Nem szeretnék anya lenni 2.

Nem szeretnék anya lenni... még akkor sem, ha esetleg 15 év múlva ezt megbánnám. Ha később megbánnám, akkor az csakis nekem fájna, de ha így, most szülnék gyereket, akkor azzal talán a gyerekemnek okoznék kárt. Tagadhatatlanul az első néhány év a legmeghatározóbb egy ember számára, és ha én most nem akarom őt eléggé, akkor mégis hogyan tudnék jó anyja lenni? Amíg nem érzem úgy, hogy mindennél jobban szeretnék gyereket, addig nem szülhetek, csak azért, mert később megbánhatom, hogy lemondtam erről. Ez igen önző dolog lenne (többek között)!

Erről a témáról igencsak megoszlanak a vélemények a környezetemben. Akik szerint az utódok létrehozása adja az életünk értelmét, nem értenek egyet velem, akik szerint pedig más is értelmet adhat az életnek, ők ugyanazt gondolják, amit én.

Ha nagyon vágynék egy gyerekre, akkor sem szülnék csak azért, mert nagyon szeretnék... csakis akkor vállalkoznék rá, ha minden feltétel ideális hozzá és én magam is elég érett vagyok, ha biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul boldoggá tudom majd tenni. És más dolgokkal is így vagyok az életben. Ha mindennél jobban vágyom is valamire, addig nem közeledhetek az elérése felé, amíg a feltételek legalább nagyrészt nem adottak. Akkor sem, ha örökre elveszítem annak a valaminek a lehetőségét a halasztás miatt. Ezt diktálja a lelkiismeretem, nem szeretnék fájdalmat, bonyodalmat okozni amiatt, hogy még kicsit le vagyok maradva az életben bizonyos dolgokban. Önzőnek érezném, ha másképp cselekednék. (Ez nem jelenti azt, hogy ez ténylegesen, minden esetben így jó nekem, vagy másoknak, és nem mondom, hogy mindig így fogom ezt gondolni... mindez csak azt jelenti, hogy most ebben a pillanatban én ezt érzem helyesnek, jónak.)
Ennek ellenére az is lehet, hogy némely dolgokra talán az alábbi lenne inkább a jó megoldás?

„Ne várakozz. Az idõ soha nem lesz pont megfelelõ."

(Napoleon Hill )

Semmiképpen sem szeretnék a saját elveim rabja lenni...