"Minden ugyanoda érkezik, ahonnan indult, csak több tudással, több tapasztalattal tér vissza a kiindulóponthoz." /Tatiosz/ Ha egy emberi életet veszünk alapul, arra is jellemző ez. Így ebben benne rejtőzhet egy válasz (a sok közül) arra a kérdésre, hogy miért élünk.
Szeretettel ajánlom mindenkinek Tatiosz egy újabb nagyszerű tanítását, a TÜKÖR tanítását.
"Még mindig a Platián ültünk, tanítványaim és én. Mélységesen mély, szíveket magasztaló csönd honolt. Valamikor - az idő megszűnik ilyenkor - egy galamb szállt a nagykő közelében álló, terebélyes ciprusfa felénk hajló ágára. A tenger felől repült hozzánk, kíváncsian nézett ránk.
Makrisz a madárra emelte tekintetét:
- Milyen fenséges.
Olyan érzésem támadt, mintha színházban ülnék. Makrisz szavait kívülről hallottam. A madarat kívülről láttam.
- Mintha mindent tudna, szeretet árad egész lényéből - csodálta tovább Makrisz a galambot.
- Mit tartasz a szeretetről, ha szerinted ez a madár szeretni tud? - kérdezte tőle Kalimonasz.
- A szeretet minden. Nem tudok mesélni róla, mert a mindenséget jelenti számomra. Azt pedig igen nehéz szavakkal lefesteni. Egyszerűen érzem és tudom, hogy itt van közöttünk a maga kimeríthetetlen szépségével: emberek, állatok alakjában, fák, virágok levelében, az átvonuló fellegekben, a szikrázó csillagokban, az esőcseppekben, valamennyi teremtésben, élőben s élettelenben, így közéjük tartozik ez a galamb is - válaszolta Makrisz.
- Jól mondod - helyeselt Kalimonasz.
- A szeretet nem látható, nem szagolható, csupán érezhető, mert belül van. Mivel te érzed, számodra jelen van, ez a tömérdek szépség mind a tiéd, mert benned él.
- Engem megzavart a galamb érkezése - zúgolódott Florakész -, ahogy jött, visszazuhantam az életbe. Az előbb hallgattunk, most ismét beszélgetünk. Ez eszembe juttatja, mennyi bajom van. Felbukkanása nemhogy jót, éppenséggel rosszat hozott nekem. Nem is tudom, mit mondjak róla...
- Jól mondod - fordult Kalimonasz ezennel Florakészhez. - Annyi minden van a földön, amit szavakkal nem lehet elmesélni. A szeretet is ilyen, mert mindenkinek mást jelent.
- Hogy lehet ez? - kapcsolódott a beszélgetésbe Iliádész. - Csak nem azt akarod mondani, hogy az egyik szereti a madarat, az rendben van; a másik nem szereti, az is rendben van. Számodra az igen és a nem ugyanazt jelenti?
- Rokonszenvről és ellenszenvről beszélsz, barátom, a maga helyén mindkettő rendben van. És ha te úgy gondolod, hogy benned semmilyen érzést nem keltett ez a galamb, az is rendben van. Ez a te szereted. A másik kettő pedig az övék. Éppen ez a csodálatos benne.
- Ezek szerint a szeretet csupán egy vélemény? - kérdezte Iliádész.
- Úgy is mondhatjuk. Nevezd inkább nézőpontnak, világlátásnak. Egy a lényege: belső szemed választ: mi az, amit közel engedsz magadhoz, mi az, amitől hátra lépsz, ha közelít feléd.
- Ha jól értem - tért vissza a társalgáshoz Florakész -, egyáltalán nem bűn, ha nem szeretem azt, akit Makrisz szeret?
- Ha nem bántod, akkor nem bűn. Képzeld el, mi lenne a világgal, ha mindenkihez egyformán viszonyulnánk, ha ugyanúgy éreznénk, s ugyanazt látnánk meg mindenben? Míg a világ dolgai ugyanazok, mi mégis mást látunk bennük.
Florakész hümmögött, Kalimonasz pedig tovább folytatta türelmesen:
- Vajon ugyanolyan érzést táplálsz Makrisz felesége iránt, ahogy a sajátod iránt érzel? Vajon ugyanezt várod Makrisztól is, ha a te feleségedről van szó?
Florakész tanácstalankodott, helyette Makrisz válaszolt barátságos mosollyal:
- A feleségeinket is meg kellene kérdeznünk erről. Csakhogy ők nem tudnak szólni, mivel nincsenek itt.
- Nem hiszem, hogy a két asszony egyformán szeretne mindkettőnket - komorult el Florakész -, hiszen a tiéd hozzád, az enyém pedig hozzám tartozik.
Kalimonasz szemében különös, fényből font mosoly villant fel. Előbb Makriszt, Florakészt és Iliádészt érintette meg, majd átölelte s egybefonta a többieket is. Egyetlen lélegzetté váltunk valamennyien. Ez a lélegzet, akár a szeretet láthatatlan árama, összefűzött bennünket, és néhány pillanatra kiemelkedtünk a földi időből.
Iliádész törte meg az áhítatos csöndet:
- Mesélj nekünk a világról és az alvilágról, Tatiosz - fordult felém bizalommal. - Akkor talán közelebb jutunk a szeretet megértéséhez, vagyis ahhoz a csodálatos erejű sugárhoz, amit mi emberek szeretetnek nevezünk. Tőled hallottam régebben, hogy "mindennek van tükörképe, semmi sem áll magában". Ezért úgy gondolom, a világ tükörképe az alvilág, tehát alvilágnak is kell lennie valahol...
- Világ is, alvilág is létezik, csak másképpen, mint a mesékben. Az alvilág, amit az emberek hallomásból ismernek, és félve emlegetnek, itt van a földön. A világ és az alvilág egy. A kettő mindig ugyanannak az Egynek a része. Ez alól a világ és az alvilág sem kivétel. Ez a Tükör Tanítása.
Iliádész azonban tovább faggatott:
- A világot a szeretet roppant csarnokának képzelem, egy hatalmas helynek, ahol csupán szeretet mozgatja a szíveket. Az alvilágot különállónak képzelem: ott jön létre minden rossz, és büntetésül oda is kerül vissza. Jól látom ezt, Tatiosz?
- Kérlek ne vágd ketté azt, ami egy - kezdtem bele magyarázatomba. - A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hűség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.
Iliádész nem válaszolt, ezért tovább folytattam:
- Ha megérted, hogy a kettő mindig egy, nem lesz nehéz belátnod, hogy nincs két világ. Mindkettő ugyanannak a világnak a megnyilvánulása, csak az egyik fent van, a másik pedig lent. Bár két világot említesz, mégis ugyanarról a világról szólsz, csupán kétféleképpen. Nincs se jó, se rossz, két véleményt alkottál arról, ami a valóságban egy. Miképpen tudnád felismerni a jót, ha még nem volt dolgod az ellenkezőjével? Ha már tudod, mi a jó, akkor már ismered a rosszat. Minden a te választásodon múlik: te döntesz afelől, hogy a világnak melyik részén akarsz élni.
- Ha minden egy, miért teszünk mégis különbséget jó és rossz, szeretet és gyűlölet, édes és keserű, boldog és szomorú között? - kérdezte Iliádész.
- Képzeletben rajzolj egy kört ujjaddal a homokba - kértem tőle. - Megvan a fejedben?
Iliádész bólintott.
- Milyennek látod a kört behunyt szemmel? Szabályosnak? Hány kört látsz? Egyet, kettőt, esetleg többet? - faggattam tovább.
- Egy szabályos kört látok, semmi mást. A mutatóujjammal indultam el egy pontról, s ugyanoda jutottam, mikor a kört bezártam, ahogy kérted.
- Jól van. Egyetlen kört rajzoltál, egyetlen vonallal, egyetlen kézmozdulattal. Ezzel megalkottad annak az Egynek a képét, amely sokkal többet jelent a számbeli egynél. Ebbe az Egybe minden belefér, és minden megtalálható benne, a parányitól a hatalmasig. Ezért inkább az Egy helyett nevezd Mindenségnek, ami nagyon nagy, és részei által rendkívül változatos. Ekképpen a kicsi meg a nagy, a szép és a csúnya, a jó és a gonosz ugyanannak a körnek a részei. Lehetsz te magad ez a kör, lehet a világ ez a kör, mindegy. Minden ugyanoda érkezik, ahonnan indult, csak több tudással, több tapasztalattal tér vissza a kiindulóponthoz.
- Nagy tanítás ez, Tatiosz, de attól én még nem értem - tekingetett furcsán körbe Iliádész, miközben tanácstalanul nézett rám.
- Rendben van - mondtam -, akkor nézz a szívedre, aztán az egyik lábujjadra. Ők is részei annak a körnek, amit mi testnek nevezünk. Ha rád nézünk, téged látunk, egyúttal látjuk azt a kört is, aki most te vagy. Ha viszont csak a szívedre, vagy a lábujjadra tekintünk, csupán egyik részedet látjuk. A szíved, a lábujjad (és tested minden alkotóeleme) szintén te vagy. Mindkettő tested részét alkotja, csak az egyik szív, a másik meg lábujj. Másként néznek ki, más a nevük, más a szerepük is. Testrészeid is téged jelentenek a számunkra; azt mondjuk: ez Iliádész szíve, ez Iliádész lábujja. Részeidet veled azonosítjuk.
- Talán értem - mondta kissé zavartan barátunk.
- Ugyanez áll az emberekre: ők is ugyanannak a nagy, egységes körnek a részei, amelybe te is beletartozol. Az embereknek van egy közös tulajdonsága: együtt alkotják az emberiséget (ezt nevezzük a világ nagykörének). Nevük, külsejük, szokásaik révén minden ember különbözik egymástól, ekképpen a szerepük is eltérő. (Az ember körét nevezd kiskörnek.) A nagykör törvényei mindenkire egyformán vonatkoznak, ám te szabod meg, hogyan alkalmazod őket a saját életedben.
- Milyen törvényekre gondolsz? - kérdezte Iliádész.
- Emberi törvényekre, azokra, amelyeket az élethez kaptál útmutatóul. A törvények adottak, te azonban szabadon választhatsz: mikor melyiket használod életed adott feladatához.
- Azt hiszem, ez világos a számomra...
- Most nézz fel a csillagokra, azután fordulj a tenger felé. A csillagszikrák s a tenger parányi vízcseppjei is ugyanannak a körnek részei. Ezt a kört mi világnak nevezzük. Bármelyik része elválaszthatatlan egymástól, mivel ugyanabban a körben keringenek, de a szerepük más és más.
- Talán ezt is értem... Minden összefügg egymással.
- Most hunyd be a szemed, képzeld azt, hogy egy fényes palota kapuja előtt állsz. Szeretnél bejutni a palotába, csakhogy a kapuja zárva van. Ne hidd, hogy nehezen nyílik, ahogy azt se hidd, hogy könnyen nyílik, neked kell átjutnod rajta. Amint belépsz a Szeretet Palotájába, annak törvényei szerint kell élned. Kívülről fényes és ragyogó. Vajon belül mit találsz? Kivel találkozol, és mi fogad téged, a kíváncsi érkezőt a Szeretet Palotájában? Ezt mind neked kell megtapasztalnod.
- Azt gondolom, belül is épp olyan tökéletes, mint kívülről nézve, hiszen a szeretet köveiből épült - mondta Iliádész, és tovább álmodott. - Belül épp olyannak képzelem, amilyen maga az épület: fényes, selymes, igézetes... Már látom is...
- Mit látsz? - kérdeztem.
- Embereket, akik egymásra mosolyognak, dalolnak és táncolnak összekarolva.
- Ha jobban megfigyeled őket, mást nem látsz?
Iliádész hirtelen kinyitotta a szemét, visszatért közénk:
- Csak nem azt akarod mondani, hogy mást is kéne látnom?
- Ez a világ, amelyben élsz, ez a Szeretet Palotája."
/Tatiosz: Az élet szép ajándékai/
A szeretet mindig, mindenütt, mindenben és mindenkiben ott van a világban, csak rajtad áll, hogy meglátod-e és mennyit látsz meg belőle. Mert te magad is szeretet vagy. "A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte." /Tatiosz/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése