2011. december 20., kedd

Függőség - Szeretetfüggőség



Tulajdonképpen bármi csodásat tapasztalok az életben, ahhoz ragaszkodom, nem akarom elveszíteni! Mintha begyűjtögetném ezeket, mindenkit és mindent, ami jó, embereket, barátokat, könyveket, információkat, zenéket, stb.... tudatosan és nem tudatosan egyaránt. Tudom értékelni a jó dolgokat, olyannyira, hogy nem akarom elveszíteni őket. Néhány éve elkezdődött az életem, jöttek jó emberek, jó dolgok. Végre találtam csodás embert/embereket, akik szeretnek, akiket szerethetek én is, és attól boldogok ők is meg én is... Nemcsak szeretetben, de abban is, hogy én szerethessek igazán... azelőtt nem túl sok részem és lehetőségem volt. Mintha attól félnék, hogy egyszer majd csak megint nem jönnek ezek... Hát persze, hogy a jó dolgokat szeretném az életemben, ahogy mindenki más is.
Mert hát azért nem mindenkinek van jó élete. Aki már megvilágosodott valamilyen szinten, azt nyilván nem zavarja a külső környezete, de aki még nem szabad...
Nem csak hit kérdése, hogy mit hoz az élet, hanem pl. a karmáé is.
Te megtudnád tenni azt, hogy például gondolsz egyet és másnap ott hagysz mindenkit és mindent, jót és rosszat egyaránt, hogy a világ másik végén elkezdj egy teljesen új életet? ... Megcsinálnál egy ilyen extrém dolgot? Te is ragaszkodnál ahhoz amitől kaptál valami jót, nem? A jó miatt.

Szóval ezeket mondja az elmém, közben meg tudom, hogy amit nem tudok elengedni, amihez görcsösen ragaszkodom, az könnyen visszatartó erővé válhat a fejlődésemben, ha nem veszem észre a kétségbeesett belekapaszkodás miatt a lehetőségeket, ráadásul így sem lehet örökké részem benne bármit is tennék ezért.

Néha úgy érzem nem tudok anélkül élni, hogy ne szeressen valaki teljes szívéből és hogy én ne szerethessek valakit ugyanígy. (Már az, hogy állatok nélkül kell élnem is nehéz nekem.) Néha a fejembe ötlik, hogy lehet egyszer ez lesz majd a vesztem. Hülyeség ilyen gondolatnak figyelmet szentelni, tudom, ezért nem is tudom mit jelent ez, konkrétan nem merültem bele.
Az biztos, hogy amikor még nem tudtam milyen egy kedves, normális, szerető férfi karjai által átölelve lenni, jól megvoltam egyedül is (bár zárkózottabb, magányosabb volt a személyiségem)... most már, hogy tudom milyen... most már nem tudok enélkül az érzés nélkül meglenni. :( Kell, hogy valaki szeressen akit én is viszont szerethetek!

Ez már függőség? Megmagyarázhatom, ha akarom, úgy, hogy ez egy természetes emberi szükséglet, vagy azzal, hogy nő és férfi csak egymás által tapasztalhatja meg az egységet, stb. stb..., de ezen nem változtat az, hogy bármennyit fejlődtem is mostanáig, sosem tudtam elszakadni attól, miután tartós kapcsolatom lett, hogy valaki (főleg egy valaki) általi viszonyban is ne határoztam volna meg magamat. Ez valahol érthető, mert minden embert részben a másokkal való viszonya határoz meg, azt hogy kicsoda ő. Tehát ez nem feltétlenül rossz, csak itt is a határok a kérdésesek... hiszen szó szerint függeni... egyik félnek sem jó.

Egy társfüggőségi teszten elért eredményem:
"A társfüggőség rengeteg gyötrelem és boldogtalanság forrása. A társfüggőség oka az életünk első hat hónapjában történt eseményekben keresendő, és a szüleinkhez, elsősorban az édesanyjához való biztonságos kötődés kialakulásával áll összefüggésben. A te esetedben a kötődés sérülése egészen kicsi lehetett, ezért kis mértékben vagy hajlamos társfüggő kapcsolatot keresni. Képes vagy autonóm (önálló), egyenrangú párkapcsolatban élni, de megvan benned a vágy arra is, hogy „egyek” legyetek a pároddal. Még nem döntötted el, hogy a saját szabad akaratod vagy inkább a társad szabad akarata szerint való élet a kielégítőbb a számodra. Ha viszonylag szabadnak érzed magad, akkor boldognak ítéled a párkapcsolatodat. Ha nem figyelsz, akkor könnyen belecsúszhatsz egy társfüggő kapcsolatba, mert először nagyon csábító tud lenni a másik fél gondoskodása, kényelmes, ha döntenek helyettünk, és azzal, ahogyan a párunkra odafigyelünk, ahogy kitaláljuk a gondolatát, megéljük a saját ügyességünket, nagyszerűségünket is. Éld az életedet tudatosan, gondolkodj okosan, és elkerülheted a társfüggőség csapdáját."
http://www.lelkititkaink.hu/tarsfuggoseg_teszt.html

"a saját szabad akaratod, vagy inkább a társad szabad akarata szerint..." Nem lehet mindkettő egy kapcsolatban? Miért nem?
Lehet ezt társfüggőségnek is nevezni (mármint saját esetemet)... én talán inkább szeretetfüggőségnek gondolnám. (Valamikor biztos volt ez társfüggőség is valamilyen szinten, és az is nyilvánvaló, ha valaki belegondol, hogy ennek oka mire vezethető vissza a múltamban.) Úgy érzem van némi különbség a társfüggőség és szeretetfüggőség között. A köldökzsinórt amikor kellett gond nélkül el tudtam vágni eddig is az életemben... csak hát emellett azért ott van az, hogy mindig "kell" legyen valaki, akit igazán közel tudhatok magamhoz.

"Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának."  
/Tatiosz/

Ezt megértem és egyetértek vele, mégsem tudom igazán elképzelni a gyakorlatban... ha egyszer minden ember szeretni vágyik és arra, hogy szeressék... mindez teljesen másoktól függ, mert ha mások nem akarnák, hogy szeresd, vagy nem akarnának téged szeretni, akkor nem mutathatnád ki a szeretetedet senki felé, plusz nem szeretne téged senki és baromira nem lennél boldog szerintem... maximum, ha aszkéta lennél, de a legtöbbünk még egyenlőre messze áll ettől az emelkedett állapottól, szóval szerintem egyenlőre még függünk másoktól valamilyen szinten.
Szeretni és szeretve lenni... erre vágyik mindenki azt hiszem.

"...Add, hogy inkább én szerethessek, 
mint hogy engem szeressenek...!"
/Assziszi Szent Ferenc imája/

Amit az ima mond, teljesen egyértelmű... és nem szól arról, hogy ne vágyj arra, hogy mások szeressenek, hanem azt mondja, szeress jobban annál, mint amennyire mások szeretetére vágysz!

"Egyedül az átható szeretet és a bizalom tud hatástalanítani ... függőségi viszonyokat, melyek erősen korlátozzák a lények potencialitását, a félelem és a remény állapotaiba kényszerítik őket, s így a jövőben és a múltban élik le az életüket."
/Láma Ole Nydahl/

Na ezt magyarázza el nekem valaki... hogy a szeretet és bizalom mi által, hogyan hatástalanítja a függőségi viszonyokat? 
Ha jól értelmezem az idézetet, akkor az alábbinál lyukadok ki:

"Nos tehát, ti: szülők, házastársak, szeretők és szeretettek, ne arra törekedjetek, hogy ragasztót csináljatok a szeretetetekből, legyen az inkább mágnes, mely először vonz, aztán megfordul, és taszít.
Felszabadítja mindazokat, akiket vonzottál, és akik már kezdték azt hinni, hogy az életben maradásuk érdekében hozzád vannak láncolva. Semmi nem áll távolabb az igazságtól: mert ez a legkártékonyabb másokra nézve.
Hagyd, hogy a szereteted előrelendítse őket a világba, és annak a teljes megtapasztalásába, hogy Kik Valójában.
Ebben a szándékban mutatkozik meg igazán a szeretet."
/Forrás: Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel/

Alapjában véve ezt is értem, csak egy dolgot nem: ha például két ember szereti egymást, akkor miért akarná taszítani egyikük a másikat és fordítva? Hogyan kell ezt érteni és elképzelni egy párkapcsolatban? Hogyan kell úgy szeretni egymást, hogy ne legyünk függőek egymástól?

A buddhizmus szerint minden a függőség viszonylatában áll ebben az anyagi világban és ezt lenne jó feloldanunk, hogy szabadok lehessünk. Mikao Usui szenszei (http://usui.usuireikiryoho.hu/index.php) amikor a megvilágosodást szerette volna elérni, ez volt életcélja: "Szellemed legyen a teljes béke állapotában, tudván mit kell tenned az életeddel, semmi által sem megzavarva." Zen mestere segítségét kérve az alábbi tanácsot kapta: "Halj meg egyszer." Ez a javaslat a böjt irányába motiválta őt, hogy abban meghaljon vagy megvilágosodjon. Ő végül elérte a megvilágosodást, 21 nap alatt.
Nem azt mondom, hogy akkor most azonnal én is meg akarok világosodni, viszont néha úgy érzem akkor haladnék jó irányba, ha "meghalnék" bizonyos értelemben... nem szó szerint, hanem le kell bontanom azt az énem, akinek hiszem magam, hogy valaki más lehessek, egy olyan ember, aminek a lehetősége bennem van (mindenkiben van egy ilyen "lehetőség" ember). Ez iszonyúan fájdalmas dolog... nekem legalábbis. Amikor megérzem a sugallatát, már az is kb. olyan, mintha kést forgatnék a saját szívemben... Valószínűleg ez az érzés csak egy illúzió (mint egy csomó minden más), de valóságosnak érzem, emiatt pedig nehéznek tűnik.
Usui szenszeinek úgy sikerült a függőségektől mentesülnie, hogy egész életében folyamatosan rengeteget dolgozott ezért, gyakorolt, kicsi gyerek kora óta elsajátított egy csomó olyan technikát, ami ebben előrevitte... és 57 évesen végül sikerült neki...
Eleve egy jó alappal indult, és rengeteg energiát, időt fektetett bele, így volt elég neki 21 nap amikor is konkrétan rágyúrt erre. 
Magától nem jön sült galamb módjára, az biztos.

Függök a szeretettől, gondolatoktól, a vágyaimtól, az érzéseimtől, az ételektől is (még mindig sajnos), az időtől, a múlttól, sokszor a történésektől is, a függőségektől való megszabadulás iránti vágyaimtól, és még ki tudja mitől...
Mit is nem tudok inkább elengedni, azt hogy én szerethessek valakit, vagy azt, hogy engem szeressenek... hát nem tudom megmondani... Igazán kemény dió ez!

"Végül elértem - 
nincs többé határ, kötés,
nincs már függőség.
Mily nyugodt az óceán!
Mily szép a végtelenség!
Teszo: Megvilágosodás"
/Forrás: Gyémánt és lótusz. Zen tanmesék és versek/

Vajon meddig tart amíg ennek a szabadságnak legalább egy aprócska fuvallatát megérezhetem :( hogy szellemem a béke teljes állapotában lehessen, tudván mit kell tennem az életemmel, semmi által sem megzavarva...?


4 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm, hogy olvashatlak. Sok bölcs gondolat:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy találtál itt számodra hasznos dolgokat! :)))
    Én köszönöm, hogy olvasol! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon érdekes, hogy éppen ma találtam meg ezt a bejegyzést, napra pontosan két évvel azt követően, hogy írtad. Engem ma foglalkoztat pontosan ugyanaz és ugyanúgy, amiről és ahogyan írsz. Az érdekelne, mára Te mit írnál ugyanerről a témáról? Biztosan nem véletlen, hogy ezek a szálak így futottak össze, a válaszod talán nem csak nekem mondana valamit, hanem Neked is :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tadzh Mahal!

    Köszönöm, hogy elgondolkodtatsz! Ezért is nem válaszoltam még eddig!

    Már más úton (ezt a kérdéskört most nem közvetlenül érintve) igyekszem ledolgozni a tudatom korlátait. Ahol én tartok az utamon, még talán szükségem van arra, hogy megéljek egy ilyen mértékű függőségi viszonyt. Azt gondolom, hogy amikor már nem lesz rá szükségem, akkor ezt ki fogom tudni nyilvánítani, és/vagy olyan párkapcsolatot fenntartani, amiben a kötődés, függőség kevésbé, vagy egyáltalán nem létezik. Szóval csak más témából indulva tudnék most ehhez gondolatokat hozzáfűzni, vagy ugyanazokat más megvilágításban... az alapvető kérdések azonban megmaradtak.
    Illetve csak részben, mivel közben önmagam fejlesztése lett az elsődleges célom. Ez az első és ennek érdekében cselekszem (ha ütközik, néha kompromisszumokkal, néha enélkül). Ez önző dolognak tűnhet először. Azonban mindig megnézem nem okozok-e ezzel kárt másnak, ha nem, akkor ezt a célt követem a cselekedeteimben. Még sok mindent kell tanulnom. Igyekszem Istennel (vagy Egy Teremtővel, Forrással, ki minek nevezi) felvenni a kapcsolatot és azt majd fenntartani. Rájöttem, hogy feltételt szabok még az Isten iránti szeretetemnek is. Próbálom megérteni miért. Szeretnék leépíteni ezekből a feltételekből, mert hiszem, hogy ezáltal adva a szeretetet egyre több olyan ember fog körbevenni, aki szintén így tudja adni a szeretetet, akkor majd nem kell félnem attól az általam teremtett illúziótól, hogy nem kapom meg, hiszen mindenki mindenkinek adhat és mindenkitől kaphat, csak úgy, feltétel nélkül, mert azt nem kell kiérdemelni, jár mindenkinek és hozzáférhető mindenkinek.
    Mindenkinek csak önmagát van joga fejleszteni. (Információt lehet adni, de beavatkozni nem ildomos senki életébe sem, így tudom.) Amit mostanában és 2-3 éve is tanulok, hogy nincsen csak egy út ami jó (ami csak jó), és amit járhatok. Több út van, amit meg lehet kezdeni, egyik sincs kiépítve. Én építem... rajtam kívül nincs semmi, én teremtem a világom (bár ezt még nem tudom teljesen felfogni). Lehet választani. Egyik út választásnak sem tudom a következményeit, de azért gondolkodnom lehet és kell is. Választanom kellett és kell itt és most és azt járni mindkét lábbal. Aztán az itt és most miatt „bármikor” választhatok egy másik utat. Fontos az út, de még fontosabb hogy hogyan járom azt, milyen hozzáállással. (Például egy másik dimenzióban élő Én lehet, hogy másképp áll a dolgokhoz és ezért másképpen is éli meg azt amit most Én éppen.) Lehet, hogy van akinek hosszú az út, talán ezért mondják, hogy fontosabb, hogy hogyan járjuk az utat mint maga a cél. Megfogalmaztam a saját hozzáállásomat, hogy nekem mi a fontos: az, hogy meg tudom-e látni mindenben a fejlődés lehetőségét, és azt, hogy minden okkal történik, és hogy én irányítom az életem az intuicióimnak és lehetőségeimnek megfelelően (merthogy most még úgy érzem vannak korlátaim, pedig ezek csak illúziók, amiket magam teremtettem).
    Amíg a saját érzelmi állapotaim és gondolataim rabja vagyok, addig mit akarok kezdeni a másokkal való kapcsolataimmal? Lehet ezzel is, sőt a párkapcsolattal is kezdenem a munkát, de lehet máshonnan is. Nem kell tétlennek maradjak, de nem kell önmagamat megerőszakolni sem. Mérlegelnem kellett, kell. Szóval mindig magamban kell rendet rakni először, aztán a saját életemben. Ezt gondolom. Ez egy tanulási folyamat. Tarthat ez számomra nagyon rövid ideig, de tarthat egy vagy több életen át is.
    Én ezt választottam és még ezen az úton vagyok. Te mit választasz...? Ne aggódj, ha esetleg még nem tudod mit mondj erre, kialakul, mindig. Van értelme folytatni a csomók kibogozását, az önmagaddal való munkát!
    Ha valamire rájössz, azt érdemes leírni. Én így írok naplót.

    A legjobbakat kívánom neked!

    VálaszTörlés