2012. január 10., kedd

Mi a szerelem? Miért leszünk szerelmesek?





"...a férfiakat és nőket minden korban és minden kultúrában magával ragadta, zavarba és kábulatba ejtette ez az ellenállhatatlan erő. A szerelem az emberiség egyetemes kincse, az emberi természet része... ez a szenvedély alapvetően egy emberi ösztön. Akárcsak az éhség, a szomjúság vagy az anyai ösztön, ez is egy fiziológiai szükséglet, mélyen gyökerező késztetés arra, hogy udvaroljunk, és megszerezzük magunknak a kiszemelt társat."
/Helen Fisher/

Ez a szerelem megfogalmazása egyféle szemszögből. Szerintem nem csak fizikai szükséglet, annál több. Bár olyan "egyszerű", magától értetődő szükséglet lenne, mint az éhség! Akkor könnyen meg tudnánk oldani a szerelmi szükségleteinket is azzal, hogy kielégítjük, olyan egyszerűen, mint ahogy például eszünk amikor éhesek vagyunk. Csakhogy a természet ezt jól megbonyolította nekünk annak érdekében, hogy a túlélésünket sokszorosan bebiztosítsuk. Mára az evolúció során ez odáig "fajult", hogy túlmutat azon, hogy fennmaradásunkat biztosítsuk, s így nemcsak alapvető szükségletként jelentkezik. Maslow-i szükséglet hierarchia rendszerében egy magasabb szinten is megjelenik, s azontúl az összes szintet áthatja valamilyen módon véleményem szerint.

"A szerelem olyan szövedéke a paradoxonoknak, és olyan sokféle formában és árnyalatban létezik, hogy szinte bármit mondhatunk róla, ami csak tetszik, és az valószínűleg igaz lesz"
/Sir Henry Finck/

"A szerelmi vágy hatására születtek az emberiség legszebb operái, színdarabjai és regényei, legmeghatóbb versei és legfülbemászóbb dallamai, a legnagyobb műgonddal készült szobrok és festmények, a legszínesebb fesztiválok, mítoszok és legendák."
/Helen Fisher/
Véleményem szerint a szerelemnek van egy földi (génjeink tovább örökítése) és egy égi eredete (lelki társat keresünk) egyaránt. Minden embernek jó ha tisztában van a szerelem mindkét forrásból adódó természetével, mert egyiket sem lehet megtagadni. Ha csak az ösztöneinknek élünk, akkor a (lelki) társ keresés közben folyton keresni fogunk valamit, amit talán sosem találunk meg senkiben, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy mi az amit keresünk... ugyanakkor nem tagadhatjuk meg az ösztöneinket, vagy nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást róluk egysíkúan csakis a lelki társ keresgélésére összpontosítva, mert akkor tiltakozásul csak még jobban felerősödhetnek és erős késztetésük által akár meg is akadályozhatják, hogy boldogok legyünk. Tehát mindkét szinten jó tudatosnak lenni és megismerni önmagunkat.
A lelki szinten keresgélni, néha olyan mintha csak vakon tapogatóznánk, ha nem tudjuk mi zajlik le a testünkben. Ezért most elsősorban az ösztönökre fogok koncentrálni.
Igen sok kérdés merülhet fel a szerelemmel kapcsolatosan, amelyekre lehet választ adni fizikai szinten is, az agyunkban lejátszódó folyamatok, a szerelem kémiája által.

Milyen egy ember amikor szerelmes? Honnan lehet tudni, hogy az?
Milyen evolúciós okai és háttere lehetett a szerelem kialakulásának?
Milyen ösztönök, érzések hálójából épül fel, azaz mi mozgat bennünket amikor szerelmesek vagyunk? Milyen kémiai folyamatok zajlanak az agyunkban?
Miért van, hogy a szerelem három fő összetevője (nemi vágy, szerelmi szenvedély és kötődés) külön-külön is tudnak működni nem csak egy ugyanazon személy irányában? Miért olyan szeszélyes néha a szerelem, mi a házasságtörések, félrelépések oka?
Milyen a nők és a férfiak párválasztási preferenciája?
Mit jelent pontosan az, hogy evolúciós haszna van a szerelem elvesztésekor érzett negatív érzelmeknek (elutasítás, kétségbeesés, harag), szeparációs szorongásnak és depressziónak?
Miért van az, hogy a szerelem elvesztése gyűlöletet válthat ki, mely gyilkossággá és öngyilkossággá is fajulhat?
Mit jelent a szerelemfüggőség? Hogyan lehet elengedni a szeretett lényt, mit lehet kezdeni a depresszióval?
Elő lehet-e idézni a szerelmet? (Itt természetesen nem a szerelmi mágiákra gondolok. :) Hogyan legyünk szerelmesek? Miért halványul el idővel a szerelmi szenvedély? Mit tehetünk, hogy sokáig tartson a szerelem?
Mi a poliamoria?
...
Ezekre a kérdésekre ad választ Helen Fisher: Miért szeretünk? A szerelem természete című könyve (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2010).
Szerintem nincs olyan ember a világon, akit ne foglalkoztatott volna még az a kérdés, hogy "Mi a szerelem?" és vele kapcsolatosan felmerülő történések, következmények, esetleges nehézségek.
Bennem is vannak kérdések. Egy-két érzésemmel nem boldogulok, nem tudok eligazodni rajtuk, nem értem őket. Szeretném megérteni mi zajlik bennem.

"Gyakran megkérdezik tőlem, mennyire befolyásolják a szerelemről szerzett ismereteim személyes életemet. Nos úgy érzem tájékozottabb vagyok. És nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ettől valahogy nagyobb biztonságban érzem magam. Többet tudok arról, miért érzek úgy ahogy érzek. Időnként előre látom a körülöttem élők viselkedését. Ismerek néhány módszert arra, hogy kezelni tudjam a saját érzelmeimet és másokéit is. De a megértés nem változtatott azon, ahogy érzek... Függetlenül attól, hogy mennyit tudunk róla, átéljük a varázslatot."
/Helen Fisher/

Helen Fisher 437 amerikai és 402 japán ember részvételével kutatta a szerelem jellegzetességeit. A kérdőíves vizsgálat eredményei szerint sem a kor, sem a nem, de a szexuális beállítottság, a vallásos elköteleződés és az etnikum sem befolyásolta számottevően az emberek válaszait."...az emberiség ugyanazokat a szerelmi és házasodási mintákat örökíti tovább, amelyeket őseink már egymillió évvel ezelőtt is alkalmaztak...
... ez a csodálatos érzés mindegyikünket többé-kevésbé hasonló módon ragad magával." /Helen Fisher/

Ha valaki azt hiszi nem lesz szerelmes soha, vagy azért mert nem tud, vagy mert nem akar az lenni, az igen nagyot téved. Ez nem akarat kérdése, a hormonjainknak elég jól benne van ebben a keze. És nem is tudás-nem tudás kérdése, mert a szerelem képessége velünk születik, mindannyiunkkal.
Ne félj hát te sem jobban megérteni a szerelem érzését, mely a világon mindenhol az élet mozgató rugója, egy igen erős, hatalmas, világrengető jelenség, ami akár felemelő, de elsöprő erővé is válhat. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy fizikailag mi zajlik le bennünk a szerelemmel kapcsolatos bármilyen szituáció szívügyi érintettjeként. Nem hiszem, hogy bárki is könnyedén el tudna igazodni ebben a témában. Lehet jól jön még egyszer néhány hasznos infó, ami akár útmutatóul is szolgálhat.
Az lenne az lenne az ideális, ha magad olvasnád el a könyvet amennyiben foglalkoztatnak a fent említett kérdések, hogy pontosan azt találd meg amit keresel (ne feltétlenül azt amit én kiemelek). Ha erre nincs lehetőséged, akkor tarts velem, mert most néhány bejegyzést ennek a témának, könyvnek szentelek.


2012





Fogalmam sincs mi lesz... nem tudom, hogy holnap vagy holnap után mit fogok csinálni...
(Pedig már december eleje óta 2012-t írtam mindenhová, tévesen.) 
Van némi izgalom is a "nem tudom még mikor és mit fogok tenni"-ben, sosem éreztem még, hogy a jövő ennyi lehetőséget tartogatna, mint most... azért még mindig nem tudtam megszeretni ezt a bizonytalan létállapotot, a valóságot! 
Dühít, hogy hiába tervezek el dolgokat... belekezdek, jól haladok és aztán elakadok, mert... a napok, és ahogyan látom őket, magamat, úgy változnak/változom, hogy alig győzöm követni. Olyan hullámzó minden. Egyszer ezt akarom, máskor azt... egyszer sokáig ezt, majd sokáig azt, máskor röviden... ugyanezek, ismétlődnek... nem tudom mitől függ ez, mitől van ez, próbálok rájönni. Kiszámíthatatlannak tűnik így az élet is és én magam is. 
Olyasmi így ez az egész, mint a tengeren iránytű nélkül hajózgatni... (erről később írok többet).

Ez jutott eszembe nemrég: 
Ha része akarsz lenni egy változásnak, és akarod azt, akkor legyél aktív résztvevője annak a változásnak! Néha lehet úgy irányítani a változásokat, hogy olyan legyen az eredmény, amilyet szeretnél, de ehhez néha az kell, hogy légy a résztvevője magának a változás folyamatának is. (Ez még persze nem biztos, hogy garantálja az áhított végeredményt.)
Persze csak ha tudod mit akarsz. 
Ha valaki "csak" annyit tud, hogy mit akar az már önmagában nagyon nagy szerencse. Hidd el, az iszonyúan megkönnyíti a dolgokat. Amikor éppen olyan szakaszban vagyok, hogy tudom mit akarok, akkor ha nem is látom egyből a megoldást, általában felbukkan magától is. Jó annak aki mindig tudja mit akar, szilárdan, mindig ugyanazt. Ha van ilyen ember, adhatna nekem tippeket, hogy hogyan csinálja ezt. 
Most éppen újra abban a fázisban vagyok, hogy megint nem tudom... Néha van ilyen.
Ez lehet furán hangzik. Úgy nőttem fel, hogy szinte sosem tudtam mit szeretnék. Nem igen lehetett választani. Elfogadtunk mindent úgy ahogy jött, örültem annak ami van. Így aztán amikor egyszer valaki mégis megkérdezte, hogy mit akarok, nem igazán tudtam mit mondani, gondoltam magamban "azt ami van", ha meg több dologból lehetett választani, akkor meg "nem tudom". Nem akarom mindig hangoztatni a gyerekkoromat, asszem már kicsit unalmas, lejárt lemez, csak fura ez az egész. Azt hittem mostanra már eljutottam odáig, hogy mindig tudom pontosan mit akarok, és hogy az úgy is van, mindig... azt hittem már fejlődtem annyit, eljutottam egy olyan szintre, hogy nekem ez ne okozzon gondot, úgy tűnt....  hát pedig nem. Kissé csalódás ez számomra...
"1. fejezet
Sétálok az utcán. Van egy gödör a járdán.
Beleestem. Elveszett vagyok és remény nélküli.
Azt érzem, ami történt, nem az én hibám.
Egy örökkévalóság, amíg kijutok a gödörből.

2. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély gödör a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleestem.
Nem hiszem el, hogy megint ugyanott vagyok...
De úgy gondolom, most sem én tehetek a történtekről.
Megint hosszú időbe telik, amíg kijutok.

3. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Látom, hogy ott van.
Mégis beleestem... szinte már szokásból.
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Azt is tudom, hogy az én hibámból történt.
Azonnal kikerülök belőle.

4. fejezet
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy gödör a járdán. Kikerülöm.

5. fejezet
Egy másik utcán sétálok."
/Szögjal Rinpocse : Önéletrajz öt tételben/

Szóval pár dologban ugyanazokat ismételgetem, mint eddig... kicsit mindig más, de lényegében talán ugyanaz. Nem baj. Azt mondják gyakorolni kell... (mint ahogy például a meditációt is), és akkor előbb-utóbb egyszer majd csak történik valami áttörés, változás... Csak győzzem kivárni... a nagyobb dolgokat érintő türelem asszem sosem volt igazán az erősségem (bár szituáció függő).
Lehet, hogy reménytelen eset vagyok, ez is előfordulhat. Ezzel jobb tisztában lenni.
Visszagondolva az elmúlt évre, biztosan lenne olyan, amit másként csinálnék, de igazából így hirtelen nem tudom megmondani mit, mert minden igaz volt és őszinte amit tettem, vagy mondtam, mindig azt tettem és mondtam ahogyan akkor éreztem, jónak láttam. 

Sok mindent tanultam. Hála ezért embertársaimnak, "tanítóimnak"!
Ami most ezekből eszembe jutott (nem tudom miért), amit most úgy érzem meg kell említsek az az, hogy mennyire erősek tudnak lenni az érzelmek, csak nem mindig vagyunk tudatában ezeknek, van úgy, hogy néha elbújnak, mélyen szunnyadnak, amíg valami elő nem hívja őket, majd képesek újra elaludni. Sosem tudhatod mikor ébrednek fel megint. Némelyik olyan erős, mint egy vulkán, ami bármilyen hosszú ideig nyugton, észrevétlenül forr odabent... és lehet tudni, hogy egyszer majd kitör és akkor hatalmas erejével mindent beborít. Lehet, hogy a tengerbe folyik a tartalma viszonylag kevés kárt okozva, de az is lehet, hogy a környező élőlényekre ömlik mindent felperzselve maga körül. 
Persze kérdés mennyi minden gyűlik össze odabent és milyen összetételű, mennyire forró a tartalma... olyan is van, amely építő hatással rendelkezik a pusztító helyett.


Egy kicsit szokatlan, néhol talán érthetetlen, agyament de azért érdekes vers az alábbi... :) mostanában illik néha a hangulatomhoz... 

"Értelem Tervező. A Lét a Tét!

Játszunk Ragozóst!

Szer Elem Kötése:
Szó Szor Elem Fogalmakat,
Ész Szer Elem Szer Hekkelem,
Szám Szor Szer Te Szét Terítem,
Így Élem az Életem!

Örökké Valóság Fejtése:
Jó Sok Szor Tér Egy Sík.
Sík Szer Tud Egy Lét.
Lét Szer Elem Egy Mind Örökké.

Tér Derítése:
Anyagot Tolja, Mozgatja a Tűz,
Tüzet Irányítja, Hajtja a Szellem.
Szellemet Alkotja, Formálja az Elme.
Elmét Csiszolja a Fény.

Sík Ismerete:
Vonzások és Taszítások,
Föld Súly Húz Mélyre Le,
Lég Tűz Emel Fel Magasra!

Lét Fejtése, Oldása:
Arányos Szerkesztés és Módosítás,
Formatartó Leképezés.

Szét, Össze, Keresztül,
Vésd a Síkra a Megoldást!
Lent, Fent, Át, Ide, Oda, Tova,
Helyezd Át Te Tétova!

Nagyító és Kicsinyítő,
Forma Alak Változtató.
Teker, Kavar, Tesz, Vesz, Csinál,
A Kép Szép Kerek, A Ló Jó Tó.
Szekér Megy a Csillagokba!

Egyensúlyok Összetett Rendszere,
Életed Légvárát Eképpen Festheted!

Játszunk Számolóst!

Egy Ég,
Két Fél Felem,
Három Szent Életem,
Négy Kereszteli a Világot,
Öt Létezni Akar,
Határ a Csillagos Ég!
Hét Mind Magad Légy!

Ilyen ez a Létezősdi!"

Forrás: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10150393189759683.379950.801809682&type=3#!/photo.php?fbid=10150394772614683&set=a.10150393189759683.379950.801809682&type=3&theater

Már megint, még mindig... egyik részem itt, a másik ott... Még nem tudtam összerakni a darabkáimat. 
Már sejtem valamelyest mindennek okát... a megoldást még nem feltétlen.
Azért nem adom fel, sosem lehet tudni mi történik. Minden nap egy új esélyt rejteget! Minden nap így kellhetek fel és ezért hálás vagyok!
"Egy új év: új élet.
Egy új élet: új pillanat.
Egy új pillanat: új lehetőség.
Egy új lehetőség: új áldás a végtelen Legfelsőbbtől."
/Sri Chinmoy: Arise! Awake!/
Huncut módon kicsaltak belőlem egy újévi ígéretet. Váratlanul ért a kérdés. Hirtelen ez jutott először eszembe: "Többet fogok mosolyogni." Értsd úgy, hogy bármi történjék, amikor csak tehetem mosolygok, próbálom gyakorolni a lazaságot és a vidámságot, hogy az élet egy játék... :) (Talán még azt kellett volna megfogadnom, hogy nem nyavalygok ennyit.)

Ahhoz hogy többet tudjak mosolyogni, általánosságban ezt kell észben tartsam:
"Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését, azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni!"
/Michel Quoist/

A boldogságnak pedig egyetlen titka van. Örök igazság, még tanulom. A mosolyon túl, és amellett még ezt próbálom szem előtt tartani ebben az évben:
"A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, 
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni
jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet!"
/Goethe/

Ezt tudom javasolni útravalóul másoknak is a 2012-es évre. 
Igen idealisztikus... Valójában sokkal könnyebb, mint gondolnánk!
"Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert tele van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai!"
/Ron Cristian/

Ebben a zenében is meg lehet találni a szépséget, ahogy minden másban is! :)


 

2011. december 28., szerda

Adalékok falbontáshoz...


"Be kell menned a sötétbe ahhoz, hogy előhozhasd a saját fényedet."
/Debbie Ford/
Van bátorságod ahhoz, hogy lemenj lelked legmélyebb bugyraiba? Nekem ez úgy megy, hogy ha akarom ha nem akkor is... (Meg tudom bonyolítani az életem magamtól is, ebben profi vagyok. :)
Ok. Ez megvolt. Aztán?
"A gyerekkorból hozott „tanult tehetetlenség” csak abban az esetben változtatható meg, ha a személy elhiszi magáról, hogy képes a változásra, és van ereje új megküzdési mechanizmusok tanulására."
/?/

Akkor már csak plusz erőt kell vadásszak valahonnan... 


Ez nem könnyű, mégis törekedj rá és arra is, hogy legyen tartásod,
mert a mások szánalma mindennél rosszabb...


2011. december 27., kedd

Minden összefügg mindennel...

Előre szólok, ez most egy kicsit káoszos lesz más szemével olvasva... nekem az elmúlt, kissé megrázó órák terméke...


Van úgy, hogy tudnék tenni, változtatni, segíteni dolgokon, embereken... tudom mit kéne tennem, de nem teszem, mert nincs hozzá erőm. Nincs elég erőm ahhoz, hogy végtelen türelmet teremtsek magamban, de ha lenne is kevés lenne néha, van aki akkor sem hallaná meg amit mondok... és nincs elég erőm ahhoz, hogy végig nézzem miként jön rá valaki más arra, hogy éppen abban a pillanatban teszem tönkre az életét amikor megszólalok, látni ahogyan csalódik bennem és aztán megrendül a bizalma az emberekben. Szóval néha nem teszem meg amit kéne (pedig még néha rá is jövök mit kéne), mert nincs erőm a drámákhoz. Valamikor biztos volt, de mostanra elaprózódott és ami maradt azt arra tartogatom, hogy elkerüljem a súlyos drámákat. Az egyik ember miatt már nincs erőm a drámákhoz és elkerülöm azokat, s így a másikkal való kapcsolatomat elhibáztam, nem tudtam kimondani dolgokat... olyan egyszerűeket sem, hogy pl. egy kicsit több térre volna szükségem. Honnan is tudhatta volna ezt a másik, senki sem gondolat olvasó... Szóval ezt is elcsesztem...

Van aki olyan dolgokat vár el tőlem, amiket nem tudok megtenni. Bennem szerette volna látni megvalósulni minden álomképét, ami ő nem lehetett, amit ő nem tudott megvalósítani, s most hogy ennek harmadát sem valósítottam be, egy csőd tömegnek lát, de mivel ezt nem engedi szó szerint kimondania az irántam érzett szeretete és lelkiismerete, ezért inkább, leginkább saját magát és egész életét látja csődtömegnek. Elvárásai vannak, amiket én nem tudok teljesíteni. És minél többet vár el tőlem, annál inkább nem tudok neki megfelelni. A dolgok úgy jönnek le nekem, hogy folyton beleszól az életembe, meg akarja mondani mit tegyek és amikor csak teheti cseszeget, hogy miért nem úgy csinálom a dolgokat ahogyan kéne. A folytonos cseszegetésről nem tudom leszoktatni, kerülöm a kontaktust, a kapcsolat megromlik, hideggé válik. Mindketten boldogtalanok leszünk ettől, s ő még magányos is, mert csak én vagyok neki. Csak a külsőségek számítanak neki. Nem számít számára, hogy én milyen emberré lettem, mivé fejlődtem, csakis az számít amit nem tudok felmutatni az emberek előtt. Míg végül felmerül benne a kérdés: „Hogyan lehetnél boldog, ha segéd munkás lennél?” Én pedig nem értem, miért is ne lehetne boldog egy segédmunkás... teljesen érthetetlen számomra ez a kérdés. Nem értjük egymást, ő engem nem, én meg őt nem. Olyanokat vár el tőlem, amikre nem vagyok képes. Nem érti miért nem csinálom a dolgokat, azért nem érti, mert nem tudja, hogy nincs erőm. Ha megmondom, hogy nincs erőm, akkor félő, hogy erre még jól rá is kontrázik majd, ahogyan szokta is, azon van hogy megerősítsen engem a gyengeségeimben. Nem tudom miért, biztosan ennek is megvan az oka. Egyébként magában is csak a gyengeségeit erősíti. Nem felelek meg az elvárásainak, mások sem felelnek meg az elvárásainak, de legesleginkább saját maga nem felel meg a saját elvárásainak, és ez a legnagyobb szívfájdalom számára... Csakis a külsőségek számítanak neki, ezt nevelték belé, s ez örökös elégedetlenségének, boldogtalanságának forrása.

A folytonos harc... most újra itt egy remény, hogy véget vethetnék ennek, hogy segíthetnék rajta, rajtam, rajtunk... de nincs erőm hozzá, tudom, hogy kb. 99,9%, hogy csak egy falra hányt borsó lenne amit mondok, s én sokat vesztenék megint, az erőmből.

A folytonos harc miatt nem ismerem fel a problémáimat, az igényeimet, és hallgatok róluk. Mert nincs elég erőm. A sok szélmalom harcban elfogyott. Most már tudatosan is hallgatok... néha másokkal szemben is sajnos (egy ideig). Ezért nem tudok sokszor problémamentes kapcsolatot kialakítani, vagy a hozzám közelállókon segíteni. Mindenkinek a saját gondjaival a legnehezebb megbirkóznia (miközben lehet simán megoldja másokét, amiben nem érintett)... még egy pszichológusnak is. Ahogyan hallgatok, várom örökké a megfelelő pillanatot amikor nem kell tovább hallgassak, ami majd talán szét fog rombolni mindent és darabokra hullik minden... De végül is tulajdonképpen nem mindegy hogy lassan hullik szét, vagy gyorsan? Fogalmam sincs, hogy most megint mitévő legyek... Hallgatás-stop...? De mennyire? Még ennek is vannak fokozatai...

Baráti kapcsolataimban néha hideg vagyok mint a jégcsap... még mindig. Hideg és tartózkodó. Én azt hiszem magamról, hogy jó barát vagyok, erre törekszem, de valahol érzem, hogy valójában alig tudom igazán közel engedni magamhoz őket. Tartok valamiféle távolságot (egy ideig). Megtanultam, hogy hidegnek kell lenni, úgy túl lehet élni... kevés erővel is... az erőim másra kellettek, egy helyre koncentráltam őket. A megszabadítóm olvasztott fel, ő volt a mindenem. Mindenem neki adtam, de vele szemben is hallgattam. Azt hittem velem van baj, ha valamit másképp szeretnék. Mindig azt csináltam, amit mások mondtak. Nagyon sokáig. És amikor már nem azt csináltam, akkor is azt csináltam, csak tudat alatt. És nem tudtam, hogy lehet beszélnem anélkül hogy dráma legyen belőle, anélkül, hogy minden darabokra hulljon... S amikor végre szóltam (már évekkel ezelőtt is) abban nem volt elég erő. S végül már alig adok neki valamit, miközben én mindent megkapok. Ami történt az én hibám, legnagyobb részt.

Most bármerre is nézek, bármerre is fordulnék, erő kell(ene) mindenhez... Mikor tudok majd kilépni magamból?

Emberek egymástól függenek. Attól, hogy minden pillanatban ki mit dönt, mondd. Értitek már miért nem szeretem, ha bárkinek is tőlem függ a sorsa? Hiszen a fentiek egynémely súlyos részeire csak most jöttem rá... hiába hiszem magam tudatos gondolkodásúnak... hosszú még az út... És minden kapcsolatban van mindennel. :(


Még valami, légy szíves szóljatok rám mindig, ha rosszul gondolkodom, szóljatok rám, ha valaha is a külsőségeket tartanám fontosnak!!! Please!!!


2011. december 24., szombat

Kapcsolat 3 - kapcsolat állat és állat között

Az alábbi videó talán meglepőnek tűnhet, pedig különböző fajok között is simán kialakulhat bensőséges kapcsolat... nemcsak ember és állat között, de állat és állat között is. A titok, a szeretet. :)


Az ünnep...


"Kívánom, hogy sikerüljön ünnepi állapotba hozni a lelkedet.
Ma ez nem könnyű, de meg kell tenned.
Másoknak is szüksége van a fényedre."
/Müller Péter/
Egy kis segítség ehhez:
http://www.life.hu/sztarszerzok/20111219-utravalo-karacsonyra-muller-petertol.html
http://www.life.hu/szepulj/20111221-terez-anya-mindenki-menjen-haza-es-szeresse-a-csaladjat-.html
 

Nagyon hiányoznak az állatok...

Rettentően hiányoznak az állatok az életemből! :(
Hiába mondaná bárki is, hogy menjek el az állatkertbe, vagy ilyesmi... a velük való kapcsolat hiányzik. Vagy hiába mondanák, hogy menjek egy állatmenhelyre önkéntesnek (mondjuk nem rossz ötlet, hasznos is lenne), de attól még hiányozna a minden napi kontaktus, amiben ki lehet alakítani és ápolni egy kapcsolatot.

Az alábbi oldalon van néhány nagyon aranyos videó is :)


 No comment :D