Ezek a napközbeni rövid elszunnyadások igen jók. Nem a tegnapelőtti volt az első eset, hogy valami fontosat láttam meg álmomban.
Aznap estefele elszunnyadtam egy rövid órácskára. Álmodtam. Álmomban valahogy arra jöttem rá, hogy magamat jobban szeretem mint bárki mást. Ez felébredvén igen rosszul esett, és elgondolkodtatott, hiszen nem vagyok öntelt, nem vagyok túlzottan elégedett önmagammal. Aztán tovább gondoltam amire álmomban rájöttem.
Tulajdonképpen elég sok minden amit teszek, vagy tettem, főleg a fontos döntések eredményeként, nemcsak arról szólt, hogy másoknak jó legyen valahogy. Én magam mindig benne voltam úgy, hogy nekem mindig jó legyen bárhogyan is történik bármi. És ez akkor azt jelenti, hogy magamat jobban szeretem mindenki másnál akármennyire is nem így érzem. Szóval, akkor ez önzőség a javából. Hát ez tök gáz!
És akkor tulajdonképpen minden negatív következménnyel járó cselekedetem, félelmem, hibáim mögött lehet, hogy ez áll. Felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan tudnék így bárkit is valaha teljesen feltétel nélkül szeretni??????????????? Meghalni valakiért, ha kell. Erre vágyom, de hiába álmodom róla amíg magamat mások elé helyezem, még úgyis, hogy nem veszem észre, nem vagyok tudatában. Hiába tudok nagyon szeretni, az nem ugyanaz.
Hát ez nagyon szomorú!!!
Boldoggá tesz, ha másokat boldoggá tehetek és az is, ha mások tesznek engem boldoggá. De nem tudom minden esetben megmondani, hogy melyik tesz boldogabbá. Azt eddig is tudtam, hogy néha önző vagyok, de most így egészen másként fest a dolog. Az utóbbi pár hónapban az eddigi legnagyobb "önzetlenségi tesztemen" többszörösen elbuktam. És mi közben ez idő alatt máshol, másokkal próbáltam a minden napokban önzetlen lenni (részben tudatalatti kompenzációként is), úgy éreztem a legnagyobb önzetlenségi kihíváson elbukni emberi dolog és ezzel ki is mentettem magam önmagam előtt. Lehet, hogy tényleg emberi dolog, de ez nem lehet indok, vagy mentség, mert bármi amit teszünk, mondunk, gondolunk, vagy érzünk az hatással van másokra is.
És fogalom zavar van. Mindig vannak olyan dolgok, amik között nem tudok különbséget tenni. Például aközött, hogy az ember nem hagyja magát kihasználni, vagy önző. Ha megfogadtam azt, hogy soha többet nem csinálok olyan dolgot, amit nem szeretnék, mert az nekem rossz, vagy kellemetlen, az hová tartozik? Nyilván megtesz az ember olyan dolgokat is mások kedvéért, amikhez nincs kedve, vagy nem akarja, de ha neki kellemetlen akkor azt talán nem, csak ha vészhelyzet van.
Vagy még mindig nem tudom sokszor hol a határ aközött, hogy én magam irányítom az életem úgy hogy nekem jó legyen és aközött, hogy önzetlen vagyok. És ide még pluszként bejön egy harmadik dolog, hogy helyesen is próbálok cselekedni. De mondjuk ezt a kérdéskört azért jóval több minden befolyásolja, ezért példának nem olyan jó. A lényeg, hogy keverem a szezont a fazonnal.
Az utóbbi egy hónapban talán már mutattam egy picurka fejlődést önzetlenség kérdésben.
Tulajdonképpen elég sok minden amit teszek, vagy tettem, főleg a fontos döntések eredményeként, nemcsak arról szólt, hogy másoknak jó legyen valahogy. Én magam mindig benne voltam úgy, hogy nekem mindig jó legyen bárhogyan is történik bármi. És ez akkor azt jelenti, hogy magamat jobban szeretem mindenki másnál akármennyire is nem így érzem. Szóval, akkor ez önzőség a javából. Hát ez tök gáz!
És akkor tulajdonképpen minden negatív következménnyel járó cselekedetem, félelmem, hibáim mögött lehet, hogy ez áll. Felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan tudnék így bárkit is valaha teljesen feltétel nélkül szeretni??????????????? Meghalni valakiért, ha kell. Erre vágyom, de hiába álmodom róla amíg magamat mások elé helyezem, még úgyis, hogy nem veszem észre, nem vagyok tudatában. Hiába tudok nagyon szeretni, az nem ugyanaz.
Hát ez nagyon szomorú!!!
Boldoggá tesz, ha másokat boldoggá tehetek és az is, ha mások tesznek engem boldoggá. De nem tudom minden esetben megmondani, hogy melyik tesz boldogabbá. Azt eddig is tudtam, hogy néha önző vagyok, de most így egészen másként fest a dolog. Az utóbbi pár hónapban az eddigi legnagyobb "önzetlenségi tesztemen" többszörösen elbuktam. És mi közben ez idő alatt máshol, másokkal próbáltam a minden napokban önzetlen lenni (részben tudatalatti kompenzációként is), úgy éreztem a legnagyobb önzetlenségi kihíváson elbukni emberi dolog és ezzel ki is mentettem magam önmagam előtt. Lehet, hogy tényleg emberi dolog, de ez nem lehet indok, vagy mentség, mert bármi amit teszünk, mondunk, gondolunk, vagy érzünk az hatással van másokra is.
És fogalom zavar van. Mindig vannak olyan dolgok, amik között nem tudok különbséget tenni. Például aközött, hogy az ember nem hagyja magát kihasználni, vagy önző. Ha megfogadtam azt, hogy soha többet nem csinálok olyan dolgot, amit nem szeretnék, mert az nekem rossz, vagy kellemetlen, az hová tartozik? Nyilván megtesz az ember olyan dolgokat is mások kedvéért, amikhez nincs kedve, vagy nem akarja, de ha neki kellemetlen akkor azt talán nem, csak ha vészhelyzet van.
Vagy még mindig nem tudom sokszor hol a határ aközött, hogy én magam irányítom az életem úgy hogy nekem jó legyen és aközött, hogy önzetlen vagyok. És ide még pluszként bejön egy harmadik dolog, hogy helyesen is próbálok cselekedni. De mondjuk ezt a kérdéskört azért jóval több minden befolyásolja, ezért példának nem olyan jó. A lényeg, hogy keverem a szezont a fazonnal.
Az utóbbi egy hónapban talán már mutattam egy picurka fejlődést önzetlenség kérdésben.
Ennek ellenére nem tudom, hogy valaha "felnövök-e" egyszer... jó lenne!!!!! Fel van adva a lecke!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése