A nemi szerepek kérdése... ez még mindig terítéken van. Olyannyira, hogy sokszor nem is kell messzire menni, ha szétnéz az ember a saját háza tájékán is találhat nem egyező nézeteket.
Pedig higgyétek el, hogy bármi vita a nemek kérdésében mind felesleges, mert meddő, nem vezet sehova szerintem. Leírom, hogy szerintem miért.
Már csak ritkán, de azért még előfordul, hogy belecsöppenek (nyilván ezt magam okoztam) néha ilyen témák megvitatásába, és hiába próbálom mentegetni magam utólag azzal, hogy ez az egész csak azért volt, mert arra az időre éppen nagyon a dualitásban gondolkodtam. Aztán a fejembe ötlött az az elképzelés, hogy a gondolkodásmódom még ezzel sem igazolható, hisz még a dualitásra is lehet távolabbról tekinteni, úgy hogy közben ne vesszen el az egész... az ember, a lélek... hogy legyen is meg ne is az a kettősség, amit úgy hívunk, hogy nő és férfi.
Számomra nincs hagyományos értelemben vett férfi és nő, csak férfi jelleg és női jelleg. A női nekem (nagyon leegyszerűsítve és röviden) az inspirációt, a férfi pedig a cselekvőt jelenti... sokféle analógiát lehetne itt felsorakoztatni még... végső soron nekem most az egyik a megfigyelő, a másik a teremtő...
Ez így máris látható, hogy nem ráhúzható fogalmak külön nőkre és férfiakra, hiszen a férfiak is van amikor nem cselekednek csak szemlélődnek, és a nők is teremtenek minden egyes nap minden pillanatban.
Az Egy Teremtő a saját képére teremtett bennünket. (A legtöbb elmélet amiben ez szerepel egyetért ebben.) Egy elképzelés szerint Isten folyamatosan a megfigyelő és a teremtő állapotában van, azaz passzív és aktív egyszerre. Amennyiben mindez így van, akkor egy lélek fejlődéséhez mindkét jellegre szükség van.
Aki nem tesz semmit azért, hogy a saját világát rendbe tegye (és azáltal tegye jobbá a másokét is), csak ül a babérjain, az "hiába" olvas, tanulmányoz egy halom dolgot. És fordítva is igaz, ha valaki csinál mindenféle jó és hasznos dolgot hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, de közben nem tanul meg látni egy kicsit messzebbről, hogy meglássa az okokat és okozatokat amiből tanulhatna, szintén akadályozza a saját előrehaladását.
Amikor cselekszünk (aktívak vagyunk), maradjunk akkor is szemlélődők (passzívak), hogy kapcsolatba maradjunk Legfelsőbb énünkkel (rajta keresztül Istennel, a Forrással, vagy ki hogy nevezi világképe, hite, elképzelése szerint). Össze kell egyeztetni a kettőt (így tudunk tudatosan cselekedni, beszélni, gondolkodni minden pillanatban).
Nincsenek női és férfi szerepek. Olyan van, hogy nőinek és férfinak
nevezett tulajdonságok, amelyeket más és más szerepekben tudunk hasznosítani. Az androgínia elmélete ezt nagyon jól bemutatja:
"Az androgínia elsődleges megfogalmazása Sandra Bem (1977.) nevéhez fűződik. Freud kortársai Wilhelm Fliess és Weininger által vallott biszexualitás-elmélet úgy véli, hogy a „férfias” és „nőies” tulajdonságok minden emberben megtalálhatóak különböző arányban keveredve. Egy adott kultúra minden tagja rendelkezik az adott kultúrában nőiesnek és férfiasnak tartott tulajdonságokkal. Mivel a fiúkat is nők nevelik, ezért a későbbiekben férfiként őriznek magukban nőies vonásokat, részleges azonosulást a nőiséggel (és sokszor vágynak arra, hogy olyan nők lehessenek, mint édesanyjuk). /Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/Brown „A szeretet teste” című művében úgy gondolja, hogy a férfiak és nők közötti megosztottság is téves: „ha mindannyian egy test tagjai vagyunk, akkor ebben az egy testben nincs férfi vagy nő… ez egy androgün és hermafrodita test, amely mindkét nemet tartalmazza”.
/Chodorow N. J.: A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet/A személyiség boldogulására az életben sokkal nagyobb lehetőség van az androgínia segítségével, mint a maszkulin, vagy feminin ideálok önmagában való megvalósításával. Az androgín férfi asszertív és gondoskodó egyszerre, partnerkapcsolatában férfiasan viselkedik, és gyermeke gondozása során nőies gondoskodó tulajdonságai kerülnek előtérbe. Az androgín nő energikus, ugyanakkor érzékeny mások problémái iránt, partnerkapcsolatában nőiesen viselkedik, vezetői szerepben mozgósítja férfias tulajdonságait, és ha egy válás következtében egyedül marad, akkor vállalja a nehéz döntéseket. A kettős identifikáció tanítható, 11 éves korban még fogékonyak a gyermekek mindkét nemi szereppel kapcsolatos információ befogadására.
/Szitó I.: Fejlődéslélektan I./
Szerintem az androgínia jelentőségének felismerése kulcsfontosságú lehet. A megszokott, nem a jelenhez igazodó, és a hasonlóságok helyett a különbségeket, ellentéteket hangsúlyozó nemi szerep felfogások nem a túlélést szolgálják, hiszen ezek nem az igazságot tanítják nekünk. Ha ezekkel nem hagyunk fel, akkor meg lehet nézni, hogy például hová lehet eljutni a japánok jelenlegi helyzetét tekintve, akiknél a szükségesnél jóval kevesebb gyermek születik:
http://bezzeganya.postr.hu/a-japanok-mar-nem-is-szexelnek
Az összes nők és férfiak közötti látott, érzékelt különbségeket (nemi szervek, testi megjelenés, és az esetleges érzékelési, gondolkodásbeli és érzelembeli eltérések) a nemi hormonok eltérő arányai okozzák. A férfiakban is termelődnek női nemi hormonok, ahogyan a nőkben is férfi nemi hormonok. Az eltérő arányok (és hatásának) egyedüli oka és célja (materiális szinten) a génjeink reprodukciója és nem annak meghatározása hogy hogyan éljük az életünket. A nemi szerep elvárások, csak egy ruha, amit ránk aggadtak (ugyanúgy, mint a nevünk, amit adtak nekünk) amikor megszülettünk. Szerintem nem kellene, hogy ez határozza meg egy emberrel szembeni mindennemű elvárásainkat, a róla alkotott, elképzelt képünket. Egyáltalán miért vannak elvárásaink bárki felé is?
Elképzeléseinkkel, már azzal is ha csak azt tudjuk hogy nő vagy férfi az illető, előre beskatulyázzuk, meg sem hagyjuk a lehetőséget, hogy az lehessen aki, akár már a következő pillanatban egy másmilyen ember. Miért szabunk feltételeket egy másik ember elfogadásához? Amennyiben nemi szerep elvárásaink vannak felé (egy szűrőn keresztül, a társadalomba és a tudatalattinkba épült nemi szerep elvárásokon keresztül nézzük a nőiségben vagy férfiségben való megnyilvánulását) akkor az azt jelenti, hogy nem fogadjuk el őt magát sem, az embert úgy ahogy van, azt aki ő. Hiszen mindenki maga dönti el, hogy milyen utat szeretne járni, hogy milyen szerepeket szeretne magára ölteni, és szeretné-e a génjeit tovább örökíteni vagy sem. És nekünk ezt tiszteletben kellene tartanunk. Amíg ez nem megy, addig ne verjük a mellünket, hogy mi mennyire nagyon tiszteljük és elfogadjuk embertársainkat.
Arról nem is beszélve, hogy amikor másokat nem fogadunk el, akkor azzal magunkat utasítjuk el. A különbségek minél inkább való észlelése az egó tevékenysége, mivel azt szeretné, hogy mindentől és mindenkitől különállónak érezhesse magát. Ez azonban minden valószínűség szerint csak illúzió. Mind egyek vagyunk, egy valaminek a részei, amik összeköttetésben állnak egymással... ami hat az egyikre, az hat a többiekre is, a körülötte lévőkre közvetlenül (mint egy vízbe dobott kavics által gerjesztett hullám).
Lehet az az ok, hogy a szeretetért való versengésben feltételeket szabunk magunknak és másoknak is, mert azt hisszük a szeretetet ki kell érdemelni. Pedig ha rájönnénk, hogy a szeretet energia végtelen és nem kell kiérdemelni, csak egyszerűen lehet adni és kapni mindentől függetlenül, akkor senki nem szenvedne a hiányában (ami csak illúzió, hiszen én azt bármikor tudom magamon keresztül adni és amit adok azt kapom vissza). Egy ilyen feltétel a nemi szerep fogalma is. Ha már ennyire akarjuk magunkat kötni feltételekhez, akkor legalább ne skatulyázzuk be magunkat, engedjük meg magunknak, hogy a szituációnak megfelelően tudjunk viselkedni, reagálni, megnyilvánulni. Például férfi és nő egyaránt miért ne sírhatna amikor megszületik a gyereke, vagy elveszíti az állást amit szeretett, miért ne állhatna a sarkára amikor a gyereke beteg és mindenfelé kell vinni, vagy amikor egy állást szeretne megkapni, stb...?
A nemi szerepek zavarai jelenségről vegyük már észre, hogy azért van és azért nem jön helyre mert ahogy meg akarjuk oldani, az nem jó... Nem lehet, hogy talán más szemszögből kéne nézni a dolgokat? Még mindig nem vettük észre, hogy már egy jó ideje ott toporgunk egy olyan pontnál, ahol változnunk kellene valamerre, a gondolkodásmódunkban... hogy tovább tudjunk lépni valami sokkal (olyan értelemben) fontosabb megoldandó feladat felé, ahol már nem az a kérdés, hogy ki mennyire nő és ki mennyire férfi... Ezt a nemek kérdése dolgot most már meg kéne oldani, hogy ne visszafejlődjünk vagy a nulláról kezdjük újra. Szerintem az androgínia erre a legjobb megoldás...
És kérlek vegyük már észre azt is, hogy nőies és férfias jellegek és ezekkel változó arányban rendelkező emberek azért vannak, hogy tanuljanak egymástól! Szükség van mindkettőre a fejlődéshez. A férfiak például megtanulhatják a nőktől, hogy miként legyenek intuitívabbak, önzetlenebbek, alázatosabbak (hogy ne szálljanak el), hogy miként gondolkodjanak (többet vagy másként) mielőtt cselekednek, stb... A nők pedig esetleg tanulhatják azt a férfiaktól, hogy ne nyavalyogjanak ha problémáik vannak hanem keressenek megoldást, merjenek nagyobb összefüggésekben gondolkodni és tetteket véghez vinni, jobban értékelni önmagukat és lazábbnak lenni, stb...
Sok-sok építő jellegű dolgot tanulhatunk mindkét nemi jellegből, hogy női és férfi lélekrészünket egyaránt fejleszteni tudjuk és majd végül szintetizáljuk.
