Farkasokkal futó asszonyok 2. - Manawee

(Előzmény: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-1-himnusz.html)

„Manawee

Egyszer egy férfi két lánynak udvarolt, akik ikrek voltak. Apjuk így szólt az udvarlóhoz: „Addig nem házasodhatsz össze velük, amíg ki nem találod a nevüket.” Manawee újabb és újabb neveket mondott, de egyik sem a lányok neve volt. Az apa csak a fejét rázta, s újra és újra elküldte az ifjút.

Egy nap Manawee magával hozta kiskutyáját, amikor látogatóba jött, s a kutya észrevette, hogy az egyik lány csinosabb, mint a nővére, a másik pedig kedvesebb. Noha egyik nővér sem rendelkezett minden jó tulajdonsággal, a kiskutya nagyon szerette őket, mert jóltartották és mindig mosolyogtak rá.

Manawee aznap sem találta ki a lányok nevét és hazabaktatott. A kutya azonban visszafutott a lányok házához. Fülét hegyezve a fal mellé állt és hallotta, hogy a lányok nagy vidáman arról beszélgetnek, hogy milyen csinos és milyen férfias Manawee. Ezenközben néven nevezték egymást, amit a kiskutya meghallott, s amilyen gyorsan csak bírt, hazafelé iramodott, hogy elmondja gazdájának.

Útközben azonban egyszer csak finom illatot érzett. Egy oroszlán az ösvény mellett hagyott egy jókora csontot, amin még hús is volt. A kutya habozás nélkül beugrott a csalitba, s megragadta a csontot. Boldogan nyalogatta és rágcsálta, amíg csak íze volt. És akkor hirtelen eszébe jutott, miért is eredt útnak, de jaj, akkor már késő volt. Elfelejtette a lányok nevét.

Visszafutott a házhoz. Időközben beesteledett, s a lányok egymás karját és lábát kenegették olajjal, mintha valamiféle szertartásra készülődnének. A kutya megint hallotta, hogy egymást néven szólították. Örömében a levegőbe ugrott, s már futott is az ösvényen, hogy megvigye a hírt gazdájának, ám egyszerre csak friss szerecsendiós lepény illata ütötte meg az orrát.

A kiskutya semmit sem szeretett úgy, mint a szerecsendiós lepényt. Hirtelen letért az ösvényről, s abba az irányba iramodott, ahonnan a fatörzsön hűlő finom étel illatát érezte. Hamarosan ki is ürült a tál, s a kutyának szerecsendióillatú lett a lehelete. Ahogy tele gyomorral hazafelé baktatott, megpróbálta emlékezetébe idézni a lányok nevét, de nem sikerült.

Így hát harmadszor is visszament házukhoz. A lányok most már menyegzőre készültek. „Jaj nekem!” gondolta a kutya. „Alig maradt időm.” És amikor a lányok ismét nevén szólították egymást, emlékezetébe véste, s szélsebesen hazafelé iramodott. Eltökélte, hogy most már semmi nem térítheti el útjáról, semmi nem akadályozhatja meg, hogy tudassa Manaweeval a lányok nevét.

Friss zsákmány illatát érezte, de nem törődött vele, átugrott rajta. Egy pillanatra, mintha szerecsendió illatát érezte volna, de most rá sem hederített, csak futott, futott gazdájához. Arra azonban nem számított, hogy egy sötét idegen ugrik elő a bokorból, megragadja nyakánál fogva, s úgy megrázza, hogy még a farka is majd leesik.

Csakhogy ez történt, s az idegen ezt kiabálta:
- Áruld el azokat a neveket! Hogy hívják a lányokat? Feleségül akarom venni őket.
A kiskutya úgy érezte, elájul az erős szorítástól, de bátran küzdött. Morgott, karmolt, rúgott, s végül beleharapott az óriás idegen ujjai közötti húsba, s fogai hegyesek voltak, mint a darázs fullánkja. Az idegen bömbölt, mint egy bölény, de a kiskutya nem eresztette. Az idegen bezuhant a bokrok közé a kezén csüngő kiskutyával.
- Eressz, eressz, kiskutya, ha eleresztesz, nem bántalak – könyörgött. A kutya a fogát vicsorgatva mondta:
- Ne gyere vissza, mert nem látod meg többé a reggelt.
Azzal az idegen bevette magát a csalitba, s nyögdécselve elfutott. A kutya pedig bukdácsolva rohant hazafelé az ösvényen. Véres volt a bundája, sajogtak az állkapcsai, a lányok nevére azonban tisztán emlékezett, s örömtől sugározva ugrott fel gazdájára.
Manawee kimosta a kiskutya sebeit, az meg elmesélte, mi minden történt, s a lányok nevét is elárulta. Manawee vállára ültette a kiskutyát, s futva indult a lányok falujába. A kutya füle lobogott, mint a vágtató lovak farka.
Mire Manawee odaért, hogy megmondja az apának a neveket, a lányok már útra készen álltak; egész idő alatt rá vártak. Így nyerte el Manawee a folyóvölgy két legszebb lányának kezét. Ők négyen: a lányok, Manawee és a kiskutya boldogan éltek még nagyon sokáig.

Krik Krak Kront, itt a vége, pont.

Krik Krak Krébe, ez a mese vége.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-3-nok-kettos.html

Farkasokkal futó asszonyok 1. - Himnusz a Természeti Férfiért: Manawee

Ahogy ígértem következzen a Farkasokkal futó asszonyok című könyvből egy összefüggő részlet. Elég hosszú lesz, így több bejegyzésen keresztül fogom megosztani.

Kívánom, hogy a sokféle értelmezési lehetőségből mindenki találja meg mindazokat, amelyek a legnagyobb segítséggel vannak számára.

 

„Himnusz a Természeti Férfiért:

Manawee

Ha a nők azt akarják, hogy a férfiak valóban ismerjék őket, akkor meg kell őket tanítani valamire a mély tudásból. Van olyan nő, aki azt mondja, belefáradt, túl sokat tett már ezen a téren. Szerintem egyszerűen olyan férfiakat próbáltak tanítani, akik nem is akartak tanulni. A legtöbb férfi tudásra, tanulásra vágyik. Akkor kell előttük feltárni bizonyos dolgokat, ha látjuk ezt a hajlandóságot; nem minden ok nélkül, hanem azért, mert így kívánja ezt egy másik lélek. Nézzünk most néhány dolgot, ami sokkal könnyebbé teszi egy férfi számára a megértést, azt, hogy félúton összetalálkozzon egy nővel; íme itt van egy nyelv, a mi nyelvünk.

Semmi kétség, a Természeti Férfi is keresi a maga föld alatti menyasszonyát. A kelta mesékben olvasunk olyan híres ősi istenpárokról, akik így szeretik egymást. Gyakran egy tó alatt laknak, ahol a föld alatti életet, az alvilágot őrzik. A babilóniai mítoszban a cédrus-combú Innin így hívja szerelmesét, a Bikaszarvút; „Jöjj, takarj be vadságoddal.” A modern korban is, a Középnyugat felső vidékén még ma is azt tartják, hogy egy Isten Anyja és Apja hemperegnek tavaszi ágyukon, s ez okozza a mennydörgést.

Épp így, egy zabolátlan nő senkit sem szeret jobban, mint egy vele egyenlő társat. Mégis azt látjuk újra és újra, talán az idők kezdete óta, hogy azok, akik társaivá válnak, nem egészen biztosak abban, hogy megértik igaz természetét. Mire vágyik valójában egy nő? Ősrégi kérdés ez, a zabolátlan és titokzatos női természet rejtélye. Jóllehet a bath-i asszonyság meséjében a vén banya azt sutyorogta a lovag fülébe, hogy a nők leghőbb vágya az életük feletti uralom, és ez tényleg megmásíthatatlan tény, van egy másik épp ilyen nagy igazság, amely szintén válasz a kérdésre.

A következő történet választ ad a nők igaz természetét firtató ősrégi kérdésre. Akik a mesében bemutatott utat és eszközöket választják, örökre a zabolátlan asszony kedvesei és társai maradnak. Az afrikai-amerikai történet itt olvasható változatát Miss V. B. Washingtontól hallottam.”

/Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok/

Folytatás: http://nesszi.blogspot.hu/2012/09/farkasokkal-futo-asszonyok-2-manawee.html 

Anima és Animus, Jin és Jang, a Megszelídített és a Zabolátlan...

Nem egyszer halljuk nőtársainktól, hogy a férfiak nem értik meg őket; férfitársainktól pedig azt, hogy nem tudnak eligazodni a nőkön, kiismerhetetlennek érzik őket. 

Ezért talán nem a férfiak a hibásak, és talán nem is a nők, egyikük sem. Lehetséges okként talán az is számba vehető, hogy őseink bölcsességével már nem tartjuk a kapcsolatot, nincs aki átadja a tudást a gyerekeknek, a fiataloknak. Úgy tűnik annyi kötelezettsége és felesleges, időrabló tennivalója van az embernek, hogy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni. Azzal az ősi tudással, hogy kik is vagyunk valójában. Még önmagunkat sem ismerjük igazán.

Többek között elmondható rólunk, hogy például jelenlegi létformánkban kettős természettel rendelkezünk. Ez az elképzelés több szempontból nézve is megközelíthető. A különböző látásmódok közös pontja az, miszerint szükséges az ellentétes pólusaink kiegyenlítése, harmóniába hozása.

-*-

Férfiak vagy nők vagyunk, és mindannyian rendelkezünk másik „nemű” lélekrésszel, amit nem árt megismerni és egyensúlyban hozni másik részünkkel. C. G. Jung munkája nyomán a nőben élő férfi lélekrész animus, a férfiban élő női rész pedig anima néven ismeretes. 

(Ezt a témát most nem fejteném ki bővebben, az interneten számos tudásanyag található erről az elméletről.) 

-*-

Mindez kifejezhető Jin-Jang természetünk felől megközelítve is.

„A Jang kezdeményez, irányít, vezet, akar, teremt, meghatároz, aktív, pozitív, előremegy, és centrifugálisan szétterjed.

A Jang vezet a táncban.

Harcban a Jangé az első szándék, a támadás, a lerohanás, az önakarat érvényesítése. A Hím szerepe ez a világban...

A Jin befogad, elfogad, passzív, magába ölel, hagyja, hogy irányítsák, hogy vezessék a táncban. Odaadó, érlelő, türelmes, várakozó...

Harcban a Jiné a második szándék, mindig csak hátrál és válaszol: abból él, hogy ellenfele hibát vét, s a támadásban „túl akarja” magát.

A Jin a védekezés zsenije.

A Nőiség szerepe a világban.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Egyik sem jó, ha túlteng bennünk.

„Ha a Jang „túlhabzik”, agresszív lesz, konok, önfejű, akaratos, durva, gátlástalan, öntelt... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl erős Jang-embereket: „Nagyon vannak.”

Ha a Jin „túlhabzik”, lusta lesz, gyenge, gyáva, akarattalan, tehetetlen, anyagias, félős, szorongó és kiszolgáltatott... Ahogy anyám nevezte az ilyen túl gyenge Jin-embereket: „Olyanok, mintha nem is lennének.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Minden jelenségnek van Jin és Jang oldala, ereje, pl. az időnek is. Van amikor kezdeményezni, irányítani máskor pedig visszavonulni és várni kell inkább.

A két erő egyszerre vagyunk, soha nincsenek egymástól külön, ugyanannak az éremnek a két oldaláról beszélünk, egyik sem létezhet a másik nélkül. A kérdés az, hogy jókor jó oldalát vesszük-e elő ennek az éremnek.
Miután kicsit jobban magunkba néztünk, sokunk nyugodtan mondhatná magának, hogy

 „...lépten-nyomon összekutyulod a két erőt, s nyugtalanságodnak éppen ez a fő oka. Nyüzsögsz, amikor várni, beszélsz, amikor hallgatni, vársz, amikor éppen tenned kellene. Beleavatkozol csendben érlelődő folyamatokba, és elmulasztod a lépést a sorsdöntő pillanatban. Mi nem „életművészek”, hanem „életrontók” vagyunk, s mivel hiányzik a bölcsességünk, összevissza lépkedünk a „sakktáblán”...

A kung-fu mestere, Bruce Lee azt mondta:

Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre, mert felborulsz. Ha haladni akarsz, miközben az egyik pedált nyomod, a másikat fel kell engedned.

Nyomás és elengedés együtt: ez a haladás titka!

Erő és lágyság a harmonikus emberben egyszerre működik, hol az egyik van kívül s a másik belül, hol fordítva, s titka, hogy a helyes dolgot mindig a megfelelő időben teszi.”

Számunkra ez – bármilyen természetesnek tűnik is – a legnehezebb.

A mi tudatunkban a világ darabokra van törve, s ha valamit képtelenek vagyunk átélni, az éppen ez: az ellentétek csodálatos egysége.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Amikor kifelé Jin vagy, akkor belül mindig kell legyen némi Jang; és amikor kifelé Jang vagy, belül ott van mindig valamennyi Jin is.

"...az Egyből valamiféle meghasonlás kiváltja a Kettőt - és a két fél elkezdi egymást vonzani-taszítani, szeretni-gyűlölni, s ebben a páros táncban az egész mozgásba lendül, sokasodni kezd, háborúzni, megbékélni, kifelé pörögni s befelé húzódni, eltaszítani és mégis vonzani; megpördül a kettő, elindul a tánc, forgatja a sprirált - s létrejön a polaritás s vele az örökös és szüntelen Változás. A kör egyik fele fehér - ez a Jang. A másik fele fekete - ez a Jin. A kettő együtt - összefogva a Nagy Mindent Átölelő Őskörrel - a Tai Csínak, a Nagy Őskezdetnek a szimbóluma."
/Müller Péter: Jóskönyv/

  

A jelenségek drámája nemcsak a Jin és Jang között zajlik, külön-külön önmaguk is képesek átváltozni, a Jin a Jangba, a Jang a Jinbe.

„...jelenségek egy bizonyos fokon túl önmaguk ellentétébe csapnak át... A túl férfias férfi elkezd feminin tulajdonságokat mutatni, a túl nőies nő agresszív, uralkodó hisztériát tanúsítani. A gyáva ember szorult helyzetében hirtelen kitör, s a Vakmerőség démonává válik; a rendíthetetlen hős váratlanul sírógörcsöt kap, s egy látszólag jelentéktelen helyzetben összeroppan... Az átcsapás nemcsak bukást okoz, de gyakran betegséget, halált is. A túlszáguldó életét ágyhoz köti, tolószékhez, vagy mankókhoz: innen kezdve át kell élnie a türelmet s a kiszolgáltatottságot. Ugyanakkor a túl lassú, passzív életet fölkavarhatja, válásra, önállóságra, lázadásra készteti.

Lényegében ez a karma törvénye; működése sokszor nem egy életen belül, hanem új és új inkarnációk fényes és árnyékos partjain zajlik. Egy „túl Jang” életet gyakran „Jin” élet követ, s ha ez is túlzottá válik, megint csak egy új „Jang” élet tudja kiegyenlíteni...

Nehéz elérni, hogy ne essünk át a ló túloldalára.

Pedig az élet művészetének ez a célja: középen maradni.

Ez Buddha és Lao-Ce stratégiájának lényege.

Egy vágy, akarat, szerelem vagy munka beteljesülésének jelképe a Ji-kingben a „majdnem teli Hold”.

Vagyis olyan állapot, mely megáll egy icipicivel a csúcs előtt!

Nem csap át!

Nem lép föl egészen a csúcsra – mert abban a pillanatban lezuhan!...

Az élet művésze sohasem a végletek, mindig a közép felé tájolódik.

Inkább kiegyezik, mint hogy háborúzzon.

Inkább megáll, mint hogy túllépjen.

Inkább megelégszik a kevesebbel, mint hogy tönkretegye magát a sokkal.

Jóllakás előtt eltolja a tálat.

És a másokkal való kapcsolatokban is – akár a legszenvedélyesebb szerelmében is – megáll félúton, saját lényének „telekhatáránál”, s bevárja, míg a másik is odaér. Nem gázol át, nem akarja „túlbirtokolni” a másik lényt – ez az alapja minden tartós kapcsolatnak.

Mert akit bárminek a nevében „túlbirtokolnak”, az előbb-utóbb föllázad.

Viszont aki nem jön el a „telekhatárig”, az magányos maradhat!

Minden középen jó.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

-*-

Egy másik könyv más szavakkal, de lényegében ugyanezt mondja effajta kettősségünkről.

A könyv írója szerint mindannyian rendelkezünk megszelídített és zabolátlan énnel. Ezeket jó lenne megismernünk, megtanulni átalakítani egyiket a másikba, hogy összhangba kerülhessenek, hogy egységes egészként tudjanak funkcionálni. Mindkét oldalt fejleszteni kell, egyiket sem hanyagolhatjuk el.

Ennek az igen érdekes könyvnek „Farkasokkal futó asszonyok” a címe. Írója: Clarissa Pinkola Estés. Elolvasásával nemcsak kettős természetünkről tudhatunk meg sok hasznos információt.

Így szól a könyv hátulján található ajánlás:

„Minden nőben él egy zabolátlan és időtlen lény, az ősi természeti asszony a maga hatalmas erejével, éles ösztöneivel, szenvedélyes kreativitásával és korlátlan tudásával. A társadalomba való beilleszkedés során azonban többé-kevésbé megszakadt vele a kapcsolatunk, a civilizáció merev szerepekbe kényszerít bennünket, és elfedi előlünk saját lelkünk életadó üzeneteit. Ha már nem találjuk az utat e hatalmas, éltető forrás felé, félelemmel, szorongásokkal teli, túlszelídített, eltiport lényekké válunk. Clarissa Pinkola Estés élvezetes stílusban megírt könyve megtanít arra, hogyan lehet helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, újra megtalálni a női vitalitást és a korlátlan tudást, mely ott rejtőzik minden asszony tudatának ősi rétegeiben. A jungiánus elemző és mesemondó szerző harmincévnyi kutatás és gyógyító gyakorlat eredményeit osztja meg olvasóival, népmeséken, tündérmeséken, mítoszokon és álmokon át vezet el az állandó változásban lévő női lélek legbelső életébe, begyógyítja a lélek sebeit, és segít újra megtalálni a kapcsolatot az Ősi, Természeti Asszony bölcsességével.

A szerző – aki pszichológus, jungiánus analitikus, mesemondó és gyűjtő, a denveri C. G. Jung Center igazgatója – ezzel a művével hatalmas népszerűségre tett szert. Könyvét nem csak nőknek ajánljuk, hanem azoknak a férfiaknak is, akik elég bátrak ahhoz, hogy együtt száguldjanak a „farkasokkal futó” asszonyokkal.”

Az elkövetkezendőkben ebből a könyvből fogok megosztani néhány összefüggő részletet azok kedvéért, akik társat keresnek, és azok kedvéért is, akik párkapcsolatban élnek. Ezentúl pedig minden olyan emberhez szól majd, aki szeretné mélyebben megérteni a nő és férfi egymáshoz való viszonyát.

Szívből kívánom, hogy a következő ezzel kapcsolatos bejegyzések hasznos segítségül szolgáljanak nektek.

Müller Péter - a változásról (Ji-king)

Sokszor úgy olvasok könyvet, hogy átnézem a tartalom jegyzéket, ami igazán érdekel, azt a részt elolvasom, majd még esetleg átlapozom a könyvet és ha van olyan rész ami megragadja a figyelmemet, akkor azt még megnézegetem. Nem biztos, hogy jó így olvasni, viszont néha szükséges, hogy időt takarítsak meg vele, így például többet tudok ide is írni.

Ez az olvasási mód hatékony is tud lenni. Van, hogy az ember intuícióit követve kinyit egy könyvet és ahol az kinyílik, ott megtalálja a kérdésére a választ, vagy olyan részletre bukkan, ami a gondolataihoz hasonló, s ez talán támogatja abban, hogy jó úton jár.

Nemrég újra a kezembe akadt egy könyv. Édesanyámnak vettem, gondolván, hogy talán majd egy valamivel biztonságosabb módja lesz számára a jövő titkainak kifürkészéséhez, mint hagyni, hogy kártyavetők, látnokok, stb. befolyásolják a jövőjét saját maga helyett. Müller Péter Jóskönyvéről van szó. Édesanyám nem érezte közel magához a könyvet, így az hozzám került. Már egy jó ideje állt a polcon, s gondoltam, ha egyszer úgy érzem majd, hogy ki kell nyitnom, akkor kinyitom.

Nemrégiben el is jött ennek az ideje. Nem, nem a jövőmet szeretném tudni, nem szeretném, hogy bárki vagy bármi ilyesmi módon befolyásoljon, én magam szeretném alakítani a jövőmet. Csak az van, hogy néha hiányzik egy olyan bölcs ember, nevezhetjük akár mesternek is, akihez bármikor fordulhatnék bármilyen kérdéssel, amilyen emberhez az őseink fordulhattak anno, s ő elmondta nekik, hogy mi várható ha ezt és ezt az utat választják, mi történhet, ha így vagy úgy döntenek, s bölcsességével a jó irány választását javasolta. A Ji-king – amelyről a Jóskönyv szól – Müller Péter tapasztalatai és 20 éven át tartó kutatásai szerint egy ilyen mester.

„...A Ji-King keleten évezredek óta az emberek tanácsadója. Nyugaton elsősorban R. Wilhelm és C. G. Jung hatására terjedt el (aki harminc éven át maga is használta sorsanalízis és terápia céljából)... Ez a könyv nem jövendőt mond, hanem jósol! Megmondja mi a jó!... Ezért lett a címe: Jóskönyv... Ott szólít meg, ahol sorsunk formálása rajtunk áll...” /ajánlás a könyv végéről/

Ezt a könyvet nem olvashattam úgy, mint másokat, nem kezdhetek egyből valami olyasminek a közepével foglalkozni, amiről semmit sem tudok, amit egyáltalán nem ismerek (bármennyire is szimpatikusak voltak a jósjelek, azok grafikai egyszerűsége), viszont a bevezető olvasásával nagyon sok érdekes dolgot találtam. Már ezért is érdemes volt belenéznem ebbe a könyvbe, függetlenül attól, hogy érdekelni fog-e majd ténylegesen a könyvben tárgyalt jósjelek használata vagy sem.

Ki gondolná, hogy egy „Jóskönyv” című könyvben oly érdekességeket lehet találni, mint a kínai gondolkodásmód néhány jellegzetessége, a Ji-king régi időkben kezdődő kalandos története, a kínai kultúra kialakításában játszott alapvető szerepe... megtudtam mi a különbség jövendőmondó és a jós / javas között. Lényeges különbség van a kettő között. Az utóbbi nem mondja meg, hogy mi lesz a jövő, hanem átlátja az erőviszonyokat és azokból tudja előrevetíteni a lehetséges kimeneteleket, s a jót javasolja. Mint egy sakktáblán. Az élet sakktábláján a Ji-king egy jó sakkmester analógiája, messzebbre lát mint mi, több lépéssel előbbre. Nem dönt helyetted, hogy mivel és hogyan lépj, csak azt mondja, azt látja előre, hogy melyik lépésből mi várható hogy lesz.

A több fejezetből álló bevezetőben leginkább az a rész fogott meg, amely a változásról szól.

Azért szeretném megosztani veletek, mert szerintem nagyon érthetően fogalmazza meg és járja körül a változás természetét a Ji-king szópár érdekfeszítő elemzésén keresztül. Így is meg lehet közelíteni a változás témáját. Nagyjából én is hasonlóan gondolom. Nem ragadok ki belőle részleteket, az egész fejezetet beírom ide, azt hiszem ez így egészében értelmezhető a legjobban.

„3.

Változás, Baj, Gond, Könnyűség, Nyugalom

Ahhoz, hogy használni tudd a Jóskönyvet, bele kell bújni a lelkébe. Ez roppant élvezetes feladat: át kell élned néhány ősi szó jelentését, s egy kicsit a bölcs kínai Mester fejével kell gondolkodnod.

Nos, a King azt jelenti: „törvénykönyv”, „kánon”.

Azon a helyen áll a kínai hagyományban, mint nálunk a Biblia.

A Ji jelentése: „A VÁLTOZÁS, BAJ, KÖNNYŰSÉG, GOND ÉS NYUGALOM KÖNYVE.

Hogyan jön ez össze?

Haladjunk sorban.

A kínai nem azt mondja, hogy „minden változik”, hanem azt, hogy nincs más, csakis változás! Nincs az életnek egyetlen olyan százbilliomod másodperce sem, amikor valami úgy lenne, hogy közben ne változna.

Magát a szüntelenül áramlást nevezzük Életnek – de hogy mi és ki „áramlik”, arról nem tudunk beszélni, mert a „mi” és „ki” is folyamatos átváltozásban, átalakulásban, örvényben van.

Amit mi „anyagnak” nevezünk, nem egyéb, mint szüntelen Tánc: olyan villámgyors örvénylés, hogy a szemünk előtt úgy tűnik, mintha szilárdan és tömören lenne. Pedig nincs! A hinduk azt mondják: ahogy egy sebesen megpörgetett tűzcsóvát tömör gyűrűnek érzékelsz, úgy látod az anyagvilágot is sűrűnek; szemed nem látja a forgást, csak az összeállt káprázatot, amelyről azt hiszed, áll és van és meg lehet tapogatni.

Tudatunk csak az állóképeket érzékeli.

Pedig az élet: mozgókép, szüntelen áramlás.

Út, amelyen nincs megállás.

Út és Élet és Valóság: Egy!

Ezen az Úton látszólag két irány van: a múltad a jeleneden át a jövőd felé tol téged.

S a jövőd a jeleneden át húz magához – a múltaddal együtt.

Itt is be vagy csapva, mert csak az első irányt ismered: pedig életedet nem csupán múltbeli tapasztalataid irányítják, hanem az is, hogy lelked mélyén sejted, kivé, mivé kell lenned, és afelé törekszel!

Egy magban nemcsak a múlt, hanem a jövendő is potenciálisan „benne van”: mindenbe s mindenkibe „bele van írva” nemcsak az, hogy mi volt valaha, hanem az is, hogy mivé kell – vagy kellene! - lennie.

Nemcsak testedbe, hanem egész lényedbe bele van írva a sorsod – hogy megvalósítod-e vagy sem, rajtad múlik.

Ebbe a csodálatos folyamatba lát bele a Ji – ezért mondják, hogy „Változás”, s ezért alkalmas a jóslásra.

Csakhogy a változásoktól félünk!

Ahogy megszületünk, halálra vagyunk ítélve. Sejtjeink szaporodnak s folyamatosan pusztulnak, nagy-nagy küzdelemmel elérünk valamit, ami máris porrá omlik a kezünkben; szenvedünk, hogy valami a miénk legyen, s ha a miénk lesz, szenvedünk, nehogy elveszítsük. Félünk, ha nincs, s félünk, ha van; a változásban az ember örökké fenyegetve érzi magát, s nem is alaptalanul, mert ez nem más, mint a mulandóság iszonya, az „előbb-utóbb mindenem és mindenkim elvész” bizonyossága.

Ezért a Ji azt jelenti, hogy „baj” és „gond”.

Baj az, hogy a káosz örökké fenyegeti a rendet.

A sötétség a fényt.

A halál az életet.

Ez a Teremtés drámája, de ebben mindannyian nyakig benne vagyunk: a mi drámánk is.

Baj és gond.

Mivel Szellemünk (sen) időtlen és örökkévaló – itt, a mulandóság és változás és meghalás világában nem jól érzi magát!

És fél.

Aggódik. Szorong.

A Jit olyankor használja a kínai nyelv, amikor valami hirtelen összeroppan, amikor jön az árvíz, a tűzvész; az ember, a család vagy a társadalom összeomlik – egyszóval: amikor betör a káosz valamibe, amit Rendnek és maradandónak véltünk.

Ez a baj.

Ez a gond.

Mivel a változás örök: a baj és gond is örök.

Állandóan jelen van.

Most is, hogy ez a könyvet írom.

Vajon sikerül-e megírnom?

Sikerül-e befejeznem? (Bármikor meghallhatok!) Sikerül-e kiadnom?

Megérted-e? Mi lesz a családommal, velem, az egészségemmel?

Hányan fognak lenézni, megvetni, gyűlölni emiatt a Jóskönyv miatt?

Ránézek arra, akit szeretek, s lelki szemeim előtt már látom a ravatalán.

Gond. Baj.

Nagy baj.

És sajnos ez a változás miatt van. Ezért a Ji: változás, baj és gond egyszerre.

Együtt a három, szétválaszthatatlanul.

És jön még a negyedik.

A könyv csodája.

A Ji negyedik értelme: „könnyűség”.

Ez a legdöntőbb: hogyan vedd ezt az egészet „könnyen”!

Ez már veled foglalkozik.

A te lelkeddel, a te tudatoddal, szellemi éberségeddel vagy vakságoddal, azzal, hogyan kell ezt az aggodalmakkal, gondokkal, bajokkal teli változást bölcsen megélni.

Könnyedén.

Lazán.

Mit jelent ez?

Röviden ennyit: éntelenül.

Önzetlenül. Egótlanul.

Szellemed éberségével, aki tudja, hogy hallhatatlan – hogy a világ, amelybe bele vagy vetve, változik ugyan, de Ő nem – s ezért nincs is félnivalója.

Jézus azt tanácsolja: „Legyetek átmenők”!

Aki ilyen tudattal él, látja, hogy az élet nem szilárd, hanem folyékony és szüntelen áramlásban van. És ezért roppant vigyáz arra, nehogy egyetlen pillanatra is megmerevedjen, megfagyjon, elveszítse a lebegését, szabadságát – tudatát állandóan folyékony állapotban tartja.

Semmitől nem fél, semmihez nem ragaszkodik – csakis a szabadságához.

Nem küszködik az elmúlás ellen, nem is fél tőle: a dolgokat és eseményeket könnyen veszi, mert nem tapad beléjük, nem azonosul velük.

A mi nyelvünkön: „Belenyugszik Isten akaratába.”

Más szóval a sorsát éli, s nem gázol örökösen az ár ellen, nem könyököl, küszködik, akar, okoskodik, ravaszkodik, nyúlkál, ráncigál és csapkod, hanem sodrásirányban él, s ezért számára minden könnyű, mert minden őt segíti.

Látja a káosz és a rend szüntelen küzdelmét, de mivel szellemi szemekkel néz, látja azt is, hogy a rend legyőzhetetlen.

„A Rend a rendetlenség végösszege” - mondja a kínai, ami azt is jelenti, hogy minden zűrnek, bajnak, bukásnak, sikertelenségnek megvan a mélységes oka és értelme... s a végén a Rend összeáll.

Aki ezzel a tudattal él, nyugodt, s élete: könnyű.

Nemcsak az élete – minden apró cselekvése könnyű!

És ez a lényeg.

Azt a cselekvést, amiről a Ji beszél, mi úgy hívjuk, „ihletett”, „inspirált” cselekvés.

Egy-egy másodpercre tudjuk csak átélni, mert ez teljesen szellemi, éntelen cselekvés, s a mi egónknak görcsös, konok, ravasz és zsarnoki ereje van: nem engedi magát hatalmából kitúrni!

De egyetlen jó pillanat is elég, hogy tudjuk, miről van szó.

Néha úgy hívjuk, hogy „lélekjelenlét”.

Amikor vészhelyzetben nyugodtan félrerántod a kormányt, hirtelen rádobod a kabátodat a lángoló gázpalackra, amikor elkapod egy rohanó kisgyerek karját az út szélén anélkül, hogy tudatosan felmérnéd, mit teszel, mert esetleg nem is látod, csak érzed a közeledő veszélyt: ez mind-mind Ji – könnyű és ihletett tett.

Csak utólag visszanézve tűnik a helyzet nehéznek, bonyolultnak és bajosnak – amíg cselekedtél, olyan könnyű volt, hogy szinte nem is érezted, hogy bármit is tettél volna.

Az ősi személet azt mondja, ilyenkor nem te, hanem a legbensőbb valód cselekedett, s a mit tett, a Szent Szellem sugallatára tette.

A jóskönyv az ilyen tettre azt mondja, hogy „fu”, ami azt jelenti, hogy benső és külső világod egy pillanatra végre összhangba került, és ami még fontosabb: a Szent Szellem együttműködött veled!

Mi ilyenkor azt mondjuk: „Velünk van az Isten.”

Csakhogy ez néhány pillanatig tart.

Aztán újra szétválik benső és külső.

Elhagynak a szellemek, s jön a baj, a gond és a bizonytalanság.

Az Ihlet, az Inspiráció, a Lélekjelenlét tartósítása hatalmas munkával jár.

Ezt a munkát úgy hívják, hogy „Ta Je”, ami azt jelenti, hogy „Nagy Vállalkozás”.

Aki a Ji-kinget beépíti mindennapi életébe, az „segítő szellemet” kap, s elindul a spirituális fejlődésnek azon a nehéz, de gyönyörűséges útján, ahol bölccsé válik.

Egyre hosszabb és hosszabb ideig éli át az a szabad lélektudatot, ami a gondok s bajok fölé emeli, s átlátja saját életének s az egész világdrámának a lenyűgöző értelmét.

Egyébként ugyanezt a „Ta-Je”-t művelik a távol-keleti harcművészetek is, melyeknek bölcselete és gyakorlata teljes egészében a Ji-kingen alapszik.

Erről a jósjelek kifejtésénél többször szólok még, mert roppant érzékletesen mutatják az a léttaktikát, amellyel küzdelmeit az ember a világdrámában megvívja.

A test test elleni küzdelme sokkal érzékletesebben türközi a szellemi stratégiát, mint egy bonyolult politikai vagy magánéleti harc.

Már itt elmondom: a mesterek célja, hogy a harcosok tudatát folyamatos áramlásban, változásban tartsák. Ebben a lebegő, szabad, ihletett állapotban minden sodródik és folyik, szüntelenül változik: ha valaki megáll, annak vége.

Ha a harcos gondolata megáll... mondjuk a fejéje suhanó kard látványára megállítja a gondolatát, hogy „Úristen, ez most fejbe vág!” - akkor a kard fejbe is vágja!

Gyakorlatilag azért, mert lebénul ott, ahol lelke megdermedt, s kihagyja azokat a lehetőségeket, melyekkel elháríthatná a bajt.

Minden változik, suhan – a gondolat is.

Az a három másodperc, amely a te számodra állni látszik, a beavatott harcos számára számtalan változás sorozata: ezért tud „egyszerre” megküzdeni hat vagy nyolc emberrel is, mint egy „Karate Kid”, mert számára ez nem „egyszerre”, hanem a lehetőségek sokféle változata.

Nem állóképekben, hanem folyamatos átváltozásokban gondolkodik.

Ez az, amit csak szüntelen meditációval s gyakorlattal lehet elsajátítani.

De a lényeg: a lebegés, a szárnyalás, az áramlással való hajózás.

A szabadság.

Ji-king azt jelenti: „A Változások, Bajok, Gondok s a felszabadult Könnyűség Szentkönyve.”

S mivel a megnyilvánuló sors folyamatáról szól, ősidők óta jóslásra használják.”

/Müller Péter: Jóskönyv/

Lehet a fent olvasottak mondtak valami tanúlságosat, újat, érdekeset számotokra is és hasznotokra volt.

Nekem mindenekelőtt az vált világossá, hogy az egóm megszelídítésén kell dolgoznom, hogy minél több pillanatot tudjak azt figyelmen kívül hagyva megélni, s akkor máris jobban megy majd a könnyed hozzáállás a dolgokhoz. Így is meg lehet közelíteni ezt a dolgot, ez is egy út, egy módszer.

Gyógyító Buddha meditáció

Egyes buddhista meditációkat olyan emberek is gyakorolhatnak, akik nem ismerik a buddhizmust, és esetleg nem is érdeklődnek iránta. Egyszóval bárki alkalmazhatja őket.

A Gyógyító Buddha meditáció is egy ilyen módszer. Ha ti vagy szeretteitek beteg, ne habozzatok segítségül hívni Gyógyító Buddhát, Shakyamuni Buddha gyógyító formáját.

Több öngyógyító módszert is használok. Számomra ez az egyik legegyszerűbb és mindig szívesen kezdek bele... ezért szeretném veletek megosztani, hogy amennyiben szeretnétek kipróbálni és alkalmazni, nektek is segítségetekre lehessen.

A meditációt Lopön Csecsu rinpocse készítette a nyugati emberek számára. Az alábbiakban a meditáció szútra típusú átadását osztom meg veletek (ebben a formában a nem beavatottak számára is elérhető). A mantra szakasz A,B,C részre oszlik, az A rész önmagunk gyógyítására használható, a B vagy C rész pedig mások gyógyítására. A felépítő és beteljesítő szakasz ugyanaz mindhárom esetben.

A meditáció előtt, amennyire tudjuk, lazítsuk el magunkat, nyugtassuk meg elménket.

Gyógyító Buddháról további információk itt találhatóak:
http://hooroszlan.hupont.hu/16/gyogyito-buddha

"...Sok esetben - például masszírozás alkalmával - hasznosnak bizonyulhatnak a gyakorlat alább ismertetett változatai. Természetesen először mindig vegyünk menedéket, és tegyünk kívánságot arra, hogy minden lény javára elérjük a megvilágosodást. Ebben a szútra típusú átadásban mindig közvetlenül hívhatjuk a Gyógyító Buddhát. Ehhez mindössze az a bizonyosság szükséges, hogy az ő természete megvilágosodott tér, és mindenki javára tevékenykedik. Gyógyító Buddha eltávolítja a szenvedés okait - nem csak azok eredményeit - és mindent megtesz, amit a lények karmája megenged.

Gyógyító Buddha meditáció

(Felépítő szakasz)

Az előttünk lővő térből a tudat alapvető tisztasága egy nyitott lótuszvirágként jelenik meg, mely áttetsző és enyhén szivárványszínű. Ebben a tudat természetes ragyogása egy fekvő holdkorongként sűrűsödik össze. Ezen ül - velünk szemben - Gyógyító Buddha, aki lényegiségében azonos a lámánkkal. Atletikus teste áttetsző lápisz lazuli kék. Nem visel ékszereket. Azzal, hogy minden tekintetben tökéletes, az igazságállapot egyszerűségét fejezi ki. Meditációs tartásban ül, jobb keze a térdén nyugszik az adás tartásában. Hüvelyk- és gyűrűsujja között egy arura növény szárát fogja, melynek virága a könyökénél nyílik. Ölében nyugvó bal kezében egy csészét tart, melyben a hosszú élet nektárja és egy kívánságteljesítő fa van.

Megnyílunk felé, miközben a következőt gondoljuk vagy mondjuk:

"Drága Gyógyító Buddha, ki képes vagy egészségesség tenni! Kérlek távolítsd el a betegségeket minden lényből és belőlem! Add áldásodat, hogy gyógyító erőddel másokon is segíthessek!"

(Manra szakasz)

(A, Öngyógyító meditáció)

Kérésünknek eleget téve kék fénye keresztül sugárzik rajtunk. Ahogy a jég felolvad a meleg vízben, úgy tűnik el minden betegség. Gyógyító Buddha mantráját ismételve a fény megtölt minket.

tejata om bekandze bekandze maha bekandze randza szamudgate szoha

(B, Meditáció mások gyógyítására 1.)

Gyógyító Buddha megjelenik a mi fejünk és azok feje felett, akiknek szüksége van rá. Ugyanabba az irányba néz, mint mi. Kék fénye átáramlik rajtunk és mindazokon, akiket tudatunkban tartunk. A betegségek és a szenvedés megszűnnek, és nagyon könnyűnek érezzük magunkat. Annyiszor ismételjük a mantrát, ahányszor csak lehetséges.

tejata om bekandze bekandze maha bekandze randza szamudgate szoha

(C,  Meditáció mások gyógyítására 2.)

Fejünk felett megjelenik a Gyógyító Buddha. Letáncol fejünkön, torkunkon és testünk felső részén át mellkasunk közepéig. Fénye minden irányba kisugárzik és megtölti testünket.

Amikor masszírozunk vagy megérintünk valakit, elképzeljük, hogy a Gyógyító Buddha kék fénye karunkon és ujjainkon keresztül beléáramlik. Minden betegség visszatér a térbe. Kék fénye minden látómenzőnkben lévő lényhez közvetlenül kiragyoghat, megérintve testük beteg részeit, egészségesség téve őket.

Ha az emberek messze vannak tőlünk, elképzelhetjük fejük felett a Gyógyító Buddhát, aki a szívükbe hullik, és kék fénnyel tölti meg őket. Eltávolítja szenvedéseiket és betegségeiket. Amíg a Gyógyító Buddha áldását befogadjuk és továbbadjuk, a következőt ismételjük:

tejata om bekandze bekandze maha bekandze randza szamudgate szoha

(Beteljesítő szakasz)

Amikor befejezzük a mantra ismétlését, Gyógyító Buddha elmosolyodik. Megígéri, hogy mindig megjelenik, ha szükségünk van rá. Ezután a térbe olvad, és lényegisége mindent áthat.

Végül azt kívánjuk, hogy minden jó, ami létrejött, váljon határtalanná, áradjon ki minden lényhez, távolítsa el szenvedésüket, és vezesse őket a legmagasabb szintű boldogsághoz, tudatuk megismeréséhez."

/Forrás: a Gyémánt Út Buddhista Közösség Gyógyító Buddha meditáció füzete/

Egy kis magyarázat néhány fogalomhoz:

Menedékvétel:

A gyakorlatot a buddhista gyakorlók menedékvétellel kezdik. Ez nem kötelező része a meditációnak, a buddhista gyakorlók számára alapvető fontosságú. Aki komolyabban szeretne foglalkozni buddhista meditációkkal, annak mindenképpen javasolt. Bárki alkalmazhatja a buddhista meditációk előtt.

A gyémánt út központokban használatos szövege erre a meditációra:

"Most megnyílunk azok felé, akik taníthatnak bennünket. Azért, hogy minden lényt eljuttassunk a megvilágosodáshoz, menedéket veszünk:

a Buddhában, a tudat teljesen kibontakozott állapotában;

a tanításaiban, melyek ehhez az állapothoz vezetnek;

a bódhiszattvákban, barátainkban az úton;

és legfőképp a lámában, aki elengedhetetlen gyors fejlődésünkhöz. Ő magában egyesíti az áldást, a módszereket és a védelmet. Itt Gyógyító Buddhaként jelenik meg."

Az alábbi tradicionálisabb, ázsiai szövegezés, melyet háromszor szokás ismételni:

"Menedéket veszek a Buddhában, a tanításaiban és a nemes gyakorlókban, míg el nem érem a megvilágosodást. A megszabadító cselekedetek gyakorlásával szerzett érdemes által valósítsam meg a buddhaságot minden lény javára." 

(Buddha alatt tehát nem magát Shakyamuni Buddhát, a történelmi buddhát kell érteni, hanem azt a megvilágosodott tudatállapotot amelyet ő elért, és amelyet bármelyikünk bármikor elérhet. A gyémánt út buddhizmusban a lámában is történik menedékvétel, aki alatt a megvilágosodott formáját 16. Karmapát értjük.) További információ a menedékvételről itt érhető el: /http://www.buddhizmusma.hu/buddhizmus/szomagyarazat.html/.

A négy mérhetetlen:

A buddhista gyakorlók a menedékvétel után, vagy azzal együtt kifejlesztik magukban a bodhicsitta-t, azaz a mások javára irányuló motivációjukat. Ezt én legegyszerűbben úgy értettem meg, miszerint... hogyan lehetnék én boldog úgy, ha közben másokat meg szenvedni látok... Ez szintén nem "kötelező", de jó hatással van a meditáció eredményére, én mindenképpen javaslom... Egyébként jó érzés mondani, vagy gondolni.
A négy mérhetetlen tradicionális szövege:

"Legyen minden lény boldog, és hozza létre a boldogság okait!
Legyen mentes a szenvedéstől és az azt kiváltó okoktól!
Lelje meg a valódi boldogságot, mely mentes a szenvedéstől!
Érje el a teljes háborítatlanság állapotát, mely mentes a ragaszkodástól és az ellenszenvtől!" 

Menedék és  bodhicsitta kifejlesztése egy szövegen belül is lehetséges:

"Buddha dharma szangha oltalmam
Amíg meg nem világosodtam
magam és mások javára
legyek Buddha"

Felajánlás:
A meditáció végén pedig felajánljuk meditációnk során keletkezett pozitiv dolgokat mások javára. Általánosan elmondható, nemcsak a buddhista módszerekre jellemző, hogy ha az általunk végzett jó dolgokat felajánljuk másoknak (van ahol Istennek), akkor az sokkal erősebb hatással bír majd. 

Jókívánságokat egyébként igen sokszor tesznek a buddhista gyakorlók, a jókívánságok előbb-utóbb célba találnak és megvalósulnak. :)

A Jidamok azok a buddhaformák, amelyeket vizualizálunk a meditációk során. Ők tulajdonképpen saját tudatunk egy-egy tulajdonságának, aspektusának megtestesítői, visszatükrözvén azokat, mint tükrök vannak segítségünkre. "A velük való azonosulás meditációban és a hétköznapi életben felébreszti saját buddhatermészetünket." /http://www.buddhizmusma.hu/buddhizmus/szomagyarazat.html/ Tulajdonképpen ez által válik ez a meditáció egy öngyógyító módszerré, öngyógyító képességünkre van hatással.

A vizualizáció során ezeket a buddhaformákat próbáljuk meg elképzelni. Nem kell kétségbeesni ha ez nem sikerül elég részletesen. Lényegisége, az amit képvisel jelen van függetlenül attól, hogy milyen tisztán tudjuk elképzelni. Minden buddha formának megvan a maga ábrázolási módja. Ezeken a képeken minden egyes apró részletnek jelentése, fontos jelentősége van. A meditációban ezeknek egy részét vizualizáljuk.

A mantra "Egy buddhaaspektus természetes vibrációja. Ahogy kimondjuk, az adott Buddha jelen lesz." http://www.buddhizmusma.hu/buddhizmus/szomagyarazat.html/ A mantrák a beszéd szintjén való munkára használatosak. A test szintjén a buddhista gyakorlók a malát (gyöngyfüzért) használják (mantraszámolás), a tudat szintjén pedig a vizualizációval dolgoznak. A karmát testi, tudati, és szóbeli cselekedeteink által hozzuk létre, így mind három szinten tudunk dolgozni. (Egy meditáción belül mind a három jelen van.) 
A mantra szakaszban a mantrát lehet hangosan és magunkban, lehet énekelve, suttogva, lassan vagy gyorsan is ismételni. A kiejtést az alábbi videóból hamar meg lehet tanulni:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_MaZSa6GnM0

Bár elég sok mindent írtam most le ide... de biztosra állíthatom, hogy ez egy viszonylag egyszerű meditáció. Én hangfelvételt szoktam készíteni a meditációs szövegekről, nekem így könnyebb, de természetesen olvasni is lehet, vagy megjegyezni :) 

Akinek van kedve, próbálja ki. :)

Egészséget és határtalan jót kívánok nektek!

Megfontoltság vagy gyávaság

 

"Az ember egy lehetőség. Ki tudja, ki leszel holnap? Még azt sem tudod megmondani, ki leszel, mert még nem ismered a holnapot, nem tudod, mit hoz. Ezért azok az emberek, akik valóban éberek, sosem ígérnek semmit, mert hogyan tehetnél ígéretet? Nem mondhatod azt valakinek: “Holnap is szeretni foglak”, mert ki tudja?

A valódi tudatosság olyan alázatot hoz, hogy azt fogod mondani: “Semmit sem tudok mondani a holnapról. Majd meglátjuk. Hadd jöjjön el a holnap. Remélem, szeretni foglak, de semmi sem biztos.” És ez adja a szépségét.

Ha van jellemed, nagyon egyértelmű lehetsz, de ha szabadságban élsz, az nagyon zavaros lehet a számodra és mások számára is. Ebben a zűrzavarban azonban szépség rejlik, mert élő, mindig új lehetőségektől lüktet." 
/OSHO/ 

/Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=349396348481659&set=a.246409005447061.62075.246357335452228&type=1&theater/ 

Ez az idézet nagyszerűen megközelíti egy problémámat.  

MOST alakítjuk a jövőnket, azzal amit teszünk hosszú időre, talán évtizedekre is meghatározhatjuk a saját és a mások életét is.   
Próbálok úgy élni, hogy semmi se határozza meg az életem túl hosszú távra (pl. ezért sem szeretnék soha hitelt felvenni). Így élni azért nem olyan könnyű, nehéz megmagyarázni másoknak, mert ez nem egy általánosan előforduló hozzáállás a dolgokhoz. Hogyan éljem úgy az életem a jelenben, amikor van hogy egész életre szóló döntéseket kell meghozzak?
Ezért nem értem az olyan jellegű elKÖTELEZŐdéseket, amelyek hosszú távra szólnak (mint pl. egy hiteltartozás)... ezekből hosszú-hosszú ideig nem tudnék szabadon kilépni, ha úgy döntenék... Hogy lehetnék így szabad?  
Nem vállalok kockázatot, mert nem tudhatom, hogy mi lesz holnap. Azért senki sem tud garanciát vállalni, hogy holnap ki lesz. Szóval azt hiszem, hogy ez nem gyávaság, sokkal inkább logikus észérv és megfontoltság.