Egy kis élménybeszámoló következik a 12 napos utamról.
Ez egy viszonylag rövid idő, tehát a benyomásaim ebből a rövid intervallumból alakultak ki. Ezt kéretik figyelembe venni az olvasás során végig, különösen akkor, amikor esetleg valamilyen szinten általánosítok.
Ha valaki az Egyesült Államokba szeretne utazni, jó ha tudja, hogy (érthető módon) komolyabb és bővebb biztonsági ellenőrzések vannak, mint más országokba való belépéshez (talán még az Izraelbe utazásom során tapasztaltam hasonló szigorúságot). Ezért a reptérre is időben ki kell érni és jó előre meg kell tervezni az utazást. Csak úgy a vak világba nem lehet kimenni. Már a repülőjegy vásárlás során is meg kell adni bizonyos adatokat, illetve vízummentes kiutazási engedélyt kell kérni. Egy ujjlenyomatot tartalmazó chip-es útlevélre is szükség van.
Összességében egy nagyon érdekes országról és emberekről van szó. Külön írok New Yorkról és Clevelandről, mivel igen különbözőnek találtam a két várost.
NEW YORK CITY
New York City New York állam egyik városa. Az USA legnépesebb városa. Világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Öt nagy kerületből épül fel: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi. (forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/New_York)
Egy kb. kilenc órás repülő út után értünk New Yorkba. Kicsit meg voltunk szeppenve amikor kiléptünk a repülőtérről, pláne mivel tudtuk hogy két nap múlva újabb repülés vár majd ránk két különböző repcsivel is és azt is tudtuk, hogy csak egyetlen egy napunk lesz New Yorkban és ha valami értelmet akarunk adni az ott létünknek, akkor kissé megfeszített tempót kell majd tartsunk ebben az óriás városban.
A repülőtérről kilépve az erőszakos taxisofőrök egyből lecsaptak ránk mint védtelennek tűnő áldozatokra. (Hárman utaztunk, két nő és egy férfi.) Mi azonban már tudtuk, hogy nem szabad illegális (adót nem fizető) taxiba beszállni és leállni sem szabad az emberekkel beszélni, kérdezzenek vagy mondjanak bármit. Az illegális taxisofőrök nagyon lehúzzák az embert, csak a helyiek választják őket, mert tudják milyen árat kell náluk kialkudni. (Még jó, hogy vettem egy New Yorkról szóló útikönyvet a budapesti repülőtéren, azért a másfél nap kedvéért is megérte, sok hasznos infó volt benne.) Tehát a kissé hirtelen jött erőszakos közeledést könnyedén elhárítva határozottan tovább léptünk miután megláttuk a sárga taxikra váró hosszú, de gyorsan haladó kígyózó sort az út túloldalán. A taxisofőrünk egy indiai származású fiatalember volt, akin nem tudtunk igazán kiigazodni. Úgy tűnt, mintha nem tudna rendesen angolul, de nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy az volt az érzésem, hogy feleslegesen félig körbe visz minket a város körül. Fix áron vitt minket, de mivel fáradtak voltunk és lassan besötétedett (még ételt és internetet kellett később vadásznunk) így kicsit zavaró volt, hogy nem tudja merre megy és sokáig tart az út. Mivel már jó alaposan áttanulmányoztam előre a térképet, meg tudtam ítélni, hogy nem a legrövidebb úton megy, hanem egy ellenkező irányú városrész felé. És két olyan táblát is elhagytunk az autópálya szerűségen haladva, aminél le kellett volna fordulni. Egy mentsége lehetne, ha esetleg azért tette ezt, mert ki akarta kerülni a dugót, vagy ilyesmi. Kb. az utunk felénél abba hagyta a telefonálást és mintha akkor kezdett volna arra koncentrálni, hogy hova is kell vinni bennünket. Megkérdezte újra a hotel címét és innentől kezdve rövid időn belül a hotel mellett találtuk magunkat. A hotel recepciósa is egy indiai származású fiatalember volt (Amsterdamban is találkoztam több indiai recepcióssal). Ő sem volt túl kommunikatív a taxisofőrünkhöz hasonlóan. A szobáink elfogadhatóak voltak, leszámítva azt, hogy a túl nagy ágy miatt alig fértek el a bőröndök, alig tudtuk kinyitni őket. A fürdőben sajnos nem működött a zuhany, és mivel egyikünk sem híve az idegen fürdőkádakban való pancsikolásnak, így maradt a cicamosdás. Az utcáról behallatszó gyalogos átkelő lámpák halk sípolása nem zavart bennünket, a hotel mellett magasan emelkedő metró sínek felüljárójáról származó zaj pedig el sem érkezett hozzánk (a környék látványát viszont érdekessé tette). A vacsora vadászás a hotel melletti, egyébként nagyszerű éjjel-nappali boltocskában merült ki, a fáradtság miatt nem tudtunk messzebb menni. Aztán következett az internet vadászat. (Az internet szükséges volt a munkához.) A recepciós elmondta, hogy van egy T-mobilos bolt a közelben, de pont az ellenkező irányba küldött el bennünket, kétszer is. A fél környéket végig bojongtuk. Keresés közben bementünk egy épp zárás előtt álló pizzériába, ahol már csak a két alkalmazott volt bent. Megkérdeztük, hogy tudják-e merre van a T-mobilos bolt, de ők nem értették mit kérdezünk, csak lefagyott arccal elmondták, hogy nincs náluk pénz, már elvitték mindet. Hát ezen igencsak meglepődtünk, nem gondoltuk, hogy ennyire félelmetesen nézünk ki. Végülis megtaláltuk a boltot, ahol annyira nem tudták az eladók, hogy mit árulnak, hogy kb. egy órai tökölés után sikerült megvenni azt amiért odamentünk.
Másnap a reggeli nem volt túl jó, de gondoltuk majd Clevelandben úgyis rendes reggelit fogunk kapni a másik szállodában (gondoltuk naivan), meg amúgy sem panaszkodunk, mondván örüljünk annak amit kapunk.
Megjegyzem nem volt könnyű rátalálni erre a szállodára. Minden szálloda rettentően drága New Yorkban. Mivel csak egy napunk volt olyat kellett keresnem, ami közel van egy metró megállóhoz, "olcsó" a többihez képest, és biztonságos környéken van. Több szálloda véleményezésénél olvastam ugyanis, hogy veszélyes környéken fekszenek (van aki szerint ezért is nincs a hotel környékéről kép feltüntetve az interneten). A Queens nevű városrésszel kapcsolatban olvastam, hogy veszélyes, de mivel ott olcsók a szállodák és mindkét reptér kb. ebben a részben fekszik, amihez közünk volt, így mégis ott kellett keresgéljek. A pizzéria alkalmazottainak rémült arca láttán azért felmerült bennem a kérdés, hogy akkor most végülis biztonságos környéken vagyunk-e, vagy nem.
Már a repülőn megterveztem a másnapi egész napos városnézésünket. Több lehetőséget is felvetettem a fontossági sorrendet szem előtt tartva, számolva azzal, hogy talán a felét sem fogjuk tudni megnézni annak, amit érdemes látni, mivel nem ismerjük a várost. Hát ez pontosan így is történt, tényleg meg kellett küzdeni azért a kevésért is amit láttunk, kb. a negyedét sikerült csak megnézni a tervezettnek, de így is megérte. :)
A hotel lobbijában találtunk metró térképet és a kis útikönyvemben is volt valami térképszerűség a metróhálózatról. Azt tudni kell, hogy New York belvárosában a metró a fő tömegközlekedési eszköz, a külvárosban pedig buszok járnak. Már az eltartott egy darabig mire a legközelebbi metrómegállót megtaláltuk. Sajnos csak heti jegyet tudtunk venni, mert a napi jegy megszűnt. Nem tudtuk előre, hogy mennyit fogunk utazni, ezért nem vehettünk darabra számra jegyet. Mágnes kártyát kaptunk, ami néha nem akart működni egyáltalán, de csak nekünk nem, az ottaniaknak gond nélkül működött. Nagyon bénák lehettünk. :) A metró megállóban kifüggesztett, a metróhálózat felújításról szóló figyelmeztetésből világossá vált számunkra, hogy nem fogunk tudni egyszerűen bejutni a központba, azaz Manhattenbe, ahogyan elterveztük. (A kis útikönyvünk figyelmeztetett arra, hogy mindig valamelyik metróvonalat építgetik, hát mi kifogtuk, pont ami nekünk kellett...) Egy metrókocsi lerobbanása és többszöri átszállások után végül sikeresen eljutottunk a kiszemelt megállóba. Az Empire State Building teteje volt az első célunk, mely a város legmagasabb épülete jelenleg (102 emeletes). A címet tudtuk, már csak meg kellett találnunk. Utcanév térképet csak később vettünk. Találomra sajnos pont az ellenkező irányba indultunk el. Bármit keresel a kérdezősködések nem vezetnek sikerre, ha a pontos címet mondod, az emberek arra kíváncsiak, hogy melyik két utca sarkát keresed. Eleinte a kereszteződésbe kirakott utcanévtáblákról nem tudtuk, hogy melyik utcára vonatkoznak. És hiába vannak megszámozva az utak, hogy negyedik, ötödik, stb. utca, mert van, hogy kimaradnak számok és/vagy közbeékelődnek rendes névvel ellátott utcák is. Szerencsére az Empire State Buildinget azért elég sokan tudják hogy merre van. Egy idő után megtaláltuk az épületet, csak fura volt, hogy nem volt kiírva rá, hogy ez az Empire State Building és itt menjél be. (Valószínűleg a hátsó bejáratot találtuk meg.) Sárga pulcsiba öltözött fura emberek szólítottak le minket és kínálgatták az olcsóbb belépőjegyeket az épületbe. Kicsit gyanúsnak tűntek eleinte. Kétféle jegyet árultak. Mivel minket szorított az idő, hosszas hezitálás után a drágábbikat választottuk, mivel leellenőrizve a jegyárus által mondottakat az épület elején tényleg kígyózott egy legalább két órás sor. A drágább jegyet megvettük, így rövidebb sorban állás és egy IMAX mozi várt ránk. Külön bejáraton kellett bemennünk, és egy biztonsági ellenőrzés után egy valamivel hosszabb sor várt ránk. Egymás után több kis terembe vezettek minket. Mindegyikben rövid, 10 perces kis filmeken New Yorkot mutatták be. Nekem nem tudtak egyáltalán újat mondani az útikönyv elolvasása után. Egy idő után úgy éreztük, hogy mindez számunkra csak felesleges időhúzás, szerettünk volna már leülni is (már eddigre elfáradtunk) de nem lehetett. Az "I am New York" szlogen folyamatos hangoztatása is már túl sok volt, a tapasztaltak alapján minden jel arra engedett következtetni, hogy az amerikaiak kicsit nagyobb önbizalommal és önérzettel rendelkeznek az átlagnál. Azután egy valamivel hosszabb sorban állás után bejutottunk egy kis IMAX mozi terembe, ahol az ülések úgy voltak megtervezve, hogy a képen látottaknak megfelelően mozogtak. A 20-30 perces mozifilmen "helikopterről nézve" láthattuk New Yorkot. Néha egész jó volt, bár amikor fordult a repcsi az ember hamar beszédült tőle. Akkor lett elegem belőle, amikor elkezdett rázni az ülés mint az őrült össze-vissza és vele együtt a kép is. A vége fele egy kis hullámvasút is befigyelt. A film tökéletes és kihagyhatatlan élmény az izgalmakat kedvelő és kereső embereknek. Én nagyrészt a terem oldalfalát néztem és nyugodtan vártam, egyszer majd csak vége lesz. :) A film után egy még hosszabb sorban állás várt ránk. A liftre vártunk, hogy felmehessünk az épület tetejére. A 80. emeleten ki kellett szállnunk. Egy újabb sorban állást az alkalmazottak figyelem felhívása szakította meg, miszerint ha nem akarunk 25 percet várni a liftre, akkor gyalogosan is felsétálhatunk a 86. emeletre. Felsétáltunk. A 83. emeleten egy kedves alkalmazott biztatott minket, hogy már csak 3 emelet van hátra és tartsunk ki. :) Felérve, a fedett kör alakú térből egy fedetlen teraszos kilátóra értünk, ahonnan csodás kilátás fogadott minket. New York igen nagy részét be lehetett látni. Csodás fotókat lehetett készíteni. Egészen a szabadság szoborig elláttunk. Az épület tetejéről való lejutást újabb sorban állással kezdtük. 6 emelet gyalog, majd újabb sorban állás a liftre. Mire végeztünk az Empire State Buildingben már majd éhen haltunk, bementünk a szemben lévő első gyorsétterembe, a Wendy's-be. Ételünk elfogyasztása után fél órás sorban állás várt ránk a mosdó előtt. Az étteremből kilépve már délután 3 óra elmúlt és még csak egy dolgot láttunk New Yorkban. A következő célunk a Szabadságszobor volt. Ezt nagyon fontosnak találtam, hogy lássuk. Az ingyenes komp, ami elhalad előtte csak 4 óráig járt, így sietnünk kellett. A metrómegálló ami elvisz bennünket a komp indulási helyéhez nem egészen ott volt, ahogy a térkép mutatta. Az csapott be bennünket, hogy a metrótérkép kevés volt ahhoz, hogy kiismerjük a metróhálózatot. Ha 2-3 metróvonal ugyanazon az útvonalon halad, az még nem jelenti azt, hogy mind meg is áll ugyanazon megállóknál. Tehát itt is átszállással kellett eljutnunk a megfelelő megállóba. Ráadásul több metró kis is maradt, hiába jár ott is 2-3 percenként, épp akkor kimaradt több kocsi is, és 15 percet kellett várnunk a következőre. Az átszállás során véletlenül a gyorsjáratra szálltunk fel, így megint csak át kellett szállnunk. (Vannak gyors járatok, amik minden 5. megállónál állnak csak meg és vannak lassúak, amik mindenhol. A gyorsjáratra vonatkozó jelzés nem mindig van feltüntetve a metró kocsikon, legalábbis mi nem találtuk meg.) Mire a kikötőbe értünk már 4 óra elmúlt, az utolsó ingyenes kompról lemaradtunk. De nem baj, gondoltuk, biztos indul még valami hajó szerűség. Végig járva a kikötőt szomorúan tapasztaltuk, hogy már nincs több hajó, az az egy ami még van, arra már rég elfogyott az összes jegy. Egy kicsit már feladtuk, amikor eszembe jutott, hogy láttuk a Water taxit a kikötőben és egy szállodai "discountos" kártyán láttam, hogy velük is lehet menni mindenfele, gondoltam hátha a Szabadságszoborhoz is. Visszacaplattunk hozzájuk és kiderült hogy még épp elérjük az utolsó járatukat. Megkönnyebbülve szálltunk fel a hajó fedélzetének felső nyitott szintjére, hogy tudjunk majd fotózni. Még idegen vezetőnk is volt. Láttuk a Brooklyn Bridge-t (amin végig szerettem volna sétálni, de nem jutott rá idő), a World Trade Center helyén épülő új felhőkarcolót és hála az égnek a Szabadságszobrot. Leszállva a hajóról egy nagy körút szerűségen végig, hosszan sétálva kerestük a Times Square-t, az utolsó úti célunkat, mely a világ egyik legforgalmasabb kereszteződése. Szépséges és hatalmas felhőkarcolók emelkedtek az út mindkét oldalán. Többször hittük azt, hogy már a Times Square-n vagyunk a fényreklámok és a tömeg miatt. Végül besötétedett mire elértünk a Times Square-nek nevezett hatalmas nagy kereszteződésbe, legalábbis mi megint csak azt hittük ott vagyunk. Megkérdeztünk valakit, aki azt mondta, hogy ez a kereszteződés már az. Itthon utólag a google mapson nézve láttuk, hogy nem a szó szerinti Times Square-n voltunk, még egy sarkot kellett volna sétálnunk, csak nem tudtuk (és őszintén szólva már fáradtak is lettünk volna tovább menni). Nekünk ez is elég nagy és látványos kereszteződés volt. Alig tudott az ember megállni olyan tömeg volt és rendőrök voltak kénytelenek irányítani a gyalogos és járműves forgalmat. Minimum 8 metróvonal szelte át ezt a kereszteződést is. Megszámlálhatatlanul sok szórakozóhely és fényreklám volt látható mindenfelé a környéken. A látottak alapján el tudtuk képzelni, hogy valószínűleg tényleg soha nem alszik ez a város. Rövid körbetekintés és fotózás után felszálltunk a hotelt leginkább megközelítő metróra. Miután egy helyi lakos nagyon kedvesen és segítőkészen, de sajnos pont az ellenkező irányba kalauzolt el bennünket, az áldásos GPS segítségével azért végül csak "haza" találtunk. A hotel mellett lévő éjjel-nappaliból beszereztük a vacsinkat és a másnapi reggelinket egy forró teával egyetemben, majd belezuhantunk az ágyba, mivel másnap korán kellett kelnünk, egy újabb repülőút várt ránk Cleveland felé.
Összességében New York számomra a sorban állás (a tömeg) városa (kezdve a megérkezés utáni repülőtéri biztonsági ellenőrzésre való két órás sorban állással) és a furcsa (akár sötét) alakok és környékek városa (bár igazán veszélyes környéken nem jártunk) a negatív oldalát tekintve. (Olyan érzésünk is volt, mintha folyton le akarnának húzni bennünket anyagilag.) Ugyanakkor felejthetetlen a hangulatos utcák, a pezsgő élet, a látvány... egyedi és utánozhatatlan ez a város, egy önálló lény! :)
Egy idegen vezetővel és több idővel érdemes odautazni. Rengeteg egyedi látnivalót és élményt rejt magában. Ez az egy nap nekünk 3 fő nevezetesség megtekintésére adott lehetőséget. Lehet ez nem tűnik túl soknak, de úgy gondolom egy nagyon jó arány ahhoz képest, hogy soha nem jártunk még ott azelőtt. És ha már New Yorkban átszállva tudtunk csak eljutni Clevelandbe, akkor mindenképpen megérte eltölteni ezt az egyetlen egy napot is ebben a méltán híres nagy városban, akkor is ha nem két fillérbe került így megszakítani az utunkat.
 |
| Jobb képeket nem tudtam készíteni a szoborról. Igen erősen hullámzott a víz. És vigyáznom is kellett, hogy bele ne pottyanjak a vízbe. :) |
 |
| A legmagasabb épület a World Trade Center helyén még épülő új felhőkarcoló. |
 |
| A felhőkarcolók által határolt hosszú sugárúton sétáltunk végig a Times Square felé. |
 |
| Víz parti sugárút |
 |
| Tetszettek a felhőkarcolók :) |
