2013. április 12., péntek

Álom

Feldmár András válaszlevelében ezt írta nekem, és milyen igaza van: 
"A stressz biológiája így van: harcolsz ellene, hatékonyan VAGY menekülsz tőle, hatékonyan VAGY védelmet keresel valakitől aki hatékonyan véget tud vetni a stressznek VAGY belebetegszel."

Az emberek nagy része mindig kapaszkodót keres valakiben vagy valamiben, előbb-utóbb biztosan, tudatosan vagy tudat alatt, de miért? Ha ez nem lenne, talán lehetnék olyan ember, adhatnék úgy, hogy amikor a velem kapcsolatba került embereknek valamiképpen eszébe jutok, az életem, a sorsom, vagy bármi ami velem kapcsolatos, akkor eltölti őket a megnyugvás, a szabadság, az öröm és a szeretet érzése (és semmiképpen sem fájdalomé és szenvedésé, vagy más kellemetlenségé). Akkor mondanám nyugodt szívvel mindenkinek és bárkinek, hogy "Please remember me... " (ahogy az alábbi dalban szól), mert akkor tudnám, hogy az boldoggá tenné őket, mert mondjuk így kapcsolatba kerülhetnének azon részükkel, a saját boldogságuk forrásával, azzal ami mindannyiunké.


Milyen szép is lenne, ha tényleg boldogságot és örömöt tudnék a világban "szerte szórni", csak olyan egyszerűen, mint ahogyan az ember elhinti a vetőmagokat a kertben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése