Tatiosz tanításai - Az első pillanat tanítása

"Anakész tudni akarta, mi a különbség e kettő között: ösztönösen élni, és figyelemmel élni?
Akik ösztönösen élnek, nem ismerik fel az élet ajándékait, bár születésükkor még tudtak a létezésükről. Számukra minden egyforma - egyetlen pillanat sem különbözik a nap bármely pillanatától, így a nap észrevétlenül beleolvad az esztendőbe. Olyan ez, mintha mindegy volna a kert kispadján üldögélni egy fa alatt, vagy bejárni a kerek világot.
Amikor visszatekintesz a napra, olyan, mintha a hegy tetejére érve hátrafordulnál. Mit látsz? Köveket, kavicsokat, gödröket, melyeket túljutottál. Megpillantod a kanyargó ösvényeket, melyek előbb elvezetnek, majd visszatérítenek az útra. A kis ösvényeken járva titkos üzenetekhez juthatsz: amikor letérsz az útról, az élet küldi el neked üzenetét; később, amikor visszatérsz, te küldesz üzeneteket saját magadnak.
Mindennek, ami az életben történik veled, van első pillanata, ahogy minden útnak van egy kapuja, amelyen át kell menned, ha az úton járni akarsz. Ez a kapu, melyről úgy véled, az ismeretlenbe visz, lehetőségek végtelen sokaságát nyitja meg előtted. Amikor belépsz a kapun - először léptél át rajta.
Mindennek van első pillanata: az ébredésnek - a nap kapujában állva; a tanulásnak - az élet iskolájába lépve; a szeretetnek - mások szemébe pillantva, és szívükbe látva; a boldogságnak és szomorúságnak - a választás lehetőségét felismerve.
Az első pillanatban látni lehet mindent. Ha majd visszanézel a hegyről, sok fontos lépcsőt pillanthatsz meg. Ott már látni fogod, hogy a lépcsőfokok, melyeken túljutottál, szilárd kövekből épültek-e, avagy görgeteg kavicsokból s széthulló homokszemekből álltak-e össze.
De vajon előre láthatod-e mindezt?
Nagy titokba avatlak be, amikor azt válaszolom: igen - az első pillanatban látni lehet mindent.
Van első pillanata a szeretetnek: az anya, ki gyermekét mély gyöngédséggel várta, eképpen fog érezni iránta az idők végezetéig. Van első pillanata a szerelemnek is: ha kivetted a szíved, és odaadtad, így fogsz tenni mindvégig a kapcsolatban; ha nem kaptál cserébe semmit, az úgy is marad, ezt soha nem tudod megváltoztatni. Éppígy születése van a haragnak, amikor a düh és felháborodás először a szívedbe lobban - ennek béklyóitól sem tudsz majd szabadulni. Egyetlen szóval indítod leveled, majd továbbszövöd mesédet, ám hogy hova jutsz, azt az első gondolat és annak kifejezése határozza meg. Ha kérdeznek, s te válaszolsz, a hangsúly akkor is az első mondatnál, az első találkozásnál dől el minden, bármilyen kitérőt is teszel, mindig ugyanoda fogsz visszajutni.
Amikor az útra lépsz, az első lépéssel kezded. Neked is meg kell tenned ezt világbeli utadon, miként annak a vándornak, aki a nagy utazásra készül. A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.
Kezdd hát az első lépcsőfoknál - magadnál. Innen indulhatsz tovább.
Mikor jutsz el az leső lépcsőfokhoz? - kérdezed.
Amikor felismered: "én vagyok" - ez a tudás első pillanata. Ekkor lépsz át a megértés kapuján, hiszen már látod: életed nem történhet meg nélküled. Ezzel a felismeréssel sorsod teremtő szereplője lettél. Ettől a pillanattok fogva már tudni vágyod, milyen ajándékokat tartogat számodra az élet.
Az első pillanat csodáját megtalálhatod mindenben: a Nap aranyfényében, a Hold ezüstudvarában, a csillagszikrák ragyogásában. Hegyek, völgyek, tengerek őrzik az isteni teremtés számtalan első pillanatát. A legszebbet és a legnagyobbat azonban csak az emberek körében pillanthatod meg. Ők segítenek felismerni önmagadat, miközben te ugyanerre tanítod őket. Ők tudatják veled, s te pedig az ő tudomásukra hozod: egy vagy az emberek közül - nem több, de nem is kevesebb.
Az első pillanat tanítása az élet igazi nagy törvénye. Ha meg akarod érteni az élet további törvényeit, ennél a törvénynél kell kezdened.
Mi az, amire az első pillanat taníthat meg téged, ha felismered üzenetét?
A cselekvés bátorságára és a tűrés erényére - de legfőképp arra, hogy választásod e kettő közül helyes legyen.
Ez a legtöbb, amire ebben a pillanatban taníthatlak."


/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/

Tatiosz tanításai - A Lépcsők tanítása

"Mielőtt az útra lépnél, még egyszer mélyen nézz vissza, kérlek, és gondold át, mit tanultál? Mi az, amit most magaddal viszel? Egyedül a gondolataidat viszed magaddal, bármit is hallasz efelől, bármit mondanak neked, ne higgy a kétkedő szavaknak - a gondolataidat mindig magaddal viszed.
Élményeid egy napon tapasztalatokká érnek, ezért egyre gyakrabban kerülhetsz olyan helyzetbe, amilyennel már találkoztál. Nem kell mást tenned, csupán elővenned az egykori helyzet megoldását.
Nézz vissza, hogyan jártál el: kinek mit adtál, s magad gyarapodtál-e általa a bölcsességben? Nem kell nagy fondorlat hozzá, csupán egy kis találékonyság, hogy észrevedd: ilyen már történt veled. Amit egyszer átéltél, bármikor visszanyúlhatsz hozzá, hogy átgondolva ismét felhasználd.
Mit jelent az, hogy átgondolva?
Most joggal kérdezed: hogyan lehet a gondolatokat átgondolni?
Ha most úgy találod, hogy a gondolatok nem felelősek semmiért, jól látod: Te magad vagy felelős a gondolataidért, amiképpen az azokból fakadó tetteidért is te felelsz. Ezért kell, hogy a magad oldaláról is megvizsgáld helyességüket. Szánj erre több időt, miként azt szándékoztad.
Ahhoz, hogy megértsd életed menetét, s benne folyton változó szerepedet, a legtöbb időt az előre gondolkodásnak kell szentelned. A legtöbb ebben az esetben nem hosszában, inkább minőségében értendő.
A legtöbb lehet egy szemvillanás alatt eszedbe ötlött gondolat, melynek csupán a címzettjét ismered, aki te magad vagy. Nem tudod honnan származik, ki küldte - ezt nem is kell feltétlenül kikutatnod.
Ezek a teremtő gondolatok mélységüknél és tartalmuknál fogva több figyelmet érdemelnek a naphosszat tartó, fárasztó elmélkedésnél, mely gyakran tévútra vihet. Ezt hagyd meg a tudósoknak. Legyen az ő feladatuk továbbra is a világ megismerése, a természet megszelídítése, a földi rend felépítése. Ezekre a lépcsőkre csupán akkor léphetsz, ha már az élet első lépcsőin túljutottál.
Mit kell akkor tenned, hogy az élet első lépcsőit felismerd? - kérdezed.
Legelőször is tudnod kell: aki a lépcsőket a lábaid elé helyezte, a legnagyobb figyelemmel és szeretettel járt el, amikor úgy rendelte, hogy ezekre a lépcsőkre léphetsz.
Azért jöttél a világra, hogy szép és nagy és mély és tiszta gondolataiddal tükörképed megteremtsd - olyan lesz a világ, amilyennek megalkotod; olyanok lesznek a benne élő emberek, amilyenné magadat formálod. Te magad vagy a világ legelső lépcsőfoka. Az első lépcsőn magadat kell felismerned, megtalálnod, majd megformálnod.
A lépcsők egymást követik. Egy-egy fokot elhagyva, egyre magasabbra juthatsz. Amikor felérsz a hegy tetejére, visszanézel. A hegy csúcsáról hátra pillantva, nagyon távolinak tűnik az első lépcsőfok. Már látod, minden lépcsőre szükséged volt, hogy utad álmaid hegyére vezessen. Így történik minden az életben: egyetlen nap sem maradhat el, hogy a következő nap beköszönthessen. Életed minden pillanatára szükséged van, hogy a ma átadja helyét a holnapnak.
Ne sajnáld a percet, amikor arra kérlek, nézz vissza a megélt napra, éppúgy, miként a lépcsővel teszed majd, mikor a hegyre érkezel. Tekints vissza, és válaszolj erre a kérdésre: mit tanultál?
Úgy gondolod sokat? Talán keveset?
Állj meg egy kis pihenőre, és a nyugalom perceiben vedd szemügyre közelebbről aznapod történéseit. Ha ekképpen nézed életed egyetlen napját, rádöbbensz, mennyi minden történt veled.

*

A bátor és meggondolatlan Anakész késő éjjel tartott hazafelé. Égbe magasló fák között haladt amikor fekete felhők jelentek meg a mennybolton. A hold lehunyta szemét, sötétség borult a vidékre. Az ifjú jól ismerte a hegyi ösvényt, ezért tovább menetelt. Néhány lépés után azonban megbotlott és a szakadékba esett. Kezét-lábát törte a zuhanástól. Másnap két erős ember járt a vidéken, vállukra vették, és hazavitték.
- Mit kerestél ott olyan későn? - korholta óvatlanságáért az anyja.
Anakész nem felelt, csak nyöszörgött.
Az anya meleg szívű asszony volt, nem hozta elő többé a történteket. Inkább vett neki két szép, faragott botot, amivel újra járhat majd, ha talpra áll. Beköszöntött az a nap is: Anakész hónapok múlva felkelt betegágyából, és ismét járni tanult. Már egészen jól ment neki a járás, amikor először bicegett el hozzám.
- Mit szólsz hozzá? - mondta a botjára mutatva.
- Szükséged van a mankóidra? - kérdeztem tőle barátságosan.
- Hogyne... A botok és én összeforrtunk, már nem tudok meglenni nélkülük.
- Sajnálom, hogy így gondolod. Ha majd másképp látsz, ismét gyere el hozzám.
Több év telt el, míg újra kopogtatott házam ajtaján.
- Nálad vannak a mankók? - kérdeztem tőle.
- Ez már mindig így lesz - jelentette ki higgadt mosollyal. - Ne nyugtalankodj miattam, jól vagyok.
- Ennek igazán örülök - válaszoltam.
- Annyira megszoktam őket, hogy már nincs szükségem a lábaimra. Négyéves fiamat is mankóval tanítottam járni. Ő is ragaszkodik a botokhoz, egy tapodtat sem tesz nélkülük.
- Azt talán megértem, hogy nincs szükséged a lábaidra, ott vannak helyettük a mankók. Csak azt az egyet áruld el, mit használsz az eszed helyett, amikor nincs szükséged rá?

*

Az élet egyetlen napja csodálatos történetek szövevényéből áll össze. Akik ösztönösen élnek, nem áldoznak időt az események megértésére. Sosem fogják tudni, mi miért történt velük - bár ez nem is bántja őket igazán. Aki kimarad egyetlen napjából, az másnap éppígy cselekszik majd, miközben az élet némán, észrevétlenül elsuhan mellette. Semmi olyan nem történhet meg egy ember életében, ami meg ne történhetne veled életed egyetlen napján. Ekképpen, ha a napokra figyelsz, figyelemmel leszel egész életedre. Egyetlen nap is közelebb vihet az élet igazi és nagy feladatainak megértéséhez."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/