Dreammaker

"Az álomkészítő egy öregember, aki hajdanán megalkotta a legszebb álmokat az emberek számára. Munkáját a világtól félrevonulva, a laboratóriumában végzi. A magányos öregember elhatározza, hogy egy igazán különleges álmot készít - önmaga számára."

/forrás: http://port.hu/alomkeszito_dreammaker/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=118903&i_city_id=3372&i_county_id=-1/

Hiába alkotott szebbnél szebb álmokat, nem volt boldog az öregember. Végül rájött, hogy nincs szüksége az álomra, csakis a valóságra, mert csakis az teszi igazán boldoggá... A valóságot választotta az álom helyett.

Nem tudom hogyan lehet ide eljutni, talán egyfajta érettség kell hozzá, vagy nem tudom...

Kicsit öreg volt már mire megért erre (de azt mondják sohasem késő)... felismerte, ez a lényeg... Végül is egy folyamat végeredményeként jutott el ide, amikor meglett a saját álma, és szembe került vele. Amikor már látta szemtől-szemben az álmot és a valóságot is, akkor tudott csak választani. Ezt a folyamatot nem lehet átugrani. Ha nem tapasztalta volna meg az álmot, nem tudta volna értékelni a valóságot. A helyes választásához szükség volt arra, hogy mindkettőt megismerje.

Mindig azt mondom legyenek álmaink, de az egy kicsit más mikor azt mondom jó álmodozni. Ez utóbbi egy kicsit becsapós dolog, mert ilyenkor talán nem teszünk azért, hogy az álmaink megvalósuljanak. Tinédzserként sokszor csalódtam a valóságban, mert nem azt kaptam, amit vártam, mert (nem tudom miért, de) azt hittem olyannak kellene lennie a valóságnak, amilyenek az álmaimban gondolom. Már régóta kinőttem ebből, tudom, hogy az álomvilágot nem szabad a valósághoz hasonlítani, a kettő egymástól független világ. Ebből kifolyólag már nem is okoznak csalódást az álmaim. Ezután már tudtam miért megyek az álomvilágba, az illúziók illuzórikus világába.

"Tedd meg végre, indulj el és valósítsd meg a bizonytalannak tűnő utakon a biztos, senki és semmi mástól nem függő szabad életedet."

/forrás: http://tudatosan.hu/nyuszi_vagy//

Sokszor én is azt gondolom, hogy a valóságban meg nem valósított álmokról való álmodozás a gyávák és/vagy a tehetetlenek menedéke. Néha felbátorodom és azt mondom jöjjön bármi nem számít majd lesz valahogy, máskor meg... más téren van szükség a bátorságomra, amikor olyan dolgok kötik le az energiámat, hogy örülök, hogy egyáltalán élek... és úgy megy el egy napom, hogy egyedül azon tudok csak dolgozni, hogy valahogy túléljem azt a napot.
Tök gáz.
Azért vannak még olyan álmaim, amiket szeretnék megvalósítani. Nem sok, és igaz kicsit gondolkodni kell néha, hogy eszembe jussanak mik is azok... néha elbújnak, egyik-másik... de vannak... mint minden embernek a Földön. Mindenkinek vannak álmai, akkor is ha azt mondja, hogy már nincsenek. Álmok, célok nélkül nem hiszem, hogy volna értelme az életnek.

"I'm waiting for the night, drifting away
on the waves of my dreams to another day
I'm standing on a hill and beyond the clouds
the wind's blowing still and catching my doubts
I'm hunting all the night, the slave to my dream
An illustrated scene ascends in the steam
We're playing full of vice, emotional games
I'm turning off my eyes and hiding my shame..."

/Cascada: A never ending dream/ 

Nagyon szeretem a felhőket felülről nézni (repcsiből). Fura módon a szilárd talaj illúzióját keltik számomra. Annyira kilépnék rájuk! :) Olyan barátságosnak tűnnek... csak hát persze tudom, lezuhannék. :(

Baromira lassú vagyok, egy csiga-nyúl és ezért a gyávaságom, problémáim mögé rejtőzöm. :(  "Bújkálok", meghúzom magam, ez jól működő túlélő stratégia volt eddig is... :( túlélni, átélni a napokat, egyiket a másik után... ahogy csak tudom... meg ahogy sikerül...

Álomban és valóságban egyaránt létezhetnek érzések, gondolatok. Teljesen mindegy, hogy melyik világban élnek leginkább és miért, mert amelyik mindkettőben életképes az nem csak egy álom. Mert az téren és időn túli világokban létezik.
Nem kell őket kimondani, attól ők még vannak, és néha meg is nyilvánulnak... egy szóban, egy képben, egy hangban... "véletlenül", csak úgy, valahonnan a semmiből, néha még azelőtt, hogy kimondták volna őket már van hogy lehet hallani, vagy érezni...

Léteznek akkor is, ha nem veszünk tudomást róluk. Akkor is, ha nincs létjogosultságuk.
De ha már megszülettek? Akkor mit lehet kezdeni velük? Én nem tudom megölni őket, mert nem vagyok "gyilkos".
Most csak ezt tudom biztosan. 

Na jó, nem lógatom az orrom sokáig.
Mit is tanultam nemrég... hogy ne vegyem komolyan, ha lent vagyok. Ok, akkor most ilyen szitu van, tudomásul veszem és azon vagyok, hogy elengedjem. Keresek gyorsan egy boldogság pillangót :) mielőtt még megnyúlna az orrom :) Itt vannak valahol (mert mindig itt vannak), csak nem látom merre... de majd mindjárt egy kis mosollyal előcsalogatom őket. :)

" Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől
   estig, de bujkáljon bennünk a mosoly minden lehetősége, hogy
   bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly-meggyőződésem
   szerint- mindig egy kis fényt hoz az életünkbe,meg a máséba
   is. Kicsike fényt, de mint tudjuk, sok kicsi sokra megy."

  /Janikovszky Éva/