Mi a fontos az ember életében...

Neked mi a fontos az életben? Próbáld megfogalmazni címszavakban!
Mi  lett a sorrend? Mi áll az első két helyen?

Néha ösztönösen is megérzek dolgokat. Az emberek meg nem hisznek nekem. Még annyira sem, hogy egyáltalán fontolóra vegyék azt amit mondok. Csak akkor kezdenek el gondolkodni rajta, ha tényleg nem mondtam hülyeséget és adódik olyan helyzet, hogy ők maguk is megtapasztalják azt amiről beszéltem.
Egy közönséges, banális példát.

Néhány héttel ezelőtt este, egy amsterdami kikötőben álló nagy hajó gyomrában voltunk többen is. Éreztem, hogy mozog a hajó, többször be is szédültem tőle. Senki nem hitte el nekem, hogy mozog, hiszen ez egy nagy hajó volt és ki volt kötve. Elvileg egy ekkora hajó tényleg nem tudna megmozdulni. Aztán amikor nagyobbat mozdult a hajó, már volt olyan aki szintén megérezte azt, a többiek pedig csak akkor, amikor valamiért véletlenül felmentünk a fedélzetre és éreztük a hatalmas szelet, láttuk a hullámokat és tudtunk viszonyítani a parthoz. Mindent megérzek bármi bármennyit is mozogjon amiben benne vagyok. Egyedül a Földet nem érzem mozogni. Még szerencse :)))
Ilyen egyszerű dolgokban sem hisznek annyira az emberek, hogy vegyék a fáradtságot arra, hogy végig gondolják, vagy akár utána is járjanak annak, hogy van-e valami igazságtartalma annak amit hallanak. Egyből elutasítják az embert, vagy mindenféle kifogásokat hoznak fel arra, hogy az ő életükben ez és ez miért nem működne. Gyorsan becsukják a szemüket és maradnak továbbra is a fogyasztói társadalom, a betegszerep, stb. rabjai. Ezért nem tudok segíteni azoknak akik a legközelebb állnak hozzám (ha kérik ha nem). 
Ha valaki mégis "meghallgat" és elgondolkodtatja az amit "mondok", az számomra igazi kincs!!! :))) 

"Az élelem, a ruházat, az otthon, az egészség és a művelődés szükségesek ahhoz, hogy fenntartsuk értékes emberi életünket. Az emberi társadalom tagjaiként tiszteletben kell tartanunk egymást és azokat az igényeket és intézményeket, amelyek másoknak hasznosak. Ezeken kívül semmilyen külső dolog nem érdemes arra, hogy rápazaroljuk időnket, energiánkat, nyugalmunkat és bölcsességünket - életünk nagy kincseit. A többi árucikk csupán sóvárgó elménk kielégítésére, önmagunk imádatára és fényesítésére, kötődésünk erősítésére jó. Minél több világi örömöt halmozunk fel, annál mohóbban loholunk az újabb és újabb élvezetek után...

Mindig olyasvalamire összpontosítjuk a figyelmünket, ami messze van tőlünk - minél távolabb valódi önmagunktól, annál fontosabbnak hisszük. Tudatunknál többre értékeljük a testünket és javainkat, egyészségünknél a kinézetünket, családi életünknél a karrierünket. A testünkkel azonosítjuk magunkat, és a tudatot csupán a test eszközének - ahogy egyszer valaki tréfásan megjegyezte, "az agyunkon tenyésző gombának"  tekintjük, és elzárkózunk a boldogság igazi forrásától. Otthonunkban anyagi javakat halmozunk fel, de nem törődünk testünkkel és tudatunkkal, holott az egészséges test és a tiszta tudat a boldogság legfontosabb előfeltétele...
...egyáltalán nem ritkaság, hogy az emberek az anyagi dolgokat helyezik előtérbe, aztán a testet, majd a tudatot - pont ellenkezőleg, mint kellene.
Lehet, hogy elvileg békések és erősek szeretnénk lenni, de gyakorlatilag inkább az anyagi szükségleteink előteremtésére irányuló agressziót értékeljük, és ezért is díjaznak minket, nem a belső erőnket tápláló lelki egyensúly és nyugalom kifejlesztéséért...
Ha megpróbálunk kezdeni valamit a tudatunkkal, hogy jobb tulajdonságokat és magatartási formákat sajátítsunk el, a modern társadalom önzőnek, gyakorlatiatlannak és lustának bélyegez minket. Az anyagilag termékeny embereket az égig magasztalják, a szellemi útkeresőket viszont nem. Ha szeretünk otthon ülni, az életünk középpontjával és szentélyével foglalkozni, az emberek az élet dolgaiban járatlan, cselekvőképtelen baleknak tartanak bennünket. Otthonunk átmeneti szállássá, éjjeli menedékhellyé silányodott.
Bizonyos dolgokról le kell mondanunk azért, hogy megkapjunk másokat. Hogy juthat eszünkbe feladni nyugalmas  középpontunkat, a belőle áradó természetes életörömmel együtt, egy gondokkal teli életért cserébe?...
Nem azt kívánom ezzel mondani, hogy figyelmen kívül kell hagynunk a modern világ berendezkedését. Alapvető létszükségleteink kielégítése nélkül nem maradhatnánk életben, ezért gyakorlatiasnak kell lennünk és tiszteletben kell tartanunk a többség véleményét. De mindent kellő megvilágításban kell látnunk. Alapvető megértenünk, hogy kik vagyunk, hol a helyünk, mit értékelünk igazán, és hogyan kell a világban élnünk.
Ha óvatlanul hagyjuk, hogy kötődéseink szorosra fonódjanak, túl merevvé válunk tudatilag, és káros szokásaink felemésztik belső nyugalmunkat. Ahogy az Udánavargában áll:

A vas megrozsdásodik, és a rozsda megeszi a vasat;

Óvatlan tetteink, visszahatva, pokolra vezetnek bennünket.

Nagy hatással volt rám egy egyszerű találkozás, ami korai menekült koromban esett meg velem. Pár barátommal együtt megérkeztem Kalimpongba, egy takaros indiai kisvárosba a Himalája hegyei közt. Egy hegytetőn, egy temetkező hely közelében, megálltunk teát főzni, mivel szomjasak és éhesek voltunk, és nem volt pénzünk étterembe menni.
Elindultam, hogy néhány tűzhelynek való követ, és tűzifát keressek. A hegy túloldalán egy széles arcú, kis vágott mandulaszemű, öreg szerzetest pillantottam meg. Nyolcvan év körül járhatott; széles járomcsontjairól és kerek arcáról rögtön felismertem, hogy mongol láma. Egy öreg ház hátához tapasztott, kicsike helyiségben üldögélt, ajtaja-ablaka tárva-nyitva. "Lakása" legfeljebb háromszor három méteres volt; egész nap ott meditált, olvasgatott, főzőtt, pihent, beszélgetett az emberekkel, keresztbetett lábbal, ugyanazon az ágyon. Volt egy kis oltára egy pár szent tárggyal, és néhány vallásos szövege a falipolcon. Ágya mellett icipici étkezőasztal állt  egyben az íróasztala. Az asztal mellett egy kis faszéntüzelésű kályha állt, amin éppen főzögetett valamit.
Arcán boldog és jóságos mosoly áradt szét, miközben hozzám fordult: "Mit keresel?" "Épp most érkeztünk, és egy kis tüzifát és tűzhelynek való köveket keresek, hogy teát főzzünk" - válaszoltam. Megnyugtató hangon mondta: "Itt nem sok ennivaló van, de szívesen megkínállak ezzel a kis étellel, amit főzök." Köszönettel elhárítottam a meghívását: barátaim visszavártak. Erre így szólt: "Várj egy kicsit! Mindjárt befejezem a főzést, és kölcsön adom a kályhát. Még van benne annyi faszén, hogy megfőzzétek rajta a teátokat."
Megdöbbentem azon, amit láttam. A szerzetes nagyon öreg volt, és úgy látszott, már magáról is alig tud gondoskodni. Apró szeme mégis kedvesen csillogott, méltóságteljes arcvonásai életkedvet árasztottak, szíve teli volt segíteni akarással, a lelkében pedig béke honolt. Úgy szólt hozzám, mint egy régi barátjához, pedig akkor látott először. A boldogság, békesség, öröm és csodálat bizsergető érzése futott végig rajtam, mert tudati természeténél és szellemi erejénél fogva úgy ragyogott, mintha ő lenne a leggazdagabb és legboldogabb ember a világon. Pedig az anyagi világ szempontjából csak egy reménytelen, otthontalan, munkanélkülivel találkoztam. Nem volt megtakarított pénze, sem jövedelme, sem családja, sem társadalombiztosítása, sem állami támogatása, sem hazája, sem jövője. Ráadásul, menekültként egy idegen országban, még a helyiekkel sem igen tudott beszélni. Még manapság is bámulattal csóválom a fejem, és szívemben ünneplem azért, amit tett, amikor eszembe jut. Hozzáteszem, hogy nem ő az egyetlen ilyen ember, akivel találkoztam. Sok egyszerű, de nagyszerű ember él a földön.
/Részlet Thondup Tulku Rinpocse: A tudat gyógyító ereje című könyvének Mi a fontos az ember életében? című fejezetből/

Mi a fontos az ember életében? Kinek mi.
Már egy jó ideje, hogy kezdek kapisgálni valamicskét abból, hogy mi az igazán fontos az életben (ösztönösen, anélkül, hogy olvastam volna róla, vagy mondta volna bárki is). Mindenki tudja valahol mélyen, mindenki így működik, aki keresi a boldogságot. És hát melyik ember ne akarna boldog lenni...?

Volt már, hogy azt gondolták rólam lusta vagyok, mert szeretek otthon ülni és olvasgatni, meditálni, azt is mondták, hogy önző, naív, felelőtlen ember vagyok, mert a tudati fejődésem jobban érdekel, mint az, hogy minél több pénzt keressek és abból építgessem az életem, a környzetem, vagy bebiztosítsam vele a jövőmet. Tényleg nem vagyok elég gyakorlatias, lehet nem tudnék akárhol elboldogulni, tényleg nem ismerek egy csomó mindent a világból amit egy uptodate ember kapásból tud. Még nem találtam meg az egyensúlyt a gyakorlatiasság és a tudattal való foglalkozás között. :( A gyakorlatiasságomon kellene és mindenképpen kell is javítani. Emellett azonban sosem lesz számomra kérdés, hogy mi marad az első két helyen, ha önmagamról van szó. 
Nem várom el azt, hogy más is ugyanígy gondolkodjon, mindenki úgy éli az életét, ahogyan neki tetszik. Csak az a kérdés bennem el lehet-e fogadni azt, hogy így gondolkodom. Ha valaki el tudja ezt fogadni bennem, az számomra nagyon nagy dolog! :))