2013. szeptember 16., hétfő

Kapcsolat 11. - Az ember, mint kapocs


Pár héttel ezelőtt ez a gondolatmenet ötlött belém:
"Olyanok vagyunk mint egy fa. Először gyökeret kell vernünk, hogy tudjunk lombot növeszteni az ég felé. Majd tovább erősítjük gyökereinket, és fenntartjuk, tápláljuk őket, hogy segíthessenek az ég fele növekedésben, biztos alapot adnak. Életünk során pedig más élőlényekkel összhangban, azokat segítve létezünk mi is akárcsak a fa. Annyi a különbség mindössze, hogy másképp néz ki a fizikai testünk, az érzékszerveink, másképp érzékeljük talán a világot, de attól még a lényeg nem változik, az ami bennünk és a fákban elsősorban és kétségtelenül közös...bár elsőre nekünk városi embereknek nem nyilvánvaló."
Keresd a 'földi és égi' összekötésében segítő "varázs eszközöket".
Például ott van a meditáció, ami az égivel való kapcsolatot segíti, míg egyes különleges ásványok (pl. a karneol, a jáspis, vagy a macskaszem) a földivel teszik ugyanezt, ez utóbbiak még védelmet is nyújtanak. Ezért is jó ilyen gyógyhatású kövel meditálni, egyrészt védelmet ad, másrészt a gyógykövek és a meditáció együttes alkalmazásával könnyebben megvalósul a földi és az égi összeköttetése, és egyfajta változás, mozgás, áramlás ezek között (egy kör mentén benned amiről majd fogok írni később), a jin és yang energiák egyensúlyba kerülnek... Mi vagyunk az összekötők... a testünk, lelkünk, szellemünk egyaránt részt vesz ebben a folyamatban.
(A gyógyító kövek közül például a türkiz önmagában is képes megtestesíteni ezt az összeköttetést.)

Léteznek "mozgásos" módszerek is, mint például a japán gerincterápiás jóga. Azért írom pont ezt a fajta jógát példának, mert ez az amit ismerek és pozitív tapasztalatokról tudok csak nyilatkozni róla. Ez a jógafajta biztosan képes összekötni a földit az égivel, tehát nem csak egy gerincet gyógyító és karbantartó jóga, attól messzemenően jóval több.
(Itt olvashatsz is erről bővebben: http://zendoin.com/a-zendoin-japan-gerincterapias-joga-filozofiaja-eletrol-es-halalrol/) 
A taoista jóga is egy lehetőség.
(Bővebben: http://bhaktikutir.hu/taoista-joga-es-kinai-belso-alkimia-egy-gyors-tortenelmi-attekintes/)

Mivel a tai chi is kiegyensúlyozza a jin és yang energiákat, így gondolom ez is képes a földi és az égi közötti kapcsolat megteremtésére. (Magam a taoista tai chi-ról szereztem némi tapasztalatot.)
Azután ott van a Chí Kung - Tai Chi ami nagyszerű élményeket ad nekem e kapcsolat megteremtésére fejlesztésére. (Bővebben: http://fejmasszazs.hu/content/mi-az)

Szerencsére nagyon sok más módszer létezik még, esetleg olyanok is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ilyen hatással vannak, mint a fent említettek.

Egyenlőre nem vagyok elég tájékozott ebben a témában, azt viszont biztosan tudom, hogy nem szabad elbagatelizálni a jelentőségét, ezért mindenképpen szükségét láttam annak, hogy felhívjam rá a figyelmet. Ma már a földivel is elvesztettük a kapcsolatot, nemhogy az égivel... és hogy még a kettőt össze is kössük... 
Mi magunk vagyunk a KAPCSOLAT!
A földdel való kapcsolatunkat stabilizálni kell és az égi felé törekedni. E kettő együtt működik... most még. (Hacsak nem tudsz fénnyel táplálkozni, hacsak nem vagy gyakorlott aszkéta aki elvonultan meditálva él egy barlangban... ha ez lennél, akkor ezt most nem valószínű hogy olvasnád :) ). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése