"Kapcsolat az ember és a Mindenség között". Ha így fogalmazok, abban benne van az, hogy elkülönítjük magunkat másoktól. Pedig éppen azt szeretném felétek továbbítani, hogy egyek vagyunk. Inkább mondanám tehát például azt, hogy "Kapcsolat egymással", vagy valami ilyesmit. Mivel azonban el kell indulnunk valahonnan, hogy az egység érzését megérezhessük, majd gyakorolhassuk, ezt csak önmagunktól kiindulva tudjuk megtenni. Bármit vizsgáljunk ebben a világban, magunkból indulunk ki, a viszonylagosságtól kezdve idővel közelebb jutunk a viszonyítások nélküli abszolút állapot megértéséhez, melyben a nem egyszer szenvedést okozó kettősségek feloldódnak. A "kapcsolat" fogalmán keresztül tudjuk talán a legkönnyebben megérteni az egymással való egységet. Mind kapcsolatban voltunk, vagyunk és mindig is leszünk.
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani nektek egy videót, melyben Thandie Newton színésznő a saját életéről, tapasztalatairól beszél. Meghallgatása garantáltan pozitív érzést von majd maga után.
Ezen a linken hallgathatjátok (illetve nézhetitek) meg:
http://www.ted.com/talks/lang/hu/thandie_newton_embracing_otherness_embracing_myself.html
A beszédből önkényesen kiragadtam a szerintem leglényegesebb gondolatokat az alábbiakban. Egy része ötletet ad az egységérzés megtapasztalásához, gyakorlásához.
"...Egész jogosan hihetnénk azt, hogy az 'én' egy valódi létező valami! De nem az; hanem egy kivetülés, amit az okos agyunk hoz létre, annak érdekében, hogy megóvjon bennünket a halál valóságával szemben! Van azonban valami, ami megadhatja az énnek a végső és végtelen kapcsolódást, és ez pedig az 'egység', ami a lényegünk! Az én küzdelme a hitelesség és definíció megszerzéséért soha nem fog véget érni, hacsak nem kapcsolódik a teremtőjéhez - Önökhöz és hozzám. És ez megvalósulhat tudatosság segítségével, az egység valóságának tudatosításával, és az 'én vagyok' kivetítésének tudatosításával. El lehet kezdeni azzal, hogy végiggondolunk minden olyan alkalmat, amikor elveszítjük önmagunkat. Ez történik akkor, amikor táncolok, amikor színészkedek. Leföldelődöm a lényegemben, és az énem felfüggesztődik. Azokban a pillanatokban mindennel összeköttetésben állok - a talajjal, a levegővel, a hangokkal, a közösség energiáival. Minden érzékszervem éber és él, egészen olyan lehet ez mint ahogyan egy csecsemő érezhet - az az egységérzés...
...És amikor rájöttem, és tényleg megértettem, hogy az énem egy kivetülés, aminek funkciója van, egy furcsa dolog történt. Nem adtam neki többé akkora hatáskört, hatalmat. Csak a saját feladatát. Nagyon jól tisztába kerültem a rosszul működő viselkedésével. De nem szégyenlem többé az énemet. Hanem ellenkezőleg, tisztelem az énemet, a funkciójával együtt. És idővel és gyakorlással megtanultam egyre inkább a lényegemből élni. És ha ezt meg tudjuk tenni, akkor hihetetlen dolgok történnek...
...Mert hát hé, ha mind önmagunkba zárva éljük az életünket, és elrontjuk egy életre, akkor magát az életet értékeljük le és tesszük érzéketlenné! És abban az elkülönült állapotban, hát igen, abban képesek vagyunk arra, hogy ablak nélküli farm gyárakat építsünk, tönkretegyük a tengeri élővilágot, és harci eszközként használjuk a nemi erőszakot! Úgyhogy itt egy üzenet az 'én' számára: repedések keletkeztek megszerkesztett világunkon, és az óceánok továbbra is át fognak csapni a törésvonalak fölött, az olajon, a véren, akár folyónyin. A legfontosabb az, hogy még nem találtuk ki, hogyan éljünk egységben a Földdel, és minden más élőlénnyel. Csak azt próbáljuk örülten kibogozni, hogy egymással hogyan boldoguljunk - sok milliárdnyi egymással. Csakhogy nem élünk együtt; hanem az örült énjeink élnek egymással, és állandósítanak egyfajta járványszerű elkülönülést...
...Bárcsak bejuthatnánk az alá a súlyos 'én' alá és meggyújthatnánk a tudatosság fáklyáját és meglelhetnénk végre a lényegünket, a végtelennel, s minden más élőlénnyel való kapcsolatunkat..."
/Thandie Newton/
Menj, tedd a dolgod, arra koncentrálj amit éppen teszel minden érzékszerveddel. Menj ki az utcára, csak sétálj és érezz minden érzékszerveddel, érezd az embereket, láss úgy, ahogy eddig még nem... halld meg az autók, a szél zúgását, a lépteid zaját. Miért csak a nap melegére vagy a hideg szélre figyelsz fel? Hallod még egyáltalán a madarak énekét? Azt nem nyomja el az autók zaja... Láttad már úgy az épületeket, hogy csak a tetejüket nézed? Ülj fel egy buszra és nézd csak a házak tetejét... egészen más érzés lesz... leginkább ahhoz hasonló, mint amikor megpróbálod elképzelni egy gyermek szemével és szemszögéből látni a világot. Egészen más érzés. Látod az embereket az utcán? Nem kell feltétlenül rájuk nézned, mégis érzed, hogy ők is ugyanúgy örülnek vagy szomorkodnak mint te, pontosan ugyanúgy éreznek, és te érzed őket... Szoktál figyelni a szagokra? Milyen a levegő szaga? Eső előtt biztosan tudod... és máskor? És milyen a föld ahová lépsz, amelyet megérint a lábad? Milyen érzés kapcsolatban lenni a földdel?
Szeretettel simogat a fény, a szél, a föld, az állatok, növények, emberek... mind te vagy, mindben ott vagy te is és ők is benned... békében, szeretetben.
Csodálkozz rá a világra amikor csak teheted! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése