szabadIDŐ

Most kicsit többet koncentrálok magamra. Úgy tűnik ez még szükséges lesz egy jó ideig.
Csak addig vagyok ott ahol és addig, ameddig nekem jól esik... (meg persze néha egy kicsit tovább... ahogyan mindenki más). Ha úgy akarom szabad az időm a munkán túl, azt csinálok vele, ami nekem tetszik. Semmi sem kötelező. Ez jó. Ott vagyok és olyan emberrel, emberekkel, ahol és akikkel én szeretnék lenni. Én alkottam ezt az állapotot és azon vagyok, hogy ez a kicsit szabadabb életformám fenn is maradjon. Ez tetszik nekem.

Nemrég hallottam buddhista gyakorlóktól, hogy nem érdemes 6 hónapnál hosszabbra tervezni, mert annyira nem lehet tudni, hogy mikor mi változik... érdekes volt, hogy ez már nem tűnt számomra újnak. Furcsa, régen még teljesen másképp reagáltam volna erre a dologra. Azt mondták 6 hónap... mit nekem 6 hónap... most maximum 1 hétre tervezek előre, de azt is csak akkor, ha nagyon muszáj. Megszoktam ezt az állapotot, és nem zavar (legalábbis mostanában nem), hogy nem tudom mi lesz holnap, holnapután, vagy azután... Régebben frusztrált az idő, és hajtottam magam, merthogy már ennyi éves vagyok és még csak itt tartok ahol... most már nem zavar annyira ez az egész. Sokkal szabadabbnak érzem magam így a lelkemben... nem érdekelnek az idők, az átmeneti állapotok, a jövő. Persze vannak terveim, amik apró ötletecskék, de nem vagyok úgy besózva, hogy akkor ezekből valaminek mindenképp meg kell valósulnia... Most már az a fura, ha megkérdezik, hogy mi lesz így a jövőddel, mi lesz így veled? Az emberek nem ilyesmihez vannak szokva. Az emberek úgy élnek, hogy suli-karrier-egzisztencia-család-nyugdíj-unokák-halál. Napról napra építgetik ezt az élettervet. Azt hiszik ettől vannak biztonságban, hogy ezeket szépen megszerzik és végigjárják és amikor ezekből esetleg valamelyiket elveszítik, akkor lehet sokkal nagyobbat zuhannak, mint kéne, mert azt hiszik az életük múlik rajta, hogy minden szépen meglegyen. Azt hiszik kötelező, hogy így legyen, hogy csak így lehet minden, el sem tudják képzelni, hogy lehet máshogy is. 
Az idős házaspárok attól érzik elégedettnek magukat, ha a megvalósított élettervükre visszagondolnak és tudják, hogy ezek és ezek mind megvoltak, ezeket megteremtették. 
Szóval valamit mindenképpen csinálni kell, hasznossá kell tennünk magunkat, hogy ne érezzük majd elvesztegetettnek az életünket. Az emberek nagy részének csak a kézzel fogható dolgok (gyerekek, ház, betétszámla) tudják megadni ezt az érzést. 
Jó lenne valami maradandót is alkotni tényleg...

Kicsit lenyugodván úgy érzem, hogy most egy dolog motivál igazán... közelebb kerülni és megtapasztalni a tudat valódi természetét... És majd szeretnék valamit alkotni... még nem tudom mit.