A tengerimalackáim

A kis malacgyerekek... :)))

Most ideiglenes gazdinál vannak, nemsokára lesz végleges is.

Új helyre kerülnek. 

Összepakoltam a kis cókmókjukat. Azért egész más volt így összepakolni, hogy nem meghaltak mint a hörcsögeim és az egérkéim, hanem csak arról van szó, hogy más helyre kerültek. :)

Igazán jó malacok, megérdemlik, hogy jó gazdihoz kerüljenek, és hogy most szenteljek nekik és csakis nekik egy külön bejegyzést itt. :) Igazából mindent megérdemelnek... mert ők angyalok, mind! 
Az jutott eszembe, hogy nagyon szerencsések, hogy nem Peruba kellett szülessenek! Hála az égnek ebben az országban és ebben a városban emberek sora vár arra türelmetlenül, hogy szerető malactartó gazdivá változhasson át végre. :)

Igazából nagyon hiányoznak, de ez érthető. Nem beszélek róla, nem gondolok bele igazán, inkább arra koncentrálok, hogy jó lesz nekik, mert már most nagyon jó helyen vannak, és tudom, hogy jó helyre is fognak kerülni. 

Csak hozzá nőttek a szívemhez, na... Most írok róluk, aztán nem gondolok már rájuk ennyit. Az utóbbi pár hétben, amíg vendégségben voltak, kicsit "leválasztódtam" róluk, részben szándékosan is, tudtam, hogy valószínűleg el kell majd engednem őket. Ha azt mondom, hogy nemrég még olyanok voltak nekem, mintha a gyerekeim lennének, akkor azon biztosan többen jól leakadnának. Megértem, de nem tudok mit tenni, ez van. Ha meglátok az utcán egy kisállatot, belőlem az vált ki olyan érzéseket, mint más nőknél az, ha egy kisgyermekről van szó. Ha magamhoz öleltem a malackáimat, nálam az hozta elő azt az érzést, amit más nők akkor élnek át, ha magukhoz ölelhetik gyermekeiket. Én ugyanúgy mindent megtettem azért, hogy lehessenek malackáim, mint azok a nők, akik mindent megtesznek azért, hogy lehessen gyermekük. Ugyanúgy vágytam a malackákra és sokáig szenvedtem attól, hogy nem gondoskodhatok egyről sem. Az állatok váltják ki belőlem azt az érzést, amit más nőkből egy gyermek. Arra vágyom, hogy állatokról gondoskodhassak!

Na, akkor most le lehet vonni a következtetést... mindenkinek, szabadon, amit akar... nem zavar, de tényleg. :) 
(Valószínűleg, ha lenne gyerekem, akkor iránta is érezném azt az érzést, amikor magamhoz ölelném. De nem vágyom erre az élményre. Arra viszont annál inkább, hogy állatok közelében lehessek!)

Szóval visszatérve a malacokhoz... El tudtam engedni őket, mert tudom, hogy most jobb lesz így nekik (meg mindenkinek). Én meg... egyszer úgyis megvalósítom az álmomat, hogy állatokkal, állatok mellett dolgozhassak és akkor majd annyit törődhetek és lehetek velük, amennyit csak szeretnék! :)


Simike:

Ő az első malackám. Nagyon sokat vártam rá. Amikor először láttam, még írtó picike volt, max. 2 hetes. Annyira vártam, hogy teljenek már el a hetek, hogy haza vihessem. Amikor ez végre megtörtént, én nagyon boldog voltam, de szegény malacka már nem annyira. Nagyon félt, két napig szinte ki sem mozdult a ketrece sarkából. Fél évbe telt míg odáig eljutottunk, hogy már annyira megbízott bennem, hogy meg tudtam úgy simogatni, hogy nem menekült el. Nem véletlenül adtam neki a Simi nevet, gondoltam pozitív hatással lesz a szelídítési folyamatra, vagy ilyesmi. Egyszer csak megértette, hogy nem akarom bántani, nincs mitől félnie. Majd lassacskán elkezdett dorombolni is. És most már annyira belejött ebbe, hogy teljesen odavan egy kis simiért. :) Elhasal, teszi-veszi magát amikor hozzáér valaki és fáradhatatlanul dorombol ezerrel. Azért nem van oda túlzottan, ha kiveszi valaki, de a simogatást bármikor szívesen fogadja, főleg, ha tele a pocakja. :) Egyébként jó érzés simogatni, puha a kis bundája. A kis kócos a körömvágástól nagyon fél, ezért azt szakemberre szoktam bízni. Imád fürödni, odavan a meleg vízért, elhasal benne. Viszont hamar elmegy a türelme, és utána a hajszárítózás már csak igen nehezen megy. A kézbevételnél is van, hogy hamar elmegy a türelme, és amikor egyáltalán nincs neki olyan, azt igen egyértelműen jelzi, odakap. Néha harap. Ha teli van a pocakja, akkor inkább van úgy, hogy szívesen megmarad kézben.

Ő egy nagyon különleges kis malac. Elég belenézni a kis szemeibe. Annyira értelmesek, kedvesek és bizalomteljesek, hálát, jóságot és szeretet árasztanak. :)

Nem akartam, hogy Simi egyedül éljen, hiszen a malacok társas lények, de mindenképpen meg kellett várni, hogy fél éves legyen mire kaphat egy nálánál fiatalabb társat, hogy a rangsor kérdése amennyire csak lehet egyértelmű legyen, hogy minél kevesebb harc legyen majd köztük.

Nincs még egy ilyen malac a világon :)

Simike várja a simit :)

Sütike:

Nagyon tetszettek a színes foltjai és a kis forgó a feje tetején. Nagyon jól áll neki. :) Sütike nemcsak külsőre más, mint Simi, egészen más személyiség. Neki részben könnyebb helyzete volt, mint Siminek, mert nem kellett egyedül fél évet leélnie. Az első pár nap elég kritikus volt, mert Simi nem hagyta békén. Nem bántotta, csak folyton berregett neki, követte mindenhová és jelölgetett a ketrecben napokon keresztül. Sütike eléggé meg volt rémülve és hangok formájában ezt ki is nyilvánította. Egyébként is folyton motyog valamit halkan, be nem áll a szája. :) Végül szerencsére elcsitultak a kedélyek. Alapjában véve jól el vannak egymással, bár kissé ellentmondásos a kapcsolatuk. Sütike is nagyon aranyos kis malac. Már ő is dorombol, ha simogatják és ő is elhasal, bár nem mindig fogadja örömmel az érintést. Érdekes, van, hogy ha kivesszük végtelen időkig el van az ember kezében, míg máskor nem. A fürdetéstől nagyon fél, viszont a körömvágást elég jól bírja idegileg. Fürdés után ő szívesen marad kézben hosszabb ideig (Simivel ellentétben). Nagyon fotogén kismalac. A harapás nem jellemző rá, bár néhányszor előfordult, olyankor csuklóra ment. :) Nem bántásból csinálta, egy malackánál ez az ismerkedés és érzelemkifejezés eszköze, apró harapdálással jelzi szeretetét a gazdinak, erősebb harapással a félelmét vagy fájdalmát, illetve azt, ha akaratával ellentétes dolog történik vele. Ezen kívül úgy ismerkedik dolgokkal, hogy megpróbálja megkóstolni azokat. 

Sütike a tápos edénnyel :)

Fotogén kismalac :)

Akik szeretnének malacokat tartani, ne ijedjenek meg a harapásoktól, hanem próbálják megérteni, hogy miért csinálják, mi lehet az oka. Fontos tudni, hogy idő kell, míg malac és gazdi egymáshoz csiszolódnak. Néha ehhez hosszú időre van szükség. A tengerimalacoknak gyors az anyagcseréjük, sokat esznek, isznak, ezért sokat pisilnek és kakilnak. Így szaguk is van és a ketrec takarítás egy viszonylag gyakori tevékenység kell legyen. A tisztaság és a megfelelő táplálék alapvetően fontos számukra egészségük megőrzése szempontjából. A következetesség nagyon lényeges a gondozásuk során, főleg az etetési idő tekintetében. A megfelelő széna (fő táplálékuk), a sok forgács, a friss zöldségek, gyümölcsök beszerzése nem kevés anyagi hátteret kíván. Tudni kell, hogy mint minden szőrös állatnak, nekik is hullik a szőrük. Mindezekkel jó ha tisztában van az, aki malacot szeretne tartani. Ugyanakkor cserébe nagyon sok örömet kap az ember a boldog malacoktól. Bájos és elbűvölő kis lények. Hálásak tudnak lenni, szereteten és bizalmon alapuló kapcsolatot lehet építeni velük. 
A legjobban az fog hiányozni, hogy nincs aki itt motyogjon, mocorogjon mellettem. Hiányozni fog az hogy nem ücsörögnek és néznek bambán, lazán, mint akik igazából nem is ebben a világban vannak, vagy éppen meditálnak. Nem hallom majd ahogyan harsog a foguk alatt a paprika amit annyira imádnak, és a széna, amiből mindig a legfelül lévő szál kellett nekik. Nem látom ahogyan édesen nyújtózkodnak ezért a legfelső szálért, ahogy olyan aranyosak amikor alszanak, és álmukban is rágnak valamit. Egyébként folyton rágnak valamit. Amikor kivettem őket (ha hagytam volna) szívesen leszedegették volna az összes bolyhot a ruhámról. :) Alvás közben kiteszik oldalra az egyik hátsó lábukat. :) Annyira látszik rajtuk, hogy mikor érzik biztonságban és komfortosan magukat. Ezt olyan jó nézni! :) Tudtad, hogy nyitott szemmel alszanak? Muszáj nekik, készen kell lenniük, nehogy jöjjön a sas és elvigye őket. Néha azért volt, hogy be merték csukni a szemüket. :) Mindenesetre nem szabad felülről közeledni hozzájuk, csakis oldalról... a sas miatt. Hiányzik majd ahogy kergetőznek vidáman és frissen reggelente és este, vagy ahogy lökdösik a zöld műanyag dobozkájukat és játszanak vele. Néha arra ébredtem fel. Szerettem. :) Jó volt nézni ahogyan isznak, ahogyan örülnek a friss víznek, a friss forgácsnak, a jó minőségű szénának, a finom tápnak. Volt hogy felborították az üres tápos edénykét, hogy jelezzék ők már bizony éhesek. :) Akkor voltak nyugodtak, ha reggel és este mindent megkaptak az etetéskor. Lecsekkoltak mindent szép sorjában (főleg Simi), a zöldséget, aztán a tápos edényt, majd a szénatartót. Tudtad, hogy a fülük mögött milyen puha a szőr? :) Általában a fésűt is szerették... főleg rágni. :) Van "sípjuk", "dorombjuk" és még több más fajta "hangszerük". :) Sokféle hangot tudnak produkálni. Érdekes ahogyan kommunikálnak egymással, mintha mindketten más nyelvet használnának néha... az egyik berreg, a másik nyüszög és motyog... de megértik egymást. :) Ja, és tudnak leselkedni is :) Igen érdeklődve figyelik az embert hogy mit csinál, hogy mi történik a szobában. Úgy tűnt szerették nagyon a meditációs zenéket :) vagy csak teli volt a pocakjuk amikor ezeket hallgattuk :) Rengeteget esznek a kis bélpoklosok. :) Sosem tudták beosztani az ételt két étkezés között. Eleinte sokat sírtak az ételért. Legfőképp Sütike. Volt hogy már fél órával az etetési idő előtt jelzett egyet-kettőt szabályos, figyelem felkeltő sípolással. Volt, hogy már az is elég volt, hogy megmozdultam, vagy kinyitottam a hűtő ajtaját, esetleg csörögtem valami zacskóval, netán megérezték a konyhából érkező uborka vagy paprika illatát. Most már tudják, hogy úgyis kapnak enni, ezért az utóbbi időben nem jeleztek, még akkor sem, ha valamiért véletlenül úgy alakult, hogy akár két órával később tudtam csak odaadni nekik az ételt. Egyébként széna mindig volt előttük, nem haltak volna éhen sosem :) bár mindig úgy tűnt majd éhen haltak már "mire végre adtam nekik enni" :) és rávetették magukat... mint akik sosem kaptak enni :) úgy néztek ki. :) Fura, hogy most már nem kell nekik enni adjak.  
A kis személyiségük még nem bontakozott ki teljes egészében, nagyon fiatalok, lehet még velük sokat foglalkozni és kell is. Egyébként is megszokták és szerintem már hiányolnák is az emberi közelséget, hangot, érintést. Tovább lehet építeni velük a bizalmi-szeretet kapcsolatot. Én nagyon élveztem ezt a folyamatot. :)

Na itt látszik, hogy mennyire huncutok tudnak lenni. :)

Szóval, el tudtam engedni őket. :) Kedves, segítőkész, telepatikus képességekkel rendelkező barátom segítségével zökkenőmentesen folytatódhat az életük. :) Nagyon hálás vagyok azért, hogy velük lehettem eddig is!!!

S lám, minden megoldódik (van ami szinte magától is)... amikor annak eljön az ideje. Ennek most jött el az ideje. Kicsit szomorú vagyok, és mégis boldogság van. :)

(Legújabb kedvenc zeném.)