenled magad, hogy ..." valószínűleg ekkor ütközünk meg először azon, hogy minket talán nem lehet szeretni csak úgy, önmagunkért? 
Annyira elfelejtettük azt, hogy lehet minket szeretni akármilyenek is vagyunk, hogy még akár az egészségünket is képesek vagyunk feláldozni azért, hogy szeressenek, megbecsüljenek bennünket.

Hallani itt-ott-amott, hogy szeresd magad és bocsáss meg magadnak! De tényleg meg tudod ezt tenni? Ha te sem ezt tanultad meg, és nem ez van a tudatalattidban, hogyan hihetnéd el akkor mindezeket, hogy tényleg így is érezd? Próbáld ki a hooponoponot, ezt az igen egyszerű módszert, ami segíthet, hogy meglátni, hogy valóban, tényleg képes vagy-e megbocsátani magadnak és szeretni magad.
Mi a valódi szeretet? A megbocsátás. Mit mondott Jézus is a kereszten mielőtt meghalt? "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek." (Lk 2,324) Nem azt mondta, hogy szeressétek egymást, nem ez volt az utolsó imája, az előtte állók előtt, hanem azt, hogy "bocsáss meg"... ez volt tulajdonképpen az útravalója számunkra is.
Önmagunknak a legnehezebb megbocsátani akár hiszed akár nem, de meg lehet csinálni és meg is tudod szeretni magad. Lehet nem egyik napról a másikra, idővel...
Ne bántsd magad! Te vagy a felelős mindenért ami veled történik, de nem vagy hibás. Bánd meg, ha rosszat tettél, de ne hibáztasd magad érte (előbbi a bűnbánat, utóbbi a bűntudat, két különböző dolog), hiszen akkor és ott azt tetted, amit abban a pillanatban a legjobbnak véltél. Vállalj érte felelősséget, bánd meg, de ne hibáztasd magad, hiszen a tudatalatti irányít bennünket legnagyobbrészt. Bánd meg és bocsáss meg magadnak. Ha nem tudsz megbocsátani magadnak, akkor bocsáss meg azért, hogy nem tudsz megbocsátani magadnak... és akár hiszed akár nem ekkor valami megfordul benned, változások indulnak meg a tudatalattidban.

Persze nem csak lelki oka lehet egyes betegségeknek, hanem testi is. 

"...A betegségekből (minden betegségből) a fájdalmat érzékeljük a leginkább; a természet így akarja tudtunkra hozni, hogy valami nincs rendjén bennünk. Amikor az egészséged oda, nyúlj az észhez és magyarázz; amikor türelmed is oda, nyúlj a reményhez, és bízz. A szenvedés az ember létének természetes velejárója. Azt hitted talán, hogy valamilyen csoda folytán te megmenekülsz tőlük? Vagy arra gondoltál, veled ilyesmi nem történhet? Tévedtél. Mindenkivel megtörténik. Ostobaság azt várni, hogy nálad nem következik be az, ami mindenkinél; bölcs dolog beletörődni abba, amin úgysem tudsz változtatni. Talán ha azt mondod az általad nem kedvelt évszaknak: "Múlj el, el se kezdődj, mert nem szeretlek!", elmúlik, vagy el sem kezdődik? A hosszan tartó fájdalom elviselhető vagy megszokható; a rövid fájdalom heves és kibírhatatlan, de szerencsére nem tart sokáig. A test arra teremtődött, hogy helye legyen a léleknek; ne akard hát a testet a lélek elé helyezni. A bölcs nem okolja magát azért, mert tövis tépte a ruháját; a bölcs nem a lelkét hibáztatja azért, mert a test megsérült."
/Lhászai életkönyv. Az élet rendje: Fájdalom és betegség/

Ok, rendben, most már ezt jobban megértem és elfogadom, bár sokáig éreztem magam kevesebbnek amiatt, hogy időnként előjön nálam valami nyavalya. (Ha jól emlékszem) az Új germán medicina szerint a fájdalom akkor érkezik, amikor már jön kifele az ember a betegségből. Például amikor elmész az orvoshoz, hogy fáj a fogad és ő látja, hogy lyukas, akkor a doki betömi, pedig lehet, hogy a fájdalom csak azt jelenti, hogy beindult a csontosodási folyamat, hogy a szervezeted helyreállítsa a foghiányt. 
Azzal viszont még nem tudom mit kezdjek, hogy néha olyan betegségek jönnek, amik mellett nem tudok senki és semmi mással foglalkozni, néha még magammal sem. Ennek nagyon nem örülök. És ilyenkor (lehet, hogy ez önző dolog), de az is eszébe jut az embernek, hogy azért milyen jó, ha ilyenkor van ott valaki (aki ugyan sokszor nem is tud segíteni, sőt néha még zavaró is, de néha mégis) jó ha ott van, ha netán esetleg eldurvulna a helyzet... Mindig lesz olyan, akit meg tudsz nevezni legközelebbi hozzátartozódnak, aki meglátogatna ha kórházba kerülnél, aki segítene például enni, ha a nővéreknek nincs idejük erre... stb? 
Szerencsére nem ilyen durva a helyzet, hogy kórházról kellene beszélnem... azért nemrég eléggé megijedtem amikor néhány óráig még a szememet sem tudtam megmozdítani, nem hogy fürdőbe kimenni amikor jött a szédülés és vele a hányinger... (Nem para, ez a BPPV nevű ártatlan betegségről miatt volt, ami bárkivel előfordulhat és gyorsan, hamar kezelhető, csak baromira kellemetlen és ijesztő.) Volt már egyszer ilyen nálam, tudtam, hogy mit kell tenni, tudtam, hogy el fog múlni, mégis megviselt testileg, majd lelkileg (merthogy konkrétan jól bestresszel tőle az ember, ha akarja ha nem... és ennek utána következményei vannak). Engem az ilyen betegségek (főleg amik nagyon kellemetlen tünetekkel járnak vagy nagyon kiszolgáltatottá tesznek vagy visszatérőek) lelkileg eléggé visszavetnek, de már ezerszer jobban viselem őket mint mondjuk 10 évvel ezelőtt... mert teljesen másképp viszonyulok hozzájuk... és láss csodát ők is másképp viszonyulnak hozzám, hamarabb és kevesebb kellemetlenségekkel helyre jövök. :)

El lehet fogadni a betegségeket, lehet velük együtt élni. Láttam embereket... egy nőt 3 nappal infarktus után egészségtől kicsattanó külsővel, egy rákos beteget, akinek 4 hónapot jósoltak azóta már eltelt két év, láttam kronikus mieloid leukémiával diagnosztizált embert határtalan boldog, békés és egészséges kisugárzással... mindezt egy azon nap... :) 
Annyira banális okok is tudnak testi tünetekben is megnyilvánulni. Ezért hát figyelj jól, hogy mire, hova fordítasz energiát a testeddel kapcsolatosan és főleg, hogy milyen energiát (pozitív vagy negatív)! Figyelj oda, hogy ne aggódj semmi miatt a testeddel kapcsolatban! Ez nagyon fontos!!! Nem egy olyan betegről hallottam, aki amint elfogadta a betegségét, nem küzdött tovább ellene, élte tovább az életét és hamarosan eltűntek a testéből a rákos sejtek.
Fontos, hogy fogadd el ami van. "Ez van kislányom..." hányszor mondták édesanyáink és milyen igazuk volt. Ugyanakkor, emellett az is nagyon fontos, hogy a lelki okokat mindenképpen meg kell találni és gyógyítani, mert a betegség csak akkor tud igazán, tökéletesen elmúlni... és akkor ha el kell múlnia, akkor el is múlik majd.
A léleknek nagyon fontos szerepe van a betegségekben (akkor is, ha nem gondolnád, mert mondjuk gondtalannak, boldognak érzed az életed). Ime a lélek szerepéről egy jó cikk:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/rak-es-lelek.htm

Mindenből meg lehet gyógyulni, aminek lelki probléma áll a hátterében. És higgyétek el a betegségek legnagyobb részének oka a lélekben keresendő.

Na, most megyek és meggyógyítom magam, hogy minél hamarabb tudjak újra edzeni a konditeremben. :) Használom a reikit, a hooponoponot és az EFT-t is, van amikor együtt a hármat. 
 
Köszönöm Jutka!!!

http://hooponopono.eliveport.com
http://boldoggazdagok.hu

Az a jó, hogy nincs szabály, bármelyik módszert lehet használni ahogy neked jó, úgy ahogy neked jól esik. Egy szabály, hogy nincs szabály, akkor csináld, ha neked jól esik és addig, amíg jól esik... csak lazán, könnyedén, és fontos, hogy ne váljon rutinszerűvé. Számos módszer van még, amikhez lehet nyúlni, ezeket nem igazán ismerem, ilyen például a mátrix és kvantum gyógyítás, az új germán medicina...stb., ezekhez is lehet még segítséggel fordulni, hallottam róluk jó dolgokat és talán tényleg jók is. Mint ahogy nincs egyetlen egy igazság (mindenkinek a sajátját kell megtalálnia), úgy nem mindenkinek jó minden módszer, találd meg azt, ami neked jó, ami neked segít. Ahogy Győri Jutka hooponopono és EFT oktató mondaná, bármit is válassz, bármilyen módszert is használj, az mind csak egy "mankó" amelyre addig van szükséged amíg rá nem találsz magadra, amíg végbe nem megy benned egy szemléletváltás, amíg úgy nem tudod már élni az életed amire Isten teremtett, hogy szeretetben és boldogságban élj (elvárások nélkül és mély bizalomban). 

"...A teremtő szándéka az volt, hogy az ember boldog legyen, cselekedjen; a Teremtő nem akarja, hogy az ember összeroppanjon a bánat súlya alatt. Szedd hát össze magad, mert ki vagy te, hogy ellenkezel az Úrral?... Ha ismerjük a természet törvényeit, ha tudjuk, ki áll a rendszer mögött, vajon van-e okunk és jogunk kétségbe vonni azok tökéletességét? Értsd meg: ezen a világon nem te határozod meg a törvényeket. Értsd meg: ezen a világon neked be kell tartanod a szabályokat. A törvények, a szabályok, a neked szóló utasítások között egyet sem találsz, ami arra biztatna, hogy felejtsd el a benned lakozó lelket és erőt, hogy add át magad a bánatnak, hogy hajtsd fejed a gyengeség igájába! A törvények és szabályok mindegyike azt a célt szolgálja, hogy boldogan élj, és végrehajtsd mindazt, amit meg kell tenned..."
/Lhászai életkönyv. Az élet rendje: A szív nehézsége/

Szóval most gyógyítom magam, nincs több bűntudat, önmarcangolás és bánatban dagonyászás és társai... addig gyakorolom amíg nem megy az önmagam szeretete, és a magamnak való megbocsátás. Meg kell gyógyítsam magam és amit talán nem lehet, azt meg elfogadom, megtanulok vele együtt élni...  és amikor jól vagyok már annyira, hogy kifele is tudjak figyelni, akkor megoldom a problémám, a kiváltó okokat... magam miatt is, mielőtt még újból üzenne nekem a testem, hogy valami nem OK itt bent...





2012. március 17., szombat

Sri Chinmoy: Mire meditálj? - Könyv ajánló

Mivel nem tudom mikor lesz végre rendesen "saját" internetem, ezért ez a bejegyzés sem tűrhet halasztást, ezt is muszáj még most röviden, gyorsan leírnom :)

"Mire meditáljunk ha békét, belső erőt, boldogságot, kiegyensúlyozottságot, önbizalmat vagy éppen türelmet, akaraterőt, sikert vagy jó egészséget szeretnénk?
A könyvben egy megvilágosult spirituális mester szakavatott útmutatásából megtudhatjuk, hogyan használhatjuk a természet segítségét és saját képzeletünk teremtő erejét bizonyos tulajdonságok és minőségek elérésében.
Akár behunyt szemmel vizualizálva, akár a természetre magára vagy egy tájképre meditálva, 71 különböző minőséget valósíthatunk meg - újrateremtve és átalakítva belső világunk valóságát."

Nemrég bukkantam rá Sri Chinmoy: Mire meditálj? című kis könyvecskéjére. Hamar elnyerte a tetszésemet, mert egyszerű, és mégis nagyon hasznos, és kicsi ezért bárhová magammal vihetem, bármikor elővehetem ha szükségem van rá. Felcsapom az éppen szükséges aktuális oldalt, behunyom a szemem egy pillanatra és már "kész" is. Például segít, hogy visszataláljak a bennem lévő békéhez, elégedettséghez, erőhöz, türelemhez, kedvességhez, stb...
Sokat lehet hallani, hogy azért vagyunk itt, hogy bizonyos magasabb rendű tulajdonságokat, minőségeket kifejlesszünk magunkban, ha ezt tényleg így van, akkor ebben biztosan segítségünkre lehet ez a kis könyv.

Néhány meditáció a könyvecskéből:


"Mit szeretnél?

Bölcsességet szeretnék.


Meditálj az értelemre, mely felejteni akar.

Meditálj a szív-kert illatára."

***

"Mit szeretnél?

Elégedettséget szeretnék.


Meditálj egy vágyak nélküli elmére.

Meditálj elméd vidámságára, mielőtt teszel valamit."

***

"Mit szeretnél?

Békét szeretnék.


Meditálj a lenyugvó napra.

Meditálj egy hegy csúcsára.

Meditálj az odaadásra.

Meditálj az elvárás nem létére."

***

"Mit szeretnél?

 Erőt szeretnék.


Meditálj az óceán megfékezhetetlen hullámaira.

Meditálj egy üvöltő oroszlánra.

Meditálj a harmadik szemedre, mely két látható szemed között van.

Meditálj örömteli és odaadó lélegzetedre."

***

"Mit szeretnél?

Jó egészséget szeretnék.


Meditálj egy zöldségeskertre.

Meditálj egy táncoló gyermekre."

***

"Mit szeretnél?

Jókedvet szeretnék.


Meditálj egy gyermekre, amint kedvenc játékával játszik.

Meditálj a virágzó sárga nárciszokra."

***

"Mit szeretnél?

Reményt szeretnék.


Meditálj egy föld alatt szunnyadó magra.

Meditálj egy szép törékeny növényre."

***

"Mit szeretnél?

Alázatot szeretnék.


Meditálj a szunnyadó fűre.

Meditálj egy szent szemére.

Meditálj egy zöld mezőre.

Meditálj egy teljesen virágba borult fára."

 ***

"Mit szeretnél?

Türelmet szeretnék.


Meditálj egy rendkívül hosszú útra.

Meditálj egy spirituális mester szívére.

Meditálj drága édesanyád türelemmel elárasztott szívére.

Meditálj a földben nyugvó parányi magra."

 ***

"Mit szeretnél?

Szeretet szeretnék.


Meditálj egy madár fészkére.

Meditálj egy nagyapára és unokájára.

Meditálj a hajnali pirkadatra.

Meditálj áramló gondolataid édességére."

***

"Mit szeretnél?

Boldogságot szeretnék.


Meditálj egy bájos gyermekre.

Meditálj egy repülő madárra."



Ezen kívül még nagyon sok szép és jó "tulajdonságra" való meditáció létezik a könyvben... sajnos nem írhatom le mindet. :(

"Képzeletemet használom,
Hogy szembenézzek jelenlegi kihívásaimmal.
Képzeletemet használom,
Hogy üdvözöljem eljövendő hajnalomat."
"Mi a képzeletem? Képzeletem a törekvés-fám előhírnöke.
Mi a törekvésem?
Törekvésem a megvalósulás-palotám építője.
Mi a megvalósulásom?
Megvalósulásom Urammal közös egység-dalom."
"Sri Chinmoy/

A megvilágosult magatartásról...


Megosztok veletek egy titkot, ami igazából nem is titok :) mert hiszen mindenki számára elérhető információról van szó, csak talán nem figyelünk fel az ilyen dolgokra, vagy nem érdekel bennünket annyira, hogy időt szakítsunk ilyesmire, vagy csak egyszerűen nem találkoztunk még ehhez hasonlókkal eddig... sok ilyen kis "titok" van. :) Egy nagyon egyszerű "módszerről" van szó, ami ahhoz segíthet hozzá bennünket, hogy a lelki fejlődésünkben előrébb léphessünk..
A cél az lenne, hogy végül minden fajta tevékenységünk, megnyilvánulásunk az alábbiak tekintetében történjen meg:


"Ezt a szellemi gyakorlatot azért hajtom végre, hogy minden élőlény hasznára, szolgálatára, örömére és megvilágosodására legyen!" 
"Azért gyakorlok, hogy alkalmassá váljak a lények önzetlen szolgálatára!"

"A szándék, hogy gyakorlásunkat másoknak szenteljük... erős szellemi energiát - "áldást" - hoz létre, és elveti bennünk a megvilágosodás magját. Ha kifejlesztjük és fenntartjuk e "megvilágosult tudatot" akkor minden tevékenységünk magától szellemi gyakorlattá és mások megsegítésének útjává válik."

/Thondup Tulku Rinpocse: A tudat gyógyító ereje. Kezdeti lépések: A megvilágosult magatartás/


Kipróbáltam (úgy használom, mint egy imát), minden nap legalább egyszer alkalmazom, (még csak egyenlőre egyetlen szellemi tevékenység előtt) néhány hónapja és tényleg sokkal mélyebb, bensőségesebb, odaadóbb, szívből jövőbb amit ezáltal, így csinálok. 
Szeretettel ajánlom nektek is, mint lehetőséget. :) 

A hóvirágról...



"Tied ez a márciusi hóvirág
az asztalodon.
S az a lángbaszökkenő vörös ház
a láthatáron, az élet fölött.

Tiéd az a fekete tó,
a fákkal szegélyezett,
hová a bolyongások erdejéből 
egy titkos éjjel eljutunk.

Tied a törpék hosszú menete
s az az elnyugodott óriás, 
akit letakart arccal, csöndesen 
magamban cipelek."

/Dsida Jenő: Mindent neked adok/

2012. március 16., péntek

Én és a tánc...


Ez a bejegyzés kicsit önéletrajzi jellegű lesz, lehet nem lesz emiatt olyan érdekes mindenki számára... bízom benne, hogy meghozom vele a kedveteket egy kortalan örömforráshoz, a tánchoz. :)
Mindig szerettem volna megtanulni táncolni, jól táncolni. Emlékszem egy régi exbarátnőm (kb. 15-12 éve) rendkívül viccesnek találta, amikor azt mondtam neki, hogy nagyon szeretnék olyan jól táncolni, ha nem is annyira mint a profik (ismerve testi korlátaimat), de amennyire csak lehet kihozni magamból a legtöbbet. A testi adottságaim nincsenek meg ahhoz, hogy igazán jól táncoljak, tehát nyilván nem is hittem, nem is gondoltam, hogy lehetek valaha olyan jó a táncban, mint egy profi, de azért az embernek csak lehetnek álmai nem? És ki másnak mondja el őket, ha nem azoknak, akik közel állnak hozzá? Szóval sosem értettem, hogy miért volt az én álmom olyan nagyon vicces a barátnőm számára... de nem is nagyon érdekelt, a vérem mindig felpezsdül a dob hangjától.
Sok lehetőségem nem volt táncot tanulni. Kis elsős koromban népi táncot tanultam a suliban. Emlékszem felléptünk egyszer a Kiskunhalasi Filmszínház színpadán, és hogy mennyire furcsa volt... úgy csináltam végig a kis előadásunkat, hogy nem is voltam tudatában annak, hogy van közönség (szerintem a fényektől nem lehetett látni az embereket) csak csináltam  szorgalmasan az egyszerű kis táncot, amit megtanultunk, aztán amikor végeztünk, meghajoltunk, felgyulladtak a nézőtéren is a fények és akkor hirtelen láthatóvá lett a hatalmas tömeg.  Megdöbbentő volt, főleg amikor felálltak a székükből és csak tapsoltak és tapsoltak hosszan, nagyon hosszan és lelkesen...  mi meg ott álltunk apróságok az óriás színpadon az óriás nézőtér előtt. :) Felejthetetlen élmény, egy életre belém ivódott! :) Sajnos hamar vége lett ezután a néptánc csoportnak. Legközelebb a középsuliban volt alkalmam kicsit táncolni, a kis pom-pom lány csoportban, sajnos az is hamar megszűnt létezni. Egyszer megpróbálkoztam a társastánccal is középiskolás koromban, gondoltam nem árt, ha az ember tud táncolni. Otthon nem nézték jó szemmel, és a pénzem hamar elfogyott, így nem tudtam végig csinálni a tanfolyamot, de egyébként sem éreztem ott jól magam, a tanár mogorva volt, és nem voltak fiúk, így egy kb. fele akkora kis sráccal kellett táncoljak, mint amekkora én voltam. Ez eléggé megnehezítette a dolgokat, főleg a forgatásnál. :) Akkoriban, egyik barátnőm javaslatára a jazz balettel is megpróbálkoztam, de nem igazán ment, nehéz volt nekem, abbahagytam. Kb. 3 éve kezdtem újra kipróbálni egy-két táncot. Volt megint jazz balett és klasszikus balett néhány óra erejéig, aztán próbáltam a hip-hopot, flamencot, hastáncot, zumbát... és többre most nem emlékszem. Mind nagyon tetszettek. Volt olyan, ami nem ment túl jól, némelyek csak egy ideig. A forgás soha sehol sem akar menni és hát van amihez túl "lassú" vagyok... hiába nem lehet behozni 30 év lemaradást, egy teljesen sport nélküli múltat. 
Mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem táncolhatok.  Imádom a zumbát és a hiphopot. Most csak hip-hopra járok, egy 30 év feletti csoportba, a "szülők" csoportjába... Először egy kicsit rosszul esett, hogy már így "kiöregedtem" ebből a dologból, legalábbis életkorilag. Most már nem zavar. Muszáj valahova járni, valamit táncolni, mert ha az ember nem csinál ilyenfajta harmonikus mozgást, előbb-utóbb azt érzi, hogy belassul, "kockásodik" a mozgása, stb... Szeretnék még 10-20-30 év múlva is időben átérni a 10 másodperces gyalogos lámpán a körúton. :) Erre már most rá kell "gyúrni". :) Szóval nagy táncos biztosan nem leszek, de nem is akarok az lenni, nem veszem olyan komolyan ezt az egészet. Szerencsére sohasem vágytam fellépésekre, vagy ilyesmire (nem szeretem ha néznek). Én csak táncolni szeretnék és kis koreográfiákat tanulni a magam szórakoztatására, nem mellesleg arra is jó, hogy amennyire lehet rugalmas maradjak. A tánc érzéséért járok, ami semmihez sem hasonlítható élményt és örömöt nyújt. Ahová most járok, minden egyes óra kihívás számomra, de csak éppen annyira, hogy még nem igényel erőmön túli túlzott erőfeszítést, így nagyon szórakoztató. :) Még csak két hónapja járok, de már tanultam egy kis charlestont, swinget, hip-hop-ot és megtanulunk majd székkel is táncolni olyan csajosan :) ...és hát ki tudja mit tartogat még a jövő... :) 
Na, hát ilyen táncórák is vannak... a tánc nem korfüggő! Csak meg kell találni a megfelelő tanárt és csoportot!

Most erre a zenére tanulunk táncolni. Örülök neki, mert egyébként is ez a kedvenc számom egy jó ideje:

Jó gyors a koreográfia. Ha erre sikerül megtanulnom táncolni, tutira felpörgök majd alapjáraton. :) 


A következő életemben biztosan táncos leszek. Minimum 15 éven keresztül  semmi mást sem fogok majd csinálni, csakis táncolok, táncolok és táncolok... :) 
Addig meg csak ilyen lazán :)... meg még lazábban:



Ameddig csak tudok mozogni, táncolni fogok és eljárok olyan táncórákra, amiket élvezettel végig tudok csinálni (és amit a pénztárcám majd megenged persze)... :))) Ezt javaslom mindenkinek!!! Azért van lábunk és zenénk is egyszerre, hogy használjuk őket valamire! :)

A naivitásról...

 
És ha már a naivitásomnál tartunk...
Felmerült mostanság (azt a visszajelzést kaptam), el is gondolkodtatott, hogy bárki (akit kedvesnek tartok, vagy adok a szavára, vagy fontos nekem) ha mond nekem valami kedveset, vagy így nyilvánul meg felém, attól ugyan nem esek szó szerint hasra, de igencsak fellelkesülök tőle még ha csak csendben, szerényen mutatkozik is ez meg nálam.  Hát igen, ez már csak így van velem, általában sok mindentől fel tudok lelkesülni, amik kiváltanak belőlem érzéseket és hát tudom értékelni, ha valaki kedves magatartást mutat. Ez bizonyos értelemben lehet, hogy tényleg naivitás, akkor nem bánom legyen az. Azt el kell mondjam, hogy ez közel sem hasonlítható ahhoz a jelenséghez, mint amikor tinédzser korában az ember eldobja az agyát már csak attól is, ha például valakinek megakadt rajta a szeme... (bár szerintem ezzel sincs feltétlenül baj még abban az életkorban). A "fellelkesüléseimet" alapos végig gondolások szokták kísérni és csak akkor marad tartós, ha arra érdemesnek találom az illető embereket, és addig ameddig nem csalódok a róluk alkotott képemben. Ez utóbbi azt jelenti nálam, hogy addig "érdekes" számomra egy ember (miután felkeltette az érdeklődésemet valamivel) amíg nem érzem úgy, hogy arra a valakire alig, vagy egyáltalán nem érdemes már nekem soha többé időt és energiát fordítanom. Jó esetben ilyesmi nem következik be, de sajnos volt már rá példa. Egyszerűen van úgy, hogy némely emberekkel nem kell foglalkoznunk, nincs velük semmi baj, nem haragszunk rájuk, csak az életükkel hagyjanak békén bennünket, nem akarunk hallani róluk, nem akarjuk, hogy része legyenek bármilyen módon is az életünknek. Ha ezt nem tudjuk kikerülni, akkor próbáljuk velük minimálisra csökkenteni a kommunikációt és a  velük való elkerülhetetlen ellentéteket tanulságosan felfogni. Aztán vannak azok az emberek, akikre nincs időnk éppen, mert lehet, hogy aktuálisan más emberekre és dolgokra kell fordítanunk az energiánkat, de attól még nem feledkezünk meg róluk, attól még fontosak nekünk. És vannak azok, akikre pedig a jelenben fordítunk energiát és időt.

Az is felmerült bennem, mint kérdés, hogy miért akarok néha inkább olyan emberekre időt és energiát fordítani, akik nincsenek jelen az életemben ténylegesen,  konkrétan. Miért nem azokkal foglalkozom úgy ahogy megérdemelnék, akik ténylegesen is szerepelnek benne a jelenlétükkel?

Egyébként valamilyen szinten tényleg lehet, hogy befolyásolható vagyok (mint mindenki más is), ha már többen mondják, akkor lehet hogy tényleg van ennek némi alapja (egyébként olyan mondja legfőképp, aki ténylegesen befolyásolni szeretne, de már nem tud), viszont legalább ugyanennyire vagyok makacs is, általában nem hallgatok senkire, sőt végül úgyis mindig magamra hallgatok bárki bármit is mondjon. A fiatalos arcomhoz, a nagy szemeimhez és a szerény, csendes magatartásomhoz előszeretettel kapcsolnak az emberek (ehhez a külsőhöz) passzoló belső tulajdonságokat (még azok is, akik ismernek, mert így szeretnének látni engem, ez vonzó a számukra). És ezzel nyilvánvalóan nem vagyok egyedül. Nem vagyok sem törékenyebb, sem naivabb... stb. mint az átlag emberek. Nem mondom, hogy nem vagyok érzékeny, de ez nem olyan fajta érzékenység, mint amire elsőre gondolnak az emberek.  Érzékeny vagyok, azaz felfigyelek olyan dolgokra is a világban vagy az emberekben, amikre néha mások nem, de ettől még nem vagyok törékenyebb az átlagnál. Kb. 15 éve volt, hogy porcelánbabának nevezett az egyik szomszédunk. Itt is előjön mennyire fontos hogy mihez, kihez viszonyítunk. Szerintem csak azért látott ilyennek, mert az átlaghoz képest nem volt nagy a "pofám", nem pörögtem folyton és kerültem a bajt... na meg az arcom miatt... Az "ártatlan" képem ne tévesszen meg senkit! 
Nem csak előnye, hátránya is van az ilyen külsőnek. A sztereotipikus gondolkodás a  fiatalos külsővel rendelkező, és emiatt tapasztalatlannak (naivnak) képzelt embereket nem veszi komolyan az élet bizonyos területein.  Ilyenkor sokkal jobban meg kell dolgozni azért, ha érvényesülni szeretne az ember. A magabiztosságot, határozottságot kell kiemelten fejleszteni. 
Micsoda mázli, hogy nem vagyok karrierista. :)


Hogy kerül a rák és kagyló a vega kajába?

 
Mivel mostanában kevesebb időm van főzni, viszont jó lenne változatosan étkezni és főtt ételt is enni néha, hogy egészséges maradjak, így egy ebéd házhoz szállítótól rendelek néha ebédet. Nincs nagy tapasztalatom az ilyen cégekkel. Vegetáriánus ételt szoktam választani. Az első étel, amit megrendeltem a rakott káposzta volt. Az étel csomagolására ez volt ráírva:
"Az ételben nyomokban előfordulhat: laktóz, glutén, olajos magvak, rák, kagyló, hal, szója, tojás, zeller, mustár". 
Igencsak megdöbbentem, amikor ezt megláttam. A glutént, szóját... hát azt tudjuk, hogy mindenhol szerepelnek, ott is ahol nem írják rá a csomagolásra, de mégis kicsit irracionálisnak tűnt a felsorolás egy némely tagja.  Igazán nem szerettem volna kagylót meg rákot enni, de mivel valószínűtlennek találtam, hogy az ételben benne  is legyenek ezek, ezért megettem a rakott káposztát. Sehogyan sem értettem hogyan kerülhetne bele egy ilyen ételbe például a rák vagy kagyló... Aztán legközelebb a "zöldségfasírt burgonyapürével" csomagolására is ugyanez a felsorolás volt írva és tulajdonképpen mindenre amit eddig kiszállítottak... 
Mindez azoknak gond igazán, akik allergiásak valamely felsorolt alapanyagra, mert akkor ők aztán tényleg semmit nem ehetnek meg a szállító ételeiből. Lehet, hogy csak szőrszálhasogatok... ejjj nem tudom, de nekem ez valahogy furcsa... vagy lehet, hogy csak naiv vagyok... ennyi pénzért ne várjam el, hogy ráírják az ételben ténylegesen benne szereplő allergén összetevőket, igaz? Már csak azért is, hogy egyáltalán elolvastam mi van ráírva. Örüljek, hogy ilyen olcsón adják az ételt (merthogy tényleg olcsó egyébként a többi éttermi és szállítós vetélytársakhoz képest legalábbis), és még csak nem is adnak keveset... szóval nem is szólhatnék semmit! 
Akkor meg aztán tényleg nagyon naiv lennék gondolom, ha a kis pénzemért cserébe még azt is szeretném, hogy az ételt alkotó összetevőket konkrétan írják rá a csomagolásra...
Azért finom amit hoznak... egyébként.

Mi végre vagy itt...





"Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa
virághullása alatt, a méhek bódító
zümmögésében, mert megfáradtam és 
szédít az álom és ég a szemem.
Vándortarisznyám mellettem nyugszik 
minden ág meghajlott és letört alatta,
felsebezte vállamat, most itt pihen
oldalam mellett és nézem sokáig:
Nem tudom, mi van benne, valami
megbízatás, világokat rendítő titok
lezárva s lepecsételve hét pecséttel.
Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,
talán csak ólom és fekete szikla,
mit tudom én, - nekem el kell vinnem
és át kell adnom fáradtságos vándor-útam 
végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak
pihenőre és soha, soha nem tudom meg:
mit hurcoltam egy életen keresztül."

/Dsida Jenő: Sohasem tudom meg/




Te már tudod, hogy mit rejt a "tarisznyád"? Mit kell itt teljesítened? Mi van a kis borítékodban, amit adtak hozzád?
Van itt egy ehhez kapcsolódó elgondolkodtató cikk:
http://kozsditamas.info/archivum/248-bizzal-a-sorsban--az-sbizalom-fogalma

Sok mindent mond a cikk, például ezt is:
"Az ember hajlamos arra, hogy meghatározza a szabad mozgását, azt amit ő úgy gondol hogy akar hogy megtörténjen vele. De mi van akkor, ha ezt mondjuk már megélted és minden vágyad (az a nem túl sok), megtörtént veled és már nincs több amit úgy akarnál, de azért még nagyon is szeretsz élni és nem vágyódsz elmenni. No akkor jön el az életedbe a Sors...  alapja a bizalom, az ősbizalom a Szentlélek erejében, amit mi sorsnak aposztrofálunk, pedig a Sorsunk mögött egy Létező Gondviselés nyugszik...."

Hát ha mindez tényleg így van, akkor szerintem én még nagyon messze vagyok ettől.

2012. március 8., csütörtök

A változás képessége


Bármikor történhet bármi, akár már már holnap, vagy ma, de most is... a környezetedben, benned...ami fenekestől felforgathat mindent...

Ezért van szükségünk a változás képességére. Az alábbi linken erről a képességről olvashatsz egy elgondolkodtató írást:

http://www.tudatossag.com/?q=content/v%C3%A1ltoz%C3%A1s-k%C3%A9pess%C3%A9ge

Leírok egy szempontot ahhoz, hogy miért fontos megtanulni változni. Az életben folyamatosan történnek változások, kicsik, de nagyok is, ha akarod, ha nem, akár érzékeled, akár nem. Ilyenkor előfordul, hogy elveszítjük önmagunkat egy időre, önmagunknak azt a szilárd magját, ami igazán mi vagyunk (ez nem baj, ez ezzel jár) és amikor újra biztonságban érezzük magunkat, mert kicsit már stagnálódott az adott élethelyzetünk annyira, hogy ismerős legyen, megszokjuk, ami pedig némi biztonságot nyújt és újra visszatér igazi bátor önmagunk. 
A megszokás túlzott biztonságérzete azonban nem jó ha túl sokáig fennáll, újra visszatespedhetünk a lustaságba, az érzelmi, lelki és testi lustaságba. Néha jó gyakorolni a változás képességét is, bár fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, mert a folytonos új helyzetek miatt állandó "túlélő üzemmódba" kerülhet szervezetünk és kimerülhet. A kettő között van valahol az, ami arról szól, hogy éld az életed, hogy csinálj, alkoss valamit, valami jót, aminek értelme van... kettő ilyen között pedig pihenj rendesen.
Furcsa módon azt tapasztaltam, hogy minél elfoglaltabb vagyok és minél koncentráltabban végzem a feladataimat, annál lassabban telik el egy nap, nem úgy, mint amikor nem veszem komolyan a feladataimat és halogatom őket (akkor gyorsan múlik az idő).
Néha jó fejleszteni a változásra való képességünket, hogy rugalmasak legyünk és bármilyen élethelyzethez a lehető legmegfelelőbben tudjunk alkalmazkodni akármi is jöjjön. Ahhoz is jó mindez, hogy megtalálhasd az önbizalmad forrását önmagadban, és később hogy az önbizalmad látszódjon kívül is, mások számára (főleg amikor új és ismeretlen helyzetbe kerülsz), az már egy következő lépés, azon szintén dolgozni kell.

Egy lehetséges jövőképem...



Néha rám jön, hogy "haza" vágyom, oda, ahonnan jöttem. (Most már tényleg ki kellene fejtem ezt bővebben, ahogyan ígértem már régebben is...) Lehet itt is megtalálhatnám köztetek embertársaim, akiket és amiket keresek... de sokszor úgy érzem, hogy ez a világ nem úgy van összerakva (vagy lehet, hogy csak nekem nem látszódik ilyennek). Nem szerethetem úgy az embereket, ahogyan én szeretném. Sőt néha úgy érzem itt azt kell megtanulni, hogy ne úgy és ne azokat szeresd, akit te szeretnél, hanem azokat az embereket, akiket „eléd sodor az élet”, azok felé kell szeretettel fordulni öncélú megkülönböztetés nélkül, akiknek épp akkor szükségük van rád. Azt hiszem ez általában így is van. Néha-néha és mostanában megint és egyre inkább azt érzem, hogy a szívemnek erre a részére kellene hallgassak, erre a bizonyos értelemben vett önzetlenebbik felére, s akkor talán több eséllyel szerethetnék embereket (még ha csak kicsi részben is) ahogyan én szeretném. Ebbe a szerelem pedig nem illik bele, azt hiszem. A szerelem bizonyos értelemben „kisajátít” (nem a testiség részére értem ezt most), tulajdonképpen a jellegéből adódóan úgy ahogy van, időnként szó szerint akadály tud lenni abban, hogy szabadon megélhessük a szeretetet embertársaink irányában. Annyira szeretném mindenemet odaadni egyetlen egy embernek, ugyanakkor azt is érzem, hogy nem tudom ezt megtenni. Lelkileg nem tudom. Mert igazából azt IS szeretném, hogy ne legyek hozzákötve senkihez, lelkileg. (Megint ellentmondásos vagyok, tudom.) Ennek elérésére szerintem nincsen opció a szerelemben (legalábbis nem látom, hogy lenne). És mivel még mindig (vagy újra) nem tudom elengedni azokat, akiket ilyesformán szerettem, szeretek, úgy érzem, hogy még mindig azzal okoznám a legkevesebb fájdalmat mindenkinek, ha teljes mértékben lemondanék a szerelemről, párkapcsolatról, ezért erősen gondolkodom azon, hogy szerzetesnek állok. Ez lehet, hogy viccesen hangzik, vagy talán hülyeségnek is, esetleg kifogásnak... pedig nem áll tőlem messze ez az életforma. Hogy mennyire tudnék a meg nem élt vágyaimmal együtt élni életem végéig, azt nem tudom, de legalább az csakis az én gondom lenne, nem bántanék vele senkit, azzal jóval könnyebben meg tudnék birkózni és elviselném, mint azt, hogy fájdalmakat okozzak másoknak a képtelen, ellentmondásos, nem megvalósítható hozzáállásommal és annak következményeivel, hogy akadályozzam őket (ezt most nem tudom elég jól megfogalmazni sajnos). Így legalább mindenki élhetné az életét úgy ahogyan szeretné, ahogyan megálmodta, elképzelte, és én ha csak távolról is, de talán támogathatnám őket ebben.
Nyilván jobb lenne úgy választani ezt az utat, ha az Istenhez való közelebb kerülés iránti vágy és a szolgálat iránti vágy motiválna elsősorban... idővel ez is megerősödne bennem, szerintem. Az biztos, hogy több lehetőségem lenne jóval mélyebben magamba nézni, mint ahogyan egy átlagos ember éli az életét és tényleg több emberre tudnék figyelmet fordítani, szeretni. Úgy érzem arra is szükségem lenne, hogy ilyen formán tanuljak önzetlenséget és szolgálatot, ilyen kemény leckék révén... mert hogy ez egyáltalán nem egy könnyű út, bármennyire is a könnyebbik választásnak tűnhet. Minden választásunk áldozatokkal jár, de vannak olyanok, amelyekkel kevesebb kárt okozunk másoknak.
Nem mondom, hogy feltétlen ezt az utat fogom választani, de gondolkodom azon, hogy talán erre fele fogok haladni a jövőben. Ennek lenne a legtöbb értelme, racionalitása. Persze nincs garancia arra, hogy ezt jól tudnám majd csinálni.
Nem tudom még mi lesz. Ha majd elég erős leszek ahhoz, hogy igazán önzetlen legyek és lemondjak a vágyaimról, akkor lehet meglépem ezt a radikális lépést. Várom mikor jön el ez az idő amikor majd erre képes leszek. És akkor eldől hogyan lesz... vagy hamarabb... bármikor történhet bármi, nem tudni mit hoz a holnap.


2012. március 4., vasárnap

Tévhitek párkapcsolattal, szerelemmel kapcsolatban...



Szeretnék néhány tévhitet, téveszmét eloszlatni, melyekkel mostanában találkoztam a környezetemben. Talán segítség lehet.
 
1. "Talán meg sem érdemlem őt, túl jó nekem."
Egy kedves és bölcs ismerősöm mondta nekem nemrég, hogy "minden jár neked, ami a SZÍVEDNEK a vágya". (A szívednek, és nem a testednek!) Szerintem, ha minden tőled telhetőt amit tudsz odaadsz a kapcsolatban a másiknak akkor jó eséllyel működik a kapcsolat (legalábbis az adok-kapok egyensúly része). Ha minden tőled telhetőt odaadsz, de te ezt nem kapod vissza, akkor talán el kéne gondolkodnod azon, hogy keress valaki olyat, aki szinten odatud adni neked minden tőle telhetőt. Ebben a kérdésben az is lényeges, hogy te el tudod-e fogadni amit kapsz a másiktól. Ha ő minden tőle telhetőt odaad neked és te nem tudod visszafele ugyanezt megtenni, és ennek ellenére mégis elfogadod amit kapsz, akkor többfelé el kell majd számolj ezzel, pl. önmagadban a lelkiismereteddel.
 
2. "Azt szeretném, hogy boldog legyen, ha nem velem, akkor valaki mással."
"Amikor azt mondod, hogy ha nem velem lesz boldog, "nem baj", ilyenkor küldesz egy lemondási energiát az Égieknek." (M.E.) Biztos, hogy ezt akarod beleküldeni az univerzumba? Ez a kérdéskör kapcsolódik az előzőhöz: "Minden jár neked, ami a szívednek a vágya, de csak te tudod befogadni, és hárítani is azt." (M.E.)
Mintha azt hinnéd, hogy mással talán boldogabb lenne a másik... Ezt honnan is tudhatnád?
Amíg meg nem próbálod, addig biztosan nem fog kiderülni... sem a megalapozatlan hipotézised, sem annak ellenkezője...
 
3. "Annál értékesebb egy nő, minél kevesebb férfival volt együtt."
Ez a két dolog (materiális értelemben vett értékesség és szexuális partnerek száma) nem feltétlenül járnak együtt. Vannak nők, akik azért aggódnak, hogy miként néznek rá a férfiak ha több férfival is voltak már (mert mondjuk úgy hozta az életük, akár többször is, hogy nem jött össze valakivel), míg mások pont az ellenkezője miatt, hogy még senkivel, vagy csak egy valakivel voltak. Ez utóbbi helyzet is igen, adhat okot az aggódásra, mert a mai fiatalok körében már sajnos divat kérdést csináltak ebből ahelyett, hogy a szívük vezérelné őket, és pont ennek ellenkezője lett a trendi; másfelől pedig ez kevés múltbéli partner igen vonzó is lehet a férfiak egy része számára. Olyannyira, hogy vannak férfiak, akik csak azért tartják értékesnek a párjukat, mert csak velük volt együtt és senki mással... ha mással is lettek volna előttük, nem is érdekelte volna őket annyira a nő. Ez sokszor így van, és a férfiak ezt be is vallják. Az ilyen nők, ha szinglik, ugyan örülhetnek annak, hogy a párkapcsolati "piacon" jobb esélyekkel indulnak, ugyanakkor csak reménykedhetnek abban, hogy nem elsősorban ezért lesznek majd "érdekesek" és "értékesek" a férfiak számára (hanem mondjuk talán a lelkük miatt). Az érthető, hogy mivel nem olyan gyakori jelenség mostanság a max. 1-2 partnert maga mögött tudó nő, hogy ebből adódóan ez tényleg vonzó tud lenni, de ez akkor is igazságtalanság valahol, mint ahogy az is, ha egy nő már több férfival volt együtt életében és az alapján ítélik meg mielőtt még megismernék. A tisztaság a lélek tisztaságából adódik. Nem azt mondom most, hogy nem fontos az erkölcsösség, az nagyon is fontos! Csak azt akarom mondani mindezzel, hogy az erkölcsösséget nem feltétlenül az mutatja, hogy egy nő hány férfival volt együtt életében és hogy nem kéne, hogy az értékessége ez alapján legyen megítélve, mert ez könnyen pozitív vagy negatív előítéletekhez vezethet.

2012. március 3., szombat

Heltai Jenő: Szabadság




A tisztaság a lélek tisztasága, az igazi erő a lélek ereje, a mélyről jövő jóság a lélek együttérzése,  szabad az aki a lelkében szabad...

A szabadságot életünk többféle kontextusában lehet értelmezni, egyéni és mindenféle fajta társas szinten. Ugyanabban a helyzetben az egyik ember rabnak, a másik szabadnak érzi magát. Ez utóbbi emberek talán nemcsak abban az adott szituációban, de talán bármilyen másban is szabadnak éreznék magukat, míg mások egész életükben rabnak érzik magukat, valami rabjának...
Az alábbi vers igen keményen megmondja a dolgokat, nem hallottam még ehhez hasonlót, ami ennyire alaposan körülírja azt a sokrétű fogalmat, hogy mi a szabadság. Valahogy időről időre időszerűvé válik, ahogy az ember tapasztalatokat szerez és újra elolvassa, azt mondja "igen, tényleg", és talál benne új dolgokat is, amikre addig annyira talán nem figyelt fel... mindig lehet tanulni valamit belőle.


Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolnivalója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
/Heltai Jenő: Szabadság/


Szabad az aki a lelkében szabad... azaz mindenki az, ugyanakkor mégsem... ez is attól függ  éppen kihez viszonyítjuk magunkat... vannak egyéni különbségek attól függően, hogy magunkat és másokat mennyire korlátozunk közvetlen, vagy közvetetten, szándékosan, vagy tudat alatt.
A kérdés tehát az, hogy te magad a lelkedben szabadnak érzed-e magad, függetlennek bármitől, bárkitől... csak ez számít! Akkor fog ez bekövetkezni, amikor önmagadtól sem függsz... a megrögzött gondolatmintáidtól, tanult elégedetlenségeidtől, szenvedésmintáidtól... stb!
A szabadság nem azt jelenti, hogy mindig azt csinálod amit akarsz... ezt talán rosszul gondoltam eddig. Néha a többség érdekét kell elsősorban szem előtt tartani (bár mindig lehetne tudni mi az) és néha a többség nem törődik a te érdekeiddel... ez már csak így van... mindennek ellenére szabad akkor vagy, ha belül annak érzed magad függetlenül minden mástól. Ez pedig csakis rajtad múlik, neked kell dolgoznod magadon, hogy ezt elérd!
Lehet sokkal szabadabb az, aki élete nagy részét rabságban tölti, mint az, aki világ életében azt teheti amit csak akar. A szabadság nem csak azon múlik, hogy hol vagy és kikkel, nagy részt tőled függ, attól, hogy miként éled meg az adott helyzetet és, hogy hű maradsz-e önmagadhoz, a szíved szavához, a lelkedhez, a szeretethez... azt hiszem... 
Valahogy, valamilyen szinten köze van az önmagunkba vetett hithez, az önbizalomhoz.
Ha szabad akarsz lenni, elsősorban önmagadon kell változtatnod! Ezt biztosan tudom mondani.
Az abszolút szabadságot (a megvilágosodást) nem igazán lehet máról holnapra elérni.  Dolgozzunk rajta együtt! :)

2012. március 1., csütörtök

Felelősség





"When you really decide, and not just wish.
When you really commit, and not just try.
When you really take responsibility, and not just hope…
That’s when the miracles happen..."
/Doe Zantamata: Decision time/


Még mindig nincs internetem...  (a windows egyeduralma nagy mértékben felelőssé tehető ezért)... mégis most már muszáj írnom!
Sok mondanivalóm lenne, de most csak azt írom le, ami most pillanatnyilag a fejemben jár. 

Lehetnék bármi, pl. lehetnék szerzetesnő is akár, nem lenne könnyű, de tudnék úgy élni, hogy lemondjak a vágyaimról... de talán hiába lenne... a következmények miatt. Van úgy néha, hogy bármit is csinálnál, minden lehetőség azzal járna, hogy fájdalmat okozol valakinek...
Minden a vágyak miatt van... mindannyiunk vágyai miatt...  azt hiszem nem kerülhetjük el, hogy szenvedjünk miattuk, az élet ezzel jár, ezt adták mellé (mint egy frissen vásárolt társasjáték mellé egy kis bónusz dobókockát... a valóságban egy kicsit más, nélküle nem lehet játszani az élet nevű játékot amíg nem vagy elég "profi" ahhoz, hogy többé ne kelljen ezt a játékot játszanod).
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi a jó és mi a rossz. Igen, tudom, ezt a kettőt már gyermekkorában megtanulja elkülöníteni az ember, de a dolgok nem mindig fehérek vagy feketék. Néha előfordul, hogy (bár semmiképpen sem szeretnék rossz lenni, ez messze távol áll tőlem) úgy érzem nem akarok mindig "jó kislány" lenni, ugyanakkor rosszat sem szeretnék senkinek... Ha fájdalmat okozok valakinek, akkor valószínűleg rossz vagyok...!? 
Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Ki "játszik Istent," hogy megmondja? Volt már, hogy tettem olyat, amit én is és az emberek többsége is egyértelműen rossznak, károsnak tartott és akkor az elég keményen és azonnal visszaütött a képembe... (a rossz dolgok nyilvánvalóan nekem nem valóak, bár ez így kissé furán hangzik, tudom). Az akkor egy egyértelmű dolog volt és a következményei is azok voltak. Azonban nem minden ilyen egyértelmű... a dolgok nagy része attól függ mihez viszonyítjuk... Mondok egy példát: a "tisztaság", "érintetlenség" kérdésköre, szintén viszonyítás kérdése (kihez, mihez képest az valaki, mivel legtöbb esetben nem valósul meg az abszolút ártatlanság egy nő életében), mégis ez határozza meg sok férfi szemében egy női testbe bújt lélek értékét... azért valljuk be ez kissé igazságtalan, talán némi birtoklási vágy is keveredik bele. Ebbe a kérdéskörbe is sokszor belebotlom mostanában a világban. 
A legtöbb esetben vannak fokozatok, ezt ne felejtsük el... és azt sem, hogy mindannyian csodás, szépséges lelkek vagyunk, minden más csak a "külső". 

Sok minden viszonyítás kérdése. Annyira különbözően lehet látni dolgokat. Például  igen érdekes, amikor azt mondja nekem néhány ember, hogy butaságot csinálok amikor belevetem magam a világba, a bizonytalanságba, a semmibe, én meg azt mondom ilyenkor, hogy azt teszem, amit egy felnőtt ember, felelősséget vállalok (amennyire csak tőlem telik) magamért, az életemért (vagy legalábbis törekszem rá), legyen az bármilyen nehéz is mostanság. És hát vannak akik meg úgy látják, mint én... Ki honnan nézi... 
Lehet, hogy mindez nagyképűen hangzik, igen, még tanulom ezeket a dolgokat. Muszáj kicsit határozottabban fogalmazzak ezek után, nem szeretném már túl sokat használni a "próbálom" kifejezést.

Sok "okoskodásomat" megosztanám még... nem lehet mindent egyszerre :)

Elalvás előtt láthatom az eget és egy-két csillagot is :))) ... egy nem várt, csodás következmény :)


Ezt a zenét, bár kissé talán melankolikus, öröm és szomorúság esetén is szívesen hallgatom.
Nagyon hiányzik a zene!!!!! No internet, no youtube...:(