Csak a hitem van

Semmi másom nincs. 

Jó ha tudod, igazából egyedül vagy, ugyanakkor nem is vagy egyedül.

Egyedül vagy, mert senki nem tudhatja mi van igazából a fejedben és a szívedben, senki nem érezheti úgy azt amit odabent érzel, csak te magad. És nem vagy egyedül, mert mások is érezték már azt amit te érzel, mindenki ugyanazoktól szenved, vagy ugyanazon érzések teszik boldoggá, csak nem feltétlenül egyszerre vagy ugyanúgy.

Megérteni ezért bárki megtud téged, ha már érezte valaha azt amit te, mégis egyedül vagy az érzéseiddel, mert téged befolyásolnak, neked kell megküzdeni velük, nem másnak.

Ha mások nem tudják mi zajlik benned, akkor nem fognak tudni megérteni. Ezért fontos, hogy világos és egyértelmű kommunikáció legyen egymás között.

Tegyük fel, hogy változtatni akarok az életemen. Akkor minden egyes nap újra fel kell építenem azt az önmagamat amivel már eddig eljutottam és azt az utat, amit magam előtt vélek látni, amit elképzelek, ami felé haladok, ami egy irányt mutat nekem.

Ha azonnal akarok tenni valamit, akkor vagy kiköltözök az utcára (de nem vagyok öngyilkos hajlamú), vagy el kell költözzek 150 km-re, ahonnan még nehezebb lesz intézni a dolgokat, ahhoz, hogy visszajöhessek. Tehát ennek az ideje=YxX+kurva sok pénz

Ha nem utazom, akkor az ügyintézés ideje még ugyanúgy bizonytalan=ZxX, ahol Z=néhány nehezítő tényező.

Kérdés melyik ujjamat harapjam. X mindenhol ismeretlen változó, azt hittem behatárolható (megint csak naiv voltam), de nem az, mert mások is játszanak azért a labdáért, amiért én futok. Nyilván többért is futok egyszerre... és azon dolgozom, hogy mihamarabb elkapjak egyet, de nem látok a jövőbe, tehát ennek ideje bármit is csinálok X.

Attól még elmondanám amit érzek... ha volna rá alkalmam, ha meg lennék hallgatva...

Mindig mindenki egyedül van valamilyen szinten, ezért nincs más számára csak a hite, az önmagába vetett hite. Másoktól nem várhatod el, hogy higgyenek benned, vagy biztassanak, ha nem tudják mi van benned.

Mindez nem is számítana itt, mit számít mivel vagyok elfoglalva, nem is érdemelne sorokat, ha csak engem befolyásolna, ha csak rám lenne mindez hatással.

Mindegy, veszem a páncélomat (kicsit elbújok mögé; olyan, mint a napszemüveg, takar, véd és mögüle bármit lehet csinálni), és folytatom amit nemrég elkezdtem. Ezt tudom tenni. Lesz ahogy lesz... úgyis jó... ahogy lesz majd, úgy jó lesz és szeretek tovább ahogy eddig.