A "MI" megnyilvánulási fajtái a párkapcsolatban

Feldmár Andrásnak egy előadás anyagát szeretném most megosztani veletek, ami a Budapesti Műszaki Egyetemen hangzott el 2005.11.27-én Szeretet, vágy, akarat és szex címmel. Az előadás elég sokféle témát érint, amelyek mind fontosak egy ember életben... Ez csak egy lehetőség, hogy kapjunk egy kis betekintőt megint Feldmár András őszinte és felszabadító gondolataiba és esetleg egy kicsit többet megtudjunk magunkról... ha esetleg magunkra ismerünk itt-ott, talán egy-egy tanácsa a hasznunkra válik...:

Itt olvashatjátok el (jó hosszú, így érdemes akkor neki kezdeni, amikor több időtök van):

http://www.daath.hu/showText.php?id=124

Az alábbi részt kiemelném, mert jól elmagyarázza, hogy egy párkapcsolatban milyen lehet a "MI". Lehet olyan, hogy a nő a "kutya farka" és követi a férfit mindenhová. Ez csak egy hasonlat, nem elítélendő (ez sem, mint ahogyan semmi mást sem), csupán az van, hogy ezzel lehet jól szemléltetni ezt a dolgot (Feldmár is ezért használja). Van aki erre vágyik, ha a nő és a párja is egyaránt, akkor ez esetben teljesen jól van ez így, és tudjuk fordítva is előfordul, olyan kapcsolati felállás, amikor a nő a "kutya", ő diktál, a férfi pedig engedelmeskedik és ez mindkettejüknek jó. És van a másikfajta "MI", az amikor ketten együtt hozunk létre valamit, beadjuk a közösbe amit tudunk... vigyük bele a saját elképzeléseinket, a munkánkat, és nézzük meg tudna-e ebből születni valami ami jó, valami új, tudunk-e ily módon is eggyé válni a közös munkával egy olyan térben, ami közös, ami nem benned és nem bennem születik, hanem kettőnk között, de amiben te is és én is benne vagyunk szöröstül-böröstül:

"...Volt egy nagyon jó film, nekem nagyon tetszett. Egy angol nő írta, rendezte, játszott benne. Azt hiszem, hogy úgy hívták, The tango lesson, A tangó lecke. Amiben ő elmegy Argentínába, hogy megtanuljon tangót táncolni. És egy ilyen nagyon macsó férfivel áll össze, aki gyönyörűen tud táncolni, de azt mondja neki – teljesen őszintén és nyíltan –, hogy azt kell neki megtanulnia – a nőnek –, hogy úgy kell vele táncolni, mint hogyha ő nem is létezne. Tehát a férfi úgy akar táncolni a nővel, mintha egyedül táncolna. Tehát a nőnek meg kellett tanulni úgy követni a férfit, hogy ne legyen az útjába. Ez volt a cél. S a nő megtanulta és gyönyörűen tudtak táncolni.

S akkor itt a... az a befektetés vagy az a beszélgetés, amit el lehet kerülni, de jó, hogy ha az ember nem kerüli el. Amikor már ez jól ment, akkor azt mondta a nő a férfinek: „Na jó, hát ez érdekes és most már tudjuk is csinálni, de miért nem nézzük meg, hogy mi lenne a mi táncunk? Nem a te táncod, a mi táncunk!” És akkor persze a férfi – mint általában a férfiak így gondolnák, hogyha egy nő ilyesmit mondana – az mondja, hogy „Na hát akkor te akarsz vezetni és azt akarod, hogy én legyek láthatatlan.” – ami persze hülyeség, mert az nem más, hanem ugyanaz. Amit a nő akar, az az, hogy mi van akkor, ha a férfi úgy táncol, ahogy akar, de a nő úgy táncol, ahogy akar és abból milyen tánc lenne? Lenne-e egy új tánc, ami eddig nem volt, ami az ő táncuk lenne?

Hát először a férfi nagyon nem akar ebbe belemenni, aztán belemegy, és nagyon érdekes, ha megnézitek a filmet, hogy milyen más az a tánc, ami ebből kiderül. Lehet egy egész életet élni úgy, hogy csak az egyik táncol és a másik eltűri. És lehet azért küzdeni, hogy meglássuk, hogy mi a mi táncunk..."
/Feldmár András: Szeretet, vágy, akarat és szex/

(Még máshol is részletezi Feldmár András a "MI"-t ebben az előadásában.)

Amikor a másodikfajta "MI"-ről beszélünk, akkor az embereknek (ha jól belegondolnak) a gyermeknemzés jut talán először az eszébe, ami való igaz, hogy ide tartozik, sőt ez egy tökéletes megtestesülése ennek a fajta "MI"-nek, hiszen ténylegesen, kétségtelenül valami új és jó dolgot hoztak létre közösen... Szerintem ugyanezt meg lehet csinálni az élet más területein is, a legapróbb dolgokon át a legnagyobb döntésekig (persze lehet az ember rugalmas, el tudom képzelni, hogy lehet néha olyan is, hogy a kutya és farka példa működik jobban, helyzettől és személyiség típustól, a nő és a férfi erősségeitől és gyengeségeitől függően, amelyeknek meg van a lehetőségük, hogy folyamatosan változzanak).  

Mindenkinek meg kéne fogalmazni a saját igényeit, hogy ő milyen életet szeretne élni, hogy őt mi tenné boldoggá. Nem mondom, hogy ez mindig olyan egyszerű vagy könnyű lenne, de mindenesetre ez egy igen fontos lépés, a következő pedig az igények egyeztetése, ha szükséges kompromisszumok hozatala, s ha így is boldog mindkét fél, akkor az egy sikeres párkapcsolatnak mondható, amelyben egy békés, örömteli életet le lehet élni.

Én nem azt mondom, hogy itt nagy okoskodásom közepette én pl. képes vagyok részt venni teljességgel a második fajta "Mi"-ben, de affelé hajlok, hogy ezt szeretném... ez még nem jelenti azt, hogy jól is tudnám csinálni, vagy ilyesmi... amíg nem csináltam, nem tudhatom, csak miután kipróbáltam magam. Apa nélkül nőttem fel, így egyikre sincs példám... csak arra van példám, hogy egy ember (nő és férfi) önálló tud lenni, hogy nem kell ahhoz egy másik ember, hogy én nekem reggel-délben-este étel legyen a tányéromban, vasalt ruha legyen a szekrényemben... stb. Egy ideig (nem túl sokáig) a bátyámmal együtt növögettem, és bizony ő is ugyanúgy minden házimunkát megcsinált ahogyan én később, mint már nagyobbacska lány. Nálunk volt értéke a tiszta, mosott ruhának, a párizsinak a fél szelet kenyéren, a vasárnapi süteménynek... stb. mert együtt dolgoztunk meg érte. (Ezt most nem felvágásként mondom, hanem érzékeltetni szeretném, hogy ezek mennyire fontos dolgok, értékelni egymás munkáját... észrevenni, mégha annak nincs is mindig közvetlen látszatja, például mert már megszoktuk és természetesnek véljük.) Szóval én például nem tudom olyan könnyen elképzelni azt, hogy egy férfi ki van szolgáltatva egy nőnek, például, hogy nem tud mit enni, mert nincs egy nő aki oda tegye elé az ételt (mi hányszor ettünk gyermekkoromban "csak" kenyeret margarinnal... nem kell ehhez különösebb tudomány szerintem).
Mindenki tudna valamiféle gyermekkori élményeket mondani, hogy mit hoz magával, hogy mit látott, tapasztalt... amiket vagy le kell építeni vagy fel kell használni.

A nevelésnek a "MI" kérdésében rendkívül fontos szerepe van... Mondok egy példát. Ha egy apa azt mondja a serdülő fiának, hogy 

"a lány akit majd választasz, ha tényleg szeret téged akkor majd úgyis mindig olyanra vágatja a haját amilyenre te szeretnéd és úgy fog öltözködni ahogyan neked tetszik"... és végsősoron általam folytatva ezt... "azt fogja csinálni, amit te szeretnél"... akkor az egy hazugság, akkor tulajdonképpen hazudik neki (mégha nincs is ennek tudatában). Az apa nem tudhatja, hogy a fia milyen gondolkodású lányt fog majd választani, s a fiú mégha a kutya-farka példát látta is otthon, lehet pont ezért (vagy lehet másért) fogja vonzani majd egy másképpen gondokodó lány, de mégis a kutya-farka példától talán nem tud majd elszakadni, mert nem ismert, nem hallott más példát, csak azt tudja kezelni amit mindennap látott, vagy még lát is.
Ez a kérdés rendkívül fontos a férfiaknál szempontjából főleg, hiszen nekik nagyon fontos ösztönük a fészek és a szükséges háttér biztosítása az utódaik felneveléséhez, így nem mindegy, hogy ezt a késztetést hogyan tudják majd megvalósítani, hogy boldogok lehessenek a párjukkal.

Kapcsolódó bejegyzés:

http://nesszi.blogspot.hu/2011/12/hol-vegzodik-az-en-es-hol-kezdodik-mi.html