Bonsai-om a kihívás és a remény jelképe

"Bonsai-példázat":
A kicsi drága fám jó néhány hete újra lehullatta a pici levélkéit. Rendesen kétségbe voltam esve. Már majdnem az összes levelét lehullajtotta, mire fogtam magam és gyorsan vettem neki egy "üvegházat" (igazából műanyag). És lám újra kihajtott. Gyenge és sápadt, de újra "van kedve élni" és sorban hozza az apró zsenge kis hajtásokat, levélkéket. Egyre többet és többet. :) Hát igen, valóban száraz itt a levegő. Már csak a napfény hiányzik, ami sajnos nem jön be az ablakon lévő fólia miatt.

Néhány internetes oldal írja csak, hogy a levélhullatásnak az alacsony páratartalom is lehet oka, és hogy ilyenkor párás környezetet kell neki biztosítani, azaz üvegházba kell tenni. Azt is leírták, hogy amikor lehullatja a leveleit azt azért teszi, mert arra vár, hogy jobb életkörülmények közé kerüljön és addig elpihenteti magát.

Ezeket a körúti bonsai szakértő nem mondta el nekem... nem értem miért nem... Most, hogy üvegházban van, újra "van kedve élni", szinte újra életre kelt. :)

Szóval majdnem csupasz lett szegény, pedig mindent úgy tettem, ahogy a bonsai szakértő megmondta, ahogyan azt gondoltam, hogy jó lesz. Azt gondoltam jól csinálom. De ez az út nem volt járható. És aztán nem tudtam mit tegyek. Tanácstalan voltam. Igazából nem gondoltam és nem is tudhattam biztosra, hogy az üvegház segíteni fog, de azt mindenképp éreztem, hogy valami megoldást fogok találni, mert ez a fa kell nekem. Próbálkozhatnék a jól megszokott hagyományos növényekkel (sőt, mondták, hogy maradjak inkább az állattartásnál, mert ahhoz értek), ez lett volna az egyszerűbb út, de ha egyszer tetszik nekem ez a fa... Jobban kellene hinnem a megérzéseimben. (Ha én nem hiszek benne eléggé, hogyan várhatnám el másoktól is, hogy higgyenek benne, nem igaz?) Aktívan  felelősséget vállalni azért, amit szeretek. Erről szól a növény tartás, gondozás.

Az üvegházzal nem jó megvárni, hogy minden levele lehulljon. Már majdnem késő lett,  féltem, hogy kifutok az időből,  hogy ezt is elcseszem, hogy csak hiába járt a szám... mert nem értek a növény gondozáshoz, és nem tudom mit tegyek. Majdnem elveszítettem azt a csodás, kedves (dús lombú) fát, fakoronát, amire annyira vágytam... ami tényleg fontos nekem! Nem tudom elmondani neki, hogy mit jelent számomra... mert nem hallja... de tudom, hogy érzi... érzi, hogy szeretem.

Ne gondold, hogy ez csak egy apróság! Nem, nem az. Ő egy nagyon is fontos és érző lény! A növények érzik a szerető szavak hullámhosszát, de van amikor hiába minden szó, mert van amit csakis tettekkel lehet megoldani. Egyébként így van ez az életben is, minden más dologgal. Igazán csak a tettek számítanak, ha fontos nekünk valami vagy valaki. Tudom jól. Ha csak beszéltem volna hozzá, nem tudtam volna életben tartani. És mindenki érzi saját maga belül, hogy mit is kell tennie, csak hallgatnia kell rá. (Én éreztem, hogy mit kell tennem.) Nem kell mindig mindent tudni, elég ha érzed. Ehhez előbb azt kell tudnod mit akarsz igazán, ha már ez megvan, azt is tudni fogod mit tegyél.
Feldmár András pszichológus előadásán volt szerencsém részt venni néhány hónapja, ahol arról volt szó, hogy hallgassunk a szív szavára (azaz arra a hangra, ami megmondja, hogy mit szeretnénk). Ha sokáig nem fordultunk hozzá kérdéssel, akkor nyilván nem beszél, akkor hiába is kérdezzük, nem válaszol. De ki lehet engesztelni. Meg kell neki mondani, hogy akkor én most ezentúl minden nap eljövök hozzád és megkérdezlek. És akkor majd újra megszólal. :) Nem lehet türelmetlennek lenni. Jönni fog. 
A megérzések révén azért van, hogy súg nekünk a szívünk. Azt mondják a nőknek jobban működik a megérzésük. Talán ezért is értetik meg jobban magukat a növényekkel? Nekem is van ilyen képességem... és még működik is... már amikor hallgatok rá.  Előfordul olyan is, hogy ragaszkodom hozzá. Lehet ezt makacsságnak hívni, kitartásnak, vagy őrültségnek... Eldöntöttem, ezentúl jobban hallgatok rá. Valószínűleg nem mondd hülyeségeket. Ha mégis, akkor annak megvan az oka.
A megérzésem azt súgta, hogy vegyek egy üvegházat, kockáztattam, azt, hogy talán feleslegesen áldozom erre az energiaforrásaimat. Ezáltal olyat tettem, amire azelőtt nem lettem volna képes...  nemcsak hogy  életben tartottam egy növényt... de újra ki is hajtott... Végülis, utólag visszagondolva nem is olyan bonyolult a megoldás, mint gondoltam, és nyilván nem volt nagy a kockázat, de azért ez az "apróság" is nagy dolog számomra. Igen, meg tudtam oldani. Igazából mindent meg tudok oldani magam is. Bár ott volt az internet és volt épp 3000 Ft-om az üvegházra, de én voltam az aki rátalált ezekre és biztosította a fának. Valami vezetett, ami odabent van bennem, hogy megtaláljam azt a segítséget, amivel magam is meg tudom oldani a problémát. Sok dologgal kapcsolatban tapasztaltam már, hogy mondhat bárki bármit, lehet bárki bármekkora szakértő az adott témában, csak én tudom igazán a megoldást a saját dolgaimmal kapcsolatban. 

Ez a kis fa megtanított, megerősített mindezekben engem és ha egy megoldandó feladat elé kerülök, segít észben tartani, azt, hogy a remény mindig ott kell legyen, hogy talán még nem késő, akkor sem ha a dolgok nem ezt mutatják.

Mindig a remény hal meg utoljára!

Most így ez a zene jutott eszembe!