A vágyak...

"Holdfény

Amikor a hold a legfényesebben világít és a hegyek felől tiszta szellő száll alá a völgybe, gyere el a legsűrűbb erdő szélére; ott várok rád. Pontosan érkezzél, mert időm ki van szabva. Ha elkésel, visszamegyek oda, ahonnan jöttem és csak ezer év és egy nap múlva találkozhatunk újra.

Valaha ember voltam én is, akiről álmodoztál: erővel, szerelemmel, vad akarattal, kitartással, soha fel nem adva az álmaidat. Fényes takarót szőttél rólam, illatosat, könnyűt, színeset, puhát. S az álom-takaró csak nőtt és nőtt, s egyszercsak elért engem is és beborított fényével, melegével, végtelenségével. Nem tudtam védekezni az álmaid ellen, így én is álommá lettem, s te akkor elvesztettél engem. Szemed mohón itta hullámzó fényemet, de kezed a levegőt markolta, amikor felém nyújtottad. Akkor már messze jártam, messze a földtől, az emberektől, tőled. Álomország lett a hazám, sok más mindenkivel együtt, akiket az emberek végtelen vágyai repítettek ide. Itt béke van, állandóság, várakozás és néha visszatérés az emberek közé, röpke percekre: hátha eljön az, aki ide űzött, és visszavisz magához. Hátha ismét ember lehetek... Minden álom-lakó megpróbálja. Én is. Ezer év és egy naponta kinyílik a Kapu, s mi - huss! - szerteszállunk, dobogó szívvel, soha nem szűnő reménnyel. Én hozzád, mások: akikhez tartoztak.

Nekem könnyű a várakozás, neked lehetetlen, mert életed véges. Ezért pontos légy. Ha a fák árnyéka rám vetül, fényem kialszik s te senkit nem találsz ott.

Könnyen megismersz, mert már ismertél korábban is. Könnyen rám találsz, mert fény vagyok, messze világítok, túl a fákon, túl a mezőn, túl a lelkeken. Ruhám is fény, vidáman lebegő, hívogató, kedves.

Pontos légy, mert várok rád. S ha eljössz, érintsd meg feléd nyújtott kezem és én újra ember leszek. Élőbb az élőnél, de nem enyészek el, forróbb a tűznél, de nem égetlek meg, puhább a bársonynál, szebb az álmaidnál.

Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.

Gyere...

Várlak...

Nagyon..."

/http://mek.niif.hu/01900/01932/html/orikert.htm/

A videó felirata most nem érdekes!

A végtelenbe kitekinteni azt is jelenti vágysz szeretni szabadon, korlátok nélkül, akit/amit szíved szeretni vágy!

Mondhatja bárki, hogy ez nem a valóság, hogy álom, hogy akkor te nem a földön jársz. Pedig mindez "csak" annyit jelent, hogy sikerült átlátnod a falakon. Ez tényleg olyan, mint egy álom. Nem működhet ebben a földi világban, mert ez a világ véges, szabályok és korlátok uralta világ. Ezért ami ezen túl van, arról csak álmodozhatunk, amíg itt vagyunk addig hamisan úgy érezzük, nem lesz a miénk soha. Ezért ne álmodozzunk a végtelenbe (bármennyire is lényünk része ez) ha meg akarjuk találni akit/amit keresünk, e világ szabályai szerint kell élnünk amíg itt vagyunk és akkor talán egyszer majd maga jön el hozzánk a végtelenből vágyaink tárgya e világi korlátozott formába öltözve.

Mostanában egyre inkább úgy érzem, hogy ebben a világban csak akkor lehet valami a tiéd, ha elengeded. Lehet akkor sem lesz a tiéd, de ha nem engeded el, akkor biztosan nem. A végtelenben minden a miénk, és mi a mindené vagyunk, ezért  ott nincsenek olyan fogalmak, amelyek a birtoklással és elengedéssel kapcsolatosak, nincs rájuk szükség. Mivel most e földi világ korlátai között élünk, ahol minden véges, ezt nem értjük és azt mondjuk "hogyan engedhetném el mindazt ami szép, ami jó", miközben a végtelenben gyökerező lelkünk érzi és tudja, hogy minden korlát csak illúzió amely becsap minket az elvesztés érzésével. 

Mivel ez a világ a végtelen része - amellett, hogy saját véges törvényei vannak - ezért mégiscsak el kellene engedni dolgokat... ezt lelkünk földhöz kötött része nem engedi. Ez földi fogalmakban értelmezve paradoxon. Most egyszerre vagyunk földi és végtelen lelkek. Össze kell egyeztetni a kettőt valahogy. Például úgy szeretni valakit, hogy közben ne tartsuk fogva a másikat a szívünkkel (elengedjük) (és ehhez már csak extra lenne mindezt úgy csinálni, hogy közben a mi szívünk se fájjon).
Ez az igazi paradoxon, illetve csak annak éljük meg, de tulajdonképpen ez a feltétel nélküli szeretet egyik formája. Ezzel persze nem mondtam semmi újat, csak a végtelen számú utak egyikéről megközelítve érkeztem el ide.
Fel van adva a lecke rendesen!