2013. február 25., hétfő

GNM - Új Germán Medicina

Úgy vélem, hogy minden embernek tudnia kellene a szervezete működéséről, pontosabban a lélek-agy-test működéséről. Ez több ok miatt is fontos lenne, egyrészt azért, hogy a minket érő külső behatásoknak (még a szándéka szerint segítő szándékúaknak is) ne legyünk kiszolgáltatva, másrészt azért, hogy legyen esélyünk meggyógyulni a legkomolyabb betegségekből is. Mivel magunk vagyunk a felelősek a saját egészségünkért és mi tehetjük érte a legtöbbet. Segítséget kérhetünk bármikor, de ha másra hárítjuk a teljes felelősséget pl. egy orvosra, akkor bizony előfordulhat az is, hogy többet ártunk magunknak mint segítünk. Ha lemondunk arról, hogy mi magunk is tehetünk valamit a sorsunkért, sőt a legtöbbet mi tehetjük, akkor rálépünk egy olyan útra, amibe nem vagy alig van csak beleszólásunk, kiszolgáltatottak leszünk mindenféle féligazságoknak, olyan igazságoknak, melyeknek egy bizonyos része sajnos érdekvezérelt. És akkor olyanok vagyunk mint amikor a vak vezeti a világtalant.

Érdekes, hogy az orvostudomány elismeri, hogy az agyunk úgy működik a testünkben, mint egy számítógép, mégis még mindig sokszor elkülöníti egymástól a kettőt, ha valami működési zavar lép fel itt-ott. És már a léleknek a betegségek kialakulásában való szerepét is kezdi felismerni az orvostudomány, mégis teljesen elszigeteli a testtől és csupán bizonyos esetekben, külön csoportokban, még mindig nem egy esetben a pácienst stigmatizálva hajlandó csak figyelembe venni, pl. pszichoszomatikus betegségek, pszichiátriai kórképek és csak a legszükségesebb, legzavaróbb viselkedésbeli problémáknak figyelmet tanúsítani az alapvető érzelmi egészségünk helyett.
Az orvostudomány még mindig elkülönít, elszigetelten vizsgálja az embert, mint szervezetten működő sejtek halmazát ahelyett, hogy átlátná a legegyszerűbb természeti törvényeket és hogy minden mindennel összefügg és hogy igazából semmi sem történik véletlenül még odabent sem. 
Az orvostudomány nagyon sok hasznos dologgal szolgálhat számunkra, de vannak hiányosságai. Vannak alternatív tudományok, melyek szintén segítségünkre lehetnek a gyógyulásban, sőt egészségünk megőrzésében. Az egyik ilyen, amit én az orvostudomány méltó "ellenfelének" tekintek, ez pedig az Új Germán Medicina (valójában, jelenlegi álláspontom szerint az orvostudományt és ezt egymás kiegészítőjének tekintem). 
Eszerint minden betegség egy értelmes biológiai különprogram és nem valami rossz dolog, sőt a gyógyulási folyamat része, így nem is kellene betegségnek neveznünk. Mondjuk néha elég sok kellemetlenséggel, szenvedéssel jár ez, és bizonyos esetekben előfordulhat, hogy bele is lehet halni ebbe a gyógyulási folyamatba de a legtöbb esetben abszolút meg lehetne előzni az ilyen kimenetelt. Ha jól értelmeztem az általam olvasottakat, a gyógyulás kulcsa mindig az, hogy mihamarabb meg kell találni a kiváltó érzelmi konfliktust, ami néha nem könnyű, főleg, ha több is van belőle, de végleges gyógyulást hozhat bármilyen betegségről is legyen szó. Minden betegséget egy váratlan érzelmi konfliktus-sokk indít el (amit DHS-nek nevezünk) egyidejűleg mindhárom szinten párhuzamosan (lelkiekben, az agy meghatározott pontján és a konfliktusnak megfelelő szervben). Automatikus (túlélésünk érdekében berögződött) programok indulnak el ilyenkor párhuzamosan mindhárom szinten mielőttt még tudatosan felfognánk a történteket, mielőtt még gondolkodni kezdenénk, kikerülve a tudatos gondolkodást. Minden értelmes biológiai program (betegség) két szakaszból áll, melyek jól elkülöníthetőek egymástól, s az agyban CT- vel megfigyelhető elváltozások is ennek megfelelőek. A második szakasz amelyben a gyógyulási folyamat bekövetkezik ("betegség" tünetekkel) csakis akkor lép életbe, amikor a konfliktus megoldódott. Minden a konfliktus "becsapódásának" időpontjában az általunk érzékelt külső és belső hatások (hangok, szagok, látványok, érzések, stb.) érzet asszociációk formájában eltárolódnak az agyunkban, hozzá társítódnak a konfliktushoz és később ezekkel találkozva újra és újra átélheti az ember az érzelmi konfliktust, amíg meg nem oldotta azt, majd amíg a szervezet által elindított értelmes biológiai program végig le nem tud futni... aminek az a célja, hogy megvédjen, segítsen megbírkózni a problémákkal.
"Mi emberek képesek vagyunk rengeteg konfliktust elviselni anélkül, hogy ezektől fizikailag megbetegednénk, de csak akkor, ha van előtte némi időnk felkészülni rájuk.
A DHS (Dirk Hamer Szindróma) pillanatában még több minden történhet! Ugyanis ebben a pillanatban kerülnek lefektetésre azok a „sínek", amelyeken a betegség az elkövetkezendőkben tovább gördül.
Síneknek nevezzük a DHS-sel összefüggő konfliktust kiegészítő tényezőket, azokat a körülményeket, amelyek abban a pillanatban a DHS-sel társításba kerülnek. Ugyanis az ember és az állatok is, nemcsak hogy a megjegyezzük legkisebb részleteket is a DHS pillanatában, hanem az ezeket kísérő körülményeket is rögzítjük, akárcsak egy pillanatfelvételnél. Legtöbbször anélkül, hogy ennek tudatában lennénk, beleértve a hangokat, zajokat, szagokat, ízérzeteket, mindenféle érzetet! Ezt a lenyomatot, "mintát" gyakorlatilag egész életünkben megőrizzük. Ha a páciens később újra rákerül egy ilyen "sínre", az a konfliktusba való visszaesést eredményezheti.
De a fő DHS-sínen kívül lehetnek még ún. melléksínek is, tehát olyan kísérő körülmények, amelyek a személy emlékezetében a DHS pillanatában lényeges dologként rögzültek. Akár 5-6 melléksín is előfordulhat egyidejűleg. Fontos azt is tudni, hogy az ember egy-egy ilyen melléksínről mindig a fővágányra jut vissza, ezt is szemlélteti a sín elnevezés.
Mi ezeket a síneket „betegesnek” érezzük, így aztán beszélünk allergiáról, amivel meg kell harcolni. Szénanáthát emlegetünk, asztmát, neurodermitiszt, (idegrendszeri zavar következtében kialakuló bőrelváltozás), stb. Ezzel válogatás nélkül teljesen különböző fázisokban lévő konfliktusokat jelölünk meg, a testi és agyi tüneteikkel együtt...
Az átélt érzelmi megrázkódtatás mértéke határozza meg a "betegség" súlyosságát, míg az érzelem fajtája a "betegség" helyét határozza meg a testünkben.
A "betegség" tehát nem más, mint az átélt súlyos érzelmi megrázkódtatás következtében fellépő kiegyensúlyozatlanság lelki, agyi és testi szinten.
Konfliktus nélkül nincs "betegség". Ha valaki ennek tudatára ébred, akkor megtette az első lépését gyógyulása ill. egészsége érdekében."
/ Dr. Hamer: Orvostudomány a feje tetején/

Dr. Hamert, aki újra felfedezte ezt a néhány törvényszerűséget és ezek helytállóságát számtalan orvos be is bizonyította, a vizsgálatok és kutatások tömkelege ellenére is üldözték:
"25 éve űznek, fenyegetnek, üldöznek és már másodszor vetettek börtönbe, jóllehet semmi bűnt nem követtem el - azon kívül, hogy ezt a csodálatos Új Orvostudományt az 5 biológiai természettörvénnyel, amelyek tulajdonképpen már évmilliók óta fennállnak, és mindig is lesznek - újra felfedeztem. Ez az én összes bűntettem!
Most, hogy ez az Új Orvostudományt önöknek bemutatom, tudniuk kell, hogy ez tulajdonképpen " be van tiltva", jóllehet immár 30 felülvizsgálat révén orvosok és professzorok sokasága elismert, bizonyított és hitelesn dokumentált - de 20 éve nyilvánvalóan - csak zsidó orvosoknak és gyógyászoknak szabad használniuk! ... 
 Az Új Germán Orvostudományban, rögtön látni fogják, hogy az ún. betegségek, amelyeket idáig azoknak ismertünk, tulajdonképpen nem is betegségek, nem létezik olyan, hogy betegség. Ezek csak a természet hasznos biológiai különprogramjai. Lényegüket tekintve ezeket nem kell "gyógyítani", hanem nyugodtan hagyni lezajlani, hiszen mindig van valamilyen biológiai értelmük.
Az egész dilemmánk abból származik, hogy Európában 1500 éve tüneti-orvoslást használtunk. Minden fel lett osztva vallásosan „jóindulatúra” és „rosszindulatúra”. A rák rosszindulatú volt, a mikroorganizmusok, a láz, kimerültség, minden vélt ún. „betegség-tünet” ellenség volt, és ki kellett irtani – akárcsak a bűnt. Mivel senki sem tudott semmit és okozati gyógymódot sem ismert, létezett kb. 1000 alternatív gyógymód. Mégis, mikor az anyatermészet – értelmetlen ál-gyógyítási kísérleteink ellenére a gyógyítását elvégezte, - akkor azt elkönyveltük saját „sikerünknek”. Okosnak tartottuk magunkat, mint a varázslóinasok.
Az Új Orvostudomány immáron Új Germán Medicina alábbi ismertetése előtt engedjenek meg nekem egy rövid magyarázatot: Annak, hogy az Új Orvostudományt - Új Germán Medicinának kereszteltem át, egyetlen egy oka volt: miközben az alternatív gyógymódoknak kb. 15 irányzatát szintén Új Orvostudománynak nevezték már el, így az eredeti elnevezést nem lehetett levédeni. Egy új nevet kellett hát találnom. És mivel ezt az Új Orvostudományt Németországban, a költők és gondolkodók, a zeneszerzők, feltalálók és felfedezők népének hazájában fedezték fel, amely ezen felül majdnem minden európai nyelv anyja, Új Germán Medicinának (Orvostudománynak) neveztem el. Mindenesetre ettől kezdve szektázás mellett rámfogták az antiszemitizmust is.
"
/Dr. Hamer: Bevezető az ismertetőhöz. 2005./

Ha jól értem az általam olvasottakat, maga dr. Hamer és az Új Germán Medicina nem utasítja el teljes egészében a hagyományos orvostudományt, egyes gyógymódjait ő maga elfogadhatónak találja bizonyos esetekben, de ez mindig egyén függő, mert minden egyén és "betegsége" egyedi a saját személyes konfliktus-asszociációi és más egyéni tényezők miatt. 

Akit komolyabban is érdekel ez a téma, annak javaslom az alábbiak elolvasását:
- Ez egy rövid ismertető az alapvető természeti törvényekről amelyek alapján a szervezetünk működik: 
http://ujmedicina.hu/Orvostudomany/gnm-ismertet-dr-hamer.html
- A google-be beírva az "orvostudomány a feje tetején pdf" keresőkifejezést, letölthető a dr. Hamer által írt könyv, amely magyar nyelven elérhető. Ha valaki meg szeretné vásárolni, akkor elsősorban az EzVanKiadónál érdemes érdeklődnie, hogy kapható-e jelenleg.
- További infók: www. ujmedicina.hu

Személyes véleményem szerint érdemes mélyebben is tanulmányozni ezt az Új Germán Medicinát, és én személy szerint ezt is fogom tenni és amikor a hagyományos orvoslás szerint szükséges pl. gyógyszert szednem vagy neadjisten kés alá feküdnöm, és van rá lehetőségem (mert olyan állapotban vagyok hogy képes vagyok rá) akkor azt alaposan megfontolom, hogy élek-e vele. Egyébiránt pedig természetgyógyászati módszerekkel fogok először próbálkozni. Egyenlőre mindkét tudományt segítségül kell hívjam a gyógyulásomhoz. Bízom benne, hogy idővel az Új Germán Medicinával már meg is fogom tudni előzni az egészségügyi problémáimat, vagy ha mégsem, akkor még mindig lesz lehetőségem időben fülön csípni a kiváltó konfliktust, talán megoldani is azt, s így a gyógyulási fázist minél kevesebb kellemetlenséggel átvészelni. Ebben reménykedem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése