2013. december 27., péntek

Androgínia - avagy a szituációfüggő női-férfi (passzív-aktív, szemlélődő-teremtő...) jelleg


A nemi szerepek kérdése... ez még mindig terítéken van. Olyannyira, hogy sokszor nem is kell messzire menni, ha szétnéz az ember a saját háza tájékán is találhat nem egyező nézeteket.
Pedig higgyétek el, hogy bármi vita a nemek kérdésében mind felesleges, mert meddő, nem vezet sehova szerintem. Leírom, hogy szerintem miért.
Már csak ritkán, de azért még előfordul, hogy belecsöppenek (nyilván ezt magam okoztam) néha ilyen témák megvitatásába, és hiába próbálom mentegetni magam utólag azzal, hogy ez az egész csak azért volt, mert arra az időre éppen nagyon a dualitásban gondolkodtam. Aztán a fejembe ötlött az az elképzelés, hogy a gondolkodásmódom még ezzel sem igazolható, hisz még a dualitásra is lehet távolabbról tekinteni, úgy hogy közben ne vesszen el az egész... az ember, a lélek... hogy legyen is meg ne is az a kettősség, amit úgy hívunk, hogy nő és férfi.

Számomra nincs hagyományos értelemben vett férfi és nő, csak férfi jelleg és női jelleg. A női nekem (nagyon leegyszerűsítve és röviden) az inspirációt, a férfi pedig a cselekvőt jelenti... sokféle analógiát lehetne itt felsorakoztatni még... végső soron nekem most az egyik a megfigyelő, a másik a teremtő...
Ez így máris látható, hogy nem ráhúzható fogalmak külön nőkre és férfiakra, hiszen a férfiak is van amikor nem cselekednek csak szemlélődnek, és a nők is teremtenek minden egyes nap minden pillanatban. 

Az Egy Teremtő a saját képére teremtett bennünket. (A legtöbb elmélet amiben ez szerepel egyetért ebben.) Egy elképzelés szerint Isten folyamatosan a megfigyelő és a teremtő állapotában van, azaz passzív és aktív egyszerre. Amennyiben mindez így van, akkor egy lélek fejlődéséhez mindkét jellegre szükség van.
Aki nem tesz semmit azért, hogy a saját világát rendbe tegye (és azáltal tegye jobbá a másokét is), csak ül a babérjain, az "hiába" olvas, tanulmányoz egy halom dolgot. És fordítva is igaz, ha valaki csinál mindenféle jó és hasznos dolgot hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, de közben nem tanul meg látni egy kicsit messzebbről, hogy meglássa az okokat és okozatokat amiből tanulhatna, szintén akadályozza a saját előrehaladását.
Amikor cselekszünk (aktívak vagyunk), maradjunk akkor is szemlélődők (passzívak), hogy kapcsolatba maradjunk Legfelsőbb énünkkel (rajta keresztül Istennel, a Forrással, vagy ki hogy nevezi világképe, hite, elképzelése szerint). Össze kell egyeztetni a kettőt (így tudunk tudatosan cselekedni, beszélni, gondolkodni minden pillanatban).

Nincsenek női és férfi szerepek. Olyan van, hogy nőinek és férfinak nevezett tulajdonságok, amelyeket más és más szerepekben tudunk hasznosítani. Az androgínia elmélete ezt nagyon jól bemutatja:

"Az androgínia elsődleges megfogalmazása Sandra Bem (1977.) nevéhez fűződik. Freud kortársai Wilhelm Fliess és Weininger által vallott biszexualitás-elmélet úgy véli, hogy a „férfias” és „nőies” tulajdonságok minden emberben megtalálhatóak különböző arányban keveredve. Egy adott kultúra minden tagja rendelkezik az adott kultúrában nőiesnek és férfiasnak tartott tulajdonságokkal. Mivel a fiúkat is nők nevelik, ezért a későbbiekben férfiként őriznek magukban nőies vonásokat, részleges azonosulást a nőiséggel (és sokszor vágynak arra, hogy olyan nők lehessenek, mint édesanyjuk). /Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/
Brown „A szeretet teste” című művében úgy gondolja, hogy a férfiak és nők közötti megosztottság is téves: „ha mindannyian egy test tagjai vagyunk, akkor ebben az egy testben nincs férfi vagy nő… ez egy androgün és hermafrodita test, amely mindkét nemet tartalmazza”.
/Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/
A személyiség boldogulására az életben sokkal nagyobb lehetőség van az androgínia segítségével, mint a maszkulin, vagy feminin ideálok önmagában való megvalósításával. Az androgín férfi asszertív és gondoskodó egyszerre, partnerkapcsolatában férfiasan viselkedik, és gyermeke gondozása során nőies gondoskodó tulajdonságai kerülnek előtérbe. Az androgín nő energikus, ugyanakkor érzékeny mások problémái iránt, partnerkapcsolatában nőiesen viselkedik, vezetői szerepben mozgósítja férfias tulajdonságait, és ha egy válás következtében egyedül marad, akkor vállalja a nehéz döntéseket. A kettős identifikáció tanítható, 11 éves korban még fogékonyak a gyermekek mindkét nemi szereppel kapcsolatos információ befogadására.
/Szitó I.: Fejlődéslélektan I./

Szerintem az androgínia jelentőségének felismerése kulcsfontosságú lehet. A megszokott, nem a jelenhez igazodó, és a hasonlóságok helyett a különbségeket, ellentéteket hangsúlyozó nemi szerep felfogások nem a túlélést szolgálják, hiszen ezek nem az igazságot tanítják nekünk. Ha ezekkel nem hagyunk fel, akkor meg lehet nézni, hogy például hová lehet eljutni a japánok jelenlegi helyzetét tekintve, akiknél a szükségesnél jóval kevesebb gyermek születik:
http://bezzeganya.postr.hu/a-japanok-mar-nem-is-szexelnek

Az összes nők és férfiak közötti látott, érzékelt különbségeket (nemi szervek, testi megjelenés, és az esetleges érzékelési, gondolkodásbeli és érzelembeli eltérések) a nemi hormonok eltérő arányai okozzák. A férfiakban is termelődnek női nemi hormonok, ahogyan a nőkben is férfi nemi hormonok. Az eltérő arányok (és hatásának) egyedüli oka és célja (materiális szinten) a génjeink reprodukciója és nem annak meghatározása hogy hogyan éljük az életünket. A nemi szerep elvárások, csak egy ruha, amit ránk aggadtak (ugyanúgy, mint a nevünk, amit adtak nekünk) amikor megszülettünk. Szerintem nem kellene, hogy ez határozza meg egy emberrel szembeni mindennemű elvárásainkat, a róla alkotott, elképzelt képünket. Egyáltalán miért vannak elvárásaink bárki felé is? 
Elképzeléseinkkel, már azzal is ha csak azt tudjuk hogy nő vagy férfi az illető, előre beskatulyázzuk, meg sem hagyjuk a lehetőséget, hogy az lehessen aki, akár már a következő pillanatban egy másmilyen ember. Miért szabunk feltételeket egy másik ember elfogadásához? Amennyiben nemi szerep elvárásaink vannak felé (egy szűrőn keresztül, a társadalomba és a tudatalattinkba épült nemi szerep elvárásokon keresztül nézzük a nőiségben vagy férfiségben való megnyilvánulását) akkor az azt jelenti, hogy nem fogadjuk el őt magát sem, az embert úgy ahogy van, azt aki ő. Hiszen mindenki maga dönti el, hogy milyen utat szeretne járni, hogy milyen szerepeket szeretne magára ölteni, és szeretné-e a génjeit tovább örökíteni vagy sem. És nekünk ezt tiszteletben kellene tartanunk. Amíg ez nem megy, addig ne verjük a mellünket, hogy mi mennyire nagyon tiszteljük és elfogadjuk embertársainkat.
Arról nem is beszélve, hogy amikor másokat nem fogadunk el, akkor azzal magunkat utasítjuk el. A különbségek minél inkább való észlelése az egó tevékenysége, mivel azt szeretné, hogy mindentől és mindenkitől különállónak érezhesse magát. Ez azonban minden valószínűség szerint csak illúzió. Mind egyek vagyunk, egy valaminek a részei, amik összeköttetésben állnak egymással... ami hat az egyikre, az hat a többiekre is, a körülötte lévőkre közvetlenül (mint egy vízbe dobott kavics által gerjesztett hullám).
Lehet az az ok, hogy a szeretetért való versengésben feltételeket szabunk magunknak és másoknak is, mert azt hisszük a szeretetet ki kell érdemelni. Pedig ha rájönnénk, hogy a szeretet energia végtelen és nem kell kiérdemelni, csak egyszerűen lehet adni és kapni mindentől függetlenül, akkor senki nem szenvedne a hiányában (ami csak illúzió, hiszen én azt bármikor tudom magamon keresztül adni és amit adok azt kapom vissza). Egy ilyen feltétel a nemi szerep fogalma is. Ha már ennyire akarjuk magunkat kötni feltételekhez, akkor legalább ne skatulyázzuk be magunkat, engedjük meg magunknak, hogy a szituációnak megfelelően tudjunk viselkedni, reagálni, megnyilvánulni. Például férfi és nő egyaránt miért ne sírhatna amikor megszületik a gyereke, vagy elveszíti az állást amit szeretett, miért ne állhatna a sarkára amikor a gyereke beteg és mindenfelé kell vinni, vagy amikor egy állást szeretne megkapni, stb...?

A nemi szerepek zavarai jelenségről vegyük már észre, hogy azért van és azért nem jön helyre mert ahogy meg akarjuk oldani, az nem jó... Nem lehet, hogy talán más szemszögből kéne nézni a dolgokat? Még mindig nem vettük észre, hogy már egy jó ideje ott toporgunk egy olyan pontnál, ahol változnunk kellene valamerre, a gondolkodásmódunkban... hogy tovább tudjunk lépni valami sokkal (olyan értelemben) fontosabb megoldandó feladat felé, ahol már nem az a kérdés, hogy ki mennyire nő és ki mennyire férfi... Ezt a nemek kérdése dolgot most már meg kéne oldani, hogy ne visszafejlődjünk vagy a nulláról kezdjük újra. Szerintem az androgínia erre a legjobb megoldás...
És kérlek vegyük már észre azt is, hogy nőies és férfias jellegek és ezekkel változó arányban rendelkező emberek azért vannak, hogy tanuljanak egymástól! Szükség van mindkettőre a fejlődéshez. A férfiak például megtanulhatják a nőktől, hogy miként legyenek intuitívabbak, önzetlenebbek, alázatosabbak (hogy ne szálljanak el), hogy miként gondolkodjanak (többet vagy másként) mielőtt cselekednek, stb... A nők pedig esetleg tanulhatják azt a férfiaktól, hogy ne nyavalyogjanak ha problémáik vannak hanem keressenek megoldást, merjenek nagyobb összefüggésekben gondolkodni és tetteket véghez vinni, jobban értékelni önmagukat és lazábbnak lenni, stb...

Sok-sok építő jellegű dolgot tanulhatunk mindkét nemi jellegből, hogy női és férfi lélekrészünket egyaránt fejleszteni tudjuk és majd végül szintetizáljuk.


2013. november 23., szombat

Kapcsolat 12. - Kapcsolatunk a természettel


a kép forrása: http://fenykereszteslejegyzo.blogspot.hu/2012/10/foldanya-es-zilon-beszelgetesei-4.html


A természet megismerése, megértése és a vele való kapcsolatunk a kulcs nemcsak egy békésebb, örömtelibb, kiteljesedettebb, hosszabb élet lehetőségéhez, de a gyerekeink, unokáink túléléséhez is. Szerintem. 
Amikor a "természettel való kapcsolat"-ra gondolok, akkor egy valódi, intelligens kommunikációról, egymásra hatásról van szó az ember és a természet többi tagja között. (Fontos, hogy az embert ne különítsük el, itt ebben a formában ő is a természet szerves része.) Számomra nagy vonalakban attól intelligens egy kommunikáció, hogy a felek figyelnek egymásra, tisztelik egymást, szem előtt tartják a másik fél érdekeit és ezek alapján nyilvánulnak meg felé. Persze lehetne még ehhez kapcsolodóan mondani sok mindent... kinek mi jut eszébe.
Az intelligens kommunikációt el lehet kezdeni akármikor, meg lehet tanulni, lehet fejleszteni.

Ehhez kapcsolodóan egy elgondolkodtató, inspiráló, tanulságos előadást ajánlok nektek Villás Bélától. A sokat tapasztalt és tanúlt tanító előadásának végén a meditációról is elmondja hasznos tapasztalatait, módszereit.

Itt hallgatható meg az előadás anyaga:
http://www.youtube.com/watch?v=ZKS_3KBxdhc

(Ha eltünne a videó a youtube-ról, ez a videó címe, amivel van esély megtalálni: "Villás Béla Tündérek, Koboldok, Manók, Törpék")

Köszönöm Csaba!

2013. november 15., péntek

A káros hatású esőkabátok és gumicsizmák csoportja és a többiek

Beszéljünk például a műanyagról, ami mindenhol ott van az életünkben. Nem tudom tudjátok-e, hogy a műanyagot (még ha bevizsgált, biztonságosnak mondott formájáról is van szó) nem szabad melegnek, karcolásnak, savas-maró hatásnak kitenni, mivel ezek során kioldódnak belőle részecskék amelyek károsak lehetnek (gondolok itt például a műanyag edényekre, amikben sokan ételt készítenek és melegítenek). Manapság már annyiféle összetételű műanyag létezik és ezek hatásáról nem tudunk sokat. Van egy-két összetevő amiről biztosan tudjuk, hogy káros, ezeket igyekeznek is betiltani... de mire kiderült róluk, hogy mérgezőek, el telt némi idő.
Hiába van bevizsgálva itt-ott, azért van egy csomó olyan dolog amit nem vizsgálnak meg (vagy ha igen és káros akkor sem tilthatják be minden esetben) és mi meg érintkezünk vele.
Ezt a két cikket érdemes elolvasni a káros összetevőt tartalmazó esőkabátokról és gumicsizmákról, amelyeket a gyerekekre ráadunk, de mi magunk is felvesszük ezeket néha:
http://www.nfh.hu/magyar/informaciok/hirek/nap_131029_2.html
http://www.nfh.hu/print/magyar/informaciok/hirek/nap_131105_1.html

Az utóbbi cikkben szereplő "női hormon hatásuk van" dolgot úgy kell érteni, hogy ösztrogént utánzó hatásuk van. A férfi és női szervezetben egyaránt megtalálható ösztrogén hormonnak nagyon fontos szerepe van, és más nemi hormonokkal egyensúlyban képes csak normálisan működni. Ezt az egyensúlyt nem könnyű megtartani, mivel a környezetünkben elég sok, az ösztrogén hatását utánozó anyaggal kerülünk kapcsolatba, amelyeket ösztrogénként érzékel a szervezet. Ennek következménye a cikkben is leírt korai pubertás a gyermekeknél. Azt elfelejtették leírni, hogy a felnőttekre is hatással vannak ezek a dolgok. Igaz a gyermekek szervezete kevésbé képes megbírkózni az ilyen anyagokkal mint egy kifejlett szervezet, azonban egy felnőtt sincs kisebb veszélynek kitéve, azáltal, hogy többször, hosszabb időn át érintkezik több álösztrogén hatású anyagokkal. Ennek következményei a nőgyógyászati betegségek, ösztrogén dominancia, a meddőség, a korai menopausa és más, az ösztrogén-progeszteron egyensúly felborulása miatt az egész szervezetet érintő halom probléma és következményként betegség (amiket most itt hosszú lenne felsorolni). A progeszteron hivatott ellensúlyozni az ösztrogén hatását, progeszteront utánzó hatású anyagokkal azonban elég ritkán találkozunk a környezetünkben. A progeszteron az egész szervezetre hatással van, minden egyes sejtünknek szüksége van rá. Többek között például szabályozza a sejtek pajzsmirigy receptorainak érzékenységét (hogy a sejtek fel tudják venni a pajzsmirigy hormonokat), és magához a pajzsmirigy hormonok képzéséhez is nélkülözhetetlen. A pajzsmirigy hormonokról pedig tudjuk, hogy a szervezet sejtjeinek energiatermeléséhez, oxigén felvételükhöz, és a tápanyagok bennük való hasznosulásához szükségesek. 
Látható, hogy a nemi hormonok nemcsak a nemi működésért felelősek, továbbá minden hormon kapcsolatban áll a többi hormonnal, így ha a szervezet úgy érzékeli, hogy az egyikből sok vagy kevés van, akkor az a többi hormon működésére is hatással van. Lásd pl. a második cikkben megemlített fejlődési rendellenességeket a gyerekeknél; felnőtteknél pedig az alábbiakból kiderül, hogy nagy körvonalakban (igen óvatosan fogalmazva) mik történhetnek:
http://www.hormonharmonia.hu/osztrogen-dominancia/osztrogen-dominancia-hatasai/

Azért beszélünk annyit az ösztrogénről, mert a legtöbb káros anyag amivel találkozunk, ennek a hormonnak a hatását utánozza. A műanyagon kívül például ott vannak még a lakkok (a körömlakk is), festékek, oldószerek, tisztítószerek (főleg a klór tartalmúak) és sok más vegyszer, a hormonális fogamzásgátló tabletták és gyógszerek, ösztrogén hatású táplálékok, kőolajszármazékból készült bútorok tárgyak padlószőnyegek, a hormonnal kezelt állatok elfogyasztása (többek között ösztrogén hormont is adnak nekik, hogy több vizet tartalmazzanak). Ezen túlmenően elősegíti a túl sok ösztrogén hatást a krónikus stressz (ha emiatt kevés lesz a kortizol nevű stressz hormon, a progeszteron egy része átalakul kortizollá), táplálkozási hibák és bizonyos tápanyagok hiánya. A csapvízbe került klór és gyógyszermaradványok (például a fogamzásgátlókból) hosszú távon szintén ilyen hatással bírnak.

Ha ez még nem lenne elég más káros hatással rendelkező anyagok is vannak a környezetünkben, amiket mi tettünk oda, pl. a nehézfémek. A higanyos fogtömést mindenki ismeri ugye (talán már nem alkalmazzák)? Ezek azon túl, hogy életünk során oldódik ki belőle a higany, eltávolításuk csak megfelelő szakember és megfelelő nehézfém kivezetés útján ajánlatos, különben több kárt csinálunk mint hasznot. Aztán ott vannak például a kipufogó gázok, a gyárakból a vízbe kerülő vegyi anyagok. 

Itt olvasható néhány tipp, hogy a gyerekeket miként tudjuk megvédeni a környezetünk káros hatásaitól (és természetesen nemcsak a gyerekekre vonatkoznak ezek):
http://www.origo.hu/egeszseg/20110616-ot-lepes-hogy-a-gyerek-minel-kevesebb-mergezo-vegyszerrel-talalkozzon.html

Nem az ijedelemkeltés volt a célom, hanem egy rövid, átfogó (de nem teljeskörű) tájékoztatás és az, hogy vedd észre, hogy neked is tenned kell valamit (a lehetőségeidhez mérten)! Felelősséggel tartozol magadért! Ha te magad nem vigyázol magadra, nem vigyáz rád "senki".
Akit érdekel, hogy mit tehet magáért, tegyen magáért, nézzen utána. Mindent nem tudunk kizárni és talán nem is kell. A szervezet egy bizonyos fokig képes a káros anyagok kiválasztására. Azonban nem tudjuk hol a tűrőképessége a szervezetünknek, ezért jó megelőzni a problémákat, betegségeket, amiket sokszor fel sem ismerünk, csak amikor már kialakultak, vagy amikor már jó ideje megkeserítik életünket és orvostól orvosig járva elköltöttünk egy halom pénzt.  
Amit van lehetőségünk elkerülni azt miért ne kerülhetnénk el? Amennyiben csak keveset tudunk, akkor annyit, de akkor azt tegyük meg.

A vizet és az ételt pedig igyekezzünk áthangolni (pl. ima segítségével, hálaadással, felajánlással, hooponoponoval, reikivel, vagy Masaru Emoto módszerével, stb... a gondolataink és érzéseink legyenek ezekkel összhangban), ez segít csökkenteni, esetenként semlegesíteni az esetleges szennyeződések káros hatásait.

2013. november 1., péntek

Mindenszentekre és Halottak napjára

Egyre inkább érzem a felelősségét annak, hogy milyen fontos, hogy mit írok ide... nem tudhatom milyen hatással van, lesz akár egyetlen lélekre is...  Megsejtettem valamit abból, hogy miért nem jó mindig mindent kimondani, akkor is ha jót akarunk... miközben ki nem állhatom az információk elhallgatását. Egy újabb ellentmondás amiben lehet gyakorolni a határokat, vagy a végletek kiegyensúlyozását, összhangba hozását, meglátni mögöttük az egységet... vagy ki minek látja ezt.
Óvatos vagyok ilyen szempontból, ami nekem jó, nem biztos hogy másnak is. Ezer dolog van, amit úgy leírnék néha ide... sokszor inkább marad a napló. Most írok ide pár sort, lehet némelyőtöknek "nyálas" vagy "gagyisztikus" lesz picit, szándékosan.


Rituálékra szüksége van az embereknek. Ez kétségtelen. Erre van most itt a Mindenszentek és a Halottak napja. Ezek valók arra, hogy jó szándékkal tegyünk, ha erre érzünk hajlandóságot eltávozottainkkal kapcsolatban. És ha szeretnénk tenni valami jót, arra a legjobb imát mondani. A Legfelsőbbtől, Istentől és a fény angyalaitól kérni segítséget ("amennyiben az lehetséges és megengedhető"), hálát adni nekik... ezzel nem tudunk kárt okozni.
Amire a figyelmünket fókuszáljuk, annak adunk erőt és energiát. Szóval én amikor gyertyát gyújtok imádkozom (mindig) a Legfelsőbbhöz.  
Amikor alázattal meggyújtunk egy gyertyát, azzal megkérünk egy tárgyat, hogy hozzon ő fényt elő önmagából... ettől még lesz is fény és meleg körülötte... de mi magunk még nem csináltunk semmit (még csak nem is mi csináltuk a gyertyát, és a gyertya adja a fényt, mi pedig alig tettünk hozzá valamit)... szükség van a bennünk gyúlt fényre is. Felelős vagyok a gyertyáért amit meggyújtok és felelős vagyok a bennem meggyújtott fényért is. A jó szándékunk, fényünk, az imádság (kérés, jókívánság Istenhez)  révén nyilvánul meg.Ezekben a napokban is imádkozzunk, meditáljunk, töltekezzünk szeretettel, hogy több és több legyen a fény.
Amikor azt mondjuk egyek vagyunk, ezt nem könnyű megérteni, értelemmel elég nehéz is, csak érezni lehet. Nekem úgy könnyebb megérteni, hogy belegondolok, hogy van egy kollektív tudattalan aminek mind a részei vagyunk. Így mindannyiunk tudatának egy része (ki tudja mekkora része) egy térben van, kapcsolatban áll egymással, és hatással vannak a részek egymásra. A hooponopono ezen az elven alapul, ezért mondja azt, hogy ha magamban kijavítok valamit (Szeretetre, és/vagy Szeretettel mindegy), akkor az az egészben is ki lesz javítva egyidejűleg. És amivel én kapcsolatba kerülök, amiről hallok, amit látok, amiről tudomást szerzek, ahhoz közöm van, azt ki is tudom javítani magamban (akkor is ha "úgy érzem" nem is én okoztam).
Ezt nem könnyű megértenünk, hogy az embernek magával kell dolgoznia (így tud hatni az egészre), és ezzel tud a legtöbbet segíteni másokon.
A hooponopono a megbocsátásról és elengedésről is szól, Isten szeretete és bennünk az ő fénye, feltétel nélküli.
Nem kell erőltetni semmit, ha valami ezekből nem megy, pl. ha nem tudunk megbocsátani, akkor bocsássunk meg magunknak azért hogy nem tudunk megbocsátani és a többi majd jön magától.
Elsődlegesen a képzeletbeli gyertyát kell odabent "meggyújtani" a szívünkben, a szeretetet, önmagunk és minden létező iránt és ennek szimbólikus megnyilvánulása a látható 3 dimenziós térben a gyertya és a lángja.   
Ez a két nap jó alkalom arra, hogy tanuljuk hogyan árasszuk a fényt a világba. Növeld a fényed (aminek forrása benned végtelen) és a világ fényesebb lesz... általad. A szívből jövő szeretet, hála, lélektestvéreink tisztelete értékelése, öröm, jószándék, segítőkészség... ezekkel növelheted a fényed. Légy tudatos, tudatosan hangolódj ezekre az érzésekre. 

2013. október 16., szerda

A legegyszerűbb palacsinta recept

A legegyszerűbb palacsinta recept (sajnos nem feltétlenül a legolcsóbb is) gluténmentes, laktózmentes, tejmentes, tojásmentes, cukormentes, földimogyorómentes, szójamentes. Így ezeket mellőző diéták bármelyikében fogyasztható. Egyedül a szénhidráttartalmára kell odafigyelni azoknak akik cukorbetegség, inzulinrezisztencia miatt diétáznak. 100g gesztenyeliszt tartalmaz 71,4g szénhidrátot.

Így szól a recept:
Keverj össze gesztenyelisztet vízzel (ha van szóda azzal) hogy palacsintasűrűségű legyen, és süsd meg mint a rendes palacsintát.
Ennyi. :)

Cukor nem kell bele, mivel a gesztenyeliszt önmagában édes.
Tojás nem szükséges bele, anélkül is egyben marad.
Én közepes lángon szoktam sütni kis palacsintákat a legkisebb serpenyőben.

Amikor először vettem gesztenyelisztet, megkostóltam és nagyon rossz ízűnek találtam. Aztán rátaláltam erre a palacsinta receptre és pozitív csalódás ért amikor elkészítettem. Ezen a palacsintán nem érződik a gesztenyeliszt íze csak egy picit ami már egyáltalán nem zavaró, illetve megtöltve egyáltalán nem, sőt szinte ugyanolyan mint a rendes palacsinta.
A recept feltalálója szerint könnyebben leég. Lehet, hogy tényleg így van, én kis gázrózsán sütöm közepes lángon (a közepes gázrózsán lapra tenném) és megkenem olajjal minden palacsinta előtt a serpenyőt, mert szerintem jobb lesz tőle a palacsinta íze és szeretem ha jól megsül.

Az eredeti recept itt található:
http://csakazertispaleo.blogspot.hu/search/label/gesztenyelisztes%20palacsinta

Te vagy az "Isten"?

Jöjjön néhány titok a női gondolkodásmódról, bár ha elolvassátok talán rájöttök, hogy ezek nem ismeretlen dolgok, és lehet nem is minden nőre jellemzőek.
---*---
"Te vagy az "Isten?"
A nő gondolatban (sokszor inkább tudat alatt, vagy más megfogalmazásban) megkérdezi a férfit, s a válasz is így jön majd gondolatban... azt semmiképpen sem a férfitól várja, hanem a saját belső hangjától.
Az édesapjától "ideális" esetben van lehetősége ennek az érzésnek egy formáját először megtapasztalni... amit talán nem formálódik szavakká... sem akkor, sem később.
Ez nem szó szerinti kérdés, ez egy keresés. Istent keresi a férfiban, azt a részét, ami Istennel kapcsolatban áll. Ilyenkor más szemmel tekint a férfira, s tudat alatt megkérdi tőle, "te vagy-e a biztonság, a nyugalom szigete, a támasz, az a jóság, aminek vakon neki dölhetek, akinek teljesen át és oda tudom adni magam, mindenem"...  s a belső énje válaszol.
S ha a válasz igen, mivel a bizalom számunkra oly értékes, arra az emberre tisztelettel felnézünk, aki képes erre, mintha ő lenne az "Isten", a "Minden"... s persze nem mondjuk ki, de kb. a lábai előtt heverünk.
Azt érezzük valahol mélyen, hogy ez egy kicsit önző dolog talán és reméljük, hogy a férfi nem bánja ezt a "terhet" s mi cserébe tényleg mindent odaadunk (többé-kevésbé, amennyire sikerül).

Volt amikor nem értettem hogyan lehet így felnézni valakire... jobban mint ahogy talán az "jogos" lenne egy külső szemlélő számára, és felmagasztalni őt,  hogy az a férfi legyen a Minden... hát így.
Mindez ritkán tudatosul így, néha csak akkor, amikor egy kapcsolat véget ér, és nem egy nő mondja azt ilyenkor: "Ő volt Minden!"... (akármilyen is volt az a kapcsolat).
A nők (nem számolva a változással) mindig ezt szeretnék érezni sokszor ugyanazzal a személlyel kapcsolatban, akivel már megtapasztalták.
Mikor kérdezzük ezt?... Amikor aktuális. És választ mikor adunk magunknak?... Amikor lehetőségeink szerint van értelme, mert előrébb visz. 
A férfiaknál vajon hogy van ez?
Szükségünk van egy konkrét, kézzel fogható személyre, egy olyan támaszra, aki nyilván nem tökéletes, mint Isten, de próbál jó ember lenni hozzánk, s így megbízva benne néha kis időre megoszthatjuk vele az életünk nehézségeit, örömeit, csak egy picit... egy férfi minőségre, hogy bátran kinyílhassunk a külvilágnak... és hogy több szeretet áramoljon kettőnk által a világba.
---*---

Erő és gyengédség egyszerre. Ezt keresi egy nő a férfiban, és a férfi is a nőben.
A férfi, akiről érezzük, hogy erősebb nálunk, hisz akár egy mozdulattal véget vethetne az életünknek is, de nem teszi, és soha nem is tenné bármi történjék is, erejét jóra használja, s irántunk érzékeny és gyengéd. Tudatában van a saját erejének, de azt nem fitogtatja, a jót választja, a szeretetteljes bánásmódot velünk és másokkal...
Ha ez a gyengéd hozzáállás őszinte, az tiszteli a nőben megbújó erőt és gyengédséget is. (Gyengédség nem létezik tisztelet nélkül.) Azt a férfit keressük, aki támogatja bennünk az erőt, még akkor is ha a sajátjában néha nem biztos eléggé, még akkor is, ha mi magunk nem mindig hiszünk eléggé a sajátunkban. Azt hiszem ez oda-vissza van.

A nők, akik saját mély és megrázó érzéseik mellett sokszor érzik mások gondolatait és érzelmeit is... és mégis képesek ezt túlélni... (néha hatalmas erő kell ehhez), nagy túlélők (egyébként sem tehetik meg, hogy ne azok legyenek, gyerekeiket nem hagyhatják magukra, életük árán sem). Ezt a nőt keresi a férfi, azt hiszem.
A férfi, aki kompetens az életbenmaradáshoz, bölcsességre törekszik, s a jót választja, a nő aki erős tud lenni és hordozza magában a napfényt, a "tűzhely melegét", azaz a szeretetet. Ők a túlélők.


Az erő mindig belülről jön, és külsődlegesen megnyilvánul valahogyan.
Az erő jó, ha kapcsolódik a férfihoz valamilyen módon, és "leolvasható" tudat alatt. Ez lehet bármi, pl. akinek jó testfelépítést adott az Isten, akkor az (azt tudni kell "viselni"), a szabadidős vagy a hivatalos foglalkozása révén pl. sportoló, üzletember, vagy autószerelő, kőmüves, stb, illetve személyiségbeli jegyek alapján... oly sok lehetőség van, mindegy, lehet bármi amitől úgy tűnik kompetens az életbenmaradáshoz és nem csak úgy  teng-leng a világban. Tulajdonképpen van amikor elég csak egy tekintet, vagy egy belső kisugárzás is, amiből a nők a férfiban lévő belső erőt, gyengédséget és ezek lehetőségét kódolják le. Ezek a folyamatok tudat alatt is zajlanak, igen sokrétűek, és több mindentől függenek, bonyolultak. Ezért is felesleges bővebben írnom erről.

Az erő ha (nem a jó védelmében való, elkerülhetetlen) erőszakban mutatkozik meg, akkor átváltozik, elveszti a vonzERŐben játszott szerepét (a legtöbb nőnél). Csak az az erőt viselő férfi vonzó, aki kedves, tiszteletteljes tud lenni és maradni... (és mindezt őszintén). 
Aki e kettőt birtokolja és jól, ezen ellentmondásnak tűnő momentumokat a leginkább képes adni, sugározni magából , az a legsikeresebb a nőknél. Ezért vannak oda eszmeileg a nők pl. a segítőkész tűzoltókért, a mesebeli lovagokért, királyfikért, az udvarias munkájukban sikeres férfiakért, a határozott kitartó alázatosnak tűnő udvarolni tudó kaszanovákért...stb. Ők az eszmei világban mindig képviselnek erőt  és kedvességet is valamilyen módon.
---*---

Kéretik nem visszaélni az itt olvasott dolgokkal, csak őszintén önmagunkat adni, szerencsére mindenkinek más jön be! A nők mindig abban reménykednek, hogy amit a férfi mutat magából az legalább megközelíti a valóságot. A nők így is sokszor (ha tudják ha nem) a saját kis álomvilágukban élnek, (hála a mai társadalomnak és szokásainak), ami miatt már eleve néha csalódás nekik a való világ (plusz amiatt amit látnak benne), de ha emellett személyesen tapasztalnak meg őszintétlenséget, durvaságot, az nagyon összetörheti őket.
---*---

Fontos cél "a legjobbat kihozni egymásból." Talán több férfi is így gondolja.
Szerintem ehhez egy nagyon jól működő, összehangolt kapcsolat kell, néha nem csak közös erények vagy hibák, hanem egyéni tényezők is befolyással vannak (pl. egészségi állapot).
Hát most ennyit a női gondolkodásról. Persze sok volt, de csak ennyi.
Még egy pár dolog, ami nagyon elcsépelten hangzik majd, de hogy kerek legyen az egész muszáj ideírnom: a nők azt hiszem egyhangúan azt szeretnék, hogy, bánjanak jól, finoman, tisztelettel, egyenlően velük a férfiak. Ezalatt nem azt a sokszor őszintétlen megnyilvánulást értem, hogy ki kell nyitni az ajtót, hanem pl. azt, hogy a férfi cipelje a nehezebbik csomagot, ne a nő, továbbá az őket érintő dolgokban kérjék ki a véleményüket, néha halgassák meg őket a férfiak, próbáljanak meg picit együttérezni velük (amennyire sikerül), és néha fordítsanak időt rájuk (együtt tölteni valahogyan az időt a szexen kívül értve). Persze leginkább azt érdemes mindebből megvalósítani, amit őszintén sikerül. Vagyunk amilyenek vagyunk.


Minden nő "varázslatos tündér" és minden férfi "csodás lovag" (akik erejüknek köszönhetően "bármit" megtehetnének) képesek arra, hogy életükben mégis a jót, a szeretet válasszák és védelmezzék. Szerintem ez valamiféle "Isteni evolúció".

2013. október 9., szerda

Fontos info, amiről sokan nem tudnak...


"40 éves, katonahölgy vagyok. Mindennapjaim, életminőségem teljesen megromlott. 1 éve járok orvostól orvosig, reuma-neurológia, fizikoterápia, stb. Minden orvos mást mond, mást ajánl. Szedjem,(szteorid) ne szedjem, csináljam, (gyógytorna,fizioter)ne csináljam, hordjam,(shancz gallér) ne hordjam, már nagyon tele vagyok ezekkel. Csak az állapotom romlik, most már pszichésen is rámentem a fájdalmakra, rosszullétekre. Pánikbeteg és depresszió. Rengeteg CT, MR és egyéb vizsgálati anyag után sem történik semmi.
Panaszok, melyek hosszú ideje megkeserítik életem: szédülés a legkülönbözőbb helyzetekben, fül mögötti, tarkó tájéki, nyaki fájdalmak nagyon erősek, fejgörcsök, orr-nyereg,halénték,fej állandó fájása, iszonyatos fejgörcsök, tompaság érzése, néha olyan, mintha áramütés érné a fejem, borzasztó érzés, kialakult magas vérnyomás, mely ingadozik. Nyaki, válli, háti fájdalmak, tulajdonképpen derékig már teljesen használhatatlan vagyok."
http://porckorong.hu/blog/katonalany-kiegyenesedett-lordozisa


Ülő munkát végzel? 
Számítógépen dolgozol? 
Vagy más miatt sokat ülsz a gép előtt? 
Esetleg rossz a tartásod? 
Nem végzel rendszeres, egészséges testmozgást? 
Sokat ülsz a tévé előtt? ...
Nem kell ahhoz túlterhelő fizikai munka, hogy az ember megbetegítse a gerincét, modhatni nem muszáj hozzá tenni semmit, elég a rossz testtartás... 
Csinálj bármit is, ha rossz a testtartásod, akkor annak következményei lesznek.
A nyaki részen például ki tud egyenesedni egy egészséges görbület... Ez a jelenség mondhatni egy természetes következmény, hasonlóan ahhoz a jelenséghez, hogy sokan messzire nem látnak annyira jól (azért mert főleg közelre nézünk, nem a mezőn dolgozunk ahol messzire is el kell látni). Azonban az, hogy esetleg szemüveget kell használjunk, az jóval kevésbé ártalmas számunkra mint az, ha a nyaki gerinc egy természetes görbülete megváltozik... ez ugyanis számos komoly betegség és tünet talaja, eredete, kiindulópontja lehet (neurológiai és reumatológiai problémák, vérnyomás gondok, agyi érellátási zavarok), amiket általában nem következtetnek vissza az orvosok (reumatológusok, neurológusok) erre az "apró" tényre, hogy a nyaki gerinc lordózisa kiegyenesedett. Ezen túlmenően a porckorongsérvről pedig már bizonyára mindenki hallott.
És akkor még nem beszéltünk a gerinc további részeiről, amik szintén meg tudnak betegedni a sok helytelen módú üléstől és testtartástól...
És nem kell ehhez idősnek lenni, 30 évesen, de akár hamarabb is jöhetnek a problémák, fájdalmak...

A megoldás, a helyes testtartás elsajátítása és használata, az ebben való létezés mihamarabb. Igen egyszerűnek tűnő dolog.
Az évek, évetizedek testtartásbéli hibáinak helyrehozása azonban nem mindig tűnik könnyűnek, nehézségek nélkülinek annak akinek ezzel kell dolgoznia önmagán... 
Kérhetsz segítséget a tartásod korrigálásához, a törzsizmok megerősítéséhez, ha szükséges az ízületek korrekciójához. Segíthet erre specializálódott terapeuta, például:
http://zendoin.com/
http://porckorong.hu

http://www.mckenziemodszer.hu

Ha nem változtatsz mihamarabb a testtartásodon, akkor előbb-utóbb te is számíthatsz nem kívánt következményekre, mint például a fenti esetben szereplő hölgy, az esetéről és e témában kapcsolatos hasznos univerzális tanácsokról itt olvashatsz:
http://porckorong.hu/blog/katonalany-kiegyenesedett-lordozisa

További hasznos információkat találsz még ebben a témában itt:
http://zendoin.com/8-tipp-pupos-hat-ellen-nem-csak-jogasoknak/


Figyeld meg az embereket, nézd meg hányan tartják és hordják elől a fejüket... (ez elég motiváló tud lenni).
Állj és ülj egyenesen... 
Állj oda néha az ajtófélfához, vagy egy falhoz, hogy korrigáld a testtartásodat... 
Ülésnél használj ékpárnát... (info pl. itt: http://porckorong.hu/gerincshop.php?oldal=termekek&id=1) 
És mindig legyen a fejed a helyén!
Ez egy folyamatos munka. Muszáj! Nem csinálhatja helyetted senki, neked kell!