Az évek múlásával picivel többet és többet érzek abból és jobban bízom abban az érzésben, hogy "Istenem rád bízom magam, legyen úgy, ahogyan te akarod" - foglaljon magába bármit is ez a név, hogy Isten. Hiszen egyedül ő az, aki képes átlátni ezt az egész szövevényes kapcsolatrendszert ami az érző lényeket időben és térben összekapcsolja. Azt is mondják, hogy jót akar nekünk, mert szeret bennünket.
Most olyan, mintha ezzel a mondatommal azt sugallnám, hogy ebben én magam nem vagyok biztos, de ez nem így van. Ha szeret bennünket, akkor nem kétség, hogy jót akar nekünk. És ő szeret bennünket.
Álmodtam egy álmot, amelyben éreztem egy olyanfajta csodálatos szeretetet, amit még azelőtt nem éreztem, nem láttam, sehogyan sem tapasztaltam. Azóta is igyekszem nem elfelejteni... :) Ez a szeretet jött valahonnan, ami nem emberi... nem tudom szavakkal leírni, nem is akarom körülírni, a szavakkal csak bekorlátoznám ezt a határtalan dolgot valami skatulyába, amit mind igyekeznénk leutánozni, általa elvárásokat állítanánk magunk elé. Pedig erre nincs szükség, az igazság az, hogy álmomban rajtunk embereken keresztül nyilvánult meg ez a szeretet.
És most lehet innentől gondolnátok azt hogy kissé talán hibbant vagyok, hogy akkor Istent is beleveszem ebbe az egész álom dologba. Ez érthető lenne, hiszen az élmény, a tapasztalat az mindig egyedi, személyes, a hatása csak közvetett tud lenni másokra. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, hogy miért érzem azt, hogy Istentől, valamilyen felsőbbtől származó. Van amit az ember csak tud és kész. Akárhogy is, biztos vagyok benne, hogy megvan bennünk is ez a fajta szeretet (az már egy más kérdés, hogy mennyire tud rajtunk keresztül itt megnyilvánulni az egyéni és környezeti tényezők befolyása közepette).
Isten, illetve az amit képvisel e név, ha néha rajtunk keresztül is szól... ettől még nem biztos, hogy biztosan fogom tudni melyik az ő hangja. A szeretetet adta ehhez segítségnek... ezen kívül támpontnak, mindent vezérlő elvnek, útnak, módnak, célnak... Ezzel még lehet nem tudok élni, mert mégis még mindig felmerül bennem a kérdés makacsul:
Hogyan hallhatnám, hogy Isten mit mond nekem?
A szeretetet adta nekünk lámpásként, hogy az utunkon ne kelljen sötétben tapogatóznunk, ettől még engem frusztrálni fog, hogy időről-időre nem mindig tudom merre kell menjek, hogy mi a célja velem.
Talán többet kellene kérdeznem?...hogy válaszolhasson?
És talán nem fogja mindig megmondani hogy mikor mitévő legyek... Senki sem fogja megmondani, nekem kell kitalálni minden egyes pillanatban. Azért én szeretném tudni, hogy Isten mit szeretne, hogy mindent ezzel összhangban tehessek. Ez része minden pillanatban a tudatos választásnak. Minden pillanatban kapcsolatban kell legyünk a legfelsőbbel is.
A saját tapasztalatok mindenkinek a neki pont megfelelőek és mind nagyon fontosak. Fontos a pillanatban élni, és néha megállni összegezni, ha kell útmutatást kérni...
