Az önismeret, mint játék

Fel kell adjam magam, már látom. Tényleg nagyrészt mindent, ami eddig voltam, fel kell adnom, mert gátat emelek magam köré. Vissza kell menjek az időben legalább 28 évet és meg kell keresnem azt az emberpalántát, személyiség magot, aki akkor voltam. (Most jól jönne, ha legalább a memóriám egy kicsit jobb lenne.:) Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, úgyhogy közben meg tenni kell a dolgomat. Aktívan. Ez is része a "nyomozásnak". Olyan lesz, mint egy kirándulás. :) Mintha világot látnék.

Az önismereti folyamatot Feldmár András szerint úgy kell felfogni, mint egy játékot. Ahogyan a kisállatok játszanak mikor próbálgatják felnőtt szerepeiket. Harcolnak, de nem folyik vér és próbálgatják a szexuális pózokat, de a végén nem születik kismacska. Kb. így kellene hozzáállni az önismerethez és az élethez is. Nem szabad komolyan venni egyiket sem. Hogy ez mennyire fog menni nekem.... ? :) Ez azért kicsit vicces... ismerve magam. :) Mondom, hogy fel kell adjam magam... Minden, mindez ugyanis szöges ellentétben áll velem.

Amit építettem, azt le kell rombolnom. Mindez szomorúnak tűnhet, de nem az. :) Hányan tudják, hogy saját maguk akadályozzák saját magukat? Ez egy játék. Ha nyerek, akkor jó, ha nem úgyis jó. Egyébként itt úgyis csak nyerhetsz végső soron, de ez most teljesen mindegy, mert maga a játék a lényeg. Nem a végeredmény a fontos, hanem a folyamat, az, hogy mivé válok általa, hogy milyen tapasztalatokat szerzek, mit tanulhatok. Ezt kell csak tudni az egészhez. Ez nem egy versengő játék, bár magunkkal is lehet versenyezni (itt mással nem nagyon tudunk), de ne legyen az, mert akkor megint csak a végeredmény érdekelne bennünket. Ez nem az a játék. A kismacskák sem törődnek a végeredménnyel, a játék öröméért játszanak. A játék egy vidám dolog, úgyhogy amikor csak tudom mosollyal az arcomon fogom csinálni. A rossz érzéseknek nem adunk energiát! :) Drámára hajlamos személy vagyok. Elég volt a tragikus drámákból. Némi átmenettel jöhetne a komédia, vagy valami hasonló.

"Az elmélet már megvan, na majd meglátjuk hogy megy a megvalósítás" - mondja kissé kétkedve az elmém. Nem figyelek rá, ha ezt mondja. Amint az eredménnyel kezdenék foglalkozni, komollyá válna ez az egész, elvárásokat gyártanék magammal szemben, amik megint csak szépen beépülnének a kis falba, ahelyett, hogy segítenének lebontani azt. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egy játék. Ha komolyan vesszük, akkor az már nem játék. És elvész a lényeg... az, hogy ennek az egésznek nincs tétje, nincs konzekvenciája. Nem  mondja senki, hogy könnyű lesz, de nem szabad adrenalin az egekbe, izmok megfeszülve rágörcsölni... csak lazán. Csak úgy megy, ha nem veszed komolyan.

Szóval a folyamat a lényeg, ami szerencsénkre a "most"-ban "játszódik". A "múltban" történtekből azokat amelyek passzolnak, előszeretettel építjük be abba a képbe, amit magunkról gondolunk, és amikor elemezzük magunkat, az eredményeket is ehhez a már meglévő képhez viszonyítjuk, ami nem lenne olyan nagy baj, ha mindez nem akadályozna minket, ha mindez nem azzal járna együtt, hogy nem adunk elég teret, szabadságot arra, hogy a jövőben akárhogyan megnyilvánulhassunk, alakulhassunk. A jelenben csak úgy tudunk lenni önismeretügyileg is, ha minden pillanatban próbáljuk elfelejteni azt, hogy kik vagyunk (miközben tudatában  is vagyunk annak kik vagyunk, ez jó kis paradoxon) és amit a folyamat során tapasztalunk (akár jónak, akár rossznak ítéljük), tudomásul vesszük, majd folytatjuk a játékot. Egy kicsit azért lehet agyalni rajta (hogy maradjunk a kettősségeknél), és akkor lehet lesz olyan dolog, amit ki tudunk mondani.  ("Amit nem tudunk kimondani, arról nem tudunk gondolkodni." F. A.) Azonban az értelmezésben is nagyon fontos a játék. "Ha játszunk... semmit ne vegyünk komolyan, semmit ne higgyünk el." F. A. És akkor nem leszünk többé áthatolhatatlan falak saját magunk számára.
A lényeg, hogy nem szabad ragaszkodni ahhoz a képhez, amit magunkról hiszünk. Feldmár András említett egy pszichoterapeutát (Wilfred B.), aki szerint egy jó pszichoterapeuta minden alkalommal visszaáll a "nulla" állapotra, amikor a páciens visszamegy hozzá. Ez azt jelenti, hogy elfelejt mindent, amit tanítottak neki, plusz nem terheli a pácienst azzal, hogy olyannak kell lennie, amilyen az előző ülésen volt. "Az elvárása annak, hogy az legyél, aki tegnap voltál, zsarnokság. Konstans az életedben az íz, ami te vagy." F. A. (Erről máskor bővebben.) Mi is nézhetünk úgy magunkra, mint egy jó pszichoterapeuta. Nem oktalan kérés, hiszen tulajdonképpen a világon mindent el kell tudni engedni, az életben minden erről szól (ennek a témának szentelek majd egyszer egy külön bejegyzést), még azt is, akit önmagadnak hiszel. Hagyni kell menni. Hogy hogyan? Talán ahogy Feldmár András mondja. Nem szabad elfelejteni, hogy a játék általában egy aktív, tevékeny folyamat, egy tevékenység, nem gondolatban történik. Az önismereti játék nem fantáziajáték, a való életben kell játszani. Az élet nem kell mindig véresen komoly legyen, lehet játék is. :)
Folyt. köv...

Hogyan tudnám megköszönni, hogy emberek a kis szívüket beleadva őszintén támogatnak, inspirálnak és segítenek nekem mindebben... ??? 
Igen szerencsés ember vagyok! :)

Mikor és hogyan fogok tudni én segíteni ezeknek az embereknek, vagy másoknak???  
Együtt utazunk, tudtad? :) Az egész élet egy nagy utazás, egy szeretet vezérelt utazás. :)