A vágyak...

"Holdfény

Amikor a hold a legfényesebben világít és a hegyek felől tiszta szellő száll alá a völgybe, gyere el a legsűrűbb erdő szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert időm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva találkozhatunk újra.

Valaha ember voltam én is, akiről álmodoztál: erővel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szőttél rólam, illatosat, könnyűt, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nőtt és nőtt, s egyszercsak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegőt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtől, az emberektől, tőled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide űzött, és visszavisz magához. Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szűnő reménnyel. Én hozzád, mások: akikhez tartoztak.

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élőbb az élőnél, de nem enyészek el, forróbb a tűznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.

Gyere...

Várlak...

Nagyon..."

/http://mek.niif.hu/01900/01932/html/orikert.htm/

A videó felirata most nem érdekes!

A végtelenbe kitekinteni azt is jelenti vágysz szeretni szabadon, korlátok nélkül, akit/amit szíved szeretni vágy!

Mondhatja bárki, hogy ez nem a valóság, hogy álom, hogy akkor te nem a földön jársz. Pedig mindez "csak" annyit jelent, hogy sikerült átlátnod a falakon. Ez tényleg olyan, mint egy álom. Nem működhet ebben a földi világban, mert ez a világ véges, szabályok és korlátok uralta világ. Ezért ami ezen túl van, arról csak álmodozhatunk, amíg itt vagyunk addig hamisan úgy érezzük, nem lesz a miénk soha. Ezért ne álmodozzunk a végtelenbe (bármennyire is lényünk része ez) ha meg akarjuk találni akit/amit keresünk, e világ szabályai szerint kell élnünk amíg itt vagyunk és akkor talán egyszer majd maga jön el hozzánk a végtelenből vágyaink tárgya e világi korlátozott formába öltözve.

Mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy ebben a világban csak akkor lehet valami a tiéd, ha elengeded. Lehet akkor sem lesz a tiéd, de ha nem engeded el, akkor biztosan nem. A végtelenben minden a miénk, és mi a mindené vagyunk, ezért  ott nincsenek olyan fogalmak, amelyek a birtoklással és elengedéssel kapcsolatosak, nincs rájuk szükség. Mivel most e földi világ korlátai között élünk, ahol minden véges, ezt nem értjük és azt mondjuk "hogyan engedhetném el mindazt ami szép, ami jó", miközben a végtelenben gyökerező lelkünk érzi és tudja, hogy minden korlát csak illúzió amely becsap minket az elvesztés érzésével. 

Mivel ez a világ a végtelen része - amellett, hogy saját véges törvényei vannak - ezért mégiscsak el kellene engedni dolgokat... ezt lelkünk földhöz kötött része nem engedi. Ez földi fogalmakban értelmezve paradoxon. Most egyszerre vagyunk földi és végtelen lelkek. Össze kell egyeztetni a kettőt valahogy. Például úgy szeretni valakit, hogy közben ne tartsuk fogva a másikat a szívünkkel (elengedjük) (és ehhez már csak extra lenne mindezt úgy csinálni, hogy közben a mi szívünk se fájjon).
Ez az igazi paradoxon, illetve csak annak éljük meg, de tulajdonképpen ez a feltétel nélküli szeretet egyik formája. Ezzel persze nem mondtam semmi újat, csak a végtelen számú utak egyikéről megközelítve érkeztem el ide.
Fel van adva a lecke rendesen!

 

Lelki társ(ak)

Ezt a szépséges orchideát viszem holnap egy 50. házassági évfordulóra. :)

Vannak emberek, akik folyton a lelki társukat keresik, másokra csak időnként jön rá a kereshetnék, és vannak olyanok is, akik úgy érzik egyáltalán nincs szükségük senkire. Vannak akiknek összejön együtt akár 50 év is, egy fél emberöltő. Például a nagynénéméknek. Nekik így kellett megélni a párkapcsolatot és a szerelmet. Szép teljesítmény!!! Remélem még sok-sok évet élhetnek tovább együtt boldogan!

Nem lehet tudni mennyire igaz az alábbi elmélet, ezért inkább azt mondom a sokféle igazság közül talán egy.

"Lélek-párok

Ha már átéltél egy vagy több párkapcsolati csődöt, akkor biztos tudni szeretnéd, hogy mi az oka ennek. Párok, akik éveken keresztül elviselték egymás jó s kevésbé jó tulajdonságait, tolerálták egymás hibáit, most hirtelen szétválnak, mert egyiküknél, vagy mindkettőjüknél megjelenik a vágy arra, hogy olyan személlyel hangolód janak össze, akivel egyező rezgésszinten vannak. 

Sokan viszont nem kezdenek kapcsolatot senkivel, mert hiábavalónak tartják az olyan személlyel való kommunikálást, aki energetikailag nincs a felsőbb rezgésszintre hangolódva. Az utóbbi években az emberek késztetést éreznek, hogy megtalálják azt a személyt, akivel teljes energetikai összhangba tudnának lenni, ugyanabba a lélekcsoportba tartozzanak a kölcsönös fejlődésük és a tudatosságuk újraegyesítése végett. 

LÉLEKCSOPORTOK NÉGY TÍPUSA: 

1. Szövetségi lelkek: Ők, akik az Atlantiszi tapasztalat végén választódtak szét, ők a lelkük másik felével keresik az újraegyesülést. Keresik azt a személyt, aki ugyanazt az energiapecsétet hordozza, vagyis a másik felüket keresik. Nekik több házasság is lehet a hátuk mögött. Gyakran egész életükön keresztül hajtja őket a vágy a másik felük után.

2. Teljes lelkek: Ők partner nélkül is teljesek. Néha átmeneti célzattal keresnek csak partnert, aztán gyorsan befejezik a kapcsolatot. Lehet, hogy nem tűnnek valami felelősségteljesnek, nincsenek tisztába az elkötelezettséggel. Ők a fény megtapasztalói, ők már önmagukban is teljesek. Legtöbbször szerzetesek, vagy apácák lesznek. 

3. Duál lelkek: Ők is valamikor teljes lélekként éltek, de mégis rendelkeznek egy isteni párral (hasonlóan az ikrekhez). Ők egyedül is teljesek, mégis nagyobb isteni összeköttetést találnak a párjuk segítségével. Ők is keresik a kozmikus párjukat, s ha megtalálják, még külsőleg is hasonlítanak egymásra. De képesek egyedül is a földi beteljesülést elérni. 

4. Több kifejezésű lelkek: Az ő vágyuk az, hogy az összes tapasztalatukat megosszák annyi emberrel, amennyivel csak tudják. Imádnak energiát cserélni, s leginkább saját lelki csoportbelivel illenek össze. 

A modern időkben sok ember vágyik egy lélektárs után, és sokan érzik magukat emiatt flusztráltnak. Ha hajlandó vagy elfogadni a több lélekcsoportból való rendszert, akkor könnyebben meg fogod érteni annak okát, hogy néhány kapcsolat sosem működik rendesen, még akkor sem, ha a résztvevő feleknek hasonló az értékrendjük, s azonos érdeklődésű körrel rendelkeznek. 

Az ember a saját lélekcsoportjával való újraegyesülés által nagy belső békére talál. Hirtelen értelmet nyernek az éveken át, tartó küzdelmek. Saját lélekenergiád felismerése segíthet megérteni a partnerkapcsolatban átélt tapasztalataidat."

/?/

"Az Éjjel Nyíló Rózsa

A Tündérkert szebbnél szebb virágai között van egy, amelynek erejét éjszaka láthatod meg: az Éjjel Nyíló Rózsa.

Ha odamész hozzá, megérinted a szirmait és beszélsz hozzá, elmondja neked az éjszaka titkait, amit csak ő lát, de amikor mesél, te is látni fogod. Elmondja, hogy az éjszaka fényesebb, mint a nappal, fényei puhábbak, kedvesebbek és illatosabbak, mint a nappal fényei. Az éjszaka fényei színesek és hangjuk is van: lágyabb, édesebb minden evilági melódiánál, mert a nyugovóra tért világ csendje szüli őket. Aki a csendet hallgatja, az éj dalait hallja. Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai. Amikor hallgatod az Éjjel Nyíló Rózsát, zenét hallgatsz, a legszebbet a világon. Amikor beszél hozzád, szíved örömmel telik meg, mert ez a te igazi világod, ebben vagy otthon, ehhez simul tested-lelked. Dédelget, elringat ez a világ, szemed megnyitja a másra, mindarra, ami túl van a testen, túl az anyagon, túl a földön, túl a csillagokon. Az Éjjel Nyíló Rózsa elvezet Istenhez.

Ha odamész hozzá és megérinted a szirmait, mindez a tied lehet, mert a Rózsa azért él, hogy te is éljél, azért virágzik, hogy te is virágba borulj, azért nyújtja feléd titokzatos-szép szirmait, hogy szolgáljon, hogy elvigyen, messzire, túl mindenen.

Menj hát hozzá minden nap, amikor már csak a csillagok világítanak. Menj, mert vár rád. Amikor nappal van és erős fények törnek a lelkedre, úgy tűnik, a Rózsa álomba merült. Pedig nem így van: a nappal neki a felkészülés ideje, mint neked is lesz, ha megtapasztalod az erejét és szépségét, s azután minden éjjel elmész hozzá. Akkor a te nappaljaid is a felkészülés órái lesznek, habár a világ szemében a mindennapi dolgodat végzed. De belül: felkészülés az éji Találkozásra Vele, Aki Elvisz, Vele, Aki Megszabadít. A nappal óráiban erőt gyűjtötök mindketten, s éjjel, amikor megérinted, erőtök összeadódik és legyőz minden akadályt. S minden ilyen találkozás után még erősebbek, még szebbek lesztek, még jobban várjátok a következő éjszakát. Majd lassan a nappalok álomképpé szelídülnek, könnyű lebegéssé válnak, s akik találkoznak veled, csodálkozva tapasztalják, hogy milyen szép vagy és nem értik, miért ragyog az arcod. Ha elmondod nekik, hogy azért, mert minden éjjel elmész az Éjjel Nyíló Rózsához, megérinted a szirmait, beszélgettek és elmentek a világokon túlra, udvariasan bólogatnak és elfoglaltságukra hivatkozva gyorsan továbbállnak.

De te mész tovább az utadon; napvilágnál: ahova kell, éjjel: ahova vágysz, hozzá, a teljeshez, az erőshöz, a szabadítóhoz, a kedveshez. A vágyaidhoz. S akkor már nem fogsz annyit sírni, mint régen, mert találtál valakit. Nem fog olyan gyakran fájni a szíved, mint régen, mert valaki meghallgat. Nem érzed annyira rabnak magad, mert messze szállhatsz. És nem fogsz annyira félni attól, ami az élet után jön, mert a Rózsa megmutatja azt neked. Megmutatja az igazi Életet, ahol ott lesz ő is és még sokan, akiket szerettél, akik után vágytál, akiket nem érinthettél, akiket nem szólíthattál. Ott lesz mindenki, aki kedves neked, s ott egyek lesztek. Az Éjjel Nyíló Rózsa pedig illatával betölti a lelkedet és puha szirmaival örök simogatásba ringatja fáradt arcodat.

Vele minden perc álom lesz és a perceknek nem lesz vége, mert a Rózsa közelében az idő megszűnik, az anyag feloldódik az éjszaka fényeiben, s már semminek sem lesz jelentősége, csak a vele együtt létezésnek. Nem lesz kívánság, nem lesz hiány, nem lesz szükség, mert a Rózsa mindent odaad, amire szükséged van, hiszen ő minden. S ami itt kínos erőfeszítés volt, ott könnyű tánc lesz, ami rekedt sóhaj, ott tündér-ének, ami itt olthatatlan tűz volt, ott eggyéválás lesz. Ott nem kell kérdezned százszor, ezerszer, végtelenszer: "Hol vagy?", mert ott lesz, akit egy életen át hívtál, akire egy életen át vártál. Ott lesz, megfogja kezed, rád mosolyog és azt mondja: "Itt vagyok! Örökre! Menjünk a mi otthonunkba, ültessünk rózsát a kertünkbe, olyat, amelyik éjszaka virágzik. S ha szárba szökken, bimbói virággá pattannak, látogassuk meg, érintsük meg a bűvös szirmokat és beszélgessünk vele, mert mi az ő gyermekei vagyunk! Menjünk, mert vár az otthon és vár a kert, ahol minden éjjel kibontja szirmait az Éjjel Nyíló Rózsa."

/ http://mek.niif.hu/01900/01932/html/orikert.htm/

A szeretet, szerelem nem evilági eredetű jelenség, ezért olyan nehéz  emberi ésszel megérteni. Valahol a végtelenben kezdődik és ott is ér véget. Minden ott kezdődik és oda tart. Ezért sosincs vége az idővel, a halállal. A földi élet csak egy "átmeneti iskola kollégiummal és munkatáborral", ahová bár nem észleljük, de "be vagyunk zárva", ezért ennek falain túlra nehéz átlátnunk, és megértenünk, hogy  hiába a szeretet/szerelem a legszebb dolgok a világon, ameddig itt vagyunk, ezeken kívül bizony még sok más dolgot is meg kellene tanulnunk... mert ezért vagyunk itt.

Álmodtam.

Ezek a napközbeni rövid elszunnyadások igen jók. Nem a tegnapelőtti volt az első eset, hogy valami fontosat láttam meg álmomban.

Aznap estefele elszunnyadtam egy rövid órácskára. Álmodtam. Álmomban valahogy arra jöttem rá, hogy magamat jobban szeretem mint bárki mást. Ez felébredvén igen rosszul esett, és elgondolkodtatott, hiszen nem vagyok  öntelt, nem vagyok túlzottan elégedett önmagammal. Aztán tovább gondoltam amire álmomban rájöttem.

Tulajdonképpen elég sok minden amit teszek, vagy tettem, főleg a fontos döntések eredményeként, nemcsak arról szólt, hogy másoknak jó legyen valahogy. Én magam mindig benne voltam úgy, hogy nekem mindig jó legyen bárhogyan is történik bármi. És ez akkor azt jelenti, hogy magamat jobban szeretem mindenki másnál akármennyire is nem így érzem. Szóval, akkor ez önzőség a javából. Hát ez tök gáz!
És akkor tulajdonképpen minden negatív következménnyel járó cselekedetem, félelmem, hibáim mögött lehet, hogy ez áll. Felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan tudnék így bárkit is valaha teljesen feltétel nélkül szeretni??????????????? Meghalni valakiért, ha kell. Erre vágyom, de hiába álmodom róla amíg magamat mások elé helyezem, még úgyis, hogy nem veszem észre, nem vagyok tudatában.  Hiába tudok nagyon szeretni, az nem ugyanaz.
Hát ez nagyon szomorú!!!
Boldoggá tesz, ha másokat boldoggá tehetek és az is, ha mások tesznek engem boldoggá. De nem tudom minden esetben megmondani, hogy melyik tesz boldogabbá. Azt eddig is tudtam, hogy néha önző vagyok, de most így egészen másként fest a dolog. Az utóbbi pár hónapban az eddigi legnagyobb "önzetlenségi tesztemen" többszörösen elbuktam. És mi közben ez idő alatt máshol, másokkal próbáltam a minden napokban önzetlen lenni (részben tudatalatti kompenzációként is), úgy éreztem a legnagyobb önzetlenségi kihíváson elbukni emberi dolog és ezzel ki is mentettem magam önmagam előtt. Lehet, hogy tényleg emberi dolog, de ez nem lehet indok, vagy mentség, mert bármi amit teszünk, mondunk, gondolunk, vagy érzünk az hatással van másokra is.
És fogalom zavar van. Mindig vannak olyan dolgok, amik között nem tudok különbséget tenni. Például aközött, hogy az ember nem hagyja magát kihasználni, vagy önző. Ha megfogadtam azt, hogy soha többet nem csinálok olyan dolgot, amit nem szeretnék, mert az nekem rossz, vagy kellemetlen, az hová tartozik? Nyilván megtesz az ember olyan dolgokat is mások kedvéért, amikhez nincs kedve, vagy nem akarja, de ha neki kellemetlen akkor azt talán nem, csak ha vészhelyzet van.
Vagy még mindig nem tudom sokszor hol a határ aközött, hogy én magam irányítom az életem úgy hogy nekem jó legyen és aközött, hogy önzetlen vagyok. És ide még pluszként bejön egy harmadik dolog, hogy helyesen is próbálok cselekedni.  De mondjuk ezt a kérdéskört azért  jóval több minden befolyásolja, ezért példának nem olyan jó. A lényeg, hogy keverem a szezont a fazonnal.

Az utóbbi egy hónapban talán már mutattam egy picurka fejlődést önzetlenség kérdésben.

Ennek ellenére nem tudom, hogy valaha "felnövök-e" egyszer... jó lenne!!!!! Fel van adva a lecke!

"A kapálás! elhozza a világbékét"

 

 

Manapság mindig mindenki meg akarja úszni a "kapálást" amennyire csak lehet, pedig lehet, hogy "ez" lenne a megoldás a legtöbb problémánkra. :) Vicces, de nem vicc... ez teljesen komoly... :) van benne némi ráció.

"A múltkor Egerben mama kérdezte, hogy épp mivel foglalatoskodom, én pedig mondtam neki, hogy olyan nőkről írok, akik borzasztóan kritikusak saját magukkal szemben, és kiakadnak azon, hogy vastagabb a karjuk, vagy narancsbőrös a fenekük. Mama megvetően legyintett, közölte, hogy ez baromság, és hogy inkább arról írjak, hogy ezek a nők kapáljanak be öt hektár kukoricát, és akkor biztosan nem lesz idejük a narancsbőrükkel foglalkozni.

És akkor hirtelen belém hasított, hogy basszus, mindenre ezt a kapálás dolgot hozza fel, és összegyűjtöttem, hogy mama szerint milyen problémákra lenne megoldás a kapálás.

1.) Terhesgondozás, újszülött ellátás, bizonyos mértékig paraszolvencia - "Katicám, annak idején megszültek a nők a kapaföldön is, nem volt semmiféle ultrahangozás, meg terhesjóga, meg boríték az orvosnak!"

2.) Homoszexualitás - "Kapálna végig egy nyarat, ´szt nem lenne ereje tollas gatyában vonulgatni!" (Egyébként mama nem homofób, csak nem érti ezt a dolgot és a genetikában sem áptudét.)

3.) Bűnözés - "Hogy a frász üsse ki őket, mennének el kapálni ahelyett, hogy a szomszéd tyúkját lopkodják!"

4.) Való világ 4. - "Ez nekik a való világ??? Mennének el kapálni ahelyett, hogy a seggüket hizlalják egy medencében. Akkor aztán nem lenne idejük veszekedni, örülnének, ha a vízhólyagoktól egy pohár vizet meg tudnak inni, ´szt lefekhetnek aludni. Na az a való világ, Katicám." (Évának már javasolt 3 hét uborkaszedést is Szabolcsban, mondván attól elmenne a kedve a veszekedéstől, és nem lenne annyi ideje fújni a füstöt, Alekosz tartásjavítására pedig némi kaszálást említett.)

5.) Számítógép függőség - "Hajnali kettőig nyomkodta a gombot??? (=számítógépbillenytyűzet és /vagy egér gombja- a szerk.) A rossebb megette, bezzeg ha másnap hajnal ötre kapálni kéne menni, már fél 9-kor lefeküdne aludni!"

6.) Tetoválás, testékszerek, és a fóliás melír bizonyos esetei - "A mi időnkben a fiataloknak nem volt arra idejük, hogy kürtöket dugdossanak a fülükbe, ´szt azzal tágítsák a lukat rajta! Tudod Katicám, annyi munka volt a fődeken, hogy nem tudtunk mink azzal foglalkozni, mekkora a luk a fülünkön, meg nem is volt időnk arra, hogy órákig fodrászkodjunk, meg lyuggassuk a bőrünket kifele. Szép is lett volna, ha menni kell kapálni, 'szt ott égeti a nap a griffmadarat, vagy mit a vállunkon!"

7.) Futball huliganizmus - A franc essen ezekbe a szkinderekbe (skinhead- a szerk.), ha ennyi erejük van, csinálhatnának valami hasznosat is! Megnézném én őket, miután bekapálták a szemerei téesz fődjét, hogy mennyi erejük lenne ott ordítozni, meg kukát dobálni a meccseken! Hát megmondom én neked, Katicám: semmi! Ott aludna az összes a lelátón, olyan fáradt lenne!"

8.) Depresszió, egyéb pszichés problémák - "Jódógába´ nem tudja már, hogy micsináljon! Ül a szép házába, 'szt sopánkodik, hogy milyen kövér, meg hogy nem foglalkozott az érzéseivel a zura, nemhogy örülne, hogy van mit enni, jólétbe van, és nem kell kapálnia."

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de ahogy leírtam, hát nem is olyan eszement hülyeség mind, mint amilyennek elsőre gondoltam (kivéve a 2-es és 8-as pontokat), vagyis hát persze hülyeség, de van némi alapja. Fontolgatom, hogy kapálótáborokat szervezek tematikusan, mint pld. szingli kapatábor, önértékelés javító kapatábor, stb, így a nemzetgazdaság is jól járna, én is, meg a résztvevők is."

/Forrás: Sütő Edit
http://www.facebook.com/notes/edit-s%C3%BCt%C5%91/a-kap%C3%A1l%C3%A1s-elhozza-a-vil%C3%A1gb%C3%A9k%C3%A9t/179300315468089/

Eredeti forrás: www.lustanyu.hu

Csisztafürdő - program ajánló

Ha valaki a Balaton déli partján nyaral, feltétlen menjen el a csisztapusztai gyógyfürdőbe.
Több, mint 10 éve jártam ott először, és remélem nem utoljára! :)
A nagy semmi közepén egy tökéletes kis fürdő van kiépítve. Nagyon hangulatos! Úgy tudom Fonyódról csak kisvonattal lehet odajutni, de nem is lenne érdemes mással menni. :)  Kellemes, egy napos programot lehet kerekíteni belőle. :)

http://www.zimmerinfo.hu/csisztapuszta/csisztafurdo.htm
http://www.buzsak.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=17&Itemid=37

Ha van rá lehetőséged, mindenképpen látogasd meg a fürdőt!

Gyengeség és Erő

Mindkettő. Éppen mikor melyik. Sajnos egyik sem létezhet a másik nélkül. Az egyiknek nem lenne értelme a másik nélkül. Egy azon érem két oldala. Mint ahogy bánat és öröm, boldogság és szomorúság, stb. szintén egy és ugyanaz. 
Mind elgyengülünk néha.

Így csak egy kérdés van, hogy mikor tudunk újra talpra állni, és meddig tart míg teljesen rendbe nem jövünk.

(Ennek a bejegyzésnek van egy jóval bővebb változata is teli az okoskodásaimmal, de úgy gondoltam azt mégsem teszem közzé, mert nem lenne értelme, semmin sem változtatna. A vergődéseimmel és a meggondolatlanságokra való erős késztetéseimmel senkinek nem lennék hasznára, ezért maradok csak a lényegnél.)

A gyengeség:

Azt hiszem néha kicsit gyengének is kell lenni, hogy aztán jóval erősebbek lehessünk. Amikor szomorú vagyok és elgyengülök például ezt a zenét hallgatom mostanában. Megható, romantikus, szép zene. Némelyikőtökben lehet szintén nem kelt majd éppen boldogságot, vidámságot. Akkor emiatt önző dolog kitennem ide, bocsánat!!! :( De most még nem tudok másként tenni... még nem tudom mindig elrejteni a fájdalmamat, nem tudok szünet nélkül erős lenni. :(

Az erő:

Amikor ezt a számot hallgatom, akkor mindig jobb kedvem lesz, de tulajdonképpen bármilyen kedvem van, jól esik. Azt gondolom másra is jó hatással lehet. Ez megint egy romantikus tartalmú klip, nekem így ahogy van erőt ad, de ha csak a zenét hallgatom, akkor is.
Aránytalanul rövidebb, mint az előző szám, ezért kéretik többször meghallgatni egymás után. :)

Még szerencse, hogy semmi sem állandó, és a rossz érzések is elmúlnak egy időre, hogy erőre kaphasson az ember egy kicsit mire újra beköszöntenének.
Nem csak a testünket kell edzeni, hanem a lelkünket is. Ebbe is bele lehet jönni, csak egy kicsit nehezebb. A nehézségét vagy könnyedségét (attól függően éppen miről van szó) az adja, hogy a szeretetnél nincs erősebb a világon.
Ha kitartóan, jól edzünk, akkor idővel az egónk (pl. birtoklási vágyunk, önzőségünk, stb.) is  hajlandó lesz meghunyászkodni előtte. Csak ne lenne ilyen nehéz ez!

Tatiosz tanításai - Igazgyöngyök

"Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló, olyan csodára képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagot bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma - nincs igazgyöngy."

/M. Dale Baughman/

"Dionüsziosznak a fülébe jutott, hogy Platón kivételes gyöngyöket őriz otthonában. Magához hívatta, és faggatni kezdte:

- Hallottam a gyöngyeidről, szeretném, ha mesélnél róluk. Nagyok? Gömbölyűek? Fénylően ragyogóak? Egymásba kapaszkodnak? Milyenek a te híres gyöngyeid?

- Azt hiszem, királyom, csalódást okoznék neked, ha mesélnék róluk. Egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek képzeled őket.

- Olyan szerényen élsz, nem valók neked azok a gyöngyök. Inkább add nekem őket.

- Attól tartok, felség, nem adhatom neked a gyöngyöket, mert nem tudnál velük mit kezdeni.

Dionüszioszt kegyetlen nyugtalanság kerítette hatalmába: szükségem van azokra a gyöngyökre, ezért megszerzem őket, bármi áron is - gondolta magában. Éjszakánként álmatlanul forgolódott ágyában, s azon fondorkodott, hogyan juthatna hozzá Platón híres gyöngyeihez. Kieszelt egy pompásnak tűnő tervet. Összeszedte minden kincsét: aranyat, ezüstöt, rubint, ékszereket, amuletteket, és egy nagy ládába tette valamennyit. Ha meglátja Platón, nem tud majd ellenállni - gondolta -, s mivel az nem ment el hozzá, ő kereste fel a híres tanítót.

- Ezt neked hoztam - mondta a ládára mutatva -, most pedig add ide a gyöngyeidet.

- Mondtam már, nem tehetem. Én is kaptam, ezért továbbadtam.

- És sok aranyat zsákmányoltál érte? - kérdezte a király.

- Arannyal nem mérhető az értékük. Menj el Thoaszhoz, az athéni bölcshöz, talán ő neked adja, én nem tudok rajtad segíteni - mondta Platón a megrökönyödött királynak.

Dionüsziosz eközben bosszút forralt magában: ha most becsapott, kivégeztetem. Előbb börtönbe záratom, ahol nem kap enni és inni, majd kegyetlen kínzások után a tengerbe vettetem. A lényeg, hogy hosszú és fájdalmas legyen a szenvedése...

Hetekig utazott, míg eljutott Athénig. Amint belépett Thoasz házába, rögtön előállt királyi akaratával:

- A gyöngyeidért jöttem, bármit kérhetsz értük. Olyan gazdaggá teszlek, hogy vagyonosabb leszel még nálam is. Csak add ide a gyöngyöket! 

- Rendben - mondta Thoasz. - Akkor hallgasd meg a kéréseimet: akarsz-e jó embereket látni a földön?

- Akarok.

- Te magad is jó ember leszel?

- Az leszek. 

- Tiszteled-e majd az embereket, akiktől mindig ugyanezt várod el?

- Tisztelni fogom - válaszolta nagylelkűen a király, csakhogy mielőbb megkapja a gyöngyöket.

- Tiszta szívvel döntesz emberi sorsok, háború és béke ügye felett?

Dionüsziosz úgy gondolta, mindegy, mit válaszol, csupán a gyöngyök lebegtek a szeme előtt, ezért kimondta, amit Thoasz hallani akart:

- Tiszta szívvel döntök.

- Nagy türelemmel és együttérzéssel fogod országodat kormányozni?

- Úgy lesz.

- Akkor menj, és tartsd be a fogadalmad, a gyöngyök már nálad vannak.

*

Az igaz ember hű önmagához, hogy az lehessen a többiekhez is. Amikor ezt a szót emlegetik: hűség - legtöbbször állhatatosságra, kitartásra, szavatartásra, megbízhatóságra gondolnak. Pedig a hűség sokkal több ezeknél: az ember önmagához való hűsége a hűség. Hűség az úthoz, a feladathoz, a felismeréshez - hűség a hűséghez.

A Szeretet Palotájában az emberek belebonyolódnak a hűség magyarázataiba: kényszerré teszik, olykor teljesíthetetlen kötelességgé, holott lényege éppen természetességében rejlik. Sem kényszer, sem jutalom nem teremtheti meg; olyan tudás, amelyről a szép életet élt ember tudhat igazán - a hűség együtt növekszik az emberrel.

Egyszerű a jelentése: légy az, aki vagy - nem több, de nem is kevesebb. Égethet, ölhet, szabdalhat bármi - önmagadat akkor se hagyd el! Amikor fájdalom nehezedik a szívedre, annál mélyebbre ültesd a hűségedet. Ez a mélység nagyon magasan van - ami a mélyben fogan erős gyökerekkel, csupán az képes az egekig nőni.

Tedd a hűséget legszentebb javaddá."

/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/